Közönségtalálkozó és szeminárium - 2006

Közönségtalálkozó és szeminárium - 2006

 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!
BB.Tv

BB.Tv - Közönségtalálkozó és szeminárium
2006. augusztus 20. - Budapest

Hát megtörtént… augusztus 20-án a tüzijátékon, a viharon kívül egyéb katasztrófa is volt, mégpedig az első BodyBuider.hu Szeminárium, amely edző válaszol, BB.Tv közönségtalálkozó és a Drogmentes Magyarországért mozgalommal közösen, drogprevenciós beszélgetés is volt.

Szűk két órát töltöttünk el a Vajdahunyad várban, de többnek tűnt, mert a vártnál sokkal nagyobb pörgés volt. Az ajándék 50db póló 3 perc alatt elfogyott, nagy részét dedikálni is kellett. A "hivatalos" vendégeken, Vörös Zolin és Szakács Sanyin kívül többen is megjelentek versenyzői berkekből legnagyobb örömünkre, mint Nick Árpád, Gróf Brigi fitnessz forma többszörös bajnok, és a poweres Sasa, a Masters bajnok Lakatos Misi, Palecián Judit profi boksz világbajnok, Tusori Kata, Halmi Pisti és nem utolsósorban Németh Pisti, akiknek ezúton is köszönöm, hogy eljöttek.

Az esemény célja nem volt más, minthogy kötetlenül elbeszélgessünk mindenkivel és azt hiszem ez maradéktalanul sikerült is. Sokan eljöttek, nekik köszönöm, hogy megtiszteltek bennünket és engem. Nagyon örülök, hogy sokakkal meg tudtam személyesen ismerkedni. Különösen nagy dolog ez számomra azért, mert többen elmondtátok, hogy azért nem tudtok átjönni az esemény második részét képező bemutató edzésre, mert vonattal jöttetek valahonnan messziről. Nem kis dolog ez, de remélem megérte!

Hat órára átmentünk a Powerhouse Gym-be ahol Vörös Zoli tartott egy laza bemutató edzést és válaszolt edzéstechnikával és egyebekkel kapcsolatos kérdésekre, megmutatta a gyakorlatokat stb. A többit nézzétek meg a képbeszámolóban!

Az esemény támogatóinak ezúton is szeretnék köszönetet mondani: a Shop.Builder.Hu-nak, a Scitec Nutrition-nek a Powerhosue Gym-nek és Sztípity Robinak a fotókért!



Sajnos senki nem jött el, magányosan árválkodtunk

Egy hörcsög. Hasonlít a Vörös Zolira!

Bunny hűtőtáska

Zoli hűtőtáska

Lakatos Misi

A tömegben egy csuklya, alatta a Gyurma!

Valami van lent, találtunk egy teveszart vagy nemtudom!

Dedikálás, vajon mit ír Vörös Zoli? V mint vendetta?

Egy gyík is jött.

Guldi sír a meghatottságtól

Nick Árpival az élet szépségeiről beszélünk

Ugyanez elölről

és hátulról

Vörös Zoltán

Zsíros alkar

Gróf Brigi és Sasa

Páran aláírták ezt is

Vörös Zoli egy rajongóval

Volt aki ledobta a pólót, nem szarozott!

Az ördögök: Gyurma és Punga (Halmi Pisti)

Mi lehet vajon a tálban hogy le kellett takarni? Rizses-kolbászos nutella?

Nem hiszem!

Sör!!!
nem írjuk ide melyik erőemelő kezében, nehogy doppingbotrányba keverjük

Palecián Judit, Lakatos Misi és Németh Pisti

Nick Árpi és Vörös Zoli

Németh István Magyarország

Vörös Zoli rajzol, házi feladatot csinál vagy dedikál!

Vörös Zoli, Nick Árpi és Braun Mónika

drugs bunny és Braun Mónika

drugs bunny és Soós Zoltán a Drogmentes Magyarországért
mozgalomtól - nem százas egyébként! :

az előző képek alapján logikai úton következtessétek ki, kik lehetnek a képen!

Egy vörös Zoltán rajongó kissrác!

"Ide a turmixomat!"- Vörös Zoltán veri a pultot a Powerhouse Gymben,
de persze ez csak a képen látszik így!

Ivett a Powerhouse Gymből - ő miattunk mondta le a programját
és jött be szabadnapon, köszönjük!

Powerhouse Gym

Zoli megkezdi bemutatót

…

…

…

…

…

…

…

…

…

…

…

…

…

Ilyen lábbal ment haza a Zoli… itt a vége fuss el véle!

 



Kapcsolódó cikkek
BB.Tv Episode #148
A Superbody 2017 annyira brutális volt, hogy még egy rész kijön belőle, persze a magunk módján, mert közben még főzünk is. Bemutatjuk Molnár Peti és a lassan ...
BB.Tv Episode #47
Taksonyi Erika | Kozaróczy Tibor | Tricepsz-titkok ...
BB.Tv Episode #116
A tartalom: Nagy Levente, italozás Bunnyval, Kaszás Bálint, Bunny okosítás. ...
BB.Tv Episode #123
Epikus történet arról, amikor Oláh Vivien Birminghamben majdnem kvalifikált az Olympiára. Molnár Peti pedig bosszút áll. Aztán vannak alapvető edzéstechnikai ok...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

norbert_711327 (2016-07-08 14:38:13)  
like_button dislike_button
 
Grat!


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
3 napos kezdő tömegnövelő edzés
Ez a kezdő edzésterv az átmozgató edzések után végezhető, kezdők számára ideális első osztott edzésterv. 3 napos kezdő t...
Homo muscularis - paleo kicsit másképp
Nem célunk egy gyúrós vs. ősember háborút elindítani, de a paleo táplálkozás bizonyos korlátozási miatt ütközik a klassz...
Banánkenyér
Kalóriadús, finom, laktató étek a Builder Gasztro-ban! Nem szénhidrátszegény, viszont mindenképpen élvezetes módja annak...
Legfrissebb cikkek
Hogyan lehet elégetni a makacs hasi zsírt?
BÁRKIVEL megeshet, hogy egy kicsit elengedi magát, egy időre kiszáll az eat-train-sleep mókuskerékből és egy kicsit élve...
Dobozolás - felesleges nyűg, vagy a legjobb módszer a fejlődéshez?
A dobozolás, tehát a napi kajád kiporciózása, és magaddal hurcolása egy olyan tényező, ami ebben a sportban gyakorlatila...
Intervallum edzés - a legjobb zsírégető edzés?
Monoton aerob, vagy intenzív kardió? Melyik jobb zsírégető módszer? Nos, van valami, ami mindkettőnél jobb: ez pedig az ...
5 hiba amit elkövethetsz az edzésterved összeállítása során
Az saját magunk által összeállított edzésterveknek megvan az az előnyük, hogy jó esetben mindenki a saját igényeinek meg...
A természetes tesztoszteron fokozás tízparancsolata
Aki a terembe jár, egy idő után egész biztos találkozik a kérdéssel, hogy szeretné-e megoldani a tesztoszteron növelést ...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Tel:+36 20 9000-864 · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
313 ms