Szkander: valóban az erő mércéje?

Szkander: valóban az erő mércéje?

2014-07-25 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Melyik fickó ne emlékezne legalább egy sztorira, amikor erőfitogtatásképpen összeakasztotta a pajszert valakivel? Aki nem volt barbi kölyöknek, biztosan szkanderozott már a haverjaival. Az emberek sztereotíp, karcentrikus szemléletmódja (már ami az izmokat illeti) simán elültette a fejekben, hogy a kar erőssége önmagában reprezentálja az egyén testi erejét is. Holott a valódi szkander, mint sport egy sokkal-sokkal összetettebb dolog annál, mint hogy ész nélkül feszegetjük egymás karját, és az erdmény alapján kiáltjuk ki a győztest erősebbnek. Ráadásul a testépítők erősségében kételkedők gyakran próbálnak felülkerekedni ilyen módon egy izmosabb emberen. Örökös téma, bontsuk ki hát egy kicsit jobban a dolgot, némi pöcsméregetős filozófiával megfűszerezve!

A szkander, mint birkózás

Armwrestling, szkander, a jelentés egy és ugyanaz: karbirkózás. Ez a sport jóval több, mint szimpla kocsmai bohóckodás, hiszen valójában többszáz éves múltra tekint vissza. A szkanderozás egy egyszerűbb, békésebb módja volt annak, hogy két férfi összemérje az erejét anélkül, hogy lebontották volna egymás arcát. Kultúráltabb körökben akár egy kisebb nézeteltérést is rendeztek ilyen módon, mellőzve mindenféle erőszakot. Mint sportág, igazán a XX. században kezdett kibonatkozni, hiszen a különböző nemzetek elkezdtek egyesületeket, majd szövetségeket létrehozni, melyek aztán elkezdték szigorú szakmai keretek közé terelni a sportot, amely ilyen formán már alkalmas volt arra, hogy (mint ahogyan az szinte szükségszerű bármilyen sportág esetében) a művelői mind hazai, mind nemzetközi szinten összemérjék a tudásukat.

A szkander valóban az erő mércéje?

Manapság komolyabb eseményeken mérettetnek meg a versenyzők, mint valaha. Tökéletesen ugyanúgy működik a szkander világában is minden, mint más sportág esetében, amelynek valóban létezik közönsége és közössége egyaránt: világcégek által szponzorált versenyzők akaszkodnak össze, élő televíziós közvetítéseken nézhetünk mérkőzéseket, és még sorolhatnánk.

Barbi vagy?

Ki ne emlékezne az iskolai kóstolgatásokra, pöcsméregetésekre, amikor a bunyóhoz nem feltétlenül volt vér a kölykökben (vagy éppen indok), de valamilyen módon el kellett dönten, hogy ki a legerősebb... nyilvánvalóan nem krétadobáló verseny eredménye alapján kiáltották ki végül, hogy a Zozi a legerősebb. Egymásnak feszültek és feszülnek mai napig a kölykök, vagy akár meglett férfiak, apák és fiaik egyaránt. Ez egy baromi pozitív dolog. Beszélhetünk a szkanderozás esetében egy erőszakmentes erődemonstrációról (amiről a továbbiakban kiderül, hogy az eredmény sok dolog függvénye, nem csak az általános erőnlété). Ha nem szkanderoztál a suliban, barbi vagy, és kész. Ez kicsit olyan pöcsfej dolog, mint az, hogy ha nem voltál katona, akkor is barbi vagy. A világon semmit nem jelent. De az ilyen gyerekkori dolgok nevelnek egy kis csibészséget, férfias kakaskodást és versenyszellemet a kölykökbe, ami a jellemfejlődés szempontjából (szerintem) egy egészséges dolog.

Ha letörölted a könnyeidet, barbi, akkor dumáljunk tovább a szkanderról. Sok barbi egy testépítőt tart például barbikának (ezért az igazi barbiknak alanyi jogon jár a titulus), mert azt gondolja, hogy a súlyzós edzéssel elért izomtömeg egy nem funkcionális, haszontalan massza. Tisztázzunk valamit: a testépítésnek sajátos céljai vannak. Ez lehet egy esztétikusabb küllem, jobb fizikai állapot és erőnlét elérése is akár. Testépítő jellegű edzésekkel BÁRKI gatyábarázhatja magát, és ez akkor is tény marad, ha pöcsméregetésbe kezd teljesen feleslegesen egy szeneslegény egy testépítővel.

Annyiszor hallotuk már, és kaptuk meg az arcunkba: "bööö, oké, nagy vagy, de kit érdekel, ha lecsavarlak szkanderban? Vagy bármiben?" - Ugyan már, hűtsd le magad, ember! A pöcsméregetés hitvány dolog. Tudomásul kell venni, hogy egy testépítő ízületei, izomzata nem alkalmas specifikus, kiegészítő edzés nélkül arra, hogy jól teljesítsen szkanderben. Ezért van az, hogy egy látszólag nyikhaj fazon simán lecsavar egy durván kipattintott testépítőt. De pusztán egy ilyen dolog alapján ítélkezni... hát, ez túlmutat már a szimpla szűklátókörűségen.

Igazi szkanderos

Az igazi szkanderos nagyon is jól tudja a titkát annak, hogy miképpen kerekedjen felül egy szkanderban kevésbé jártas testépítőn, vagy szimplán egy nála izmosabb emberen. Különböző technikákat ismer, az edzése kifejezetten a céljához igazodik, az ízületei, a mérkőzés során igénybevett izmai célzott terhelésnek vannak kitéve, és bizony veszettül nehéz megfogni egy ilyen csávót. Mondjuk inkább úgy, hogy amennyiben hangyányit sem konyítasz a szkanderezéshez, esélyed sem lesz. Mint ahogyan jó súlyemelő sem lesz egy testépítőből soha, hiába lenne meg hozzá az erőnlét, ha a megfelelő technikát, specifikus edzésformákat nem ismeri.

Versenyszkander vs. kocsmaszkander

Pár benyakalt feles után, néhány sör elropogtatását követően gyakori 1-1 asztaltársaságnál, hogy spontán pöcsméregetésbe kezdenek. A kocsmaszkander, amennyire egyébként szórakoztató tud lenni a résztvevőinek, legalább annyira veszélyes is: ezek az emberek nincsenek tisztában olyan alapvető ismeretekkel, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy maximális biztonsággal feszülhessenek egymásnak. A kocsmaszkander tökugyanaz, mint a suliszkander, vagy bármilyen más, laikusok által spontán erőfitogtatásként kivitelezett birok. 

Vázoljuk fel röviden, hogy néz ki a kocsmaszkander, és milyen sztereotípiákat pufogtatnak azok, akik ezt csinálják:

  • Ne csuklózzá'!
  • Ne dőlj bele testtel!
  • Nekapaszkoggyá' má'!
  • A súlyoddal húzol, ne csaljá' má'!
  • Karból csináld, ne testből! Ez erről szól, nem arról, hogy rámtehénkedsz, baze!

Főleg az utolsó pont egy ordasnagy hiba, és ha ilyen módon próbálod a másikat lemelózni, a belépőd már adott az orsós, spirális töréseket, izomszakadásokat szenvedők klubjába. A csavaró-nyíró mozdulat simán elpattintja a felkarcsontot, főleg, ha az öklöd nincs a válladdal azonos síkban, hanem túlhalad ezen a síkon kifelé. A pöcsméregetés legviccesebb pillanata mindig, amikor hallod a pattanást, és a végén csak egy kacska végtagot látsz: az ilyen ember szimplán balfék, vessen magára. Ha nem értesz a fekvenyomáshoz, akkor sem úgy fogsz vele megpróbálkozni először, hogy felpakolod azonnal 150 kilóra, és egy karral próbálod meg leemelni a súlyt. Használd az eszed, mielőtt kicsinálod magad!

Egy kis intermezzo: réges-régen, középiskolában volt egy fizikatanárom. Igazi vesztes figura volt szegény. Voltunk az osztályban huszonöten srácok, és a tanár, amikor végre eljutott az agyáig, hogy semmilyen formában nincsen tekintélye, egy új irányból próbált a kegyeinkbe férkőzni: bohócot csinált magából. A röpdolgozatok elengedésén kívül még azt is bevállalta a jelképes be- és elfogadása érdekében, hogy szkanderozzon valamelyik suttyóval. Végeredmény: egy törött felkarcsont a tanárúr javára. Laza egy hónapig az egész iskola emberünkön röhögött, amikor látták a folyosón nyakig gipszben, így kénytelen volt alternatív útvonalakon közlekedni egy jó ideig.

Ne legyél lúzer! Ha érdekel a szkander, van néhány fontos dolog, amit tudnod kell. Vagy, ha kifejezetten nem is érdekel, de néha-néha, mint testépítő, tanúbizonyságot tennél esetleg arról, hogy azért egy gyúrós is lehet jó szkanderban, mielőtt belekeverdsz egy ilyen szituációba, nem árt, ha ismered a versenyszkander, tehát az igazi szkander legfontosabb alapszabályait. Így már legalább nem a karodat fogod kitörni, hanem esélyes, hogy az ellenfeled fogja a sajátját a tiéden. Plusz: ha némi szakértelemmel a tarsolyoban állsz az asztalhoz, az már alap arra, hogy diktálj. Hirdesd az igét, és tanítsd meg a Veled szemben állót, hogy "csuklózni" nem csak, hogy szabad, egyenesen kell is a legtöbb esetben. Elmondhatod azt is, hogy kapaszkodni márpedig kell, sőt, a tested erejét is beleviheted (bele is kell vinned) a húzásba.

Néhány alapvető tudnivaló az IGAZI szkander alapszabályairól és módszereiről

Ha helyesen szkanderozol, az erődnél többre lesz szükséged. Hiába vagy erős, ha nincsen technikád. Minden versenyzőnek van egy kedvenc technikája, ami az adottságai, beidegződései alapján jobban fekszik neki. Ha nincs technikád, csak erőd, ki fogsz vérezni.

Cyplenkov

Cyplenkov. Látod a MANCSOKAT?

Amikor szkanderozol, állj szépen az asztallal szemben, a vállaid legyenek párhuzamosak az asztallal. Ne ülj, így nem lehet a tested erejét belevinni a támadásba. Ha nincs kapaszkodó, kapaszkodj az asztal sarkába. Az ellenfeled vegye fel ugyanezt a pozíciót, álljatok szemben egymással, a könyökötök legyen azonos síkban. A csuklótok legyen egyenes, amikor összefogtok. Mindkettőtök ujjperceinek ki kell látszódnia a másik szorításából. Ez szabály. Amikor összefogtok, kétféle támadásban célszerű gondolkodnod: vagy ún. "belsőzéssel", vagy "külsőzéssel".

  1. %


Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Tomi3 (2014-07-28 20:09:47)  
like_button dislike_button
 
Nagyon jo cikk. A jutuB is tele van ilyen attrakciokkal. De ezt megcsinalom egyszer; valamelyik szkandermenot berakom a guggoloállványba aztan csinaljon csak 70 kgval 10 szabalyos ismétlést. Aztan ha már 3szor f.sta le a bokajat cifrán megkerdem tole hogy tetszik ez a mulatsag?


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
A negyvenesek tápkiegje
Ahogyan telnek az évek, és az élet ilyen-olyan megpróbáltatásai folytán előfordult, hogy gyakorlatilag tápkieg nélkül vo...
A vitaminok szerepe az izomépítésben
Akár hiszed, akár nem, a legfontosabb kiegészítők között vannak a vitaminok, ha az izomtömegedet szeretnéd növelni… a di...
Az elfelejtett protein
Leporoljuk egy méltatlanul elfelejtett fehérje dobozát, és rá kell jönnünk, hogy ez ma is az egyik legmenőbb cucc!...
Legfrissebb cikkek
Durrantás
A mai írásommal nem biztos, hogy népszerű leszek bizonyos felkészítő edzők körében, mert megkérdőjelezem néhány tanácsuk...
A Tribulus-on túl is van élet!
A Tribulus Terrestris egy rendkívül népszerű kiegészítő a férfiak körében, de egy ideje nem kapható a magyar piacon. Sze...
Forró, hideg
Annyit írtunk már edzésről, diétáról, de még a pihenésről is – látványosan formálják át a testünket, és kétségtelenül ez...
Mindenkit lenyomtunk szkanderben
Egy rövid hírrel szakítjuk meg adásunkat a Shop.Builderen, erről ugyanis hallanotok kell. Többször foglalkoztunk már szk...
Hogyan lehet gyorsan változni?
Benis Vivien bikini fitness bajnok és Protein Buzz team tag mesélte el nekünk, hogy hogyan tud akár hetek alatt tökélete...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
231 ms