Túl izmos nők

Túl izmos nők

2018-11-20
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

“Ne félj, nem leszel túl izmos.” Minden kezdőknek szóló cikkben ezt olvashatjuk. Vagyunk néhányan, akik zavarba jövünk ettől, mert a barátaink, szeretteink azt állítják: de, bizony, túl izmosak lettünk.

Talán már te sem vagy kezdő, sosem féltél a súlyoktól, emellett célszerűen táplálkoztál, és nagyon is látszanak rajtad a kemény edzések nyomai. Jól látható a vállad, dudorok vannak a hátadon, meghökkentően elkeskenyedik térdnél a combod, erek jelentek meg a karodon, és versenytáncosnak néznek a vádlid miatt.

Van, aki ezt a változást nem látja önmagán, a fényképeken se, évek alatt se, mert a tudata testkép-reprezentációja nem követte a valóságot. Vagy nem meri elhinni, hogy ennyire átalakult. Ilyenkor mások megjegyzéseiből rakod össze, hogy nézel ki.

Ha reálisan látod a formádat, egyrészt mert nézed: józanul, tükör előtt, vagy fotón, esetleg testösszetétel-méréssel is, másrészt mert ráállt a szemed, kellő számú kisportolt testet láttál már feljavítatlan állapotban, akkor viszont büszke lehetsz magadra. És csak edzel tovább. Itt kéne véget érnie a történetnek, esetleg annyi plusszal hogy az átalakulásod másokat is motivál.

A valóság ennél szomorúbb: Magyarországon normaszegésnek számít a konditerem, az aktív életmód, a “ráérős” edzegetés, főleg ha nő, anya és feleség vagy, és a szellemi-lelki értékeket, valamit a gondoskodást, az önfeláldozást becsüli nagyra a közeged.

További nehézség, ha az ismerőseid túlsúllyal küzdenek, örök életükben diétáznak és legfeljebb zumbáznak, nem valami eredményesen. Ekkor átértelmezhetik, gyanakodva figyelhetik az átalakulásodat, akkor is, ha amúgy nem rosszindulatúak.

Magyarországon normaszegésnek számít a konditerem, az aktív életmód, a “ráérős” edzegetés, főleg ha nő, anya és feleség vagy.

Egyszerűen a maguk tükrében nézik a te testedet. Valami csalásra gyanakszanak, esetleg jóakaratúan óvnak a túlzástól, hiszen ami nekik elkeseredett és eredménytelen harc, az neked “könnyen ment”. Úgy érezheted, lebecsülik a beletett munkát. Kicsit zavarban is vagy talán, hiszen egyre jobban élvezed az edzéseidet, vagyis, az nem is meló akkor. (A jelenség neve imposztorszindróma: “nem is dolgoztam érte annyit, nem lehetek büszke, mert tulajdonképpen csaló vagyok”.)

Kifejezetten kritikus vagyok az edzős szelfikkel, az örökös bejelentkezésekkel, öltözői képekkel, de abból a szempontból hasznos lehet az ilyesmi, főleg az edzés közbeni fotók, lefutott távok közzéteétele, hogy a kétkedők vagy a megoldást keresők láthatják: mit, hol, mennyit is edzel te ezért az erőnlétért és kinézetért.

Gyakori, hogy a környezeted nem örül veled, visszahúz. Megjegyzést tesz, viccelődik, túl izmosnak, férfiasnak nevez, aggódik, hogy függő vagy és rácsavarodsz a konditeremre. Esetleg gyúrós rémtörténetekkel, hormonmanipulált versenyzőnők fotóival riogat, a diétát anorexiának titulálja. Nem értenek hozzá, nem látják az alapvető anatómiát sem.

Ez nem gond, legyen ez az ő bulijuk, csak akkor baj, ha kételyeket ébresztenek benned azzal kapcsolatban, hogy jól csinálod és az edzéseid eredménye menőség és életminőség, vagy ha komolyabban stigmatizálnak egy közösségben.

Nagyon sunyin, rejtetten érkeznek a tudatunkba az elvárások, ítéletek, normák. Nem nehéz elhinni, hogy neked valaki kedvéért, a tetszés vagy általában “a férfiak” kedvéért kell valahogy, éspedig meghatározott módon kinézned, és más nem is felel meg – persze eközben a nem edző nőtársaid se néznek ki úgy. Valójában senki sem néz ki úgy, csak a manipulált fotókon a huszonévesek.

Talán van olyan barátnőd, aki büszkén gömbölyded, mentegeti a kövérségét, “erre nincs ideje”. Ő a néma imperatívuszt, miszerint edzeni kéne, elintézi annyival, hogy “de nekem legalább van mellem”.

Megint mások kifejezetten támadják, gúnyolják a sportot és a diétát, és bármit, aminek a világát ők nem ismerik, amihez nem lenne kedvük, kitartásuk.

Átmeneti kort élünk: már semmiképpen nem a puszta vékonyság számít eszménynek, de az izmos, erős női test egyértelmű diadala itt nálunk még nem bontakozott ki, sokan dohogva emlegetik a divatos A világ legjobb nőinek számító, irigyelt-csodált Victoria’s Secret modellek rendkívül sokat edzenek, a korábbi modellekhez képest kifejezetten tónusosak.

Azt tudom tanácsolni, hogy legyen belül a mércéd.

A fitt magyar nők mégis megkapják, hogy ez már túl sok, vigyázz, mert ez nem tetszik a férfiaknak, meg hogy egy kis gömbölyűség nem árt. Az Instagram angolszász sztárnői viszont ma már sokkal inkább izmosfenék-, mint nagymell-mániásak. A normák, például a vékony derék, a feszes, de nem kockás has, a gömbölyű fenék és a nagy mell pedig többszörös áttétellel, de a pornóból jönnek.

Azt tudom tanácsolni, hogy legyen belül a mércéd. A tested és az életed a tiéd. Neked nem dolgod mindennek megfelelni, semmilyen erőfeszítést magadra vállalni olyasmiért, ami neked nem is tetszik. Kisportolt nőkön a legritkább esetben van nagy mell.

Tartsd azt szépnek, töltsön el az elégedettséggel, amiben munka van, és amitől a tested közérzete a legjobb, a mozgékony, erős, energikus állapot, a nettó tested, amit nem kell elkeseredetten sminkelni, öltöztetni, optikailag kiegyensúlyozni ahhoz, hogy dögös legyen. Az legyen az elég jó, ha szép a bőröd, jól alszol, ha rugalmas és fürge vagy. Ne akarj nagyon vékony lenni, ne akarj másokat pukkasztani, nem is kell erről sokat beszélni, de persze rejtegetni sem.

Egyszerűen arra figyelj, hogyan érzed igazán jól magad, és arra tarts. Nem csak az izmod ereje, hanem ez a fajta belülről vezéreltség, önazonosság, a divatokkal nem rángatható belső erő is hat másokra. Ne annyira a szexiség, a látvány, mint inkább az igazi edzettség, a teljesítmény, az edzés vagy a versenyek közösségi élménye legyen a célod.

Ha sok önazonos, cicababának és dekorációnak nem nevezhető, aktív és örömmel sportoló nőt lehet látni a mindennapokban, akkor lassan átalakul az értékrend itthon is. És abban már nem szégyen a kidolgozott, ügyes női test, az izmos nem számít túl izmosnak, és nem kell magyarázkodni, ha minőségi életet élsz és ápolod magad. Te ennek a változásnak vagy az egyik fontos résztvevője.

Gerle Éva



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-12-04
Nem ismerek senki más hasonlót.
" Jó látni, hogy létezik olyan, aki nem enged a nyomásnak, hanem makacsul, kitartóan, ellenszélben is a saját testeszményét követi, de kevesen sikeresek ebben, a többiek kínlódnak."
Tőlem ez nem különleges teljesítmény, eleve olyan fajta vagyok, aki nem szeret a tömeggel menni, hanem ösztönösen a másik irányban indulna el. Ami butaság, mert néha olyan is van, hogy a tömeg jó irányban halad. De ez az alapösztönöm. Meg persze az, hogy mindig, mindent kétségbe vonok (igaz dolgokat is. Ami igaz, az úgyis bebizonyítja saját magát, nem szorul a kíméletemre). Idegesítő beszélgetőpartner vagyok, ha elengedem magam.
Nekem az volt a nagy teljesítmény, hogy erőt vettem magamon és abbahagytam a comfort eating-et. Meg hogy elmentem a terembe és túllendültem az első időszakon, amikor minden nagyon rosszul megy, az állóképességem a padlón, minimál kardiótól kifulladok, ráadásul gyenge vagyok, mint a harmat, és ügyetlen is. Miközben olyan vörös a fejem, mint aki mindjárt gutaütést kap, és látom magam ezer felől a tükörben. Durva mélypont kellett hozzá, mert így nem voltak elvárásaim, tudtam, hogy ronda vagyok, gyenge vagyok és félrokkant (ez túlzás, de már mindenhol fájt mindenem a mozgáshiánytól), szóval nincs veszítenivalóm. Ez volt májusban.

Most még úgy öt kiló van hátra, a mellem 15 kilóval ezelőtt nagyméretű B volt, most kicsit B, a kínai melltartók még B-snek látják, de a Triumph B kosaras már lötyög. Egyébként az összes régi melltartóm lötyög, mert 85 helyett 80-as lettem (hátizomra gyúrni fogok, lehet, hogy ez visszaváltozik 85-re, eleve kiemelten sokat hátazok, külön alsó hát+core+has napom van, meg egy másik, ami felső hát, széles hátizom, kihúzommagam-hátizom, evezés, ilyesmi. Régen derékfájós voltam, ez elmúlt a gyakorlatoktól, viszont a gerincem felső részén még vacakol valami két csigolya között, úgyhogy oda kiemelten edzek. Bocsi, túl sok infó, befogtam.). Szerintem a végén vagy kicsi, pushupos B leszek, vagy nagy A. A mellkasom mindenképp túl széles (csontozatilag) hogy jó legyen a sziluettem, ez kövérebb koromban is így volt, mert akkor meg ment mellé hasra is, tehát oké, "nagy" mellem van, de olyan, ami úgy néz ki, mint a Michelin babán az egyik hurka: egybefolyik vízszintesen, a hónom alatt is mellem van, és alig megkülönböztethető a többi, alsóbb hurkától. Szóval kösz, nem. A mostani kicsit talán lóg, vagy nem, nem olyan, mint húszévesen, de minthogy most 36 vagyok, ez nem meglepő (egyéb adatok: most 63 kiló, 173 centi, a derekam kicsit 80cm alatt, nem tudom, mennyivel, nem értem egészen a helyes mérés módját. Be tudom húzni 72 centisre maximum, induláskor ez a szám 80 volt. Vastag derekam van, mindig is az volt, vékony koromban is). Akkoriban mindenhogyan nagyon feszes volt, felső 10%, most akkor számít csininek, ha hátrafeszítem a vállam (de felemelt kar még nem kell hozzá), és kicsit lógni látszik, ha görnyedek. Úgy érzem, mehet még lefelé ebben az irányban.
Én hasra és felsőcombra hízok, fenék, combtő, de maga a combom már vékony. Szerintem ez még 57 kilósan (ez a célszám) is így lesz, nem tűnik el nullára, ez 20 évesen is ilyen volt. Egyelőre csak a kilókat számolom, és figyelek, hogy ne gyengüljön az izomzatom, testzsírt eddig még nem mértem. Szeretném, ha a hasamon, ha görnyedek, nem hurkák lennének, hanem ráncosodna a bőr, mint a fitneszlányokon, meg a kézfejemen. Ez kb elérhetetlen cél, főleg, hogy nekem onnan megy le utoljára. Elérni nem fogom, de az irányt legalább tudom, aztán ki tudja.

Most kampányszerűen fogyókúrázok, rengeteg kardióval és 1000 kcal-os diétával, tudom, azt nem szabad, de meg akarok már szabadulni a maradék öt-hat kilótól, hogy elkezdhessek rendesen erősíteni. Azt szeretem, a fogyókúrát nem. Ha elérem a célsúlyt, megpróbálok egy kb 1600 kcal-os diétát tartani, sok zöldséggel (zöldségfan vagyok, anélkül nem szeretnék élni, régen ugyanez volt gyümivel, de most túl édesnek érzem őket), sok husival, nagyrészt kenyérfélék nélkül, de vágyom arra, hogy sajtot ehessek, meg sült csirkeszárnyat, bacont, efféle. Plusz erőedzés utáni proteinmix, plusz kardión ledolgozott kalória egy része is megehető. (számolgatós vagyok, nekem ez a módszer működik, ha sokáig nem számolok, elszáll). Fokozatosan tervezem emelni a kalóriabevitelt, nehogy jojózni kezdjek. Párhuzamosan újrakezdem a most kissé hanyagolt erőedzést. Az erőedzés király, kellemesebb, mint a kardio, enélkül szintén nem akarok élni. Talán látható hatása is lesz, ha keményen nekiállok.
(nem akarok rád akaszkodni, nem muszáj válaszolni)
 
Válasz
2019-01-15
Szia!

Kitesszük a kérdést, hogy lássa Éva!

?
Kérdés
2018-11-23
És még mindig ott tartunk, hogy amíg egy túlsúlyos ember életmódja nem eshet kritika alá, addig egy vékony, vagy akár izmos testalkatú ember kitűnő célpont a sárdobáláshoz. A tolerancia határáig sem jutunk el, nem hogy gyakoroljuk. Sajnos a médiának elsődleges szerepe van az értékrend alakításában, úgy hogy nincs mese, lobotómia, én mindig ezt mondom. :)
 
Válasz
2018-12-04
Így van. Elhízott, nemtörődöm, csodaváró emberek mindenhol, és azokért aggódnak, akik céltudatosan sportolnak. Röhej. A sport mószerolása, gyanakvó attitűd elég gyakori amellett, hogy luxuséletűnek is állítják be azt, akinek "ilyesmire" van ideje és pénze. Érdemes megnézni, kik, miért, milyen testtel, életmóddal, információval csóválják a fejüket a "túl sok" sporton.

?
Kérdés
2018-11-22
Szia, olvasom a blogodat is időnként, jól nyomod :)
"Ne akarj nagyon vékony lenni"
öööö de :) persze mi a nagyon vékony. Mostanában az a cél, hogy visszafogyjak (kemény, heti 5, hosszú vegyesen súlyzós és kardiós edzéssel és diétával) oda, ahol 20 évesen erőfeszítés nélkül voltam, ami akkoriban, abban az életkorban átlagosnak számított (kicsit átlag alatti izomtömeggel, mint ahogy most is), messze nem vagyok még ott (még hét kiló van hátra) és bakker már verik a tamtamot, hogy túl sok lesz, vigyááááázzz.. nem, nem vigyázok, odamegyek, akkor is. Aztán meg jöhet a komolyabb gyúrás, olyan még úgysem volt, kíváncsi vagyok, meddig jutok, ha nagyon beleállok. Illetve közben majd alakul.

A cikkről csak annyit, hogy köszönöm az inspirációt, segít, hogy nem csak a szörnyülködő-visszahúzó hangokat hallom.
 
Válasz
2018-12-04
Szia! Örülök, hogy olvasol! Jó látni, hogy létezik olyan, aki nem enged a nyomásnak, hanem makacsul, kitartóan, ellenszélben is a saját testeszményét követi, de kevesen sikeresek ebben, a többiek kínlódnak. Te ismersz hasonló edzéstársakat, akik igenis, igazán vékonyak/zsírtalanok akarnak lenni? Mennyi az annyi? 25 százalék zsír? Vagy 16 százalék? 60 centis derék? Mennyit ér ez meg? Tartható kényszeres viselkedés nélkül? És hogy néz ki a vékonyságtól a mellünk? Engem a mellem formája tart józanul, úgyszólván, ahogy a physique férfiversenyzők lavíroznak a mellizom és a kockahas, én a mellem formája és a fenék alatti narancsbőr között.
A komoly (nagy súlyos) gyúrásnál a világon jobb nincs, az csúcsélmény. Hajrá!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Crossfit és a húzódzkodás
A CrossFit társadalom sokszor kapja meg a lehúzó véleményeket az általuk használt húzódzkodás miatt. A technika mögött a...
Megfejtették a karatemesterek mozgásának titkát
Megfigyelted már, hogy hogyan mozognak a karatemesterek? Egészen varázslatos, amit művelnek. Olyan kifinomultan és külön...
Így védd meg az ízületeidet!
Az ízületvédelem iszonyatosan alulértékelt kategória az étrend-kiegészítők témakörében. Ez baj. Fehérjét mindenki szed (...
Legfrissebb cikkek
Genetika taktika
Amióta az eszemet tudom, a sportolói körökben, az edzőteremben és úgy általában a testépítés világában mindig központi t...
Esetek, amikor nem szabad edzeni
Ha igazán megszállott vagy, akkor szíved szerint még akkor is lemennél edzeni, ha járni sem tudsz. Megértem. Mégis vanna...
BB.Tv Episode #163
Rigó Richárd fekvenyomó bajnok sikerrel debültált a Superbody-n, amikor éppen nem kataszrófavédelmi helyzetet oldott meg...
Ezért eddz akkor is, amikor mások tunyulnak!
Mindenki életében eljön az az idő, amikor már nem megy úgy.. Amikor reggelente nehezebb felkelni, vagy meló után nehezeb...
Fekvenyomás alapok (és trükkök) Molnár Petivel 2. rész
A mellizom formája genetika függő, elvileg nem nagyon lehet változtatni rajta. Molnár Peti azért megpróbál nektek segíte...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
249 ms