Nyerő páros: glutamin és BCAA!

Nyerő páros: glutamin és BCAA!

2017-12-14 | 
 / 4.7
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Arra a kérdésre, hogy a BCAA, vagy a glutamin a jobb, lehetetlen válaszolni. Mindkettőre nagy szükség van, így a kérdés olyan, mintha azon tűnődnénk, hogy a rizs, vagy a csirkemell a jobb. Senkitől sem várható, hogy csak úgy, magyarázat nélkül elfogadja tőlünk, hogy a BCAA és a glutamin egyaránt fontos kiegészítő, ezért most elmagyarázzuk, miért van ez így.

Azt már régóta tudjuk, hogy a vázizomban lévő glutaminnak fontos szerepe van a fehérjeszintézisben és a pozitív nitrogén egyensúly fenntartásában, magyarul az izomépítésben. A BCAA pedig abban segít, hogy az izom ne bontsa le magát edzés közben. Mert mint tudjuk, az izmokat nem csak megszerezni kell, meg is kell tudni tartani őket.

Igen ám, de azt is tudjuk, hogy a súlyzós edzés – illetve stressz, vagy betegség – során a testünk glutamint és BCAA-t veszít. Tudnod kell, hogy a leucin a legfontosabb a BCAA-k között, mert ezt bontja le a szervezet elsőként edzés közben, ez pedig némi izomvesztéshez vezethet.

Ha nem vigyázol, elcsoffadsz!

Talán csak a kezdők és a laikusok tudják úgy, hogy az izom az edzés alatt nő. Érthető, hogy miért jutnak ilyen következtetésre, hiszen az izom az edzés alatt – jobb esetben – bedurran. Csakhogy "az igazság odaát van", vagyis nem kívül, hanem belül kell keresni. Az izmok azért durrannak be edzés alatt, mert metabolitok képződnek az izomban, amiket a fehérje, szénhidrát és zsír leépülése idéz elő. Tehát alapjában véve egy destruktív, nem pedig konstruktív folyamatról beszélünk.

Amikor végeztél az edzéssel, biztosra veheted, hogy a glutamin szintje megcsappant a szervezetedben, és egy kutatás* kimutatta, hogy hosszú órákba telhet, mire visszaállnak az eredeti értékek. Ez azért baj, mert mint az előbb írtuk, ennek az aminosavnak fontos szerepe van az izomépítés folyamatában.

Jobb, ha mielőbb pótolod őket – igen, még a glutamint is, annak ellenére, hogy ez egy nem esszenciális aminosav, vagyis a szervezet magától is elő tudja állítani, de mint most már tudod, csak órák múlva.

Ha megvárod, hogy a tested magától elvégezze a dolgát, és nem pótolod egy turmixszal a leapadt forrásaidat, azzal értékes időt veszítesz. Olyan időt, ami telhetne mondjuk izomépítéssel is.

%
600 gr. 
 / 4.7
20%   8 290 Ft  
6 630 Ft

A glutamin és a BCAA nagyon jól dolgozik együtt. Ha kívülről viszel be glutamint, azzal csökkentheted a leucin oxidációjának mértékét, vagyis a katabolizmust.

A lényeg tehát: külön-külön is jó a BCAA és a glutamin, de akkor a legjobb, ha egyszerre mindkettőt beviszed a szervezetedbe.

*Rowbottom DG, Keast D, Morton AR. The emerging role of glutamine as an indicator of exercise stress and overtraining. Sports Med. 1996 Feb;21(2):80-97.



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2019-04-19
Hali!

Ezen kívül milyen termékek vannak még, amelyek egyaránt tartalmazzák a BCAA és Glutamin párost?
 
Válasz
2019-04-23
Szia!

A legtöbb termékben szokták kombinálni a kettőt, pl: BCAA Force. BCAA Xplode Powder. 8:1:1 BCAA. BCAA Complex.

?
Kérdés
2019-01-04
Sziasztok!

Akkor, ha jól értem edzés előtt (esetleg alatt) BCAA, edzés utáni turmixba Glutamin?
 
Válasz
2019-01-08
Szia!

Jól érted. :)

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Koncentrált zőccség
SOKKAL JOBBAN ÖRÜLÖK EGY ILYEN ÚJDONSÁGNAK, MINT A LEGÚJABB HIPERBEDURRANTÓ-KREATINNAK! Nem szeretjük az alap kiegészít...
Kezdők gyakori kérdései
Ha most kezdted az edzéseket, vagy tervezed, hogy hamarosan ellátogatsz egy edzőterembe, akkor ez a cikk Neked íródott!...
Rizs, amiből bármennyit meg tudsz enni!
Nehezen tudod betermelni a napi szükséges rizsmennyiséget tömegeléskor? Itt a megoldás! Ha ezt a receptet elsajátítod, a...
Legfrissebb cikkek
'Szerencsére nekem nem kell fogynom'
Sőt, inkább híznál. Ezzel egyébként ritka kivétel vagy. Na de mit jelent ez? Azt jelenti, hogy nem kell diétáznod? É...
Fókuszálj a gyenge pontra!
Gyenge pontok. Mik azok, miért olyan fontosak minden testépítő bajnok szerint, hogyan lehet felismerni ezeket és mi az o...
Pózolás para
A versenyzés legnehezebb része nem biztos hogy az, amit gondolnál. Van aki azt hiszi, a színpadi viselkedés csak úgy mag...
Három év kihagyás után visszatér egy legendás testépítő
A sportoló neve Johnnie O. Jackson. Az Arnold Classic-ot nyert testépítő bajnok legutóbb 2017-ben versenyzett, de most v...
40 plusszos (újra)kezdés, avagy a kapuzárási pánik helyes kezelése
Elmúltak a fiatal évek, mi? Esetleg őszül a borosta, a hajba is ezüst tincsek vegyülnek… Ilyenkor jön aztán a megbolondu...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
250 ms