Összefoglalás és jövőbe tekintés

Összefoglalás és jövőbe tekintés

2016-05-19 | 
 / 3.4
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Annak idején az egészségem miatt vágtam bele az egészbe. A megnyerőbb külső egy kellemes mellékhatása az egésznek. Hetekkel ezelőtt belekezdtem valami újba, ami úgymond az egészségemet szogálta. Mégpedig Bocsi Viktória módszerébe, amely a hangsúlyt nem a fogyásra, hanem az egészségre fekteti. Ugyanakkor megvan ez a „mellékhatása” is. Viszont az üteme mindenkinél egyéni. Arra épül az egész, hogy egyéni adottságokat figyelembe véve személyes ajánlást készít. Mindemellett a következőket mellőzi: koffein, tejtermékek, kukorica, szója, glutén.
Hat hétig csináltam, amiben bevallom, volt félreevős nap, ami végül jót tett. Merthogy olyan rosszul lettem utána, hogy a korábban rajongásig imádott sajtot eszembe sem jutna már megenni.

A távlati céljaimnak nem felel meg, de a hat hét alatt rengeteget tanultam a testemről:

  • Koffein nélkül aktívabb vagyok.
  • A tejtermékek kedvezőtlenül hatnak az emésztésemre.
  • Az annyira imádott marhahús nem nekem való. Inkább a csirke,hal, pulyka.
  • A zsír tényleg nem az ellenségem, sőt!

Viki és csapata személyre szabott ajánlást készít aszerint, hogy fehérje szénhidrát vay egyensúlyi típus vagy-e. Ugyanakkor rengeteg hasznos cikket oszt meg, amiből tanulni lehet.

Márpedig én imádok tanulni.

A későbbiekben írok erről egy teljes cikket, viszont most egy afféle összefoglalót és a jövőbeli terveimről pár sort szeretnék megosztani. Töltelék cikk, ha úgy tetszik. :D
Közös beszélgetéseink végeredményeképp összeállítottunk egy versenydiétát, ami hétfőtől lép életbe. És persze eddig is nagyon jól haladtam. De eljut az ember egy olyan pontra, amikor azt mondja; elég a megalkuvásokból! Meg a kis szarakodásokból, hogy jó, kell az nekem. Mert a kis túró meg a kis édességpótló szarok adják a kapaszkodót...SE!

Szóval meguntam a buziskodást, kimondom.

Főleg, mivel határidős célokat tűztem, tűztünk ki Noncsival. Ennek első állomása ugye szeptember. És már hetek óta szorongtam emiatt. De beismertem,miért. Mert tudom, hogy ettől jobb is lehetek. Nem azt csinálom, ami ezeket a célokat (is) szolgálja.

Egy kedves barátom, Dávid világított rá erre, amikor a 8 hónapig tartó első, kemény diétámról beszéltünk. Azt mondta: „ Amit egyszer meg tudtál csinálni, azt újra megtudod!”

És kurvára igaza van! Akkor ment, most is fog. Sőt, az akkor beiktatott dolgok egy részét most elhagyjuk. Mi tartott vissza eddig? A bőröm. Tudom, ez is baromira elcsépelt. Most is aggódom. De eljutottam abba a fázisba, hogy leszarom. Az ember több,mint a külseje. Értem én, hogy taszító is lehet. Azt viszont nem tudom megérteni, sem elfogadni, hogy az emberek nagy részét vagy a megjelenésből fakadó érdek vagy az a fajta érdek hajtja, hogy egy másik emberből mit sajtolhat ki. Ami a legrosszabb fajtája ennek az ótvar viselkedésnek, az az, hogy MIT TUD ELVENNI A MÁSIK EMBERTŐL. Fizikálisan és/vagy lelkileg. Folyamatos tisztogatás, a körök szűkítése. Más nem segít. Különben megint csak oda lyukadok ki, hogy nem magamért, hanem másokért élek. Ergo akinek nem tetszik, ne nézzen oda. Ne olvasson, hladjon tovább, rövid az élet, foglalkozzon a saját kínjaival. :D Így lesz a szorongásból megnyugvás, majd végül kemény elszántság. Első sokk után, amit az étrendemtől kaptam, „jófőszívtam magam” és várom, hogy induljon a buli! :D

Egy örömöt itt most még végszóként megosztanék. Elmentem egy kedves barátnőmmel alkalmi ruhákat próbálni. És hihetetlen élmény volt! Bárcsak édesanyám ezt megélhette volna, komolyan mondom. Ezt az egyet bánom csak. :)



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Edzés gyerek mellett
Hogy jó-e, szabad-e edzeni tovább, miután megszületett a kisbabánk, a cikkből sok hasznos tanács mellett ez is kiderül....
Testépítés és az alkohol
Nem gondoltam volna, hogy különösebb magyarázatot igényel az, hogy az alkoholfogyasztás káros, de mégis érdemes vele fog...
Kezdőknek: így erősítsd meg a tested, hogy bírja az ütéseket!
„Üsd a testet, meghal a fej” – szól a sokak által ismert mondás. Igen ám, de mi van akkor, ha valaki olyan tökéletes tes...
Legfrissebb cikkek
Durrantás
A mai írásommal nem biztos, hogy népszerű leszek bizonyos felkészítő edzők körében, mert megkérdőjelezem néhány tanácsuk...
A Tribulus-on túl is van élet!
A Tribulus Terrestris egy rendkívül népszerű kiegészítő a férfiak körében, de egy ideje nem kapható a magyar piacon. Sze...
Forró, hideg
Annyit írtunk már edzésről, diétáról, de még a pihenésről is – látványosan formálják át a testünket, és kétségtelenül ez...
Mindenkit lenyomtunk szkanderben
Egy rövid hírrel szakítjuk meg adásunkat a Shop.Builderen, erről ugyanis hallanotok kell. Többször foglalkoztunk már szk...
Hogyan lehet gyorsan változni?
Benis Vivien bikini fitness bajnok és Protein Buzz team tag mesélte el nekünk, hogy hogyan tud akár hetek alatt tökélete...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
232 ms