Kinek mi az edzőterem?

Kinek mi az edzőterem?

2015-09-28 | 
 / 4.7
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Amikor elkezdtem edzeni a nyolcvanas években, az edzőterem valami egészen misztikus dolog volt, és semmiképpen sem olyan, amilyennek ma az átlagember gondolja.

Ezt csak azért mondom, mert a napokban bejött egy idősebb fószer az új BodyBuilder Gymbe, és megkérdezte, hogy van-e Flabélos. (Amit mi egymás között mi csak faszbélosznak hívunk, de őszintén szólva, fogalmam sincs, mi az.)

A misztikus edzőtermek anno büdös pincék voltak esztergált súlytárcsákkal, csillekerekekkel, maszek, hellyel-közzel működő gépekkel.

Az első komolyabb terem, amibe jártam, egy iskola konditerme volt (nem az én iskolámé), ki tudja ki által gyártott kombinált géppel és brutálisan komoly kézisúlyzó szettel - egészen 8 kilóig volt egykezes.

Kinek mi az edzőterem?

Aztán átmentem egy “komoly” terembe, ahol már tekintélyes, 400 forintos havi tagdíjat kellett fizetni. Szar volt, de jó volt. Azt hiszem ebben a mondatban minden benne van.

A budapesti színvonalról (és olyan luxus dolgokról, mint wc) csak álmodtunk. Meg arról is, hogy végre ne pinceterem legyen, mert a pincéket mindenki utálta: a levegő hiány kevésbé teszi hatékonnyá az edzést.

Aztán jött a kilencvenes évek, egyre több edzőterem nyílt és az idő előrehaladtával átvették a vezető szerepet azok a termek, amelyeket fitnessz termeknek lehetne nevezni, de én parkettás buzitermeknek hívom. Ezekkel az volt a baj, hogy eltűnt bennük a tisztelet és alázat a bodybuilding iránt. Gyere le, beszélgess, nézd a tévét és ne fejlődj semmit - mindegy, csak sport ne legyen. De persze pénz igen. Azoknak csináltak termet, akik “nem akarnak izmosak lenni”, mintha amúgy rögtön izmos lenne bárki, aki véletlenül ránéz egy 5 kilósál nagyobb súlyra.

Szóval elkezdődött a “edzőtermet a népnek” korszak.

Szóval elkezdődött a “edzőtermet a népnek” korszak. Mi pedig megtanultuk becsülni a régi csöves termeket, ahova viszont a leprosztósodott új generáció miatt nem szívesen járt le az ember. (És lassan elkezdünk álmodozni egy olyan teremről, ami azért van, hogy az emberek izmosak és erősek legyenek. De sosem gondoltam, hogy egyszer tényleg lesz.)

Ha egy teremben olyan tagság van, akit nem érdekel sem a sport, sem az egészség, csak a nyálverés meg a vetítés, és esetleg az általad használni kívánt gépen elégítok ki a telefonjukat, vagy a terem közepén 45 fokban felfelé tartott fejjel bambulva nézik a meccset/aktuális valóságsót a tévén, akkor én nagyon nem akarok oda járni. Akkor sem, ha a Helyi Vagány Csávó 50 kilós félmeztelen testtel előadott “kit vertem meg/kit kúrtam meg” élménybeszámolóját kell hallani arról, hogy mit álmodott.

Mert ezek a dolgok végképp elveszik a kedvem az edzéstől.

Ami még elveszi az ember kedvét, az a szar géppark.

Ami még elveszi az ember kedvét, az a szar géppark. A csilivili, oválhiperbola csőből hegesztett luxus bőrfotel kárpitozású dizájngépek rossz ergonómiával és szoruló csigával. Mert az edzőterem általában olyan emberek üzleti vállalkozása, akiket ez a sport nem érdekel. Nem értenek hozzá. És nem arról beszélek, hogy nem tudnak felsorolni 3 Mr. Olympiát. Hanem hogy az üzlethez értenek, nem a sporthoz, és ez utóbbi totálisan nem érdekli őket - meg az oda járó embereket sem.

A “jól akarok kinézni minél könnyebben” életmód találkozik azzal a téveszmével, hogy az edzőterem valami kényelmi objektum.

Mindezt azért meséltem el hosszan, mert még most is próbálom magamnak definiálni, hogy mi az az edzőterem, amit megpróbáltunk létrehozni. Nincsenek külsőségei ugyanis. A szelleme belül van, nem látható, olyan, mint a lélek.

Az edzőterem szelleme belül van, nem látható, olyan, mint a lélek.

Nyivánvaló, hogy a sporttal kapcsolatos élményeim, tapasztalataim mixtúrája. A '80-as, '90-es években néha-néha VHS-es látott amerikai edzőtermek, a klasszikus magyar edzőtermek, a mi kis csöves termeink, és az általam látott nyugat-európai és amerikai edzőtermek hangulatának keveredése. És az akciófilmeké, amin felnőttünk, bármilyen röhejesen hangzik is.

Ahogy én az edzőtermet elképzelem az nem wellness. Nem csili-csili, de nem is retek. Ipari helyiség, célszerszámokkal. Műhely. Olyan hely, ami arra való, hogy edzzél. Zavaró körülmények nélkül.

Nem kicsi, nem nagy. Az új BodyBuilder Gym pont ideális méretű egy klubrendszerű teremhez. Azoknak jó, akik nem szeretik a giga termeket. (Mint ahogy én sem.) Akik szeretik, ha minden kéznél van. Akik szeretik ismerni a tagságot. Akiknek olyan edzőterem kell, ahova minden nap hazajönnek.

Az új BodyBuilder Gym pont ideális méretű egy klubrendszerű teremhez.

És természetesen ahol mindig rend van.

Ha te is azt látod, amit én, ha te is a nyolcvanas-kilencvenes évek hőskorszakát kedveled akkor itt a helyed.

A BodyBuilder Gym sokkal jobb helyre költözött. Nem annyira szép környék, nincs többé Duna partunk, de fényévekkel jobban megközelíthető tömegközlekedéssel is (1042 Budapest, Árpád út 112. Árpád Üzletház, az emelet közepén - Az Újpesti Központ metró végállomás 5 perc gyalog, de a busz az épületünk előtt áll meg.). Autóval 5 percre vagyunk az előző helytől, 2 percre a Váci úttól és 3 parkoló van mellettünk.

A 90-es évek hőskorszaka visszatért, igazi, klasszikus gépparkkal, fix kétkezesekkel és egyedülálló, családias hangulattal. Itt nem kell szelfiző köcsögöket kerülgetni!



Kapcsolódó cikkek
A periodizált, vagy ciklikus edzés
A periodizált, vagy ciklikus edzés az egyik legjobb módja az izomtömeg, az erő növelésére, sőt, a zsírégetés elősegítéséhez is. A két leggyakrabban alkalmazott ...
Teljes melledzés: első rész
Abban a stresszes helyzetben vagyok, hogy a világ legpopulistább cikkét írom éppen, a mellizmok edzése ugyanis mindenkit érdekel. Nem mintha lenne tökéletes mód...
BB.Tv Episode #163
Rigó Richárd fekvenyomó bajnok sikerrel debültált a Superbody-n, amikor éppen nem kataszrófavédelmi helyzetet oldott meg. Nem egyszerű sztori! Bunny visszatér...
Meditáció és jóga a testépítésben
„A meditáció eleinte erőlködés, aztán szokássá válik, végül örömteli szükséglet.” „Olyan, mint a hazatérés.” Egyre több testépítő alkalmazza a meditációt...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

ward_7099bd (2015-12-19 15:55:18)  
like_button dislike_button
 
Hát igen, a hőskorszak, ahol vasúti fékpofákkal edzettem lent egy pincében és egy kőműves csigán csináltam a lehúzást. Mily szép is volt.... :)
peter_2d19a1 (2015-12-10 09:18:10)  
like_button dislike_button
 
De jó is lenne, ha minden nagyobb (értelmes) városban lenne egy ilyen terem, műhely, nem csak a fővárosban! De valószínűleg ez csak álom marad...
Hilgier (2015-10-07 17:33:49)  
like_button dislike_button
 
Minden nap elmegy a buszom az Árpád üzletház előtt iskolába menet, és pont szeptember közepén vettem észre, hogy eltűnt felülről a (szerintem sosem működő) 576 és egy ismerős logós terem lett a helyén. Aztán ugrott be, hogy ez a tiétek. Ki szeretném próbálni, ha lejárt a bérletem a mostani helyen. Fontos kérdésem lenne viszont: Zene megy a teremben? :)
Moderátor megjegyzése:

Megy. ;)



Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Mindenható Q10
Szeretnél egy olyan kiegészítőt, ami egyszerre védi a szívedet, antioxidáns hatása van, energizál, és öregedésgátló is e...
Evodiamin
Az evodiamin az Evodiae fructus növény bioaktív alkaloid kivonata. Ez a növény Kínában a Wu-Chu-Yu néven ismeretes, és m...
Csokis-zabpelyhes falatok
Zabszelet házilag! Pofonegyszerű recept: csak keverd össze a hozzávalókat, süsd ki, és máris kéz a házilag elkészített c...
Legfrissebb cikkek
Csirkesüti
Egyszerű, gyors, finom, jó tápértékű – az ilyen kaják miatt született meg a Builder Gasztro rovat! Ez a rendkívül egysze...
Fehérjék a csillagok között
Ha választanod kellene egyetlen fehérjét, melyik lenne a legjobb? Tapasztalat alapján ajánlunk 3 proteint is a legjobbak...
Nem érted, hogy miért nem fejlődsz?
Kormos Zoltán Protein Buzz team tag meglepte magát 50. születésnapjára egy utolsó bajnoki címmel, de ezzel nem tűnik el:...
A glikémiás index lejárt lemez, ezt használd helyette!
A múltkori cikkünkben ígértük, hogy megmagyarázzuk, mi is pontosan a glikémiás töltés, amit a glikémiás index helyett ír...
A holisztikus edzésmódszer
Többfajta edzésmódszerrel ismerkedhettetek már meg a Builderen, de a legnépszerűbbek általában egy izomrost típust nem d...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
366 ms