Miért jó nekünk a jóga?

Miért jó nekünk a jóga?

2019-02-21 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Ahogy nemrég említettük, egy edzésterv akkor igazán teljes, ha az erősítő gyakorlatokon kívül szerepet kapnak benne a sérülésmegelőző- és tartásjavító gyakorlatok. Ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, így ez a cikk is erről szól majd. Meg persze arról, miért tesz jót azoknak a jóga, akik izmosodni járnak le a terembe.

Aki még 2019-ben is azt hiszi, hogy "a jóga lányoknak meg növényevőknek való", az a cikk végén új ember lesz, garantálom.

Mire jó a jóga?

Segít megelőzni a sérüléseket, hajlékonyabbá tesz, megnő tőle ízületeink mozgástartománya, javítja a testtartásunkat. Ezeken kívül oldja a stresszt*, százszor jobban, mint egy súlyzós edzés.

Számos tanulmány igazolja, hogy a jóga nyugtató hatással bír, többek között azért, mert emeli egy bizonyos aminosav (GABA) szintjét a szervezetben, mely az agy dopamintermelését serkenti (dopamin = boldogságérzetért felelős neurotranszmitter). Az alacsony GABA szint összefüggésbe hozható például a depresszióval.

A jóga nagyon jól összeegyeztethető a súlyzós edzéssel, hiszen itt nem az a cél, hogy az izmok méretét növeljük, így nincs mi megzavarja az izmok regenerációját. Épp ellenkezőleg.

Oké, de miért különösen előnyös a jóga annak, aki gyúr?

A súlyzós edzés sajnos merevvé tesz, ha nem párosul jó minőségű és mennyiségű nyújtással. Tapasztalataink alapján tíz emberből jó, ha egy szokott rendesen nyújtani edzés után, az edzés előtti aktív nyújtást pedig azért nem csinálják, mert nem is tudnak a létezéséről. Sajnos az a helyzet, hogy a rövid, ismétlődő, egy nyomvonalon ide-oda zajló mozdulatok (fekvenyomás, tricepsz letolás és még sorolhatnám) megrövidítik az izmokat.

Aki tehát gyúr, az csak még merevebb lesz a vasaktól. Ezt ellensúlyozni kell.

Aki tehát gyúr, az csak még merevebb lesz a vasaktól. Ezt ellensúlyozni kell.

A jóga arra is képes, hogy lelassítsa az időt.

A mai rohanó világban úgy telnek a hetek, hónapok, évek, mintha órák lennének. Sokszor azt se tudjuk, hol áll a fejünk, de egy nehéz jóga póz kitartása közben ez az egész jelenség 180 fokos fordulatot vesz: 20 másodperc 2 órának tűnik. Ugyanezt súlyzós edzés közben nem szoktuk érezni.

Van még egy dolog, ami miatt a jóga előnyös nekünk, gyúrósoknak. A testépítés amatőr és profi szinten is egyéni sportág. Bár vannak, akik edzőtárssal edzenek, de ha már kettőnél több ember próbál együtt edzeni, az gyakorlatilag már kivitelezhetetlen.

Ha jógázol, érzed a közösség erejét. Személyes tapasztalatból írom, hogy a csoportos edzés nagyon fel tudja villanyozni az embert, jó érzéssel tölt el.

Azt se felejtsük el, hogy a testépítésnek szerves része a pózolás, ami egy külön sportág lehetne – a jóga nagyon hasonlít erre. Gondolj itt a Pumping Iron nyitó jelenetére, ahol Arnoldék pózolni tanulnak – egy balett táncostól.

Gondolj itt a Pumping Iron nyitó jelenetére, ahol Arnoldék pózolni tanulnak – egy balett táncostól.

Még mindig úgy érzed, hogy a jóga csak lányoknak való?

A jóga megtanít arra, hogy a tested anatómiailag megfelelő, semleges pózokba (pl. egyenes hát) tudd helyezni, ezzel javít a tartásodon. Erősíti a testtudatot.

Talán a legjobbat a végére hagytam: a jógában óriási szerepet kap az izometrikus edzés, vagyis bizonyos pózok hosszabb ideig történő kitartása, ezáltal pedig a gyúrás is jobban fog menni a teremben, hiszen erősebb és kitartóbb leszel.

Ha pedig versenyzel, szintén profitálhatsz az ilyen jellegű edzésből, hiszen a pózokat is hosszabban, szebben tudod majd kitartani. Ha ilyen fajta edzést keresel, akkor a Power Yoga, vagy a hozzá hasonló "továbbfejlesztett" jóga típust válaszd, de hidd el, elsőre a sima jógától is ki fogsz készülni. Arra is rá fogsz jönni, hogy mennyire merev vagy valójában. Megsúgom, nem is hinnéd, mennyire.

Itt fontos, hogy ne ess abba a hibába, hogy az első alkalom után feladod, mondván, hogy soha nem leszel olyan hajlékony, mint az oktatótzok. Mert igazad van. De nem is az a cél, hogy olyan legyél, mint ő (persze ettől még lehet az), hanem hogy magadhoz képest hajlékonyabb legyél.

És miért baj az, ha merev vagy? A beszűkült mozgástartomány rossz edzéstechnikához vezethet, az ízületeid így extra kopásnak lesznek kitéve.

Jóga a hétöznapokban

Tudjuk, hogy kevés az időd. Néha azonban jót tesz egy kis szünet az edzésből (1 hónap is akár), hogy aztán újult erővel, tökéletesen regenerálódott izmokkal és ízületekkel, inakkal és szalagokkal ugorhassunk bele a vasak világába. Ezt még testépítő versenyzők is megteszik, gondoljuk itt például Kevin Levrone-ra, aki legendásan sok kihagyással készült fel a versenyeire.

Ha neki belefért, akkor neked sem fog ártani, ha tartasz egy kis pihenőt. Ez persze aktív pihenés lesz, amibe természetesen belefér a jóga is. Az ízületeid egészségének megőrzésével fogod tölteni az időt, és amikor visszatérsz a súlyzók világába, 6-12 hét után nagy fejlődést fogsz tapasztalni, könnyen visszaszerzed azt a nagyjából 10%-nyi elvesztett masszát. Egy különbség lesz csupán: hajlékonyabb leszel, ami segít majd az edzésben. Úgy gondolom, ez jó üzlet.

Ha a falra mászol a kihagyás gondolatától, megértelek. Ebben az esetben gondolj arra, hogy heti egy jóga is több, mint a semmi. Ha ez sem játszik, akkor legalább nyújts minden edzésed végén egy nagyot, minimum 10 percig.

A cikk írásának idejében a jóga nem szerves része a testépítő életmódnak, de ezen érdemes változtatni. Mi megtettük az első lépést, innentől minden rajtatok múlik.

*: Streeter et al. (2007). Yoga asana sessions increase brain GABA levels: A pilot study, Journal of Alternative and Complementary Medicine, 13(4), 419-426.



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2019-02-26
Már egy ideje én is kacérkodom az ötlettel.. Mondjuk akkor pihenőnapokra be lehetne iktatni, vagy az ténylegesen legyen a pihenésé?
 
Válasz
2019-02-26
Szia!

Persze, be lehet, hiszen aktív pihenés is létezik :)

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Reflux
A reflux, vagy gastrooesophagealis reflux a gyomortartalom nyelőcsőbe való visszajutását jelenti. Sportolók körében gyak...
A fehérjés-szénhidrátos étkezések megfelelő gyakorisága
A fehérjés-szénhidrátos étkezések megfelelő gyakorisága számos előnnyel jár. Mégis milyen gyakran kövessék egymást az ét...
A szálkásító edzés
Az örök mítosz, az egyik leggyakoribb edzéssel kapcsolatosan feltett kérdés ami hozzánk beérkezik: milyen is a szálkásít...
Legfrissebb cikkek
Profi melledzés 2.
Tóth Dani mutat egy brutál melledzést, és olyan tudást ad át Nektek, amit biztosan felhasználhattok az edzéseitek hatéko...
Kökény Béla a 212 fontos Mr. Olympián
Kökény Béla azt a nem kis célt tűzte ki maga elé, hogy színpadra tudjon állni a világ legmagasabb rangú versenyén, a Mr....
Mészáros László megnyerte a Mr. Olympiát – fekvenyomásban!
Kevésbé köztudott, hogy a Mr. Olympia nem csak a testépítésről szól. A sportolók nem csak a fizikumukat, hanem a testi e...
Alapok
Sziasztok! Testépítés. Elmélkedjünk ma egy kicsit, mit is jelent, illetve mit kéne jelentenie ennek a szónak. Most ne ...
Mr. Olympia 2019
A Shop.Builder részletes összefoglalója a Mr. Olympia 2019-ről, benne Brandon Curry, William Bonac, Hadi Choopan, Roelly...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
246 ms