Kókuszolaj: mérgező, vagy sem?

Kókuszolaj: mérgező, vagy sem?

2018-11-12
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Sokáig azt hittük a kókuszolajról, hogy csodaszer. Mi is ezzel főztünk-sütöttünk a Builder Gasztróban, illetve otthon, cikket is írtunk róla, hogy milyen szuper dolog, egyszóval erős konszenzus volt a témában.

Egy harvardi professzor, Karin Michels augusztusban egy csapásra megpróbálta megváltoztatni ezt a berögződést, állítva, hogy a kókuszolaj méreg. Karin egy valóságos lavinát indított el megdöbbentő kijelentésével, csak ez a lavina nem hófehér, hanem kicsit inkább olyan, mint a yin és yang szimbólum.

Nagy vita alakult ki a szakemberek között, mondhatni mindenki beszél össze-vissza: a társaság 50 százaléka azt mondja, Michelsnek igaza van, a másik fele pedig azt, hogy nincs. Mielőtt konszenzusra jutnánk, hallgassuk meg mindkét nézőpontot.

Kókuszzsír: superfood, vagy méreg?

A kókuszolaj méreg!

A kókuszolaj ellenzői szerint ez a növényi zsír ártalmas az egészségre, azon belül is a szívünk egészségére, mivel nagyrészt telített zsírokat tartalmaz, amik növelik a "rossz" koleszterin (LDL) szintet. A kókuszzsírban sokkal több a telített zsír (80%), mint a vajban (65%), a marhahúsban (50%), vagy a sertésszalonnában (39%).

Az American Heart Association szerint sem egészséges a kókuszzsír, álláspontjuk szerint korlátozni kell a bevitelét, napi 2 evőkanállal többet nem szabadna belőle fogyasztani, mert telített, és az rossz. Ők a növényi olajok (olíva, pálmaolaj, avokádó, repce) fogyasztását ajánlják a kókuszolaj helyett, mivel azok egyszeresen, vagy többszörösen telítetlen zsírok.

A kókuszolaj nem méreg!

Ha azt mondanánk, a kókuszolaj méreg, mert telített zsírtokat tartalmaz, akkor ezt minden telített zsírt tartalmazó ételre szemrebbenés nélkül rávághatnánk. Itt valami bűzlik.

Ugyan a kókuszolaj valóban emeli az LDL koleszterin szintet, de sokan elfelejtik, hogy a "jó" koleszterinszintet (HDL) viszont megemeli, erőteljesebben. A kókuszolaj tehát NEM növeli a koleszterinszintet1,2 érvelnek a kókuszolaj éltetői.

A telített zsírok rosszak, mert szívbetegséget okozhatnak az artériák elzárásával, ez közismert tény, ugye?

Hát nem.

Ez egy tévhit, ami berögzült, és amit több kutatás is cáfolt, ez a 2017-es is3. Bizonyos ősi törzsek, amelyek arról voltak híresek, hogy nagyon ritkán fordult elő náluk szív- és érrendszeri betegség, nagyon sok telített zsírt (többek között kókuszt és kókuszolajat) fogyasztottak, energiabevitelük mintegy 50 százalékát fedezték kókuszzsírból. Ez egy újabb erős cáfolata annak, hogy a telített zsírok szívproblémákat okoznak, emberek millióiról beszélünk.

Összegzés

Eddig is főztél kókuszolajjal, mégsem lettél szívbeteg, igaz? Akkor nem kell a "mérges" kijelentés után sem aggódnod. Azonban az is hiba, ha ész nélkül eszed a kókuszzsírt. Való igaz, hogy rengeteg MCT olaj van benne, amik segítenek a kalóriák elégetésében, de ez a hatás csak akkor lenne jó, ha MCT-n kívül más zsiradékot nem ennél: se húst, se vajat, se semmit (ráadásul a kókuszzsír is csak 60% MCT-t tartalmaz).

A baj valójában nem a telített zsírokkal van, hanem a transzzsírral, mint ahogy ez a kutatás4 is igazolja. Vigyázz, sose vegyél hidrogénezett kókuszzsírt, mert az transzzsírokat tartalmaz.

1000 ml 
 / 4.9
 
1 540 Ft

De most kivételesen nem mi szeretnénk megmondani a tutit: mi a Ti véleményetek a kókuszolajról?

1: Effects of Dietary Coconut Oil on the Biochemical and Anthropometric Profiles of Women Presenting Abdominal Obesity

2: Beneficial effects of virgin coconut oil on lipid parameters and in vitro LDL oxidation

3: Saturated fat does not clog the arteries: coronary heart disease is a chronic inflammatory condition, the risk of which can be effectively reduced from healthy lifestyle interventions

4: Intake of saturated and trans unsaturated fatty acids and risk of all cause mortality, cardiovascular disease, and type 2 diabetes: systematic review and meta-analysis of observational studies



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-11-19
Az, hogy bizonyos ősi törzsek egész életükben kókuszzsírt fogyasztottak, még nem bizonyíték. A halolajról meg a krill olajról is kiderült, hogy jóformán semmi pozitív vagy negatív hatásuk nincs az emberi szervezetre. Én úgy tudom, hogy ezek az olajok azért lettek felkapottak, mert volt 1-2 kutatás, ami kimutatta a jótékony hatásukat, de arról már ritkán beszélnek, hogy ezeket a kutatásokat olyan hideg égövi vagy sarkköri emberpopuláción végezték, akiknek a szervezete nemzedékek alatt genetikailag hozzáidomult ezekhez a zsiradékokhoz, és megtanulta hasznosítani. Náluk mindig is étrenden volt a hal és halfélék, ezért az ő esetükben valóban jótékony hatása van.
Könnyen lehet, hogy ez történt a cikkben szereplő "ősi törzsekkel" is. Azon génekkel rendelkező egyedek maradtak fenn, akik tudták a kókuszolajat hasznosítani.
Amúgy is óvatosan kell a kutatásokat kezelni, mostanában sok szenzációhajhász kutató lepleződött le.
 
Válasz
2018-11-19
Szia!

ÓóóóóóóóóÓÓÓóóÓóÓóóriási tévedésre adott okot, amikor kijött, hogy az omega-3 "nem jó semmire". Szinte minden ember félreértelmezte, és ez számomra teljesen érthetetlen. MIndössze annyi derült ki, hogy a halolaj (omega-3) nem csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Ennyi. Hány pozitív hatása van még ezen kívül az omega-3-nak? rengeteg. Itt van közülük 7: omega-3 zsírsavak 7 tudományosan bizonyított pozitív hatása. Tehát hatalmas nagy blődség, hogy SEMMI hatása nins a szervezetre. Van, csak nem a szívre. Nagy különbség!

Lehet. De lehet, hogy nem :) Az viszont biztos, hogy napi egy evőkanál kókuszolajtól semmi bajunk nem lesz.

?
Kérdés
2018-11-16
Aki ma még elhiszi, hogy a telített zsírok károsak, az nagyon le van maradva, vagy teljesen beetették tévhitekkel szegényt.
Csak a transzzsírok károsak, illetve omega-6-ból pedig nem szabad túl soknak lennie, pont ezért jobb kókuszolajban főzni (alig tartalmaz omega-6-ot), mint növényi olajakban vagy akár állati zsiradékokban. Omega-3-ból pedig túl keveset eszünk.
A lenmagolaj hasznosul kevésbé, mint a halolaj, mert az előbbiben ALA van, az utóbbiban pedig EPA, DHA, amik értékesebbek, könnyebben használhatóak a szervezetnek.
 
Válasz
2018-11-19
Szia!

Igen, teljesen jogos, minden szavad arany :) Erről én is írtam, csak egy másik cikkben: Omega-3: a tápkiegek Alfája és Omegája.

?
Kérdés
2018-11-14
Én 2-3 éve csak kókuszolajjal sütök-főzök. Egy hónapja voltam laborban és tökéletes a koleszterinszintem. Nem tudom mi ez a "Mennyit egyek belőle?" dilemma. Amikor süt az ember a serpentyűbe tesz annyit amennyi kell az étel alá és kész.

A halolajról meg annyit hogy azt az emberi szervezet csak kis százalékban használja fel (úgy tudom). Helyette vagy krillolajat érdemes használni vagy lenmagolajat. Én egyszer 1 hónapig szedtem krillolaj kapszulát napi 3X500mg dózisban és az agyammal egészen furcsa dolgokat művelt. Amíg nem szedtem zombi voltam egész nap, de ebben az 1 hónapban nagyon fogott az agyam... csak hát az ára nem kompatibilis a magyar "fizetéssel".
 
Válasz
2018-11-15
Szia!

Azért van ez, mert sokan elkezdték azért enni (amikor még szilárd), hogy most ők attól fogyni fognak. Köszi a krillolajos tippet!

?
Kérdés
2018-11-14
Eddig is főztél kókuszolajjal, mégsem lettél szívbeteg, igaz?

öreganyám szerintem mióta először főzött csak vénusz szar olajjal főz,mégse szívbeteg
ez ugyanolyan mintha 50 éve dohányzok mégse vagyok tüdőrákos
embere válogatja
lassan már én se tudom eldönteni mi egészséges mi nem az,és ez zavar,mert pont erre hajazok
mogyoró,banán,tojás meg minden kutyavalaga
mindent kitalálnak hogy szétkütröljék a neten,sok értelme van...
természetesen nem dohányzom és csak kókuszolajjal főzök:)
 
Válasz
2018-11-14
Igen, ennyi erővel a dohányzásra is rá lehet mondani, hogy nem mindenki lesz tüdőrákos, aki cigizik. Viszont. Míg a dohányzásról egyértelműen bebizonyították, hogy rákot okozhat, addig ezt a kókuszzsírról nem mondhatjuk el. És erre utaltam, amikor felhoztam az általad idézett mondatot.

egyébként igen, engem is zavar, hogy amiről hétfőn még azt hittük, tök egészséges, arról csütörtökön kiderül, hogy halált okoz és mégsem olyan fasza : Itt a legújabb kutatás amúgy a kókuszolajról. Szerintem biztató:bmjopen.bmj.com/content/8/3/e020167

?
Kérdés
2018-11-13
Hát, én hiszek benne, a számok miatt. Amikor elkezdtem először diétázni (korábban egyáltalán nem figyeltem a kaja minőségére), 5.4 volt a koleszterinem. Másfél év diéta után, ami alatt mindent kokuszolajban sütöttem, igaz reggelente ment lenmagolaj is, de 4.6-ra csökkent a koleszterinem (a testsúlyom pedig 22 kilóval :p ). Később, tömegelésnél gyakran becsúszott napraforgóolajban sült rántotthús+krumpli, lenmagolaj viszont maradt, fél év alatt 5.1-re ment vissza a koleszterinem. (Fél évente megyek teljes vérkép vizsgálatra. Itt halkan megjegyezném, hogy az 5.1-es mérés előtt 1 héttel alkalmam volt kipróbálni egy kézi koleszterin tesztert is, ez akkor 3,4-et mutatott. Azóta sem tudom, hogy ez ennyira ingadozhat, vagy a kézi kacat ennyire pontatlan lehet? Orvosi szűrőkamionban adódott erre lehetőség, szóval nem kínai eszköz volt. Erről mi a véleményetek? Ill. ez a mérés gondolom az összkoleszterint jelenti, az arányokban továbbra is homályban vagyok sajnos.
 
Válasz
2018-11-14
Szia!

Jó kérdés. Annyi mindentől függhet a koleszterinszint. Én a műszerre tippelnék. Ha nagyon aggaszt, újra nézesd meg egy profibbal!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
A gyorskaja ugyanolyan jó küzdősport után, mint a táplálékkiegészítő?
Egy új kutatás szerint a gyorskaja ugyanolyan jó küzdősport után, mint a táplálékkiegészítő. Lássuk miről is van szó!...
BB.Tv Episode #117
Április elsején megszűnt a BB.Tv, de közfelháborodás miatt kénytelenek vagyunk folytatni, meg amúgy is folytattuk volna,...
Arnold 12 szabálya a sikerhez
Arnold sikerei a testépítés világában, a filmszakmában, politikában és az üzleti életben is önmagukért beszélnek. Íme 12...
Legfrissebb cikkek
Kiss Jenő goes to California
Kiss Jenő újra versenyfazonban van, ugyanis a héten egyenesen Amerikába repül egy versenyre, hogy újra megmérettesse mag...
Az 5 legnagyobb hiba, amit elkövettem étkezésben és edzésben
"Valahol el kell kezdeni." Nekem is el kellett. Úgy 14 évvel ezelőtt kezdtem el edzeni, és mint mindenki, én is egy ra...
Tyúkmelled van? Így javíts rajta!
Mutatjuk az edzéstervet, amivel sokat lehet tenni a tyúkmell, pontosabban a horpadt mell ellen. Hiú ábrándokba senkit se...
Hagymával töltött haltekercs
Méltatlanul ritkán van a gasztroban halétel, pedig a hal jó, a halat szeretjük, még ha drágább is, mint a csirke. Ezútta...
Vitamin? Vitathatatlanul!
Bár sokan hiszik és hangoztatják, hogy mennyire egészségesen élnek – maga a cél persze elismerésre méltó –, és ezért nem...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
281 ms