Testépítő Magyar Bajnokság 2005

Testépítő Magyar Bajnokság 2005

 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Scitec Testépítő Magyar Bajnokság 2005

Rendhagyó módon az ezévi Testépítő Magyar Bajnokságot a Scitec Superbody-val egy rendezvény keretében bonyolították. A nagy sztárok közül sokan kihagyták az idei évet, ennek ellenére nem volt gyengébb a színvonal az elmúlt években megszokottnál - sok újonc versenyzőnek termett így babér. Meglepő, hogy amíg a Superbody tinédzser és újonc kategóriái zsúfoltak, addig az IFBB Magyar Bajnokság alacsony súlykategóriáit évek óta nehezen tudja a szakvezetés feltölteni, pedig utánpótlás elvileg lenne, talán egy kicsivel több bíztatás, esetleg egy kicsivel több megbecsülés népesebbé tenné ezeket a kategóriákat is.

Az Abszolút Bajnoki címet egyöntetű pontozással Tóth Dániel (Fitness 2000) nyerte. Dani szenzációs formát hozott (ne felejtsük le, hogy junior világbajnoki kvalitású versenyzőről van szó), és az idén úgy tűnik hazai pályán nem nagyon lesz, aki megszorítsa.

IFBB Magyar Bajnokság 2005 - képek
Magyar Bajnokság 2005 Dudás Antal
Magyar Bajnokság 2005 Oláh József
Magyar Bajnokság 2005 Tóth Dániel
Magyar Bajnokság 2005 Berkes László

Élménybeszámolóink:

  • Drugs Bunny Backstage Exclusive!
  • Reméljünk Humma & Drugs Bunny gyorsan elkészítik videós beszámolójukat a versenyről...
  • És azt is, hogy gyorsan elkészül valamelyik szakértőnk tollából a szakmai értékelő beszámoló is
  •  

Eredmények

-65 kg

  1. Tamás J. Attila (Koko Gym; 161)

-70 kg

  1. Garai László (Tozó Bodyformers; 116)
  2. Brlik János (AST; 170)
  3. Siklósi József (Scitec; 150)
  4. Ványai János (TIFIT; 86)

-75 kg

  1. Lakatos Mihály (Inferno Győr; 172)

-80 kg

  1. Bognár Gergő (Koko Gym; 102)
  2. Csonka Gábor (Tozó Bodyformers; 105)
  3. Karácsonyi Krisztián (Tozó Bodyformers; 22)
  4. Oláh József (Koko Gym; 38)

-87,5 kg

  1. Berkes László (Fitness 2000; 133)
  2. Major Attila (Tozó Bodyformers; 114)
  3. Jenei István (Debreceni Dávid; 169)
  4. Horváth Gergely (Tozó Bodyformers; 117)
  5. Csovics Levente (Fitness 2000; 25)
  6. Bogáti Árpád (Arilivia Csorna; 160)

-95 kg

  1. Tóth Dániel (Fitness 2000; 119)
  2. Dudás Antal "Enigma" (Pulzus SE; 90)
  3. Farkas András (TIFIT; 148)

+95 kg

  1. Pörczi Péter (Tozó Bodyformers; 118)
  2. Sára György (Vida Fitness; 112)
  3. Torma László (Tozó Bodyformers; 162)
  4. Huszár Ernő (Fitness 2000; 167)

Abszolút Magyar Bajnok Választás

  1. Tóth Dániel (Fitness 2000; 119)
  2. Berkes László (Fitness 2000; 133)
  3. Pörczi Péter (Tozó Bodyformers; 118)
  4. Sára György (Vida Fitness; 112)
  5. Dudás Antal "Enigma" (Pulzus SE; 90)

* Az első öt versenyző indulási jogot nyert a Scitec Testépítő Világkupán 2005. november 19-20-án!

2005 Abszolút Testépítő Magyar Bajnoka

  1. Tóth Dániel - Fitness 2000


Kapcsolódó cikkek
Profi karedzés Tóth Danival
Brutál karedzés Tóth Danival és tanítványával, Zoboki Tamással. Bicepsz, tricepsz rengeteg okossággal fűszerezve. ...
BB.Tv Episode #48
Tóth Dani | Kovács Feri | Superbody 2008 ...
BB.Tv Episode #19
Szeghalmi sztárbemutató | Shop.Builder | Csuri | Bakiparádé ...
Profi válledzés
Tóth Dani profi testépítőnk nem kevés jótanáccsal szolgál a válledzésetekhez. Legyél kezdő vagy akár versenyző, ő tud neked újat mondani! ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
BB.Tv Episode #13
Németh Pisti | Voksán Virág | Autós életmód rovat :) ...
BB.Tv Episode #15
Ónozó-féle fekvenyomó iskola | Bunny rovat | és néhány dolog ami az eddigi adásokból kimaradt... ...
Almás protein pancake
Pancake recept, szemét hozzávalóktól mentesen! Testépítés barát, fehérjében gazdag, igazán ízletes finomság, teljesen sa...
Legfrissebb cikkek
A fordított edzés elve
Hogyan adj új löketet az edzésidbe? Itt van Dudás Ádám trükkje: ...
A genetika szerepe
Mennyire fontos a genetika a testépítésben? Molnár Peti elmondja az ő verzióját: ...
B-vitaminnal a szúnyogcsípések ellen?
A klímaváltozás és a hőség előtti hosszú esős idő miatt szúnyoginvázió van az egész országban. Ezt az elmúlt pár napban ...
Itt a hőség, igyatok vizet!
Meg persze turmixot. Viccet félretéve: mennyi vizet kell inni ebben a nagy hőségben? A buborékos víz tényleg nem jó? Tén...
Vegan Protein: kellemes csalódás
Leteszteltük a BioTechUSA új vegetáriánus fehérjéjét, a Vegan Proteint. Tejsavó fehérje fanatikusok, most jól figyeljete...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
363 ms