L-karnitin: többségben az erő

L-karnitin: többségben az erő

2018-12-27
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Mint azt tudjuk, minden ember más. Van, aki a magyar népzenét szereti, engem viszont világgá lehetne kergetni vele. Két embernek nem csak az ízlése lehet eltérő, hanem a testfelépítése, genetikája, és ebből adódóan a testének működése is. És ez így van jól.

Ha valaki zsírégetésre adja a fejét – így a karácsonyi zabálások után ez tényleg elég égetően aktuális dolog –, és elhatározza, hogy az alapokon, vagyis a megfelelő étrenden és mozgáson felül étrendkiegészítőkkel szeretné meggyorsítani a kilók leadását, akkor bizony nem mindegy, hogy milyen terméket választ.

Méghozzá azért, mert szinte egyetlen összetevőről sem mondható el, hogy ugyanazt a hatást fejti ki minden egyes emberben. A tejsavófehérjét valaki tudja emészteni, valaki nem. Száz milligramm koffeint én meg sem érzek, más viszont két hétig nem tud aludni tőle. És még sorolhatnám.

Ugyanez a helyzet a zsírégetőkkel is: egyesek a termogenikus zsírégetőkre esküsznek, mások pedig a stimulánsmentes verziókkal is elérik azt, hogy más emberek elismerő pillantásokat vessenek rájuk. Nézzük most meg ezt az utóbbi csoportot, beszéljünk egy kicsit a karnitinről.

Két dudás egy csárdában

Nem minden karnitin egyenlő. Ennek a nitrogén tartalmú, emberi mitokondriumban található vegyületnek van egy biológiailag aktív (L-karnitin) és egy inaktív (D-karnitin) verziója is. Ez utóbbival nem foglalkozunk, mert haszontalan a számunkra, ezért nem is forgalmazzák a tápkieg piacon.

Amivel viszont foglalkoznunk kell, a biológiailag aktív, L kezdőbetűs verzió két legnépszerűbb formája, az L-tartrát és az Acetil L-carnitine (ALC).

Hogy miért ez a kettő a legjobb L-karnitin forrás? Nos, tudományos kutatás igazolja, hogy az L-tartarát csökkentette az izomszövetek bomlásának markereit, a szabadgyökök keletkezését, és javította a regenerációt1. Igen, jól olvastad, a karnitint nem csak akkor érdemes szedni, ha meg szeretnél szabadulni a feleslegtől.

A másik dudás, az ALC már egy újabb felfedezés, titka abban rejlik, hogy jobban hasznosul, hatékonyabban tud áthaladni a vér-agy gáton, vagyis kisebb mennyiséget is elég belőle ugyanazért a hatásért cserébe, mint a sima L-karnitin esetében.

Mindkét karnitin úgy működik, hogy a mitokondriumokban elősegíti a zsírsavak felszabadulását, hogy te fel tudd őket használni energiaként az edzés során. Magyarul: a karnitin segít abban, hogy a zsír ne maradjon ott a testedben.

Az ALC-t szokták javasolni többek között az energiaszint növelésére (különösen állóképességet igénylő eseményekkor), továbbá az agyműködés elősegítésére is, az öregedéssel összefüggő memóriaromlást lassító hatása miatt.

A kutatásoknak hála már azt is tudjuk, hogy az ALC-t szénhidrátos étkezésekkel együtt érdemes szedni, hiszen a szénhidrát nem csak a kreatin felszívódását javítja, hanem a karnitinét is.

60 kap. 
 / 4.7
 
6 690 Ft

Túl korai még a zsírégetés?

Akkor is érdemes szedni karnitint, ugyanis van egy olyan tulajdonsága is, hogy a vércukorszintet segít alacsonyan tartani, még egy szénhidrátos étkezés után is.

A karnitinnek tehát van létjogosultsága tömegnövelés során is, nem csak diétában, hiszen tisztább izomtömeg-növelést eredményezhet.

A karnitinból maximum 3 grammot érdemes szedni, és a jó hír az, hogy nem kell vele szünetet tartani, mint a termogenikus zsírégetők esetében, ugyanis hosszútávon fejti ki hatását. A potens dózis 2-3 gramm között van.

A cikk elején említett tény (különbözőek vagyunk) miatt érdemes mindkét fajta karnitint szedni az optimális eredményekért. Megspóroljuk neked a keresgélést: aCarni Complex-ben a karnitin mindkét verzióját megtalálod.

1: Metabolism Clinical and Experimental, in press; published online January 2010



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
A gyorsaság fejlesztése
Amióta létezik ember a gyorsaság fontos része az életének. A sport szinte minden területén igaz ez. Lássuk hogyan is néz...
Reggeli étkezés - tévhitek és tippek
A nap első étkezése kiemelkedő fontossággal bír. Íme néhány dolog, amire érdemes figyelnünk a reggeli étkezés alkalmával...
Nicole és Nicole - a két bajnok titkai
Lezajlott a Mr. Olympia verseny, ami a női versenyzők szempontjából is egy hatalmas megmérettetés. Nicole Wilkins vissza...
Legfrissebb cikkek
Kiss Jenő goes to California
Kiss Jenő újra versenyfazonban van, ugyanis a héten egyenesen Amerikába repül egy versenyre, hogy újra megmérettesse mag...
Az 5 legnagyobb hiba, amit elkövettem étkezésben és edzésben
"Valahol el kell kezdeni." Nekem is el kellett. Úgy 14 évvel ezelőtt kezdtem el edzeni, és mint mindenki, én is egy ra...
Tyúkmelled van? Így javíts rajta!
Mutatjuk az edzéstervet, amivel sokat lehet tenni a tyúkmell, pontosabban a horpadt mell ellen. Hiú ábrándokba senkit se...
Hagymával töltött haltekercs
Méltatlanul ritkán van a gasztroban halétel, pedig a hal jó, a halat szeretjük, még ha drágább is, mint a csirke. Ezútta...
Vitamin? Vitathatatlanul!
Bár sokan hiszik és hangoztatják, hogy mennyire egészségesen élnek – maga a cél persze elismerésre méltó –, és ezért nem...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
247 ms