Nulla zsír és szénhidrát diétában? Nem frankó!

Nulla zsír és szénhidrát diétában? Nem frankó!

2016-06-17
 / 4.7
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Rengeteg írás kering a neten a jó diétás módszerekről: van, aki a szénhidrát drasztikus megvonására esküszik, van, aki teljesen kiiktatja azt az étrendjéből. Aztán létezik egy kevésbé elterjedt módszer, a ketogén diéta, illetve vannak teljesen őrült (és néhol veszélyes) megközelítések, mint például a “vattakorong” vagy a “zsíros-zabpehely” diéta.

Baromságokkal nem foglalkozunk, így az utóbbi kettőt felejtsük is el egyből.

A ketogén diéta egy kicsit bonyolultabb annál, mint hogy egy rövid írásban érthetően el lehessen magyarázni, így most a szénhidrát perspektívájából fogjuk a módszereket vizsgálni.

A diétás és a tömegnövelő étrend szinte egy és ugyanaz egyetlen lényeges dologtól eltekintve: a fő különbség a szénhidrátbevitelben rejlik. Diétában a szénhidrát csökkentésével szokás elérni azt a kalóriadeficitet, ami szükséges a fogyás beindításához. Ilyenkor a szervezet a pluszban beiktatott aerob edzés hatására átáll a zsírraktárok kimerítésére, hiszen kvázi kevesebb kalóriát eszünk meg, mint amit napközben felhasználunk, így azt a többletkalóriát a testnek valahonnan elő kell teremtenie. Ebből sokan tévesen következtetik, hogy ha minél inkább kiiktatják a szénhidrátokat az étrendből (tehát minél nagyobb ez a deficit), akkor annál gyorsabb és hatékonyabb lesz a zsírégetés.

Ez egy elég nagy tévedés, nézzük meg, hogy miért is nem jó döntés ilyen drasztikus lépésekben gondolkodni!

A szénhidrát, mint energiaforrás izmaink elsődleges üzemanyaga, ami a súlyzós edzéshez elengedhetetlen. A fehérjék az izmaink építőkövei, de vész esetén a szervezet belőlük is képes szénhidrátot előállítani. A zsírok szintén az energiaforrás funkcióját töltik be, viszont ők inkább a lassabb aerob folyamatokhoz szolgáltatják a kraftot. Energetikai szempontból, a fehérjék és a szénhidrátok azonosak, mindkettő 4 kalóriát tartalmaz grammonként. Azonban a zsírok dupla annyit, egészen pontosan 9 kalóriát raktároznak magukban grammonként.

Ezeknek a makro tápanyagoknak az arányát kell folyamatosan finomhangolni az étrendünkben.

Alapjában véve a bevett szokás a szénhidrátot lecsökkenteni, a fehérjét kicsit megemelni és a zsírt minimalizálni. Így egy teljesen járható utat kapunk ahhoz, hogy beindítsuk a zsírvesztést. Ez egy ideig működik is, de van, hogy megreked a dolog. Ilyenkor lehet még egy picit visszavenni a szénhidrátból, szépen apránként csökkentve hétről hétre. Sokan viszont azt a hibát követik el, hogy nem tartják be a fokozatosság elvét és túl hamar túl sokat csökkentenek a szénhidráton.

Mint azt már feljebb írtuk, az izmok fő energiaforrása a szénhidrát.

Zsírból energiát fedezni egy hosszabb és viszonylag macerás feladat, éppen ezért izommunkához nem tudunk zsírt használni a túlzott intenzitás miatt. A fehérjékből viszont elég egyszerűen tud a testünk szénhidrátot gyártani. Ha tehát nem viszünk be szénhidrátot (és mellé elegendő mennyiségű fehérjét és zsírt sem), akkor az alacsony kalória bevitel miatt, a testünk a lehető legegyszerűbb módon próbálja meg a hiányt pótolni, mégpedig az izomfehérjék lebontásával és energiává alakításával (aerob edzés ide vagy oda, az izmaink fogják a kárát látni).

A legfőbb probléma a nulla szénhidrátos diétával, hogy a szénhidrát mellett a zsírbevitelünk is közel nulla.

Így a szervezetünket arra kényszerítjük, hogy a fehérjékree számítson, mint elsődleges üzemanyag, tehát a bevitt fehérjék nagy része nem az izmok regenerációs folyamataiban fognak segédkezni, hanem el fognak szépen égni a kemencében energia gyanánt. Ez egy tökéletes módszer arra, hogy a tömegnövelésnél megszerzett izmot szépen lassan leépítsük magunkról, a végeredmény pedig egy vékony, de zsíros forma lesz.

Ebből láthatjuk, hogy a nulla szénhidrátos diéta súlyzós edzéssel kombinálva nem egy túl jó páros, különösen akkor, ha nem viszünk be elegendő zsírt és fehérjét mellé (Természetesen a versenydiétákat ne keverjük ide, itt most kizárólag hobbiszintről beszélünk). A három makronutriens közül egyet érdemes csak kiiktatnunk: az, hogy melyiket az már ízlés kérdése. A zsíranyagcsere megpörgetése miatt én a fehérjében és zsírban gazdagabb étrendet javasolnám, de ez persze emberfüggő, ki kell próbálni. A zsíroktól nem kell parázni, némi telítetlen zsír különösen jó hatással is van a zsírvesztésre: a lenmagolaj például nagyon könnyen oxidálódik a szervezetben (könnyen használja fel a szervezet, mint energiát), így több mint alkalmas a zsíranyagcserénk felgyorsítására.



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-06-23
Nekem jelenleg a diétám úgy fest (175cm 130kg) hogy 1540kcal, 166g fehérje (400g csirke, 3 egész tojás és 3 tojásfehérje illetve egy adag 100% Iso Whey Zero), 131g szénhidrát (150g basmati rizs) és 37g zsír (az előbb említett tojásokból és 1 ek lenmagolajból), 4l víz és 400g zöldség (200g jégsaláta, 100g kígyóuborka, 100g paradicsom). Ez így jó?
 
Válasz
2018-06-25
Szia! Mint a nagykönyvben! :) De elmondom, honnan tudod, hogy tényleg jó-e: nézd a súlyodat. Ha 1 kg-nál többet fogysz, túl kevés a szénhidrát, mert izomból is fogysz akkor. Ha fél kilónál kevesebb súly megy le rólad egy héten (mondjuk 200 gramm), akkor pedig túl sok a szénhidrát. Valahol a kettő között az optimális, bár én a lassú fogyás híve vagyok.

?
Kérdés
2018-04-06
Szia! Egy olyan kérdéssel fordulnék hozzád, hogy a diétát lehet szüneteltetni 1-2 hétre vagy abszolút hülyeség? Most elsősorban arra gondolok, hogy maradna a kaloria deficitben csak nem olyan drasztikus mértékben. Jelenleg 180 g fehérje 25 g zsír és 80 g szénhidrát a limit, de valahogy megállni látszik a fogyás. Heti 3 súlyzós edzés (egész jó erőben vagyok még mindig), plusz egy vagy két alkalommal 1 óra aerob tekerés.
Azért is kérdezem a dolgot mert már január 1 óta megy a diéta és már kicsit hosszúnak gondolom. Lement szépen 7 kg viszont nem tudom, hogy ha "pihentetném" 2 hétig kevésbé szigorú de deficites étrenddel akkor nem csinálnék-e butaságot.
A válaszodat előre is köszönöm!
Üdv. Péter
 
Válasz
2018-04-09
Szia!

Szerinte a szénhidrát hintáztatása lesz most a megoldás, erről a témáról itt írtunk korábban: A szénhidrát hintáztatásról.

Sokat segíthet egy zsírégető is, ugyanis szinte természetes jelenség, hogy megállt a fejlődésed ennyi idejű diéta után. Itt van, ami szintén beindíthatja újra a fejlődésed: Revex-16.

Hogy miért működik? Ezt Bodó Imi mondta el nemrég: Zsírégető kisokos Bodó Imivel.
Jó taktika lehet az is, hogy többet mozogsz. Mondjuk minden nap kardiózz 1 órát, VAGY kezdj el intervallumozni (HIIT): Intervallum edzés - a legjobb zsírégető edzés?

?
Kérdés
2018-01-16
Szia! Előző vagyok, nem ketogén diéta, rá is kérdeztem, mert ezt a módszert ő alkalmazza, 70 gramm zsíron és azt hiszem 230 gramm fehérjén volt (2g/tskg) naturálról beszélünk és a zöldségekkel együtt volt kb 40-50 gramm ch-n. És működött is neki egyébként, mert a '14-es Superbody-n (azt hiszem) 1. lett Men's physique-ben. :D
 
Válasz
2018-01-17
:) kell ennél jobb bizonyíték arra, hogy működik a ketogén diáta? :P

?
Kérdés
2018-01-14
Szia! Egy edző (aki versenyzik is) javasolta régebben nekem, hogy ha szálkásítom próbáljam ki, hogy a zsír bevitelem és a fehérje maradjon de a ch-t csak zöldségekből fedezzem, hogy minimalizáljam. Azt mondta, hogy ha elég a fehérje bevitel, esetleg aminosav is megy mellé és a zsír is marad, akkor könnyeben megy le a testzsír. Megérné kipróbálni szerinted? Edzésmúltamról annyit, hogy 3 éve edzem és most tömegelés után szálkásítom van hátra kb. 8-10 kiló, amit még kb. 4 hónapra tippelek így szemre. Mi a véleményed erről? Köszi :)
 
Válasz
2018-02-05
Szia!

Amit javasolt az edző, úgy hívják, hogy ketogén diéta. :) Valóban hatásos szálkásító rendszer, csak én nem szeretem, mert nem lehet mellette olyan intenzíven edzeni. Itt írtunk róla bővebben: Ciklikus ketogén diéta Járd körbe a témát alaposan, mielőtt kipróbálod, mert veszélyes is lehet. Még infó róla: Ketogén Diéta - Minden, amit tudni érdemes róla

?
Kérdés
2017-11-29
szia! Elkövettem a hibát én is, elég drasztikusan csökkentettem a ch-t. Durván 15kg-tól akarok megszabadulni, amiből már 3 le is ment, 3 hét alatt. 25 éves nő vagyok, 168cm és jelenleg 70 kg. 130-140g a fehérjebevitelem, a zsír 30-40g, a ch pedig 10g körül van. Súlyzós edzést jelenleg nem végzek, saját testsúlyos edzéseket folytatok itthon. Számomra mi lenne a legjárhatóbb út, ha növelem a zsírbevitelt, vagy a zsír és a szénhidrátbevitelt is? És ha a szénhidrátot növelem, mennyire legyek fokozatos? Nem akarok abba a hibába esni, hogy hirtelen felviszem mondjuk 70g-ra, aztán talán emiatt vissza is jön az a 3 már elvesztett kiló. A másik problémám az, hogy mivel nem eszem szénhidrátdús ételeket, ezért a napi kalóriamennyiség amit elfogyasztok alig 900kcal, amiről tudom h baromi kevés és inkább ártok vele...
Köszönöm a válaszodat! :)
Klaudia
 
Válasz
2017-11-30
Szia Klaudia!

A szénhidrátbevitelt kellene növelni mindenképpen, 10 gramm az már inkább egy Mr. Olmpia versenydiétája. Ne siess a fogyással, menni fog az szép lassan, nem hajt a tatár.

A zsírbeviteleden ne emelj, csak a szénhidráton. Én a helyedben egy hét alatt visszaszoknék a 70 grammra, az még bőven egy diétás mennyiség, nem fogsz tőle visszahízni semmiképp, és ezzel már rendben lesz a kalóriabeviteled is. Ha 140-re vinnéd vissza, az már okozna visszahízást, de a 70-et megköszönik majd az izmaid :)

?
Kérdés
2017-10-18
Szia!
Márciúsban elkezdtem diétázni, nagyjából 5 hónap alatt 123 kg-ról(185 cm magassághoz) sikerült lemennem 102,1 kg-ra. A diéta után visszatértem egy kevésbé drasztikus étrendhez, mondhatjuk úgy, hogy egy átlagos étrendhez korrekt odafigyeléssel. Ezalatt az időszak alatt visszaszedtem pár kg-t. Most vagyok 105,1 kg. Tegnap újra nekiláttam a diétának. Még komolyabbra tervezem, mint tavasszal apróbb változtatásokkal. Tápanyagokat úgy osztottam fel, hogy minimum 200g fehérjét vigyek be naponta, mellé maximum 157 gramm szénhidrátot, azonban zsírból nem tudom mekkora korlátot állítsak be magamnak. Nagyjából 80g-ra van belőve most az étrendem. Ez sok vagy kevés lesz hozzá?
A diéta mellett heti 5 nap végzek súlyzós edzést, heti 1 - 2 kardió edzéssel karöltve.
Válaszodat előre is köszönöm :)
 
Válasz
2017-10-19
Szia!

Valahol 40-50gr körül lőném be a zsírt.

?
Kérdés
2017-04-06
Szia!
A 175 centimhez 90 kiló vagyok jelenleg, kicsit fedett. A diétámban edzésnapokon (heti 3 súlyzós) eszem 200gr szénhidrátot, pihenőnapokon semennyit. A zsírral próbálok játszani, úgy látom azt jobban tolerálom. Pihenőnapon akár 40 grammot is elfogyasztok lenmagolajból, edzésnapon 20grammot.
Sok lehet ez a mennyiség? Ugyanis a kalóriákat kiszámolva nem sok. Külföldi oldalak sokkal többet ajánlanak....
Célom egy kemény, de tónusos alak, nem színpad.
Jó a szisztémám, vagy még így is sok? Folyton éhes vagyok :)
Köszi
 
Válasz
2017-04-17
Szia!

Abszolút nem sok! A lényeg, hogy lásd is magadon a változást és jól is érezd magad.

?
Kérdés
2017-03-22
Szia!

5 hete diétázom, a következőképpen:
Reggeli: 4 tojásfehérje + 2 tojássárgája, némi zöldség (uborka, sali)
Tízórai: 20 gr zab, 2 tojásfehérje + 1 tojássárgája
Ebéd: 100 gr csirkemell + kb 200 gr zöldség (brokkoli, uborka, sali)
Edzés előtti kaja: 100 gr csirkemell + 250 gr édeskrumpli
Vacsora: 250 gr zsírszegény túró

Elég zsíros vagyok sajnos, 65 kilóról indultam, már lement 4 kiló. Heti 5-ször súlyzós edzés, 4 * 40 perc aerob mozgás a menü.

A kérdésem az lenne, hogy ha azt érzem, hogy az étkezések között (3,5 óránként eszem kb) éhen tudnék halni, min változtassak? Kevés a szénhidrát?

Köszönöm!
 
Válasz
2017-03-24
Szia!

Ha rád tör az ehhez hasonló éhségroham, az egy jó jel: ilyenkor vagy a legoptimálisabb zsírégető fázisban. Ha minden kötél szakad, akkor egy adag fehérjét még mindig tudsz inni, legfeljebb egy kicsit csúsztatod a következő étkezést.
Viszont trükközhetsz a kajával is: mondjuk az edzés előtti édesburgonyából vegyél el 100 grammot és időzítsd az azt megelőző étkezéshez, ahol egyáltalán nincs szénhidrát.

?
Kérdés
2017-03-21
Köszönöm a választ, az előző kérdező vagyok. Napi 2 * 5g lenmagolajat fogok fogyasztani kezdetben, majd megemelem pár hét múlva 3*5g -ra. A kérdésem az, hogy a lefekvés előtti turmixba is belerakhatom, vagy azért este ne fogyasszak belőle? Melyik időpontok a legmegfelelőbbek? Köszi!!
 
Válasz
2017-03-21
Szia!

Estére lefekvés előtt már semmiképpen ne fogyassz belőle. Reggel menjen egy és a nap folyamán 2 főétkezéshez mehet még 1-1.

?
Kérdés
2017-03-13
Szia! Bocsi, ha hosszúra sikerül, de lenne kérdésem Tőled. Heti 4 szer edzek, naturál vagyok, relative jó kis izomtömegem van, picit vagyok zsíros. 85 kg vagyok és kb 4 éve edzek folyamatosan. A kajára odafigyelek, grammra mérek mindent, napi 6 étkezésem van. Leírom, hogy mit fogyasztok egy teljes nap: SZÉNHIDRÁT: 100g Zabpehely, 150g Jázmin rizs, 200g Brokkoli, 300g Zöldségsaláta FEHÉRJE: 15 db Tojásfehérje, 400g Csirkemell, 80g Tonhaltörzs, 150g Cottage Chees ZSÍR: 5 db Tojássárgája, Kókuszzsír (mindent ezzel sütök). Ez a mennyiség nekem arra jó, hogy a 85 kg- os súlyomat és az azzal járó erőszintemet meg tudom tartani. Na, de! Szeretnék egy picit formálódni, nem akarok kocka hasat, meg strandfazont :-) , csak egy "lájtos" diétát. Ezért arra gondoltam, hogy a szénhidrátot fokozatosan csökkenteni fogom, és megnövelném a zsírbevitelemet. A kérdésem az lenne, hogy ha lenmagolajjal szeretném növelni a zsírbevitelt, mikor és mennyi lenmagolaj felelne meg szerinted? (természetesen Vitamin, BCAA, Fehérje, Vitargo, stb.. vannak) Esetleg valami más tipp vagy elképzelés? Köszi a választ, sokat jelent nekem!
 
Válasz
2017-03-16
Szia!

Kezdetnek 10 gramm lenmagolaj elég lesz, 1-2 hét után növelheted 20 grammra is akár. A szénhidrátból mindig egy kicsit többet vegyél vissza, ha növeled a zsírbevitelt: 10 gramm plusz zsírra mondjuk el lehet venni 30-40 gramm ch-t is akár.

tibor_9848d8 (2016-08-22 01:45:48)  
like_button dislike_button
 
Szia,nekem mákom van megvontam magamtól a kenyeret,cukrot,étolajat és 3hónap alatt lement 36,5kg....és nálam nagyon át kell gondolni hogy mit eszek (liszt,laktóz érzékeny vagyok).Túró és a tojás viszi a pálmát banán-dinnye kombó mellé!
roland_db79ca (2016-07-10 15:53:46)  
like_button dislike_button
 
Szia, diétával kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni, 10 hete diétázom és idáig lement olyan 6-7 kg.Viszonylag könnyen hízó típus vagyok de izmot is könnyen építek, viszont elég nehezen megy a fogyás... lecsökkentetem a ch-t tskg/1.5 g-ra a fehérje tskg/2g viszont lassan három hónap alatt lehet hogy kicsit belassult az anyagcserém így érdemes lenne megpróbálkozni egy ch ingáztatással? Odafigyelek az étkezésre, heti 5 edzes es utana 45p kardio. 100% wp,bcaa, glutamin, thermo drine pack és zablisztet használok de sajnos nem nagyon megy a fogyás. Bármilyen tanácsnak örülnék ezzel kapcsolatban, előre is köszönöm.
Moderátor megjegyzése:

Szia. Én levenném 1 grammra a ch-t  első körben, ha attól sem fogysz, mehet a hinta!

krisztian_31d105 (2016-06-26 13:31:57)  
like_button dislike_button
 
"Azonban a zsírok dupla annyit, tehát 9 grammot raktároznak magukban grammonként." Itt egy kis elírást látok, 9 kalória akart lenni az... :)
Moderátor megjegyzése:

Jogos, javítva, köszi :)

zoltan_dd9c05 (2016-06-23 18:48:48)  
like_button dislike_button
 
Szia! Én legtöbbször csirkét, és valamilyen zöldséget eszem, illetve heti egy napon szénhidrátozom is (töltés miatt).Azt szeretném kérdezni, hogy pl. a mogyoróvaj, és a benne található zsírok, alkalmasak lehetnek e a szénhidrát csökkentéssel járó energia részbeni pótlására?Illetve a zöldségekben található szénhidrátok (kvázi "rejtett" módon), elegendőek lehetnek e? Heti 3 edzésem van.Többnyire bringával járok mindenhova, és hát melóban is viszonylag sok a fizikai rész (gyaloglás, emelés, olykor nem is kevés).
Moderátor megjegyzése:

Szia. Igen, ezek a vajak jók erre. A zöldségek esetében attól függ. Mert pl hülyelyesekből simán lehet fedezni - és nem is olyan rejtett az.

t-o-m-i (2016-06-20 23:46:31)  
like_button dislike_button
 
"A legfőbb probléma a nulla szénhidrátos diétával, hogy a szénhidrát mellett a zsírbevitelünk is közel nulla" Sosem elég az ilyen cikkből, azonban itt a "hogy a szénhidrát mellett" helyett inkább "ha a szénhidrát mellett" érthetőbb a hobbi szinten, mert az eredeti állítás nem evidens.
Eva_4a4859 (2016-06-20 16:46:02)  
like_button dislike_button
 
Szia! Ennek függvényében lehet tanácsot kérni, hogy mennyi legyen a zsír, fehérje, ch bevitel testsúlykilogrammonként? 154 cm és 57 kg vagyok, és nem nagyon moccan a mérleg lefele. Ha túl kevés a zsírbevitelem, egyszerűen megáll a fogyás, de azért nem szeretnék túlzásba esni sem. Köszönöm előre is.
Moderátor megjegyzése:

Szia. Ebben a cikkben mindent leírtunk a témában: http://shop.builder.hu/a-szalkasito-etrend-a1283

PPokesz79 (2016-06-20 12:18:27)  
like_button dislike_button
 
Idén én is kipróbáltam a ketogén/paleo diéta szerűt. Azért csak szerűt, mert nekem túl szigorú néhány alapelve. A ciklikust csak később utolsó pár hétben próbáltam, mikor már hiányzott a szénhidrát. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen. 6 hónap elég volt, most már visszaállok kicsit a szénhidrátra is, de módjával. Kb. 10 kilót adtam le, deréktájról is. De azért izom is ment el ahogy éreztem, szóval azért vigyázni kell vele (nem vagyok izompacsirta, meg 20 éves se). A fehérje bevitelre érdemes, ahogy a cikk is írja figyelni. Én kifejezetten megszerettem a kolbászt a szalonnával. Ki kell tapasztalni mi a jó a szervezetednek, nekem ez most jobb volt, mint tavaly a csökkentett szénhidrát minimális zsír diéta. Az izomvesztésben nekem az is segített, hogy a spininget kezdtem előnyben részesíteni, a súlyzós edzésnap csak 1-2 lett hetente.
andras_225b25 (2016-06-20 10:50:43)  
like_button dislike_button
 
Egy véleménynek jó ez a cikk. Nagyon fontos téma szerinte és ezért a hitelességét megnövelné, ha névvel, elérhetőséggel tartalmazna idézeteket, utalásokat stb. De vajon egy nevesített dietetikus véleménye mit ebben a témában? Tudományos kísérletek és azok linkjei? Pro és kontra ... Ezek sokat dobnának rajta. üdv.
Moderátor megjegyzése:

Szia. Szerencsére egyre több dietetikus látja be, hogy mi a szénhidrátok szerepe egy diétában, és hogy hogyan érdemes kezelni azokat. Hajmeresztő étrendeket láttam már, amiket dietetikusok írtak össze - tisztelet a kivételnek, természetesen. Mert szerencsére vannak. Ezen az oldalon most már közel 15 éve adunk tanácsot ilyen témában. Nem vagyunk dietetikusok, de az olvasóink eredményei minket igazolnak - na meg az, hogy amiről mondjuk 5 éve már vígan írtunk, az simán mostanában jelenik meg a mainstream médiában, mint szuper új diétás felfedezés.

Top10 (2016-06-20 10:39:32)  
like_button dislike_button
 
Csatlakozom, nagyon jó írás! :) Én évek óta lényegében ketogénben élek. Nálam úgy alakult, hogy a szénhidrátot kellett kivenni, és jobban érzem magam. Ami szénhidrátot nyomok az pl. az edzés utáni MyoMax Hardcore-ban lévő, méz, szőlőcukor, és ún. paleo szénhidrátok. Van egy alapfokú glutén érzékenységem is, ez is abba az irányba mozdított, hogy "letegyem" a szénhidrátokat, főleg a finomítottakat. Az, hogy szénhidrát v. zsír... Sokaknál a szénhidrát jön ki, mint nálam is. A ketogén mellett szól, hogy ha nincs szénhidrát bevitel, bomlik az elraktározott zsír, mivel ketonok jelennek meg, ami segít mobilizálni a zsírt. Így a makacs zsírtól is meg lehet szabadulni... Ez így nyáron, jól jön. :)
hunnia94 (2016-06-20 09:34:09)  
like_button dislike_button
 
Király cikk!! Hasznos lett szerintem! :)


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Push/pull edzésmódszer
Az izomcsoportokat többféleképpen is feloszthatjuk az edzések során. Egyik népszerű módszer a push/pull módszer, aminek ...
Első tábla
Sorszám Gyakorlat neve Induló súly 1. hónap 2. hónap 3. hónap sorozat ism. sorozat ism. ...
Heszperidin
Mi az amit szedésével elérhetsz? * Erősíti a kapillárisokat * Antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatása van ...
Legfrissebb cikkek
Molnár Peti: mit egyél? - és mit ne!
Molnár Peti ezúttal a kajáról oktat, érdemes megfogadni a tanácsait akkor is, ha diétázol! ...
Csajok a teremben 7: Válledzés
Az esztétikus női fizikumnak ugyanúgy része a kerek vállizom, mint a formás fenék és a comb. Itt van néhány gyakorlat, a...
Testépítő vs. erőemelő, CrossFit-es, súlyemelő: ki az erősebb?
Zseniális anyagra bukkantunk a bodybuilding.Com-on, ahol összemérték különböző sportolók erejét. Nézzük meg, ki az erőse...
Te is hízol karácsonykor?
Erre a kérdésre nem is válaszolunk. Mindnyájan tudjuk, milyen az év vége, és mivel jár a munkahelyi stressz, aztán a cég...
BB.Tv Episode #158
Senki nem drukkolt nálunk jobban Király Lacinak, már csak azért sem, mert már év elején elkezdtük forgatni ezt a BBTv-t,...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
364 ms