Okosan a zsír ellen!

Okosan a zsír ellen!

2017-02-07
 / 4.6
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Jó eséllyel mindenkinek, aki ezzel a sporttal foglalkozik, foglalkozott vagy akár csak köszönőviszonyba került, az az egyik (talán nem is titkon) dédelgetett álma, hogy a lehető leggyorsabban sikerüljön elérni az áhított célt: mégpedig a jó fizikumot.

Persze nagyjából tudjuk, hogy ez nem megy egyik napról a másikra: tisztában vagyunk vele a legtöbben, hogy a fogyáshoz vagy az izmosodáshoz nagyjából mennyi idő kell, de az ember már csak ilyen... Gyorsan akarunk eredményt. Ja, és lehetőség szerint minél kisebb erőfeszítéssel, ha megoldható.

Ugyanakkor ha zsírégetésre adjuk a fejünket, akkor nem árt azzal is tisztában lennünk, miről is szól ez a dolog elsődlegesen. Kalóriadeficit... A meló kevésbé kellemes része. Hiszen ahhoz, hogy beindíthasd a fogyást, kevesebb kalóriát kell bevinned, mint amit elhasználsz napi szinten. Amíg ez nem teljesül, addig aztán várhatsz te arra, hogy csökkenjen a súlyod... Ez az első és legfontosabb tényező.

Persze ezután jönnek még apró problémák, miszerint az sem mindegy, hogy ezt az étrendet (mert ugye meg kell tervezni, hogy egy nap mit ehetsz és mit nem) milyen tápanyagokból rakod össze... Magyarán szólva, nem elég keveset enni, még azt is meg kell válogatnod, hogy mi az a kevés. Mindezek fényében jelentsük ki bátran: a zsírégetés nagy szívás!

Viszont ha okosan, terv szerint cselekszünk (márpedig ez vezet a lehető leggyorsabban jó eredményre), akkor a diétának nem feltétlenül kell a szenvedésről és a lemondásokról szólnia: ha ésszerű keretek között gondolkozol, akkor az előbb-utóbb jelentkező éhségérzetet elodázhatod. Másrészt pedig nem csak a tápanyagmennyiség csökkentése az egyetlen út, ha súlyt akarsz veszíteni. Növelheted a tested kalóriafelhasználását is. Ennek is lehet az az eredménye, hogy kalóriadeficitbe kerülsz!

Zsíranyagcsere és vércukorszint tuning!

Természetesen a leglátványosabb és legérezhetőbb hatással a termogén zsírégetők bírnak, ezzel kár is vitatkozni. Ha azonban már egy erősebb kávétól is jojózik már a szemed, akkor az ilyen készítményeket nem Neked találták ki: jó eséllyel érzékeny vagy bármilyen stimulánsra. Ilyenkor jöhetnek számításba "lassú víz partot mos" jelleggel olyan okosságok, amik közvetetten növelik a napi kalóriafelhasználásodat.

Itt jön képbe a CLA. Ez ugyanis egy olyan speciális zsírsav, melynek segítségével arra tudod ösztökélni a szervezeted, hogy a kalóriadeficitet (amit ugye az étrendeddel már elértél) a tested a saját zsírraktáraiból energiát nyerve tudja korrigálni.

Azt már csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy a CLA nem csak a zsíranyagcserét hivatott javítani: ugyanis a vércukorszintre is kifejezetten jó hatással van, így az éhségérzetedet is segít kordában tartani. Ez a kettő együtt azért diétában elég jó deal, aki átélt már hasonlót, az tudni fogja mekkora segítséget jelent ez - diétában nagyon hasznos társ, ha méltó utódot szeretnél a termogén zsírégetődnek a karnitin mellé, akkor jó helyen jársz!



Kapcsolódó cikkek
Izmosodj és égess zsírt CLA-val!
Ha zsírégetőkről van szó, mindenkinek az L-karnitin jut eszébe, ami ugyan nagyszerű dolog, de nem mindenkinek jön be eléggé. Ebben a cikkben egy kevésbé ismert,...
CLA
Mi az, amit a szedésével elérhetsz? * Rákellenes hatás A CLA számos ember- és állatkísérletben a rák minden stádiumában (és a megelőzésében is) jótékony hat...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Ezek ilyen lelki szegények, akik figyelmet kéregetnek
Biztosan te is sokszor botlasz az interneten olyan dolgokba, amik abszolúte nem foglalkoztatnak, nem tetszenek. Facebook...
Hogyan leszünk JÓ segítőtársak edzés közben?
Talán furcsa, hogy egy cikket szentelünk ennek a témának, azonban oly sok alkalommal látni egészen elborult, adott esetb...
BB.Tv Episode #41
Peak Banditák: Jenei Pisti és Halmi Pisti | Sére Sándor | Bunny és a hátedzés titkai ...
Legfrissebb cikkek
Tyson Fury vs. Wilder II: ki nyer?
2018-ban az év legjobban várt mérkőzése volt ölvívásban, idén pedig az év legjobban várt visszavágója a Tyson Fury vs. D...
Az egyik legnagyobb találmány sportolóknak és mindenkinek
Végre itt a Scitec kajaszállító táskája, ami sokkal többet számít, mint gondolnád: akár egy komplett diéta eredményesség...
3D ferdepados nyomás Kathi Bélával
Kathi Béla tökéletesen működő tanácsokat ad a sima pados vagy Smith-gépen is alkalmazható fokos nyomáshoz, ami a mellizo...
Profi és megfizethető ízületvédő?
Az ízületeivel és a bőrével mindenkinek foglalkoznia kell – ha sportol, ha nem. Bemutatjuk az új, megfizethető és hatéko...
Exkluzív interjú Borics Ádámmal, Magyarország legjobb MMA harcosával
Borics Ádám, Magyarország legjobb magyar MMA harcosa újságírónknak, Szlobodnik Milánnak nyilatkozott először a legutóbbi...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Tel:+36 20 9000-864 · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
376 ms