Marha vagy hal kollagént válasszunk?

Marha vagy hal kollagént válasszunk?

2018-06-27
 / 4.4
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

A kollagén rendkívül hasznos és legalább ugyanennyire alulértékelt táplálék-kiegészítő. Alapvetően két állatból vonják ki: halból, vagy marhából. Most megtudhatod, mi a különbség a kettő között, és melyiket érdemes választanod.

Szögezzük le az elején, hogy a kollagén nem egy idegen anyag (bár tök menő lenne, ha az űrből jött volna), hiszen a testünkben is ott van, méghozzá elég sok helyen: a bőrben, az inakban, a hajban, a körmökben, ez a legtöbbször előforduló fehérje a szervezetben.

Mivel az emberből morális és egyéb okokból azért csak nem vonhatják ki a gyártók a kollagént, ezért kénytelenek az állatvilág egyes tagjaiból nyerni ezt a mennyei mannát – de a lehetőségek tárháza ezzel ki is merült.

Érdekes, de igaz: az emberi szervezet saját maga is tudja termelni a kollagént, de ez a folyamat az idő előrehaladtával lelassul, kritikusan alacsony szintre. Ezért lesz ráncos a bőr és ezért jönnek elő az ízületi problémák öregkorban.

Az emberiségnek két választása van. Vagy megvárjuk, hogy ez az anyag lassan, de biztosan kivesszen belőlünk, és ráncosak/ízületesek leszünk, vagy dönthetünk úgy is, hogy külső forrásból pótoljuk a kollagént, és fiatalosak, mozgékonyak maradunk, amíg persze a genetikánk engedi. Ha engem kérdeztek, szerintem rém egyszerű a választás.

A kollagén pótlását akár meg lehetne oldani szilárd táplálékból is, csakhogy a számunkra leghasznosabb kollagén csak az állati porcokban, inakban és csontokban található, és mivel az ember nem annyira szeret nyammogni ezeken, egyedül a csontleves jöhetne szóba kollagénforrásként, de ebben a melegben az sem túl kellemes. Maradnak a csontok és az inak, de nyugi, mindjárt mutatunk jobb megoldást – mondhatni, mindjárt jön a feketeleves!

Csúnya szóval élve tehát kétféle kollagén alapanyag létezik. Az egyik a marhából (angolul ez úgy szokott szerepelni a termékek címkéin, hogy Bovine, vagy Collagen Peptides), a másik pedig a tengeri halakból kivont (ez pedig így: Marine Collagen) kollagén.

Bovine vs. Marine

Azt tudni kell, hogy mindkét típus jó hasonló dolgokra. Mondhatnánk, hogy a hal is marha jó. Javítják a bélrendszer egészségét, erősítik a csontokat és az inakat, rugalmasabbá teszik a bőrt. A Bovine (marha) I-es és III-as típusú, míg a Marine (hal) csak I-es kollagént tartalmaz.

Mondhatnánk, hogy ezért jobb, mint a halból kivont verzió, de valójában az I-es és a III-as típus között nincs sok különbség.

Egy lényeges szempontból a hal kollagén a jobb, mint a marha: peptidjei kisebbek, több hydroxyprolin van benne, így jobban emészthető, mint a marhakollagén, jobb a biohasznosulása1.

Ha már szóba került ez utóbbi, tudnotok kell azt is, hogy a kollagénszintézist a C-vitamin stimulálja2, szóval ezt a vitamint együtt érdemes szedni a kollagénnel, vagy olyan táplálékot kell magatokhoz vennetek, ami gazdag C-vitaminban.

Elárulok egy titkot. Nem kell mind a két kiegészítőt külön-külön megvenni, a Scitec Nutrition új por állagú kollagénje, a Collagen Powder tartalmazza mindkettőt: C-vitamint és hidrolizált Marine kollagént is.

300 gr. 
 / 4.7
5%   7 990 Ft  
7 590 Ft

Fontos, hogy egy kollagén hidrolizált legyen, mert ez azt jelenti, hogy sokkal gyorsabban emészthető meg, mint a sima társaik. A termék cukormentes, por állagú, tehát ugyanúgy kell inni, mint egy fehérjeturmixot: vízzel elkeverve.

Összegzés

Bármelyik típust választod, egyikkel sem lősz mellé. Kevesen fogyasztanak kollagént, pedig nemtől függetlenül mindenkinek kellene, aki egy picit is törődik a kinézetével és az egészségével. Aki pedig súlyzóst edzést végez, annak szintén kötelező, mert megelőzhet vele pár sérülést is.

A Marine (hal) kollagén gyártása ökológiailag fenntarthatóbb, mint a marha kollagéné, jobb az emészthetősége is, vagyis hatékonyabban jut el a bőrbe és az inakba, szalagokba. Nyugi, nem lesz hal íze, sőt a Scitec-es puncs ízű verziót egyenesen finomnak találtuk itt a Builderben, ahhoz képest, hogy kollagénről, nem fehérjéről beszélünk.

1: A Novel Enzymatic Method for Preparation and Characterization of Collagen Film from Swim Bladder of Fish Rohu (Labeo rohita), Food and Nutrition Sciences, Vol.06 No.15(2015), Article ID:61421,11 pages

2: Regulation of collagen synthesis by ascorbic acid.



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-07-23
Sziasztok!

Egy másik builderes cikkben ennek a leìrásnak homlokegyenest ellentmondó kijelentéseket olvastam. Sajnos a szerző nevét sem itt, sem ott nem találom.
Idézném a cikk végét:

" A kollagént ízületvédőként is árusítják. Mivel azonban a fehérjék a felszívódásuk előtt aminosavakra bomlanak, nem igazán indokolt a kollagén szájon át történő fogyasztása a kötőszövet erősítése céljából, hacsak nem kifejezetten az aminosavpótlás az elsődleges cél.

Bár a bőrön keresztül a kollagén nem képes felszívódni, jelenleg számos kozmetikai készítmény fő összetevőjeként is alkalmazzák.

Összegzés
A jelek szerint tehát a kollagén szájon át szedve leginkább aminosav utánpótlásra alkalmas, azonban mivel nem teljes értékű aminosavforrás, erre a célra is találhatunk alkalmasabb anyagokat. Ha pedig bőrünk rugalmasságának megőrzése érdekében kollagéntartalmú krémek vásárlásán gondolkozunk, jusson eszünkbe, hogy a kollagén bőrön keresztül nem képes felszívódni. Jelenleg tehát elsősorban gyógyászati és élelmiszeripari alkalmazása igazolt."
Nyilván születnek egymàstól eltérő kutatàsi eredmények, amit fordìtatok és publikáltok, szóval, nincs erről a témáról még egységes állàsfoglalásotok?

Köszönettel:

Bé'
 
Válasz
2018-07-23
Szia Bé'!

Ilyenkor érdemes mindig a naprakészebb, frisebb információt alapul venni. A leírás, amit idéztél, idestova már több éve született, így egyes részei elavultnak számítanak. Mindent megteszünk itt a Buildernél, hogy a lehető legfrisebb infomációt tudjuk átadni az olvasóinknak, de sajnos az a helyzet, hogy napról napra jönnek ki olyan kutatások, amelyek megcáfolják mindazokat, amikben az elmúlt 20 évben hittünk.

Nem egy, hanem három tudományos kutatást is mutatok, ami igazolja azt, hogy a kollagén az ízületi fájdalmakat csökkenteni tudja, és a csontsűrűséget növelik:
www.scielo.br/pdf/rbgg/v19n1/1809-9823-rbgg-19-01-...
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/11071580
www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18416885

?
Kérdés
2018-06-29
szia azt hallottam hogy a kollagén fogyasztás felesleges olyan szempontból hogy a szervezet úgyis lebontja aminosavakra amiket aztán szabad belátása szerint használ fel, függetlenül attól hogy milyen forrásból származik, és hát hátazás után sem hátszínt eszünk mert abból egyből hátizom lesz :) vagy ez hülyeség?
köszi!
 
Válasz
2018-06-29
Szia!

Marhaság (ha már hátszín szóba esett :D), tévhit, mendemonda, többször hallottam már, amit írtál. Itt írtam korábban arról, hogy különböző típusú kollagének mire jók, a legtöbb állításomat pedig kutatási eredményekre alapoztam, tehát bizonyítottan hatásosak az orálisan szedett kollagének: Kollagén vs. kollagén: melyik típusra van szükséged?.
Azonban annyi igaz abból, amit írtál: a kollagén egy csomó mindenre jó, ezért nem garantált, hogy ha valakinek pl. ránctalanítás a célja, akkor nem garantált, hogy az összes kollagén a bőrét fogja feszesíteni, lehet, hogy az X százaléka a kollagénnek az ízületei egészségét fogja óvni :)

Szóval nem lehet mellélőni - már csak azért sem, mert a kollagén maga is aminosavakból áll, tehát valahol természetes, hogy a test is aminosavakra bontja le. Más szóval: KOLLAGÉNT, MINDENKINEK!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
A mellizom edzéséről - nőknek
A női mell edzés hatására vajon kisebb lesz a mellünk? Vagy épp ellenkezőleg, segít megemelni, tonizálni azt? A cikkben ...
Edzés a vízben – próbálj ki valami újat!
Mutatunk egy egészen új edzésformát, amit valószínűleg még sosem csináltál: jusson ez a cikk az eszedbe nyaralás közben ...
Hogyan adjunk tanácsot a teremben?
Kezdő korodban biztos megesett már veled is, hogy edzettél a teremben, aztán valaki odament hozzád, és elárulta neked, h...
Legfrissebb cikkek
Intervallum edzés - a legjobb zsírégető edzés?
Monoton aerob, vagy intenzív kardió? Melyik jobb zsírégető módszer? Nos, van valami, ami mindkettőnél jobb: ez pedig az ...
A természetes tesztoszteron fokozás tízparancsolata
Aki a terembe jár, egy idő után egész biztos találkozik a kérdéssel, hogy szeretné-e megoldani a tesztoszteron növelést ...
Plank-el az erősebb fekvenyomásért?
Ugyan igaz az a mondás, hogy a gyakorlat teszi a mestert, de ha erősebb szeretnél lenni fekvenyomásban, akkor nem feltét...
Ne csak az izmaidat etesd!
Nem kell, hogy a saját károdon tanuld meg, mivel tudod védeni az ízületeidet. Hallgass Dudás Ádámra, aki már végigjárta ...
Mellkas tágítás - Lehetséges?
Vigyázat, az anyag megnézésének egyik mellékhatása lehet a túl széles mellkas! Na jó, ez sajnos nem ennyire egyszerű, de...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Tel:+36 20 9000-864 · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
264 ms