Thor megdöntötte a felhúzás világrekordját!

2020-05-03 | 

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

A koronavírus sok mindenkit megfertőzött már világszerte, de Hafthor "The Mountain" Bjornsson edzéseivel nyilvánvalóan nem bírt el. A 31 éves színész-erősember elhatározta, hogy karantén ide, karantén oda, ő márpedig meg fogja dönteni a felhúzás világrekordját.

Helyi idő szerint szombaton 1104 fontot, azaz 501 kilót kísérelt meg felhúzni, és úgy bánt el az eszetlen súllyal, mintha csak 130 kiló lett volna.

A rekordot egy 420 és egy 460 kilós munkasorozat előzte meg.

Az előző rekordot nem ő, hanem Eddie Hall tartotta, ő kereken 500 kilót húzott fel 2016-ban, de Thor most két "kakaóscsigát" még rárakott a rúd két felére, és elvette Hall-tól a dicsőséget. Elmondása szerint tudott volna még többet is, de már annak is örült, hogy ez sikerült, mert a rekord az rekord. Ez jogos is: több ember volt már a Holdon, mint ahányan 500 kilót fel tudtak emelni a földről.

Eddie egyébként sokkal nehezebben egyenesedett ki a súllyal mint ő, és még az új rekord előtt kifogásolta, hogy Bjornsson nem egy versenyen, hanem az otthoni edzőtermében áll neki az őrületes súlynak.

A két versenyző utálja egymást, olyannyira, hogy a rekorddöntés után Hafthor kihívta Hall-t egy bokszmeccsre, aki elfogadta a kihívást. Hozzátette, hogy le fogja szakítani Thor fejét, mivel 2017-ben csalónak nevezte őt és ezért azóta sem kért bocsánatot.

Hogy ebből mi lesz, azt nem tudjuk, de egyelőre ne siessünk ennyire előre, emésztgessük picit ezt a számot:

501 kiló!!!


Shop.Builder havi legolvasottabb cikkei
Már megint fröcsögni fog itt a Builder, tuti megint kipécéztek valakiket akiket lehet szapulni. A helyzet ennél kicsit árnyaltabb. Lássuk, m...
Szerintem mindenki, aki az edzés világának része, az nagyon szeret enni. Mert enni jó. Azonban tagadhatatlan, hogy a világ testépítői, súlye...
A nap első étkezése kiemelkedő fontossággal bír. Az átlagember vagy teljesen elhanyagolja, vagy elintézi egy kávéval a dolgot. Sportolói kör...
EGY MÉLTATLANUL HANYAGOLT IZOM Valami furcsa oknál fogva a mell- illetve a bicepszedzés a „legdivatosabb” a fiatalok körében. Persze, köztu...
Akadhat olyan, amikor egészen ritkán jutsz el edzeni. Még rosszabb, amikor előre nem tudhatod, mikor jutsz el legközelebb. Mi a teendő, ha n...
Flex Wheeler nem csak minden idők egyik legjobb testépítője volt, hanem félelmetes küzdősportoló is. Testépítőként viszont félénk volt. Foga...
Íme a Shop.Builder-en kapható akciós termékek összegyűjtve, egy helyen! Nem kell keresgélned az oldalon, itt megtalálsz mindent, ami érdekel...
…Vagy esetleg fát vágni az erdőbe'! Nos, nem azért nem tesszük, mert „úgysem bírjuk”. Sokkal-sokkal egyszerűbb az ok. Íme egy írás mindenkin...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Kérdés
2020-05-08
Szervusztok!
Már régóta figyelem, hogy verseny előtt (de sokan edzésen is) szívnak valamit egy üvegből. Ahogy a youtube-on látható, Thor is szippantott a dologból. Gondolom, valami élénkítő szer. Lehet tudni, hogy az pontosan micsoda?
...Ja és ez nem minősül doppingnak?

válasz
2020-05-11
Szia!

Jól gondolod :) Élénkítő hatású, adrenalint szabadít fel. Ammónia só (NH3) a kulcsszó.