Tömegvonzás: Fitbalance 2017

Tömegvonzás: Fitbalance 2017

2017-10-11
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Csak pár nap kellett hozzá, hogy a – 2017. október 7-én – a Papp László Budapest Sportarénában megrendezett ABSOLUTE LIVE – FITBALANCE ARÉNA EGÉSZSÉG ÉS FITNESS FESZTIVÁL névre keresztelt esemény után visszaálljon az ember pulzusa és objektíven tudjon beszámolni az ott látottakról és hallottakról.

Bár a rendezvény kulcsszavai között a Fitness, az Életmód, az Expó és a Fesztivál szavak szerepeltek – és ehhez mérten be is vonzották a fitness iránt rajongó tömegeket –, mi természetesen – amennyire ezt az adott esemény lehetővé tette számunkra – a testépítés szemüvegén keresztül tekintettünk rá leginkább, még akkor is, ha ennek az eseménynek nem a Bodybuilding állt a középpontjában.

Persze azért voltak itt súlyok, súlyzók, volt súlyemelés, és ami számunkra talán a legfontosabb, egy testépítő verseny is. Legyünk hivatalosak, a neve egészen pontosan ez volt:

BIOTECHUSA – FITBALANCE Nemzetközi Testépítő és Fitness Kupa.

És itt rögtön tegyünk is egy rövid kitérőt: Hova tűnt a sok testépítőverseny? Érdemes azon elgondolkodni, hogy miért nincs már annyi bodybuilding megmérettetés, mint mondjuk 5-10 évvel ezelőtt. Feltehetjük továbbá a kérdést: a nagyobb rendezvények, expók végképp bekebelezik a kisebb, a maguk sajátosságaival bíró versenyeket?

A kérdésre adandó válasz kifejtésébe most ne menjünk bele, az megér egy külön misét. Körülbelül hasonló témát feszeget ilyenkor az ember, mint amikor valaki szívja a fogát, hogy minek épül az a sok fránya pláza, de azért közben olyan baromi jó, hogy egy helyen elintézhet mindent. Hát itt is egy jó nagy helyen volt minden, az egyszer ziher!

És ami még biztos, tetszik vagy sem, hogy márpedig a jelenlegi trend ez:

kevesebb testépítő verseny, több összevont rendezvény.

Nekem személy szerint bejött most ez a rendezvény, mert tele volt energiával. Még akkor is, ha a zene talán kicsit túl is volt tolva. Túl sok helyről érkezett egyszerre, folyamatosan, megállás nélkül. Olyan volt, mintha egy BlackBlood koncerten lenne az ember. Volt tehát egy olyan diszkrét bája ennek a folyamatosan, minden irányból támadó zenének, mintha az ember a Szigeten, vagy éppen a Soundon lenne (Picit örültem is neki, mert amúgy mindkét említett buliról lemaradtam. Picit.) Mégis, ebben a “bábeli zűrzavarban” volt rendszer. Csak néha kicsit nehezen értettük meg egymás szavát a kiállítókkal, barátokkal. Látogatói szemszögből nézve ennek megvan az a veszélye, hogy a befogadott kép kissé zajossá válhat. Nehéz észrevenni benne az amúgy is kihalófélben lévő valódi személyes sztorikat, értékes egyéni történeteket. És akkor ott maradnak a bulváros nevek.

Azért aki nyitott szemmel járt, és átlátott a hangon, hogy ezzel a hangzavarral képzavarral éljek, persze észrevette a szép történeteket.

A személyes sztoriknál maradva: akárhányszor mentem el például a Viwa Szabadidős Súlyemelő verseny helyszíne mellett, mindig megálltam, mert érezhetően egy stabil, összeszokott és jól működő, tisztelettudó társaság tette a dolgát, ki a súlyokat emelgetve (kisgyerekektől kezdve egy világszinten elsőként a súlyemelést megtanuló vak fiatalemberen keresztül egészen a professzionális versenyzőkig), ki versenyezve, ki pedig az egész eseményt levezényelve. Nagy Ákos súlyemelő, erősember professzionálisan vezette végig az egész versenyt, nemcsak a mentoráltjaira figyelt oda lankadatlanul, de mindeközben folyamatosan felhívta, és megtartotta a közönség figyelmét. Nem egyszerű feladat ám ez. Azt kell mondanom, hogy a "Mens agitat molem - Az értelem mozgatja a tömeget!" Vergilius idézetet Nagy Ákos nem csak vallja, de egyben gyakorolja is. Szuper kis csapat volt!

A személyes történetek kapcsán meg kell emlékezni még arról is, hogy a kiállítók és vendégek között jó volt látni a már befutott “karaktereket” is, például Toldi Zsuzsannát, Bánkuti Gabriellát, Kiss Virágot, Csuhai Jánost, Kathi Bélát. Mert mindebből az látszik, hogy igenis megéri edzeni, ebben az iparban tervezni, dolgozni, komolyan venni, mert van jövője a kemény, kitartó munkának, igazi személyiségeknek, a jogos, tartalmas (!) – nem minden kaját posztoló és hogyankészültemfela20.helyre típusú – önreklámnak, a szponzorálásnak és a táplálékkiegészítők használatának.

Te jó ég! Pár évvel ezelőtt még démonizálva voltak a tápkiegek, ma pedig minden utcasarkon valami fehérjeszeletet reklámozó óriásplakáttal nézhetünk szembe. Mondhat akárki akármit, ebben hatalmas szerepe van azoknak, akik évek, évtizedek óta folyamatosan megosztják az edzéshez szükséges információkat a közönséggel. A shop.builder.hu illetve a body.builder.hu (és talán még vannak, akik a musclebuilder.hu-ra is emlékeznek) bizony a teljes tartalmával, a több ezer cikkével, a kismillió megvásárolható releváns (az edzéshez, testépítéshez tartozó) termékével és a szuper olvasó és vásárló-közönségével élenjárója ennek a missziónak. Ez közös siker!

Köszönjük!

Szívesen!

Azonban kell tenni egy rövid kitérőt itt is. A sok csodálatos fitness-es hölgy ellenére (soha nem voltam még versenyen, ahol az egy négyzetméterre jutó gyönyörű, formás hölgyek száma ilyen mértékű lett volna) pár testépítőt leszámítva nem igazán emelkedtek ki komoly karakterek a bodys versenyzők közül. Tudom, hogy sokkal nehezebb a mai világban elérni és meghaladni a zajküszöböt, de egy pontosabb, kidolgozottabb kűrrel és jobb zeneválasztással, a személyiségben szunnyadó egyéniség erőteljesebb kihangsúlyozásával “nagyobb zajt lehetne csapni” a testépítésre érzékeny közönség katarzisközpontjában.

Gyúrós szemszögből röviden: sokkal többet mesélt a közönségben álló Szakács Sándor tricepsze arról, hogy miről is van itt szó. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy egy Szakács Sándor-féle tricepsz, Tozó-féle vádli, Csuhai-féle vállak, Kathi-féle combok a színpadon (és a karakterük!) még nagyobb tömegeket vonzhatna be.

Ne feledjük tehát az egyetemes tömegvonzás törvényét, amelynek lényege, hogy:

“A világmindenségben az égitestek mindegyike vonzást gyakorol egymásra.”

Bodor Miklós

ratkid



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Kardió edzés egyéb sportok mellett
Attól függetlenül, hogy tömeget növelsz, vagy szálkásítasz, vagy más sportot művelsz, a kardió edzéseket célszerű beikta...
8+1 változat a megfelelő edzés utáni étkezésre
Keményen letoltad az edzést, megittad a turmixod és hazaértél? Akkor egy órán belül szilárd étkezést is be kell iktatnod...
Hardgainer vagy? Kell egy kis étvágy?
Aki igazi hardgainer, az nehezen hízik, ehet akármit és akármennyit. De többnyire nem is az a baj, hogy ne lenne lehető...
Legfrissebb cikkek
Szoláriumozás: érdemes, vagy sem? I. rész
Testépítés szempontjából a bőrszín nem épp egy elhanyagolható dolog. Minél barnább egy test, annál „kontrasztosabb” és a...
Már mindent megpróbáltam
Te is ismered A Nőt, Aki Már Mindent Megpróbált? A nőt, aki izmosodni vagy fogyni szeretne, vagy csak egészségesen élni,...
Edzőtárs
Ma egy olyan témáról szeretnék írni, amiről már ezerszer volt szó, de most számomra újra aktuálissá vált. Ez nem más, mi...
Brutál zéró szénhidrát süti, amit még te is meg tudsz csinálni!
Benis Vivien bikini Amatőr Olympia győztes elsőre ijesztő alapanyagokból olyan minőségi sütit mutat be, hogy rendesen so...
Edzés 40 felett?
Nyilvánvaló, hogy nem csak a húszéveseké a világ, de az 50 éves Kormos Zoltán edzőguru és testépítő bajnok tökéletesen ö...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
265 ms