Iszol te rendesen?

Iszol te rendesen?

 / 4.9
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

A víz esszenciális. Lehet, hogy vicces ezzel a mondattal kezdeni egy cikket, de aminek természetesnek kéne lennie, nem biztos, hogy mindenki számára az. Az ember alapvetően úgy áll az iváshoz, ahogy az evéshez is, azaz akkor teszi csak, amikor ingert érez rá. Ám ez már régen rossz, hiszen megvárni, amíg a szervezeted jelzi a súlyos hiányállapotot, igencsak a nemtörődömség magas szintje.

Miért kell a víz mindenkinek?

Ha nem számoljuk bele az igen fontos szempontot, hogy sportolók vagyunk és egy izmos fizikumot akarunk felépíteni minimális testzsír százalék mellett, a megfelelő folyadékbevitel akkor is fontos. A testünknek valamivel több, mint a fele víz. Az agyad például 85 %-ban. (Találós kérdés: ha napi fél liter vizeken vegetál valaki, és sűrűn fáj a feje, az vajon miért van?)

Testünknek több, mint a fele víz

Az emberi szervezetben zajló összes folyamathoz szükséges a víz. A nyál, az epe, a hasnyál termeléséhez, emésztőenzimek termeléséhez, a verejtékezéshez valamint az emésztési folyamatokhoz, a felszívódáshoz és az anyagcseretermékek kiválasztásához, a test szöveteinek felépítéséhez és azok regenerációjához is. Az izomszövetek 75%-ban vízből épülnek fel.

Ha folyadékháztartás felborul, nem pótlod azt a vizet, amit párologtatással, izzadással, anyagcseretermékekkel veszítesz, egy egész sorát indítod el a szervezeted vészreakcióinak.

Miért kell több víz egy testépítőnek?

A fokozott folyadékbevitel mellett hatásosabban működnek olyan folyamatok, mint protein szintézis és a regeneráció, az emésztés, a zsírégetés. Nézzük először a méreganyagok szállítását. Ha izmot szeretnél építeni, nyilván kalóriadömpinggel terheled a szervezetedet, a szükséges kalóriamennyiség pedig, ha jó minőségű tápanyagokból származik, rengeteg elfogyasztott élelmiszert jelent. Ha ehhez nem iszol eleget, akkor leterheled a kiválasztó rendszeredet, ráadásul a tápláléklebontás során keletkező nitrogéntartalmú méreganyagok nem fognak tudni távozni a szervezetedből.

A zsírégetésnek több szempontból is kedvez a magas vízfogyasztás. Egyrészt pörgeti az anyagcsere folyamatait, másrészt telítettség érzetet okoz, így csökkenti az étvágyat. Ha nem iszol rendesen, a veséd pihenni fog, és átpasszolja a feladatokat a májnak. Ha a máj dolgozik a vese helyett, kevesebb zsírt fogsz tudni elégetni.

És mivel a tápanyagszállításban is szerepet játszik, valamint, mint már említettük, az izmaid is nagyrészt vízből vannak, így sok folyadékkal hidratált állapotba kerülnek, és a hidratáltság végett jobban működik a tápanyagfelvevő rendszerük is.

Testsúlykilogrammonként 0,5 dl víz fogyasztása ajánlott

A mennyiség, amit illene meginni

Az az általános koncepció, hogy testsúlykilogrammonként 0,5 dl víz fogyasztása ajánlott. Ez lehet az alap kiinduló helyzet, amit bizonyos körülmények fokoznak. Edzésnapokon többet iszol, mint általában, hiszen az edzés ideje alatt elfogyasztasz +1 vagy 0,5 l folyadékot. A kardió, aerob edzés ezt még pluszban megdobja, ahogy a nagy nyári melegek is.

Amikor kiszámolod, mennyit is igyál, soha ne számolj bele olyan löttyöket, mint a koffein tartalmú tea, kávé, energizáló, vagy baleset folytán alkohol, cukros üdítő. Az a folyadék számít, aminek a felét nem hajtja ki a járulékos koffein.

Honnan tudom, hogy keveset ittam?

Minden vízhiányos állapot a dehidratáltság egy fokozata, az apró jelektől kezdve a nyelved leszáradásáig. A szomjan halás a víz hiányának a csúcsa, de a krónikus dehidratáltság egészen más, és lassabban okoz károkat a minimális folyadékbevitel, mint a teljes hiány.

Vegyük sorra, mit tapasztal az az ember, aki tudatosság hiányában vagy tökéletesen idióta kifogásoktól vezérelve – nem szeretek inni, nincs időm inni, nem esik jól, nem akarok pisilni menni - keveset iszik.

1. Súlyos fejfájásos rohamok, migrén, zavartság, ájulás

2. Fáradtság, mentális és fizikai teljesítőképesség csökkenése

3. Székrekedés. Mivel a belek nem kapnak elegendő folyadékot ahhoz, hogy székletté formálják a táplálékot, saját maguktól vonják el a vizet, és a széklet bent reked, és ha ki is jön, az fáj. A székrekedéssel folytatott küzdelem pedig előbb utóbb aranyérhez is vezethet, ami még jobb móka.

4. Víz hiányában végtagfájdalmak alakulnak ki, kiváltképp a lábon, égető, erős, görcsös fájdalmak.

5. Kevésbé termelődik az ízületi folyadék, ízületi fájdalmak jelentkezhetnek. Az izmok merevek, sérülékenyebbek lesznek és nehezebben regenerálódnak.

6. Felborul a sav-bázis egyensúly, gyomorsavtúltengés okozta kellemetlen tünetekkel lehet számolni.

7. Magas, vagy éppen alacsony vérnyomásra lehet számítani, mivel a vér, melynek 82%-a víz, nem tölti ki a rendelkezésre álló helyet.

8. Légzőszervi betegségek, légzési nehézségek (tüdő víztartalma: 90%!)

9. Ha a szervezeted nem kapja meg azt a mennyiséget, amit igényel, hamar felismeri a hiányt, és azzal próbál kompenzálni, hogy megköti azt. Így, aki eddig azt hitte, hogy a magas folyadékbevitel vezet vízvisszatartáshoz, meggyőződhet az ellenkezőjéről. Sok víz mellett a test nem fél, tudja, hogy kap még, így el is engedi azt, ami nem kell neki.

10. A vizeleted kevés, sötét sárga színű és erős, kellemetlen szagú lesz.

Vízmérgezés-veszély!

Mindenki ki van téve azonban a vízmérgezés veszélyének, aki rendszeresen elfogyaszt pár perc leforgása alatt 30 liter vizet, vagy az a heppje, hogy óránként megiszik 10 litert. Mivel ezt viszonylag sokan csináljuk, a vízmérgezés fogalma teljes legitim, nyugodtan vegyük komolyan az erről értekező szennycikkeket.

Designer vizek

A vízfogyasztásra is épül ám iparág, lassan már annyi féle vizet lehet kapni, amennyi tápkieget, a különböző palackozott csodáknak már csak a hozzájuk társított marketingszöveg szab határt. Ízesített, vitaminokkal gazdagított, gyógynövényes, nagyon magas ásványi anyag tartalmú vagy épp semmit sem tartalmazó –desztillált víz-, nátriumszegény, esetleg oxigénnel dúsított. Kamu mind.

Oxigénes víz

Az ízesített vizek zöme cukros, ami pedig édesítővel készült, az is olyan édes, hogy szomjoltásra teljesen alkalmatlan, de legalább feldobja a diétát. A vitaminos, ásványi anyagos vizekre költeni megint felesleges, hiszen a multinkkal viszünk be annyit a mikrotápanyagokból, amennyi szükséges. A desztillált víz fogyasztása olykor jó ötlet lehet, lévén a lehető legtisztább formátumú, sima H2O-ról beszélünk, ám erre alapozni a vízfogyasztást anyagi luxus és nem is szükséges (emellett kifejezetten veszélyes, ha csak ilyen vizet iszunk). Az alacsony nátriumtartalmú víz a versenyzők eszköze a felkészülés egy szakaszában, az átlag embereknek felesleges, ráadásul nem is ajánlott alacsonyan tartani a nátriumszintet, a közhiedelemmel ellentétben.

A legviccesebb mind közül az oxigénes víz, ami elvileg 10x annyi oxigént tartalmaz, mint a sima víz. Főleg sportolók lettek megcélozva ezzel a termékkel, mondván, hogy jobban teljesítenek tőle és a plusz oxigénnek köszönhetően a szervezet oxigén felvétele is fokozottabb, erre azonban nincs tudományos bizonyíték, de legalább drága és sznob.

Tulajdonképp a sima csapvíz is megteszi, de aki nagyon akar adni tudatosságra, az szerez magának vízszűrő berendezést. Így vagy úgy, de inni kell, és ha már enni tudtok, tudjatok inni is, hiszen mégis ez a legegyszerűbb, és nem kéne, hogy ezen múljon a sport sikeressége. Az egészségetek pláne nem.

Macsek



Kapcsolódó cikkek

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2017-05-28
Szia!Mit tudnal ajanlani sz.ted mivel tudnam.megizesiteni a vizet h megtudjak inni 4litert(84kg)kb.2.5max 3 megy....es nehez sulyzos het 4szer.koszi
 
Válasz
2017-05-29
Szia!

Bármilyen BCAA vagy ízesített glutamin.

peter_fb27b7 (2016-04-07 17:20:55)  
like_button dislike_button
 
csomagolását megnéztem ott csak annyit ír hogy elhanyagolható mennyiségű cukor és édesítőszerrel van, de hát manapság elég sok minden kamu ami rá van írva, csak azért kérdezem mert hajlamos vagyok a hízásra amit már leadtam, de ezek nem a jobb márkás termékek hanem amit lehet kapni ásványvíz formájában csak épp bodza, citrom stb izű, de lehet ezt is hanyagolni fogom és rá állok csak a vízre vagy facsarok bele citromot. A víz dominált eddig is csak 1-1 étkezés során 1-2 deci izesített vizzel könyebben lement a már megszokott kaja
peter_fb27b7 (2016-04-07 13:53:38)  
like_button dislike_button
 
szia ha meg iszok 2-3 liter tiszta vízet, de étkezés után ez nem megy, hanem 1-2 dcl ízesitett ásványvíz ami aquarius termék szóval nem az a tömény cukor, az még bele fér? diétában vagyok
Moderátor megjegyzése:

Az ízesített vizek mindig cukrosak? Mert ha csak édesítő van benne, akkor nem gáz.

Arpad_0baf24 (2016-03-03 14:59:08)  
like_button dislike_button
 
Üdv. Az hogy én (65 kg) napi 4-4,5 l folyadékot + a tömegnövelő, pedig elvileg a súlyom alapján elég lenne 3,2 l folyadék. Annak, hogy ennyire többet iszom van valami köze a gyors anyagcserémhez?
Moderátor megjegyzése:

Szia. Nem igazán.

mkarcsi (2015-04-17 10:33:15)  
like_button dislike_button
 
Szia. Ha a tömegnövelőt 5-6 dl vízzel iszom meg az lejön a napi vízmennyiségemből vagy azon kívül kell meginni az itt leírt mennyiséget?
Moderátor megjegyzése:

Azon kívül.

dandi (2013-10-15 21:02:26)  
like_button dislike_button
 
Szia.A lúgos vízekhez mit szólsz? pl.:Füredi Ion,stb. Van értelme?
Moderátor megjegyzése:

Sokak szerint igen, jómagam még nem próbáltam.

viktor (2013-10-12 17:39:59)  
like_button dislike_button
 
Nagyon jó cikk. Good job!
koschwarz (2013-10-11 10:57:08)  
like_button dislike_button
 
Egyébként döbbenet, hogy az emberek mennyire nem hajlandóak vizet inni. Például az anyósomnak konkrétan nehezére esik meginni egy teljes pohár vizet is, ebéd után. Igaz, hogy az ő anyja agyérelmeszesedésben szenvedett, amit igencsak jelentősen visszavezethető a kevés folyadék ivására. De a munkahelyemen is vannak, akiknek a 2 literes kóla jelenteti a folyadékbevitelt abban a 8 órában. Volt egy kollégám, aki amíg munkaidő volt, azért nem ivott szinte semmit, mert nem szeretett a munkahelyi - egyébként teljesen korrekt - WC-n pisilni. Teljesen hülyék az emberek.
Pneumonia (2013-10-09 20:24:15)  
like_button dislike_button
 
Hohó, akkor nem is vagyok jófiú, ha megiszom 5 litert teából? :O 3×1,7 liter 3-4 filter zöld teával..
Moderátor megjegyzése:

Vigyázz, a tea az vízhajtó hatású.



Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - Üzleteink - Rólunk írtátok - ÁSZF
Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Legfrissebb cikkek
Csomagoló munkatársat keresünk a Shop.Builder raktárába
Szeretsz edzeni? Akkor biztos szereted a súlyzókat és a táplálékkiegészítőket is! Gyere hozzánk dolgozni, légy Te is a c...
A fejlődés féltett titka
Töménytelen mennyiségű kaja? Valami spéci tápkieg? Vagy más módszer lapul a háttérben? A válasz ennél sokkal egyszerűbb!...
A kudarc a barátod!
Az emberi önbizalom és önbecsülés egy roppant törékeny része az egyéniségünknek. A padlóval bizony mindenki fog találkoz...
Panatta vállnyomógép
Molnár Peti bemutatja a Freezer's Gym új szerzeményét, a Panatta vállnyomógépet ...
BB.Tv Episode #144
Végre ismét egy VHS korszak-hangalámondás - a világ egyik legtehetségesebb testépítőjéhez. Megtörténik a BBTV történet...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/900-0864 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
249 ms