Itt a hőség, igyatok vizet!

Itt a hőség, igyatok vizet!

2019-06-13 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Meg persze turmixot. Viccet félretéve: mennyi vizet kell inni ebben a nagy hőségben? A buborékos víz tényleg nem egészséges? Tények és tévhitek következnek a vízfogyasztással kapcsolatban, mert vannak bőven: a híradóban például elhangzott, hogy alkoholt kell inni hőség esetén.

Úristen!!!

Az emberi test legnagyobb százalékban vízből áll. Felesleges itt számokkal dobálózni, a lényeg, hogy vízre szükség van. Folyamatosan veszít belőle a szervezet, kiizzadjuk, kipisiljük magunkból.

Csakúgy, mint az, ki hány kalóriát éget el egy nap, az is egyénenként és körülményenként változó, kinek hány liter vízre van szüksége. A nőknek picivel kevesebbet, melegben többet, satöbbi. Vannak, akik szerint csak akkor kell inni, ha megszomjazik az ember, mások napi 8 pohár vízre esküsznek, vagyis arra, hogy nem kell megvárni, amíg a testünk megkongatja a vészharangot.

Kinek van igaza? Nézzük meg, mit mond a tudomány, és mit mond a józan paraszti ész.

Tény: a kevés víz nem tesz jót az agynak és az energiaszintnek

Kutatásokkal1,2 kimutatták, hogy egy izzadás (edzés után, vagy a nyári hőségben) után fellépő enyhébb dehidratáció esetén bizonyos agyi funkciók nem működnek megfelelően, a fejfájások gyakorisága megnő, az ember kedve leromlik, az állóképesség és az izomerő csorbát szenved3.

Magyarul nem lesz energiád semmihez – főleg ebben a nagy melegben.

Tény: több vízzel jobban megy a fogyás

A vízfogyasztás képes ideiglenesen felgyorsítani az anyagcserét. Ez azért durva, mert ezt még a gyakori étkezésekkel sem tudjuk előidézni. Fél liter víztől 24-30%-kal lesz gyorsabb a termogenezis az ozmoszenzitív folyamatok miatt nagyjából 80 percig, ahogy ezt az alábbi ábra is jól mutatja4:

Nem kell bizonyítani, hogy gyorsabb anyagcserével jobban megy a fogyás, így erre nem is keresek kutatást nektek. Érdemes étkezések előtt inni egy pohár vizet, ez is segíti a diétát5.

Tévhit: napi 8 pohár vizet kell inni

Ennek a tévhitnek semmiféle tudományos alapja nincs. Csak egy könnyen megjegyezhető dolog, ami a nagy átlagnak inkább beválik, mint sem. Az is tévhit, hogy elég figyelni a testünk jelzéseire, vagyis megvárni, amíg megszomjazunk.

Több érvet is fel tudok sorolni e mellett.

1) Nyáron, a nagy hőségben ez súlyos rosszulléthez is vezethet. Ilyenkor megtiltom, hogy megvárjátok azt, amíg szomjasak nem lesztek. Nem kell izommal erőltetni az ivást, mert az a másik véglet, de ha időnként megiszol egy-két kortyot, abból hátrányod nem, csak előnyöd származhat. Annyi a titok, hogy mindig legyen nálad, előtted víz, és akkor nem felejtesz el inni.

2) A sötétebb árnyalatú, zavarosabb vizelet mutatja, hogy dehidratált vagy. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez bizony gyakran előfordul azokkal, akik mindig megvárják, amíg szomjasak lesznek. A gyakori dehidratált állapot pedig egyenes út a vesekőhöz6. Érdemes figyelni tehát a vizelet színét, de nem csak egy héten egyszer, hanem ha lehet, folyamatosan.

3) Bár a szervezet automatikusan jelzi a szomjúságot (olyan ez, mint a pislogás), idős korban ez a "szuperképesség" jelentősen leromlik, ezért van tele a nagyszüleink lakása ásványvizes palackokkal.

Tévhit: alkoholt kell inni hőségben

Híradó best of válogatásba simán bekerülhetne ez a blődség. Az óvodások kedvéért felsorolom, mit tesz az alkohol a szervezettel nagy hőségben:

  • dehidratál (=többet jársz a wc-re miatt), ami akár légzés- és szívproblémákhoz, letargiához vezethet
  • hőgutát okozhat, mivel megemeli a testhőmérsékletet (ezért isznak a hontalanok alkoholt télen)
  • feleslegesen dolgoztatja a belső szerveket: az alkohol (igen, egy hideg sör is) hatással van az agyra, a májra, a gyomorra, a vastagbélre és a szívre

Ha mégis iszol alkoholt, igyál meg utána egy pohár vizet, hogy megelőzd a kiszáradást.

Tévhit: a szénsav egészségtelen

Ez meg kinek az agyából pattant ki? A cukros üdítők valóban nem tesznek jót nyáron, de mégis mi lenne a baj a buborékkal? Mivel ez azért mégsem akkora szánalom, mint az előbbi tévhit, szereztem egy kutatást7, ami kimondja, a szénsavas víz ugyanolyan jól oltja a szomjat, mint a mentes, hiszen ital hidratációs indexük (BHI) azonos.

Jegyezzük meg csak szépen: a sima víz és a szénsavas víz ugyanúgy hidratál. Van, aki az egyiket szereti jobban, van, aki a másikat. A jó hír az, hogy senkinek sem kell változtatnia a szokásain, ízlésén.

Összefoglalás

Nem kell méregetni, hány liter vizet ittál meg, nem kell erőszakkal nyeldesni a vizet, és azt sem kell megvárni, amíg már rohansz a konyhába, mert úgy érzed szomjan halsz. Mint mindenben, itt is az arany középutat kell választanod. Mindig legyen melletted víz, néha kortyolgass, ez még nem megerőltető, cserébe nagyon jót teszel a szervezetednek.

Igyatok vizet, igyatok turmixot! :)

Felhasznált irodalom:

1: Impaired cognitive function and mental performance in mild dehydration.

2: Mild dehydration affects mood in healthy young women.

3: Hydration and muscular performance: does fluid balance affect strength, power and high-intensity endurance? Sports Med. 2007;37(10):907-21.

4: Water drinking induces thermogenesis through osmosensitive mechanisms. J Clin Endocrinol Metab. 2007 Aug;92(8):3334-7. Epub 2007 May 22.

5: Water consumption increases weight loss during a hypocaloric diet intervention in middle-aged and older adults. Obesity (Silver Spring). 2010 Feb;18(2):300-7. doi: 10.1038/oby.2009.235. Epub 2009 Aug 6

6: Body weight, diet and water intake in preventing stone disease. Urol Int. 2004;72 Suppl 1:29-33.

7: A randomized trial to assess the potential of different beverages to affect hydration status: development of a beverage hydration index The American Journal of Clinical Nutrition, Volume 103, Issue 3, March 2016, Pages 717–723



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2019-07-12
Hali,most lehet hülység lesz,de hallotam olyant is ha sok vízet iszok pl:5-6 litert. Akkor elvízesedem. Szeretném kérdezni,a véleményed vagy ez csak egy baromság?
 
Válasz
2019-07-19
Szia!

Hát, attól függ. Nyáron, ha sokat mozogsz és edzel, simán elfogyhat ennyi víz, testsúlytól függően persze. Én a 70 kilómmal egyszer próbáltam meginni 5 liter vizet, óriási kínlódás lett a vége.

?
Kérdés
2019-06-17
Én a vizemett bcaa val izesittem ☺az átlag fogyasztásom változó 4l-töl 8l-ig ezért van ez mert kemo terápia kiszáritotta meg testünk 70-80%-ka vizböl áll☺☺
 
Válasz
2019-06-20
Ez is jó taktika! :)

?
Kérdés
2019-06-14
Kimaradt, hogy ha már literszám isszuk a vizet (mert muszáj) akkor lehetőleg ne kemény vizet igyunk (magas ásványi anyag tartalom). Legalább a lefekvés előtti órákban olyan vizet igyunk aminek alacsony az ásványi anyag tartalma (nyilván nem nulla).

A szénsavas víz alapvetően nem egészségtelen, de okozhat puffadást, bélgáz képződést, extrém érzékenyeknél gyomorégést. Mondjuk utóbbit egy felnőtt ember csak észrevette magán, és akkor saját érdekében kerüli.
 
Válasz
2019-06-19
Köszi a kiegészítést, erről nem hallottam még.

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Valóság és fitnesz
Benis Vivien a sport lelki-szellemi oldalával is foglalkozik és bemutatja, micsoda téveszméket kergetnek sokan a közössé...
A 4 leggyakoribb hiba, amit az erőnövelő és kondicionáló edzésben, amit küzdősportolóként elkövethetsz
Minden sportoló jár edzőterembe (vagy használ – saját testsúlyos – súlyokat az edzéseken), tehát elmondhatjuk, hogy egy ...
Miért (nem) jó izomépítő tápanyag a szójafehérje?
A szójafehérje jó alternatíva, ha valaki mellőzik az állati fehérjeforrásokat. Miért (nem) jó izomépítő tápanyag a szója...
Legfrissebb cikkek
Így rontod el a piramist
Tizenkettő-tíz-nyolc-hat… Klasszikusokat csak pontosan, ugye? Ha szeretsz piramisban edzeni, ne ugord át ezt a cikket! H...
Az újévi fogadalom bullshit
Tudom-tudom, van pont itt a builder-en is „újévi fogadalmas” cikk. Én írtam, szóval elég jól tudom, mi van benne. Mégis ...
Jó hírt osztott meg rajongóival Ronnie Coleman
Tavaly írtunk egy rémisztő cikket Ronnie Coleman-ról, hogy minden idők legjobb testépítője valószínűleg sosem fog tudni ...
Lábedzés guggolás nélkül?
Gerincproblémák vagy derékfájás miatt sem kell lemondanod a keményebb lábedzésekről: Kormos Zoli Protein.Buzz team tag e...
Tóth Dani karedzés (bicepsz+tricepsz)
Újabb komplett karedzés Tóth Danitól, persze más gyakorlatokkal és sok jótanáccsal és egy brutál edzés utáni turmixszal!...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
276 ms