Mi történt Dennis Wolf-al?

2010-02-26
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

A nép bajnoka. A következő nagy durranás. A jövőbeli Mr Olympia. 2007-es Olympia szereplése után ezeket a jelzőket aggatták Dennis Wolf-ra. Az ötödik hely, a pletykák, miszerint Jay Cutler megijedt Wolf-tól mind arra utaltak, hogy Wolf kezében egyszer ott lesz a Sandow. Aztán a dolgok megváltoztak. Először egy új étrend „guru” személyében. Aztán jött az off-szezonban a sérvműtét, ami miatt kihagyni kényszerült a 2008-as versenyeket, az Olympiát leszámítva. És bár 2008-ban egy helyezést javított korábbi eredményén, mégsem keltette ugyanazt a benyomást, mint egy évvel korábban.

Aztán 2009-ben minden a visszájára fordult, mikor Wolf elhibázta Vegasban. Nem hogy kiszorult a top 6-ból, de még csak helyezést sem szerzett – kiszorulása a 15-ből a verseny második legnagyobb meglepetése volt. Most, hogy a 2010-es New York Pro-ra koncentrál, Wolf elhatározta, hogy kijavítja korábbi hibáit, hogy ismét jövőbeli Mr. Olympiaként emlegessék.



 

A cikk további része Shop.Builder Regisztrációval olvasható
Kérlek, jelentkezz be!

Kapcsolódó cikkek
_Előszó_: Olyan sokszor esik szó a bajnokok edzőiről, fitness gurukról. De kik is ők valójában? Az egyik ilyen ember Charles Glass. Charles 1950-ben született...
David Robson tollából Akárhányszor hasonlítják össze a történelem legnagyszerűbb fizikumait, egy közülük megmásíthatatlanul szembeötlik. Ez a fizikum a legk...
Az alábbiakban Dorian Yates-sel olvashattok egy interjút - azzal a Dorian Yates-sel, aki nem csupán többszörös Mr. Olympia, hanem egy olyan edzésfilozófia szósz...
Brian Robson tollából Széles körben ismert, mint a testépítés egyik legendája, az 58 éves Bill Grant még ma is folyamatosan a sportban van különböző szintek...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!