Magyarország Legerősebb Embere 2005 Egyéni OB

Magyarország Legerősebb Embere 2005 Egyéni OB

 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

IFSA – MESZ Magyarország Legerősebb Embere 2005 Egyéni OB
július 15-16-17, Vásásrosnamény-Gergelyiugornya

A szervezőknek sikerült az ország majdnem Szegedtől legtávolabbi pontjára vinni a versenyt. Ja, a Debreceniek, Nyíregyháziak és Miskolciak most örülhettek - eljött végre az a ritka alkalom, amikor nem nekik kellett átutazniuk oda és vissza az egész országot. A Szeged Vásárosnamény út hosszú és eseménytelen volt. A bb.hu nem a szokásos tójotá hájesszel, hanem ezúttal klímás francia kényelemben utazott. Igaz, a bb.hu-ból nem sok maradt: mindössze Natesz és Robi vállalták be ezt a négynapos kalandtúrát, amit egy Erősember OB jelent. Mivel odafelé nem volt relli (a tanultabbak és Grétsi tanárúr kedvéért: rally - a tájékozatlanabbak kedvéért pedig, az erősember versenyre kalandos utakon szoktunk eljutni, vagy mert késésben vagyunk, vagy mert eltévedünk), ezért visszafelé kell majd beiktatnunk.

A helyszín a vásárosi (egészen pontosan Gergelyiugornya) üdülőtelep és strand, ahol a nyári szezonban koncertek és más kulturális események váltják egymást - így az első nap estéjén Republic koncertet láthattunk volna. Azért csak volna, mer a "struccgyomrú Robi" mire mindenkinek a vacsoramaradékát felzabálta, addigra már vége is lett a koncertnek.

De beszéljünk a versenyről is, ne csak a relliről és a kajáról. Minden napra három versenyszám jutott. Az első napon ezek a Rönknyomás időre, a Koffercipelés és a Kőgolyó időre voltak. A kőgolyó időre egészen a kezdetéig bizonytalan volt, mert Papp Gyuszi, a tőle megszokott, és már-már elvárható módon késett. Ja, és nála volt a negyedik golyó

A Rönknyomást rendhagyó módon négy előre elkészített rönkkel végezték: 115kg, 125kg, 135kg és 145kg. A négy rönköt egymás után kellett időre kinyomni. A gyakorlatra 75 másodperces szintidőt hagytak. A versenyt a dunaújvárosi OB selejtező eredményeinek sorrendjében kezdték, azaz az egyes rajtszámmal Pécsi "Barbár Harcos" Peti indult. Árvai Pisti, mint kétszeres erőemelő világbajnok, szabadkártyával indulhatott, Darázs Ádám pedig címvédőként.


Dávid Jani és a rönk

Kiemelkedő eredménnyel lett első a számban Dávid Jani, akinek a bírók az első gyakorlatát meg sem adták, mert nem várta meg a bírói sípszót, így az első rönköt kétszer kellett kinyomnia. És ennek ellenére győzni tudott a számban. A szenzációsan de mégis óvatosan indító Darázs harmadik lett. Kettejük közé Keszi tudott beférkőzni, aki apró combsérüléssel érkezett a versenyre. A négy rönköt mindössze négy versenyzőnek sikerül abszolválnia, és öten jutottak túl a három rönkön.


Ádám sprintel a kofferrel

A második versenyszám a koffercipelés volt, 40 méterre két 135kg-os kofferrel. A kofferben az a három versenyző dominált, akik később beleszólhattak a döntő küzdelembe is. A számot fölényesen Darázs nyerte, akinek a koffer az egyik specialitása. A mezőny felének, azaz hét versenyzőnek sikerül a 75 másodperces szintidő alatt végigvinnie a 270 kilós összsúlyt.


Dávid Janit nem bírta követni a kamera

A harmadik versenyszám kőgolyó 115, 145, 165 és 175kg. Időre. Szintidőnek 90 másodpercet adtak meg a bírók, és sokáig úgy nézett ki, hogy a négy golyó kifog a mezőnnyel. Elsőnek az egyre jobb formában versenyző Forgács "Maci" rakta fel az összeset, majd jött Dávid Jani aki egyszerűen szenzációsan "dobálta" fel a golyókat, szinte egy lendületből mind a négyet. Ádámnak is jól ment, de ebben a számban a második helyre volt elég az ideje. Árvai Pistinek majdnem sikerült a 165kg, felemelte, de visszacsúszott a dobogó szélérők, ami kiemelkedő, mert ez az első versenye amin kőgolyót pakolt, és előtte edzésen is csak néhányszor volt a kezében a 110-es golyó.

Az első nap mérlege: 1. Dávid Jani 40 ponttal, aki két számot nyert, egyben volt második, 2. Darázs 39 ponttal aki egy számot nyert, egyben volt második és egyben harmadik, 3. Malatinszki "Klicskó" Tamás, aki még beleszólhat a végkifejletbe. A verseny után rövid pakolás, majd vacsora. Ahol Lakinak és Robinak, aki csak tiszteletbeli strongmen, kellett repetázni, hiába, a kőgolyó és a fényképező kiveszik az erőt az emberből. Az esti program a kajálás után Republic koncert lehetett volna, ám ezt jámbor strongmenjeink java kihagyta. Ehelyett Szavikszász (aliász Bérczes, a tévészerváló) és Barbár Harcos (aliász Pécsi, a videószerváló) késő éjjelig tartó filmvetítést szerveztek a Babus Jolán középiskolai (lány?)kollégium társalgójában, amin kielemezték az előző versenyek szereplőit, eseményeit, és hódoltak a nagy példaképeknek: Virastyuk, Savickas és Pudyz. Jó kis csapat ez a strongmen gárda!

2. nap - avagy a "Tengeri oroszlán" (Zalophus californianus)

Reggel frissen és fiatalosan ébredt a strongmen csapat, a délelőtti program az Atlantika vízi vidámpark meglátogatása volt. A bálnának is beillő strongmanek megmutatták a vásári közönségnek, ahogy Laki Gabi fogalmazott kicsit irónikusan és nagyon nevetve, az ország legszebb férfifelsőtesteit. A bb.hu száguldónak nem, inkább csak gurulónak mondható, riportere itt szerencsésen megúszott egy többektől is beígért vízbedobást. A csapat félénkebb része, Pinke Zoliék, Bérczesék, Kesziék a szenzációsan megcsinált hűvös sátor alól figyelték a többiek vizi bohóckodását. Az óriáscsúszdákon való mókázás mindenkinek tetszett, kérdés, kiből mennyit szívott ki a nap, és kibe mennyit töltött fel, hiszen a második napi versenyprogram sem ígérkezett gyengének: Súlydobás magasra, Felhúzás maximumra és Malomkő cipelés időre - mindez, hogy egy kicsit még érdekesebb legyen, a Tiszai fövenyen HOMOKBAN!

Délben mindenki megcsodálta az Aquatica vizi vidámpark sztárját: a tengeri oroszlánfókát. Samu, a 10 éves, 2,5 mázsás Zalophus californianus, csodás kis műsort vágott le (lásd videó mellékletünket, amire pár napot teknikai okok miatt még várni kell), és a műsor során Darázs Ádit le is smárolta. Na jó, azt eláruljuk, hogy csak a program részeként, románc az nem szövődött kettejük között.


Darázs és a fóka... meghitten

Az ebédről természetesen a bb.hu kétszemélyes stábja majdnem lekésett, így brassói aprópecsenye helyett a későn érkezőknek csak brassói krumpli jutott. De Robit ismerve így sem kellett sokat mosogatni utána.

A homok

Az első versenyszám a homokban, a 20kg-os súlyzó magasba dobása volt. Ezt a hagyományos skót felföldi számot nem kifejezetten az ilyen homokos helyszínre találták ki, hiányzott alóla a stabilitást adó "szép zöld gyep". A versenyt az előző napi eredmények szerinti hendikep rendszerben kezdték 400kg-os magasságon (legalábbis Csili "Szpíker" Zoli lapszusza szerint), amit minden versenyző teljesített is. Dávid Janinak sikerült elég korán kiesnie, így ebben a számban jókora ponthátrányra tett szert. A számot az országos csúcstartó Darázs Ádám nyerte, aki ráment a csúcsjavításra is, de sajnos ezen a napon és ezen a fövenyen a csúcs nem volt benne.


Rekord nem, de számgyőzelem igen

A második versenyszám a felhúzás volt, ám egy kicsit nehezített formában: a rúd 5cm átmérőjű volt, a híres Apollon tengelyhez hasonlóan. Gurtni használata engedélyezett volt. A versenyszám kísértetiesen emlékeztet az erőemelő versenyekre, már ami a mérhetetlen unalmasságát illeti. Darázst idézve "beleszaladtunk egy kétésfélórás versenyszámba". Az unalmat tovább fokozta a teljes papírforma eredmény: Árvai Pisti egy laza 401-es húzással 55 kilót vert a mezőnyre (mindenki kiesett 360-nál, amit ő lazán meghúzott). A versenyszám meglepetésembere Klicskó volt, aki végig kísérte a két erőemelőt Szabó Zsoltit és Árvait. Szabónak ment volna a 360, de sajnos kétszer is rosszul kötötték fel a gurtniját, és emiatt kicsúszott a súly, a harmadik próbálkozásra pedig már kifutott az időből. Mérgelődött is rendesen...


Árvai: 401kg, 5 centis rúddal!

Az unalmas felhúzás után percek alatt lezavarták a versenyzők a 146 kilós malomkő cipelését 40 méterre, részint azért, mert feltámadt a szél, és közeledett egy csúnya viharfelhő (lásd a képet...), részint mert ez a versenyszám összehasonlíthatatlanul izgalmasabb a felhúzásnál. Az Istenek meghallgatták Ádámunk fohászait, és kibírta az idő azt a tíz percet, ami még a verseny végéig hátra volt. Azt, hogy a sportszereket elpakoló csapattal mi történt, sajnos nem tudom, mert mi pánikszerűen mentve multimédiás eszközeinket elviharoztunk a helyszínről...


A malomkősprint alatt porzó föveny...

A versenyszámot Darázs nyerte, hozzá közel egyedül Nagy "Menő" Peti volt időben, akinek ezek a cipelős-szaladgálós számok nagyon mennek. Dávid Janinak is elég jól ment ez a szám, és Forgács után Klicskó is befutott negyediknek.

Meg kell állapítani, hogy az OB igen színvonalas, a versenyzők jók, szinte mindenki az egyéni rekodjai felett teljesített. A csapatszellem is kiváló, valódi sportember mindenki. Fáradtan tért aludni a csapat a vacsora után. Hiába, a tengeri oroszlán és három strongman szám kiszívja rendesen az erőt... Már akiből! A keményebbek reggel hétig diszkóztak, és így indultak neki a mindent eldöntő harmadik napnak. Neveket diszkréten nem mondok

A harmadik nagyp, avagy relli alá bb.hu élményfürdővel zárva

Az időjósok lehűlést és zápor-zivatart ígértek, szerencsére ebből semmi se lett. Gyönyörű reggelre ébredtünk, jómagam koránkelő lévén már hajnalban körbejártam a "várost". Igaz, hogy nem egyeztettem a helyi tourinformmal, de naményben az ég világon semmi érdekeset nem sikerült felfedezni, és még az ujságos is zárva volt, így magányos meditációban kellett elköltenem reggeli kávémat. Délelőtt kilenckor De legalább a kávé jó volt.

A bb.hu csapata a szokásos rellit ebbe a délelőttbe sűrítette: mivel nem vagyunk az a strandolós-, napozós-, termálvízben tyúkszemáztatós fajta, a délelőttöt inkább a környék kulturális nevezetességeinek megismerésével töltöttük. A rellis körverseny Vásárosnaményból indult, féltizenegy körül. Az első időmérő állomás Tarpa volt, ahol kívülről megnézhettük az ország egyik még ma is működö szárazmalmát. A szilvalekvárkóstolás vasárnap lévén szünetelt. Tarpát elhagyva egy csikorgófékes hirtelen jobbossal az emlékmű tábla után megtekinthető az a villámsúlytotta tölgyfacsonk, aminek szebb napot is látott árnyékában írta Petőfi a "Tiszá"-t. A következő állomás a szatmárcsekei "csónakos temető" volt, amit mindenkinek ajánlunk aki erre jár, ezt tényleg érdemes megnézni. Szatmárcsekén, a templom előtt, ha el nem vétik a jobbkanyart, akkor egyenes út vezet Túristvándi felé, ahol a Túron működő vízimalom látható, és a duzzasztott tavacska partján pedig ízletes kaprostejfölös fokhagymás kenyérlángos kapható, igaz a pincérgyerek egy kicsit málészájú, és a helyi ínyencségek közül ebéd előttre magától nem nagyon tud ajánlni semmit. Vízimalom után valami kastély szerepelt volna az útitervben, amiből egy csúnya betonkerítésen kívül más nem látszott, így rellis párosunk szinte le sem lassított mellette. Utolsó időmérő állomásunk Rákóczi íróasztala lett volna, ami mellett Vaján megírták a szatmári békét, amivel Erdély és a magyarság elveszítette vezéreit és büszkeségét, ám megmentette népét! Vasárnap lévén (természetesen) a vajai várkastélynak is csak a parkja volt nyitva. Azt viszont megtudtuk a feliratokból, hogy a belépő mellett (tuniszi módra) a fotózásért külön kellett volna fizetni. Innen egy laza tizenötperces gyorsasági szakasz és néhány ollós előzés után a 41-esen visszaértünk a célba. A Fehérben éppen az ebédhez megterített asztalhoz ülhettünk.

Ja, hogy hol az egészben az élményfürdő? Kérdheti a figyelmes olvasó? A délelőtt végére az élményfürdőt egy, az ebéd mellé szervírozott szódavízből sikerül prezentálni, a körülöttem ülők nem kis örömére

A mindent eldöntő harmadik csatanap - avagy a Darázs negyedszer is csípett

Utolsó napra maradtak a Kamionhúzás, a Piramis és az Autótartás időre. A mezőnyben ekkorra szépen felszaporodtak a sérülések. A kőgolyó, a koffer és a malomkő többeken látványos nyomokat hagyott, de Hrozik "The Hulk" Gábor négyhete sérült és dagadt ujja mellé Keszi is beszerzett az előző napi felhúzásból egy részleges combszakadást. Kaminonnal, pontosabban egy 15 tonnára feltöltött (önkéntes) tűzoltóautóval kezdődött a küzdelem. Szó szerint. Kiválóan indított mindenki, de a végére a "nagy húzók"-nak sikerült ebben a számban is az élen végezni: Darázs, Malatinszki, Dávid.

A piramist szokás szerint párban csinálták a versenyzők, így mindenkit motiválhatott a legközelebbi rivális eredménye. Hrozik szenzációs 7 lépcsőt vitt a sérült kezével, nagyon jól ment "Menő" Petinek is (10 lépcső), kicsit csalódtunk az erőemelőkben, Szabó csak 7, Árvai is csak 9 lépcsőig jutott. A szenzációt azonban a Klicskó/Darázs párharc hozta: az első 4 lépcsőn a 225-tel még Darázsnak volt egy fél lépés előnye, ám ezt a második négy lépcsőn 250-nél a Klicskó ledolgozta, és szinte egyszerre tették fel az utolsó lépcsőre a koffereket. A mindent eldöntő 270-es koffernél Darázs olyan jól elkapta a ritmust, hogy ez az OB sem marad rekorddöntés nélkül: 51.13másodperc, pedig az utolsó koffernél még igazítania is kellett az Ádámnak, mert alig fért be a lába az előzőleg már feltett koffer mellé.

Matematikailag Klicskó ekkor már csak akkor hozhatta be Ádámot, ha megnyeri az autótartást, Ádám pedig utolsó lesz benne. A szezonról szezonra egyre javuló Forgács Gábor "Maci" azonban beleszólt ebbe, mert nyerte a számot 1'08"20-szal, úgy, hogy más nem is tartott egy perc fölött. Malatinszki második lett 58"87-tel, Dávid Jani harmadik 57"42-vel, és Darázsnak a hetedik hely 49"10-zel így elég volt a negyedik Magyarország Legerősebb Embere cím elnyeréséhez. A tartásban is akaraterejéről és oroszlán szívéről tett tanúbizonyságot Hrozik "The Hulk", mert kétujjal is az ötödik legjobb időt tartotta, bejutva ezzel élete első erősember versenyszezonjában újoncként a Top-10-be! Gratula Hulk! Dávidot ezúttal megverte Góliát, azaz, öööö, bocsánat, Klicskó. Malatinszki Tomi nagyon fegyelmezetten versenyzett, nem nyert versenyszámot, de a rönk, a kőgolyó és a malomkő kivételével dobogósra hozta a versenyszámokat, és ha lenne egy speciális szám amit nyerni tudna, akkor bizony kevés hiányozna, hogy megszorítsa az Ádámot. Keszi már sérüléssel bajlódva érkezett, és a felhúzás alatt elszenvedett részleges combhajlító szakadás miatt az utolsó, erősen lábas napon bizony össze kellett szorítania a fogait. A kamion még ment is, de a piramis és a keretben autótartás számaiban Forgács "Maci"-nak sikerül behoznia. Forgács szép csendben, igazi maci módjára belopakodott az élmezőnybe. A tavalyi Klicskóval szerzett páros OB győzelemről mostmár látszik, egyáltalán nem véletlen, igenis meglapozott fejlődés eredménye. Nagy Peti, mint a mezőny legfiatalabb versenyzője (akiről nem mulaszthatjuk el megjegyezni, hogy tavaly érettségizett), az ifi súlyemelő edzőtábort megszakítva jött el az idei versenyre, és ha nincs a súlyemelés a prioritásban, akkor még talán előbb is végez. Szabó Zsolti szépen versenyzett, nagyon erős versenyzőről van szó (nemhiába erőemelő bajnok), akinek talán a robbanékony számokban kellene több gyakorlat ahhoz, hogy még jobb legyen. Árvai Pisti, az erőemelő legenda nagyon jól helytállt. Nem sokkal a térdműtéte után, mindössze három hét edzéssel a háta mögött. Ha egy kicsit több tapasztalata van az erősember versenyek speciális trükkjeiben, pl. a golyóhoz is felveszi a magasított cipőt, vagy kicsit több gyakorlata van a kamionhúzásban, akkor beleszólhat az élmezőny dolgába. Ha Pisti megérzi és megkedveli a strongmenkedés ízét, számítani kell rá, a mezőny vitathatatlanul egyik legerősebb versenyzője. Pinke Zoli beküzdötte magát a Top-10-be, Pécsi "Barbár Harcos"-nak ez az idén most nem sikerült. Viszont ő az egyik motorja a társaságnak, állandó jókedvével, folyamatos és töretlen küzdeni akarásával a többieket is kiválóan motiválja.

Az előző év hatalmas fölényéből kicsit engedve, de a Darázs negyedszer is csípett, és még mindig a legtöbb kupát vitte el, kellett is hozzá egy postás-zsák. Ádámnak most a brazíliai VB-kvalifikálóra kell maximálisan koncentrálnia, és időzítenie, hogy megszakadjon végre az a pech-sorozat, hogy nemzetközi versenyen félpontokkal csúszik le a dobogóról. Gratula Ádám, nagyon jó verseny volt az idei is, és hát, ígérete szerint jövőre "fel is készül majd az OB-re". Így legyen, de készülnek a többiek is...


Az első tíz

Köszönet a szervezőknek ezért a kiváló és maratoni háromnapos (oda és visszaúttal öt) versenyért, köszönet a szponzoroknak, akik lehetővé tették az eddigi legnagyobb költségvetésű és legszínvonalasabb Erősember Országos Bajnokság megrendezését. Köszönet a Szövetségnek, hogy piciny (de Robinak köszönhetően annál falánkabb) média-csapatunkat meghívták és vendégül látták.

Post Competitionem (olv: poszt kompetíciónem) - avagy az út vissza

Visszafelé sikerült a szokásos kompos rellit hoznunk, azaz a négyesen Kisújszállás, és onnan le a körösi-kompig, már ha azt a kis lélekvesztőt kompnak lehet nevezni. Szarvason a szokásos kaja. Rellivel Szegedig se negyven perc. Jövőre is megyünk!

Sztípity Róbert
fotó- és beszámoló


Kapcsolódó cikkek
Ördögnyelv (Glucomannan)
A glucomannan egy vízoldékony étkezési rost, amit a Kígyópálma gyökeréből vonnak ki (Amorphophallus konjac). Mivel ételeinkben gyakorlatilag nem található meg, ...
Halolaj
Mi az amit szedésével elérhetsz * elősegíti a regenerálódást, mivel gyulladáscsökkentő hatása van * tesztoszteronszint növelő hatása is van * trigliceri...
Almapektin
Az almapektin és általában a pektinek vízoldékony rostként vannak aposztrofálva. Vízzel keverve gélesítő hatása van. Mivel étkezési rost, az almapektin jó hatás...
4 karatés mítosz, amit szinte mindenki elhisz
„1: A karatésok minden nap törnek téglákat” Erről a mítoszról már mindannyian hallottunk. Tény, hogy a karatéban néha téglákat, léceket és jégtáblákat törnek ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
BB.Tv Episode #6
Németh Pisti & Drugs Bunny edzés / Pazsitka Tünde ...
Kreatin gyorstalpaló
A kreatin anno csodaszerként került a köztudatba, de sokan ma sincsenek tisztában az alapokkal a használatával kapcsolat...
BB.Tv Episode #47
Taksonyi Erika | Kozaróczy Tibor | Tricepsz-titkok ...
Legfrissebb cikkek
Forró, hideg
Annyit írtunk már edzésről, diétáról, de még a pihenésről is – látványosan formálják át a testünket, és kétségtelenül ez...
Mindenkit lenyomtunk szkanderben
Egy rövid hírrel szakítjuk meg adásunkat a Shop.Builderen, erről ugyanis hallanotok kell. Többször foglalkoztunk már szk...
Hogyan lehet gyorsan változni?
Benis Vivien bikini fitness bajnok és Protein Buzz team tag mesélte el nekünk, hogy hogyan tud akár hetek alatt tökélete...
Idegeskedjünk!
Kormos Zoltánnal nem idegeskedtünk, viszont körbejártuk, milyen hatások érik edzés alatt az idegrendszerünket. ...
Borban az igazság - Kollagénes rozé
Egy csipet egészség, egy kicsi lazulás: összekötöttük a kellemest a hasznossal! Urbán Ági rozés koktélját láthatjátok....
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
314 ms