Hofmann Kupa Szany 2003

Hofmann Kupa Szany 2003

 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

ERŐSEMBERVERSENY, HOFFMAN KUPA, SZANY

Az idei év első erősember versenyét a szanyi sportcsarnokban rendezte meg az Erősember Szövetség. Kellemetlen feladat úgy írni erről a témáról, hogy nem ért hozzá az ember, de rá kellett jönnöm, ez a verseny nem erről szól, nem kell ehhez különösen szakértelem, az esemény önmagáért beszél.

Erősember versenyt mindenki látott már a tévében, ha mást nem a World Strongest Man sorozatot, vagy ismeri Fekete László nevét; ő azonban egy másik szövetség és egy más mentalitás, és mivel ezúttal fikázni nincs kedvem, nem beszélnék többet róla. Annyit érdemes mindössze tudni, hogy Darázs Ádámmal nincsenek valami jóban, mert nem ismeri el a Magyarországi Erősport Szövetséget.

Visszatérve a lényegre, három versenyen vettem részt nézőként aznap: az első a Budapest-Szany rally volt, amit sikeresen túléltünk a Robi (webmagazinunk főszerkesztője) bravúros vezetési technikája ellenére, ez egyfajta előmelegítésként, illetve adrenalinfokozóként funkcionált stábunknak.

Szany igazán a világ végén van, különösen ilyen téli időben…a helyi lakosok azonban szállingóztak szép lassan a sportcsarnok felé, sőt csajokat is láttunk kettesével megjelenni: a szar idő ellenére határozottan vonzotta a helyi nézőket az esemény.

A százegynéhány néző, beleértve egy csomó gyereket, tulajdonképpen nem sok. De ha figyelembe vesszük, hogy mind "civilek" voltak, nem pedig a versenyzők rokonai/barátai, akkor ez figyelemre méltó egy ilyen alacsony költségvetésű és nem igazán reklámozott rendezvényen, főleg ahhoz képest, hogy testépítő bajnokságra Budapesten egy darab civil néző el nem látogat szinte.

A hangulat a kevés látogató ellenére is kitűnő volt, igazán családias. A versenyzőkre pedig egy szó illik: őrültek.

A versenyszámok a következők voltak:

Először a 400kg körüli traktorgumit kellett nyolcszor felborítani időre. Ez a szám nem igazán kedvezett az alacsonyabbaknak, de mindenki teljesíteni tudta. Ez a szám a szegedi Dávid Jánosnak feküdt legjobban, de mindössze két századot vert Darázs Ádámra.

A második szám a 110kg-os farönk állva fejfölé nyomása volt, ahol átlagosan 4-6 körül teljesítettek a versenyzők, Darázs Ádámnak majdnem ment a hetedik, de végül nem adták meg. Ugyanis nem volt ez olyan egyszerű, a szabályosságot is figyelték.

Külön nehezítette a gyakorlatot a szőnyeg, amit a versenyzők alatt arra szolgált, hogy felfogja a leejtett farönköt, hogy az ne tegyen kárt a tornaterem parkettájában, azonban sokkal kitűnőbben teljesítette azt a feladatot, hogy nem engedte, hogy a versenyzők szilárdan megvethessék lábukat a talajon, így imbolyogva kellett a súllyal küzdeniük. A váci Laky Gábor húzott el először a mezőnytől 9 ismétléssel, de ennél a számnál egyértelműen Királyi Norbert volt a király, először azt hittem, abba se akarja hagyni, belenyomott lazán 15-öt, átlagosan több mint kétszer annyit, mint addig a többiek.

A kispolsziki-cipelés már kevésbé volt kellemes: 4 méter körüli távolságra tudták vinni egy páran, tehát kicsit elszámították magukat a szervezők, amikor azt gondolták, hogy 18 méteres távon az időeredmény fog dönteni. Csak Papp Gyula és Dávid János tudtak 9, illetve 12 métert teljesíteni, amíg Királyi Norbert - aki valamiért határozottan Nasserre emlékeztet - végigfutott pillanatok alatta kispolákkal. Darázs Ádám azonban őt is überelte, ami csak azért nem lepett meg, mert hallottam előtte Dávid János megjegyzését: "ez kiviszi a világból".

A telefonkönyv-tépés technikáját sikerült ellesnünk, ennek ellenére nem biztos, hogy nekünk sikerült volna fél perc alatt eltépni 13 darabot, azonban van, akinek ez jobban megy: Darázs Ádám nyerte ezt a számot, Dávid János második és Királyi Norbert lett a harmadik.

Az utolsó versenyszám a hangzatos nevű Conan-kör volt, amely nem volt teljesen azonos azért a "Conan, a Barbár"-ban látott malommal: határozottan rosszabb volt, mert ezen egy rúdra fűzött traktorkereket kellett körbe-körbe vinni egy tengely körül, értelemszerűen megemelve. Ez megint nem kedvezett az alacsonyabbaknak, amit Laky Gábor idegesen konstatált: egy rúgással a traktorkerékbe.

Betétszámként, illetve második versenyként egy agrárjellegű feladat végrehajtásával lehetett a nézőknek megnyerni a Szany Legerősebb Embere címet: a nyertes az lett, aki a legtöbb kört tudta futni a 80 kilós zsák búzával, vagy ilyesmivel.

Nem szeretném tovább részletezni a versenyt, az álláspontom a szokásos: akit érdekel, menjen el és nézze meg. A lényeg úgyis a fíling, amit a verseny adott: ez az, amivel nálunk abszolúte nyerő volt. Nem számit, hogy minimális volt a költségvetés, jószerivel nem voltak díjak, csak kupák, de látszott, hogy mindez nem szövetségi szarkeverés és pénzhajhászás miatt létezik, hanem a sport iránti szeretetből. Itt nem fúrják, vagy pszihológiailag szivatják, hanem biztatják egymást a versenyzők, üvöltenek az éppen erőlködő társuk fülébe, hogy "gyerünk, bírod még!" Nem díjakért vagy a sikerért jöttek Szanyra, hanem a sport szeretete hozta őket ide, a saját pénzükön száz kilométerekről.

(Visszafelé elvittünk magunkkal két szegedi srácot, akik busszal érkeztek a helyszínre úgy, hogy egész nap nem tudtak mit enni: de eljöttek, tudva, hogy semmit nem nyernek anyagilag. Ezeket nevezem én fasza csávóknak, igazi sportolóknak. Nem tudom mikor látunk ilyen viselkedést egy focistától, aki 5 millát keres évente?)

Hihetetlen volt, de a nézők autogramot kértek: ilyet se látunk testépítő versenyen soha! El lehetne azon filozofálgatni, hogy vajon azért kvázi népszerűbb ez a sport, mint a testépítés, mert az emberek számára jobban megfogható dolog, hogy nagydarab erős embereket látnak, nem pedig izomagyúak feszengését a színpadon, tehát egy jobban mérhető teljesítményért izgulhatnak? Vagy csak egyszerűen a légkör fogta meg őket, az, hogy lejött az egészből a lényeg, hogy itt mindenki egymásért és sportért van, egy baráti társaság az egész szövetség, nem pedig érdekek csatározása és pénzhajhászás folyik? Lehet, hogy vonzza a nézőket, ha látják, hogy emberek szíve-lelke van a dologban?

A versenyszámok közötti karatetigris-bemutató nem igazán vág a profilunkba, de érdekes volt, hogy Laky Gábor megpróbált eltörni ököllel egy deszkadarabot, amit a karatés kisrácok tördeltek hivatalosan. Látszott rajta, hogy nem biztos a dolgában, hogy el tudja törni, de mint a szar, úgy ment szét a fa, pedig jól láthatóan alig ért hozzá az öklével. Aztán a fején is gyakorolt egy kicsit.

Azon kívül, hogy Dávid Jánosnak begörcsölt a lába (ami nem csoda, mert egész nap nem evett) semmilyen esemény nem befolyásolta az esemény zökkenőmentes lefolyását, a napot egy lájtos, de jóleső vacsora zárta.

A következő találkozóra március végén kerül sor, amikor is 28.-tól kezdődően az egész hétvége erősember-versenyekkel fog eltelni a következő helyszíneken:

  • Március 28. Szeged
  • Március 29. Baja
  • Március 30. Dunaújváros

Eredmények:

2003.02.15. HOFFMANN KUPA, SZANY

Összesített eredmény:

1.DARÁZS ÁDÁMGYŐR39.5 pont
2.DÁVID JÁNOSSZEGED39 pont
3.KIRÁLYI NORBERTGYŐR32 pont
4.LAKY GÁBORVÁC26 pont
5.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS24 pont
6.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED18 pont
7.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON17.5 pont
8.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS15 pont
9.FORGÁCS GÁBORBAJA13 pont

Versenyszámok eredményei:

TRAKTORKERÉKFORGATÁS ( 8 FORGATÁS, 510 KG )
1.KIRÁLYI NORBERTGYŐR0'38.56 mp5.5 pont
2.LAKY GÁBORVÁC0'40.41 mp7.3 pont
3.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED0'36.47 mp3.7 pont
4.DARÁZS ÁDÁMGYŐR0'29.81 mp2.8 pont
5.DÁVID JÁNOSSZEGED0'29.69 mp1.9 pont
6.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS0'39.96 mp6.4 pont
7.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON1'13.41 mp9.1 pont
8.FORGÁCS GÁBORBAJA0'46.28 mp8.2 pont
9.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS0'38.07 mp4.6 pont
 
FARÖNKNYOMÁS ( ÁLLVA, 110 KG )
1.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED46. - 8.3 pont
2.DARÁZS ÁDÁMGYŐR64. - 5. 5.5 pont
3.DÁVID JÁNOSSZEGED73.7 pont
4.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS46. - 8.3 pont
5.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON64. - 5. 5.5 pont
6.FORGÁCS GÁBORBAJA00.0 pont
7.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS46. - 8.3 pont
8.KIRÁLYI NORBERTGYŐR151.9 pont
9.LAKY GÁBORVÁC92.8 pont
 
KISPOLSKI CIPELÉS ( 18 M, 400 KG )
1.DÁVID JÁNOSSZEGED12.00 m46 pont
2.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS9.00 m55 pont
3.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON4.36 m7.3 pont
4.FORGÁCS GÁBORBAJA3.38 m82 pont
5.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS4.45 m64 pont
6.KIRÁLYI NORBERTGYŐR14.25 mp28 pont
7.LAKY GÁBORVÁC23.81 mp37 pont
8.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED2.20 m91 pont
9.DARÁZS ÁDÁMGYŐR12.02 mp1.9 pont
 
TELEFONKÖNYV TÉPÉS ( 13 DB, 740 OLDAL )
1.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON7 db9.1 pont
2.FORGÁCS GÁBORBAJA53.15 mp6.4 pont
3.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS50.90 mp5.5 pont
4.KIRÁLYI NORBERTGYŐR33.29 mp3.7 pont
5.LAKY GÁBORVÁC36.47 mp4.6 pont
6.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED12 db7.3 pont
7.DARÁZS ÁDÁMGYŐR16.40 mp1.9 pont
8.DÁVID JÁNOSSZEGED22.28 mp2.8 pont
9.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS10 db8.2 pont
 
CONAN KÖR ( 320 KG KERÉK + 30 KG RÚD )
1.FORGÁCS GÁBORBAJA2,15.5 pont
2.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON2,23.7 pont
3.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS1,59.4 pont
4.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED2,056.4 pont
5.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS2,154.6 pont
6.LAKY GÁBORVÁC1,758.2 pont
7.KIRÁLYI NORBERTGYŐR27.3 pont
8.DÁVID JÁNOSSZEGED2,751.9 pont
9.DARÁZS ÁDÁMGYŐR2,52.8 pont

A versenyzők adatai:

1.KIRÁLYI NORBERTGYŐR29 ÉV112 KG170 CM
2.LAKY GÁBORVÁC33 ÉV119 KG175 CM
3.MALATINSZKI TAMÁSSZEGED28 ÉV127 KG196 CM
4.DARÁZS ÁDÁMGYŐR28 ÉV140 KG195 CM
5.DÁVID JÁNOSSZEGED30 ÉV125 KG180 CM
6.PAPP GYULADUNAÚJVÁROS29 ÉV110 KG180 CM
7.BÉRCES ATTILAKUNSZENTMÁRTON24 ÉV120 KG178 CM
8.FORGÁCS GÁBORBAJA27 ÉV113 KG186 CM
9.PINKE ZOLTÁNDUNAÚJVÁROS25 ÉV114 KG180 CM
Erősember Hofmann Kupa 2003 - képek
Hofmann Kupa 2003, Szany A Conan-kör
Hofmann Kupa 2003, Szany Dávid János
Hofmann Kupa 2003, Szany Eredményhirdetés
Hofmann Kupa 2003, Szany Farönknyomás Malatinszki Tamás


Kapcsolódó cikkek
Baja Erősember Magyar Kupa 2003
Bajai Strongestman Magyar Kupa 2003. március 29. > _Papp Gyula nem vágja annyira a könyvtépést, megakad, de nem adja fel. Már kicsúszott a legrosszabb időbő...
Nick Árpád nem bírja abbahagyni!
Nick Árpád nem bírja abbahagyni! 2006.03.21 - Kőbánya Az erőművész legenda újabb mutatványa szintén egy Guiness-rekord megdöntése: ezúttal egy 7,5 tonnás nye...
Somogybabod 2003
8 induló, 5 versenyszám, 40fok árnyékban, 1000gramm por egy köbméter levegőben, meg egy csomó őrült 4 keréken és szabadlábon… röviden ennyi a III. Off-Road Magy...
I. Szegedi Nemzetközi Erőfesztivál
I. SZEGEDI NEMZETKÖZI ERŐFESZTIVÁL OSZTRÁK SIKER SZEGEDEN Tizenegy ország tizennégy erős embere randevúzott szombaton és vasárnapSzegeden, hogy eldöntsék, ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Állig húzás – nem mindegy, hogyan fogod!
Az állig húzást mi, szerkesztőségileg nem tartjuk valami vállbarát gyakorlatnak, és általában nem is szoktuk javasolni s...
Tégy az allergia ellen!
Az allergia tünetei bosszantók, és kellemetlenek lehetnek. Nincs idegesítőbb dolog annál, mint amikor pl. egy nyaralást ...
Billegő hátgép
Persze nem azért billeg, mert nincs kitámasztva alul, hanem hogy még jobban tudd végrehajtani a gyakorlatot és jobban ér...
Legfrissebb cikkek
Ha azt mondom egészség, te azt mondod…
Mit jelent valójában az egészség? Kire mondhatjuk azt, hogy tényleg egészséges? Bár sokan így gondolják, de nem csak arr...
Tipp: feszítsd meg a tricepszed bicepszezéskor!
Most biztos azt hiszed, megőrültünk. Minek foglalkozni a tricepsszel egy bicepszedzésen? Mindjárt meglátod, hogy bizony ...
Sötét november
Minél idősebb vagy, annál érzékenyebben érint a napfény hiánya, a világos órák rohamos megfogyatkozása. Ebben az időszak...
Ne vedd félvállról - Válledzés csajoknak
Benis Vivien nem veti meg a nagy súlyos gyakorlatokat sem, azonban most egy magas ismétléses szuperszettezős edzést muta...
A sebesség szerepe a testépítésben
Az edzés nem autóversenyzés, inkább türelemjáték. Hogy hogyan lehet ráérezni a megfelelő sebességre egy-egy gyakorlatnál...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
323 ms