Júliustól a küzdősportolók is úgy élnek majd, mint a testépítők

Júliustól a küzdősportolók is úgy élnek majd, mint a testépítők

2016-07-07
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Miután több MMA harcos halt meg vagy lett rosszul a különböző ketrecharcos promócióknál a túlzottan drasztikus fogyasztásoknak köszönhetően, a világ legnagyobb ilyen szervezete, az UFC (Ultimate Fighting Championship) új, szintén drasztikusnak mondható lépést tett sportolói egészségének megőrzése érdekében.

Nemrég bejelentették, hogy az UFC 200-ig (2016. július 9.) minden harcostól megkövetelik, hogy a mérkőzésük hetére úgy érkezzenek az adott helyszínre, hogy az aktuális testsúlyuk, és a mérlegelésen megcélzott testsúly közti különbség ne haladja meg a nyolc százalékot. Magyarul megtiltják nekik, amit eddig megszoktak: jól (?) bevált módszer volt, hogy a mérlegelés előtt nem sokkal testük víztartalmát extrém módon kihajtották, így könnyebben hozták a súlyukat.

Vagyis eddig azért kockáztatták az egészségüket, hogy ne kelljen sokáig szálkásítaniuk.

Az új szabályozás értelmében (ami eddig még nem lépett életbe, ezért nem lehet előre látni, mennyire jól működik majd) ha a meccs hetének kezdetén a harcművészek súlya és a súlycsoportjuk felső határa között több mint 8 százalék eltérés van, akkor szigorú ellenőrzés alá veszik őket.

Mérni fogják a súlyukat, a pulzusukat, a vérnyomásukat és még a testhőmérsékletüket is – nem is értjük, eddig ez miért nem így volt, de hát egy relatív fiatal sportágról van szó…

Ha az adott sportolónál megállapítják, hogy a kiszáradás közelébe került, akkor nem engedik harcolni. Aki tehát rendes diétával nem tudja hozni a súlyát, vagyis túlságosan lazára veszi az étkezést, azt kötelező súlyszabályozási tanácsadásra küldik a következő mérkőzésük előtt, ami valljuk be, elég kínos a harcosra illetve az őt segítő csapatra nézve, ha bekövetkezik.

A fentiekhez az UFC magyar megfelelője, a HFC (Hungarian Fight Championship) is csatlakozott, ezt a szervezet Facebookon jelentette be:

„Súlycsökkentési és mérlegelési szabályozásról hozott döntést az HFC igazgatósága a ma délelőtti igazgatósági ülésen. Mostantól a mérkőzést megelőző hetedik naptól nem haladhatja meg a 8%-os különbséget a versenyző aktuális súlya és az elérni kívánt súly. Ezt a promóció vezetése szúrópróba szerűen ellenőrizheti. Az értéket meghaladó versenyző mérkőzése törlésre kerül. A szabályozást a versenyzők egészségmegóvásának érdekében javasolta korábban a UFC.”

A totaldamage.blog.hu szerint az extrém fogyasztás visszaszorítása az MMA egyik legfontosabb feladata. Ennek a folyamatnak a belső szervek látják kárát, ráadásul a sportolóknak csökken a teljesítőképességük, és ha a visszatöltés nem teljesen sikeres, akkor megnő a kiütéses vereségek, agyrázkódások és maradandó agykárosodások esélye.

Nincs mese:

A harcosoknak mostantól úgy kell étkezniük, mint a testépítőknek. El kell felejteniük a szemét kaját, és nem csak a mérkőzésük előtti napokban/hetekben, ahogy azt eddig megtehették.



Kapcsolódó cikkek
A 10 danos Hanshi Yoshio Kuba Magyarországra látogat!
A 10 danos Hanshi Yoshio Kuba Magyarországra látogat! Yoshio Kuba 10. danos mester, az Okinawa-i Kempokai vezetője. Közvetlen tanítványa volt Seikichi Toguchi S...
A judós olimpikonok edzője elmondja, hogyan kerüld el a sérüléseket
A harcművészetek nem csak a testet, de a lelket és a szellemet is fejlesztik – ez a tény megkülönbözteti őket a küzdősportoktól, pedig sokan ugyanabban a jelent...
MMA: zöld utat kaptak a ketten a kettő elleni küzdelmek
MMA: zöld utat kaptak a ketten a kettő elleni küzdelmek, vagyis egyszerre négy ember csap össze egymással, egy akadályokkal teletűzdelt pályán. Kattints!...
7 intő jel, hogy teljesen haszontalan az önvédelmi edzésed
Egyáltalán nem kell keresni a bajt ahhoz, hogy valaki letesztelje, hogy mennyire működik az önvédelmi módszer, amit tanítanak neki. Sajnos a mai világban elég s...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

sasse (2016-07-07 22:17:12)  
like_button dislike_button
 
mitől jobb az, aki nagy akaraterővel módszeresen kinyírja magát a helytelen táplálkozással, mint az, aki gyenge akaratereje miatt táplálkozik helytelenül és emiatt hal meg?


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Vedd a lábad közé!
Na őszintén, mire gondolsz a címet olvasva? Természetesen egyértelmű hogy a lábedzés érdekelt, így vágjunk is bele! ...
Cordyceps
A Cordyceps-et évszázadok óta alkalmazzák Kínában, és az egyik leghatásosabb gyógynövénynek tartják az energiaszint és a...
Ornitin
Az ornitin, melyet gyakran az argininnel együtt emlegetnek, stimulálja a növekedési hormon termelést, növelheti az izomt...
Legfrissebb cikkek
Amikor minden nehéz
Ködös, nyálkás reggel, hideg, előtte kevés alvás, nyűgösség... Keltél már így? Ilyenkor tulajdonképpen kisebb csoda, ha ...
A toporgó emberek öt jellemzője
Nem olyan bonyolult: elhatározás, egy kis tájékozódás, egy kis szabadidő; jó edzésmódszer, következetes edzések, komolya...
Házi csirkemell sonka
Azoknak ajánljuk ezt a receptet, akik nem szeretik a mindenféle egészségtelen, adalékokkal teli felvágottakat, esetleg i...
Miért hülyeség a téli vitamin?
Professzionális ellenvéleményünk van a téli vitamin használattal kapcsolatban, és persze van itt egy meglepő fordulat is...
Intermittent Fasting: mi történik, ha egy napig nem eszel semmit?
Félni kell a 24 órás időszakos böjttől, vagy sem? Veszít izmot a test, ha egy napig nem kap táplálékot? Ehhez hasonló fo...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Tel:+36 20 9000-864 · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
415 ms