Kökény Béla a 212 fontos Mr. Olympián

Kökény Béla a 212 fontos Mr. Olympián

2019-09-16 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Kökény Béla azt a nem kis célt tűzte ki maga elé, hogy színpadra tudjon állni a világ legmagasabb rangú versenyén, a Mr. Olympián. Itt most nem egy Superbody-ról van szó, és még csak nem is egy Nordic Pro-ról.

Hanem a Mr. Olympiáról, ahol például Franco Columbu [RIP :(] is versenyzett, és ahova már bekerülni is akkora teljesítmény, amekkoráról egy testépítő csak álmodni merhet. Itt egytől egyig bajnokok versenyeznek egymással, a győztes pedig a bajnokok bajnoka.

Kökény Béla megcsinálta. Sikeresen célba ért. Tudom, hogy korábban azt írtam, egy versenyzőnek nem szabad úgy hozzáállnia egy megmérettetéshez, hogy a részvétel számít, mert a győzelemre kell berendezkednie, de a kishitűségnek, a realizmusnak egy verseny után már teret adhatunk (előtte nem!).

Kökény Béla a Mr. Olympián

Lehetett számítani arra, hogy Bélának nem csak önmagával, nem csak a versenytársaival, de azzal is versenyeznie kellett, hogy ez volt az első Mr. Olympiája (és reméljük, nem az utolsó). Igazán büszkék lehetünk rá, és legyünk is. Egyáltalán nem lógott ki a sorból, száraz volt, mint az ítélet, teljesen jogosan volt ott a színpadon, és pár hellyel előrébb is végezhetett volna, alsótestben nagyon sokakat megvert például.

Végül a 16. helyen végzett a 19 indulóból.

A kategóriában nagy meglepetésre nem Derek Lunsford, hanem a líbiai Kamal Elgargni nyert, ráadásul teljesen megérdemelten, mert sokkal szálkásabb volt amerikai vetélytársánál. Ezen a videón láthatjátok a pózokat a döntőben, illetve Béla is feltűnik 05:27-től:

Sok év után új bajnoka lett tehát a 212 fontnak, a király kategória alatti divíziónak, miután a legyőzhetetlen, 7-szeres 212 Olympia bajnok Flex Lewis – Phil Heath-hez hasonlóan úgy döntött, hogy idén nem indul. A legnagyobb esélyes, Hadi Choopan lazán nyert volna, de ő az openben indult, ahol az előkelő 3. helyen végzett.



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Lábedzés középhaladóknak
Manapság sokat olvasni és hallani a szuperszetek és óriássorozatok hatékonyságárol. Ezen felindulva próbáltam meg egy ol...
Waxy maize
A waxy keményítők olyan szénhidrátok, melyeket rizsből, árpából és kukoricából vonnak ki. A „waxy” szó arra utal, hogy m...
Élvezd az edzést!
Sokan szeretnének a lehető legizmosabbak lenni, a lehető legrövidebb idő alatt, ezt tudjuk. A legtöbben átesünk ezen, va...
Legfrissebb cikkek
Tyson Fury vs. Wilder II: ki nyer?
2018-ban az év legjobban várt mérkőzése volt ölvívásban, idén pedig az év legjobban várt visszavágója a Tyson Fury vs. D...
Az egyik legnagyobb találmány sportolóknak és mindenkinek
Végre itt a Scitec kajaszállító táskája, ami sokkal többet számít, mint gondolnád: akár egy komplett diéta eredményesség...
3D ferdepados nyomás Kathi Bélával
Kathi Béla tökéletesen működő tanácsokat ad a sima pados vagy Smith-gépen is alkalmazható fokos nyomáshoz, ami a mellizo...
Profi és megfizethető ízületvédő?
Az ízületeivel és a bőrével mindenkinek foglalkoznia kell – ha sportol, ha nem. Bemutatjuk az új, megfizethető és hatéko...
Exkluzív interjú Borics Ádámmal, Magyarország legjobb MMA harcosával
Borics Ádám, Magyarország legjobb magyar MMA harcosa újságírónknak, Szlobodnik Milánnak nyilatkozott először a legutóbbi...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Tel:+36 20 9000-864 · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
295 ms