Glutamin vagy BCAA? Melyiket válaszd?

Glutamin vagy BCAA? Melyiket válaszd?

 / 4.6
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Örök kérdés, amit gyakorlatilag napi szinten megkapunk a Shop.Builderen. Elágazó láncú aminosavak, vagy glutamin? Melyik fontosabb, melyik hasznosabb? Melyiket vedd meg inkább?

Az elágazó láncú aminosavak és a glutamin egyaránt kritikus fontosságú az izomnövekedésben és az izmok lebomlásának megakadályozásában is. De általában ennyivel el is intézzük a dolgot, ugye? A végső ítélet kihirdetése előtt ézzük csak meg, milyen hatásai, szerepei vannak a BCAA aminosavaknak és a glutaminnak!

A glutamin

Az L-glutamin, mely gyakorlatilag minden amino "anyjának" tekinthető, joggal az egyik legnépszerűbb aminosav. A glutamin számos aminosavból előállítható (glutaminsavból, valinból és izoleucinból), azonban betegségek folyamán, valamint stresszhelyzetben (amilyen az edzés is) izomzatunk annyi glutamint igényel, amit testünk már nem tud önállóan előállítani, ezért szükségessé válhat a kiegészítés. Tanulmányok azt bizonyítják, hogy folyamatos szedése megakadályozhatja az izomkárosodást, azaz hatékony antikatabolikus (izomleépülést csökkentő) hatást idéz elő.

További előny, hogy a glutamin egyike azon kevés aminosavaknak, amely különösen növeli a test saját növekedési hormon termelését. Már két gramm szájon át bevitt glutamin is akár négyszeresére növelheti a növekedési hormon szintjét. Az izomszövetben ez az aminosav található meg a legnagyobb koncentrációban: a vázizomzat sejtjeiben szabadon áramló aminosavak 60%-a glutaminból áll, tehát a 18-féle aminosavból csak ez az egy alkotja az izomszövet 60%-át!

A glutamin segít fenntartani a sejtek sejtmembránon belüli vízellátását, azaz a már többször említett sejttérfogatot növeli (cellvolumizáció). Ha csökken az izom glutaminszintje, akkor csökken a sejttérfogat is – magyarul, csökken az izomzat mérete. Tehát a glutaminhiány kétszeresen is izomleépítő állapot. Éppen ezért a glutaminkiegészítés elengedhetetlenül fontos.

%
1000 gr. 
 / 4.7
20%   8 290 Ft  
6 630 Ft

Erősíti az immunrendszert, mivel az immunsejtek közül a limfociták és a makrofágok energiaigényüök fedezésére a glükóz mellett glutamint is használnak. A glutation termelésben is szerepe van ami az egyik legerősebb antioxidánsunk.

Egyetlen apró probléma van vele, ami végső soron nem probléma, de bizonyos szempontból mégis: a glutamin az egészséges bélflóra egyik kulcs eleme. Ezzel még nem lenne baj. Azonban az enterociták (a vékonybél epitél sejtjei) elsődlegesen glutamin használnak energia igényük fedezésére. Ez pedig azt jelenti, hogy a szájon át bevitt glutamin egy jelentős része elhasználódik az emésztőrendszerben, ami ugyan jó hatással lesz annak működésére, ám az izmokhoz jóval kevesebb jut, mint szeretnénk. Ezért a hagyományos L-glutamin alkalmazása némileg gazdaságtalan, ha megfelelő mennyiségben szeretnéd biztosítani az izmaid számára. Mindenképp érdemes egy olyan terméket választani, melynek elérhetősége az izmok számára jobb, mint a sima L-glutaminé.

BCAA aminosavak

Az elágazó szénláncú, angolul Branched Chain Amino Acids (BCAA), aminosavak az l-leucin, l-valin és l-izoleucin jelentik a testépítők számára az izomépítéshez és az izomlebomlás megakadályozásához a legfontosabb kiegészítőket.

Az izomzatban található aminosavak 35%-át a BCAAk teszik ki, ezért érthető hogy az aminosavak elengedhetetlenek az izomzat felépítéséhez. Már néhány perces testi terhelés (edzés) után meg lehet állapítani a szervezet funkcionális aminosavkészletében ("pool") ezeknek a BCAA-anyagoknak, különösen az L-leucinnak a hiányát. Ha ez a hiány nem, illetve túl későn egyenlítődik ki, az akadályozza, illetve késlelteti a kívánt izomzatgyarapodást. A három BCAA aminosav közül gyakorlatilag a leucin az, mely a BCAA-k előnyös hatásaiért elsősorban felelős. Miért?

500 gr. 
 / 4.4
 
5 490 Ft +1000 pont

Nos, a kutatók 90%-nál is magasabbra becsülik az edzés ideje alatt energiatermelésre használt, étkezéssel bevitt leucin mennyiségét. Így valószínűsítik, hogy ez az aminosav lehet a limitáló tényező abban az esetben, ha a sportolók nem fogyasztanak plusz mennyiségeket, hogy pótolják a testük által elhasznált leucinmennyiséget. Magyarul: hiába szeded a BCAA-k közül a valint és az izoleucint, ha kevés mellette a leucin. Épp ezért olyan terméket válassz, amiben minimum 2:1:1 a három BCAA aránya a leucin javára, de alapvetően minél több a leucin egy termékben, annál jobb.

A leucin minden más aminosavnál hatékonyabban segíti elő a fehérjeszintézist is, így az izomnövekedés mellett a különféle sérülésekből történő felépülés során is hangsúlyos szerepe van. Antikatabolikus hatása révén az öregedéssel együtt járó izomvesztés megakadályozásában is segíthet.

Láthatjuk tehát, hogy a glutamin és a BCAA egyaránt fontos és hasznos kiegészítők mindenki számára, aki szeretne izmosodni, vagy szeretné elkerülni a diétával sajnálatos módon együtt járó izomvesztést. Legjobb, ha mindkettővel felszerelkezünk. De mi van, ha nincs keret mindkettőre, és választásra kényszerülünk?

Döntés: vedd a BCAA-t!

Mivel mint említettük, a glutaminnak egy jelentős része elhasználódik az emésztőrendszerben. Így amennyiben az izomnövekedés a fő cél, amiért aminosavakat szeretnél szedni, válaszd a BCAA aminosavakat, ezen belül is kiemelten a leucint! Költséghatékonyabb, és izomnövelés szempontjából hasznosabb is, mint a glutamin, melyből vagy nagyon sokat kell szedned, hogy az izmokhoz is érdemleges mennyiség jusson, vagy olyan speciális formáját kell választanod, ami jóval költségesebb, mint a BCAA szedése.

Fontos megjegyezni, hogy a legjobb megoldás az, ha mindkettőt szeded. A glutamin előnyös hatásai vitathatatlanok, és sportolói szempontból nem szabad figyelmen kívül hagyni immunerősítő és emésztést javító hatását sem.

Ha azonban választani kell, tudd, hogy az izmaid számára a BCAA az előnyösebb választás!



Kapcsolódó cikkek
Táplálékkiegészítés köredzéshez
Az anyagcsere fokozó köredzés a szálkásításkor alkalmazott technikák egyike, bár nagyszerű eszköz az állóképesség javítása érdekében is. Edzés után órákra felp...
Aminosav tabletták - mikor, miért és hogyan szedjük?
Télen-nyáron visszatérő kérdés, hogy miképpen érdemes aminosavakat tabletta formájában beilleszteni az étrendünkbe, függetlenül attól, hogy diétázunk, vagy éppe...
A 3 legfontosabb kiegészítő by Molnár Péter
Bármilyen sportot űzz, Molnár Péter többszörös világbajnok testépítő táplálékkiegészítő válogatását érdemes kipróbálnod! ...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-01-07
Hello!

Tudtok olyan kiegeszitot ajanlani ami izesitetlen es nem sima l-glutamin hanem valamilyen mas kotesben van benne a glutamin?

Koszi
 
Válasz
2018-02-05
Szia!

Igen: Glutanator Tablets, bár ez tabletta.

Van még egy ilyen: Peptide Glutamine

?
Kérdés
2017-11-23
szia bcaaról lenne kérdésem
edzésnapokon hogy kéne beosztanom hogy csak a legfontosabb időpontokban szedjem be? mondjuk kelésnél 5g turmixba aztán 5g edzés közbe vagy inkább edzés után? (mert edzés előtt megy a karnitin és edzés előtti) és lefekvéskor is 5g? köszi
 
Válasz
2017-11-23
Szia!

Edzés alatt és után a leghatékonyabb. Minden más alkalommal pedig egy lehetőség, főleg az anyagi megfontolás miatt. Ha nem spórolsz vele akkor bármikor ihatsz, nem lehet túl sok BCAA-t inni.

?
Kérdés
2017-09-25
Szia! Nekem a glutaminról lenne kérdèsem. Olvastam, hogy edzès után 5g és lefekvés előtt 5g mehet. De èn este járok edzeni munka után. Edzés után 2-3 óra múlva fekszem is le aludni. Akkor hogy adagoljam a glutamint, hogy jó legyen?
Előre is köszönöm a választ!
 
Válasz
2017-09-26
Szia!

Sima ügy: az egyik 5 grammos adagot vedd be a turmixoddal együtt, aztán lefekvés előtt is mehet a maradék 5 grammos adag valamiben elkeverve.

?
Kérdés
2017-07-31
Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, hogy ha köredzésre járok, heti 3-4X és heti egyszer legalább futok 8-20 km közötti távot. Edzés és futás előtt ezeket szándékozom szedni: BCAA ZERO, Citrulline Malate, L-Carnitine és Glutamint, illetve a BCAA-t és a Glutamint pihenő napokon is fehérjével, reggel és este. Ez így nem sok egyszerre? Válaszotokat köszönöm!
 
Válasz
2017-07-31
Szia!

Egyáltalán nem sok. De pihenőnapon ne fehérjével szedd a BCAA-t meg a glutamint hanem a nap folyamán.

?
Kérdés
2017-07-14
Sziasztok!
25 éves lány vagyok, glutén/laktóz érzékeny… emésztési problémák miatt jelenleg teljesen szétcseszett bélflórával, nyers zöldséget sem ehetek… Van rajtam 6-7 kg felesleg. Szeretném megkérdezni, hogy az alábbi ’terv’ szerintetek célravezető e? reggel könnyebb súlyzós edzés, majd 40 perc spinning és így az utolsó 20 percben megiszok egy ilyen 10 gramm (két adagoló pálcányi l glutamin plusz 5 gramm (egy pálcányi) full forces bcaat. ez után fehérje turmix (még kísérletezek, h melyik válik be..) és reggeli.
Amiben bizonytalan vagyok: az l glutamint és a bcaat így egybekeverhetem? Magában a glutamint sajnos képtelen vagyok meginni, pedig a bélflórám meg a szénhidrátpótlása miatt is gondolom, h jó lenne. Esetleg emeljek az adagon? Lefekvés előtt szintén iszom egy adagot kevéske bcaaval utóbbit téllg csak az íze miatt teszem hozzá, h meg bírjam inni.
Ami még érdekelne, mert eltérő dolgokat olvastam erről, h a reggeli és fehérje turmix az mehet-e azonnal edzés után, vagy várjak egy 30 percet?
Napközben amúgy kétszer eszek pulykamellet rizzsel, a többi étkezés főleg párolt zöldség, kevés édesburgonya, edzés után reggelire sonka, tojás. vitaminok rendben vannak.
Előre is köszönöm a választ, bármi tanácsot szívesen veszek és annyira szuper amúgy, hogy vagytok! :)
 
Válasz
2017-07-17
Szia! Súlyzós edzés után, spinning előtt menjen 10 g BCAA+10 g glutamin. Nyugodtan összekeverheted őket.
Edzés után a fehérjeturmix menjen azonnal, a reggelivel jó, ha vársz 20-30 percet, bár, ha nincs időd, az sem tragédia, ha azonnal szilárd étkezés követi az edzés utáni turmixot.

Nem tudom használsz vagy használhatsz-e gyors felszívódású ch-t, de, ha igen, azt bele kellene keverni az edzés utáni fehérjébe. Ha nem, mehet helyette 15-20 g glutamin.

?
Kérdés
2017-06-26
Köszönöm a gyors választ!:)
Alig várom, hogy újra mehessek edzeni, igaz ha csak lájtosan, de akkor is..
2x10g glutamint fogok tolni, ahogy javasoltad 20g-t. BCAA-ból is elég lesz 20g, azaz 2x20g a Basic Intraworkout-ból? Egyszerre mehet egy turmixba a kettő?

Köszi
G
 
Válasz
2017-06-28
Igen, mehetnek egybe.

?
Kérdés
2017-06-25
Sziasztok!
Sajnos kényszerpihenőre kerültem, kiugrott a vállam.. épp tömegelés közepén jártam. Azt szeretném kérdezni, hogy mit szedjek (és mennyit) a lehető legkisebb izomdeficit érdekében? 186cm 92 kg vagyok..
Elnézést, hogy itt kérdezem meg, de alkalmasabb cikket nem találtam.
Köszönöm a választ :)
 
Válasz
2017-06-26
Szia! A kajából vedd vissza ch-t, kb a felére. Fehérje maradjon, glutaminból mehet legalább 20 g naponta. Étkezések között bcaa. Két hét pihenő után már óvatosan el lehet kezdeni az átmozgatást, erről bővebben:body.builder.hu/magazin.htm4?url=/testepites/cikke...

?
Kérdés
2017-06-03
Sziasztok, több bekezdésben olvastam hogy ha azt akarjuk hogy az izmainkhoz is eljusson a Glutamin, akkor más formáját kell választani a fogyasztásának.... és az már nem volt leírva hogy mégis milyen módon lehet még beszedni a glutamint hogy úgymond kikerüljük az emésztőrendszert. Netán infúzión keresztül? Előre is köszi a választ
 
Válasz
2018-02-05
Sima L-Glutamin helyett (ami az alap és olcsó), érdemes olyan glutamin készítményt választani, amiben a glutamin más kötései, más formái is jelen vannak, valamilyen "mátrix"-ban, ilyen készítmény például a G-Bomb 2.0. (Nem arra gondoltunk, hogy ki kellene kerülni az emésztőrendszert.)

gabor_b0f7bd (2017-01-21 11:20:26)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok! Perpillanat szálkásítok (másfél hónapja kezdtem, kiszámolt diéta mellett). Tegnap újabb termékeket vásároltam: BioTech BCAA Zero és BioTech L-glutamine 100% amino acio. Azt szeretném kérdezni, a két termék esetében mi a napi maximális beosztható fogyaszthatóság? Amennyiben reggel keléskor, 15 perccel az edzést megelőzően, illetve este, lefekvés előtt kimérek 5-5 grammot, megfelelő lehet, vagy lehet még ezeket a számokat, napszaki beviteleket növelni?
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Ezt a két aminosavat nemi gazán tudod túladagolni, ennyi minimum menjen egy nap, de nyugodtan mehet akár a duplája is. Én diétában speciel 20-20 grammot szedek jelenleg, bár nem ebből a két konkrét termékből. ;)

ricsi_e03795 (2017-01-07 16:54:32)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok Sciteces bcaa+glutamin expresst reggeli es deluteni edzes kozben iszom +delutani edzes utan iszom muscle pharm combat feherjet ez igy jo vagy mashogy kellene szednem es ha igen hogyan? Vitaminok kaja rendben van
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Jó lesz így!

miklos_675f4f (2017-01-06 12:28:27)  
like_button dislike_button
 
Szia! Köszönöm a választ! Igazából most fogyott el. Melyiket ajánlanád inkább? A Biotech BCAA Flash+az ajánlott Glutamint, vagy ezt: http://shop.builder.hu/bcaa/scitec-nutrition-bcaa-xpress-g-bomb-2-0-szett-p13283 Köszönöm
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Pillanatnyilag mindenképpen az utóbbi szettet, most nagyon jó áron van. ;)

miklos_675f4f (2017-01-06 00:27:32)  
like_button dislike_button
 
Szia! Súlyzós edzés után szoktam 30 percet emelkedőre sétálni futógépen. A kettő között szoktam inni egy adag Biotech BCAA Flash-t, az jó szerinted? Vagy ajánlanál mást? Köszönöm, űdv
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Jó lesz, ezt így kell. Ha nagyon profi akarsz lenni, akkor tehetsz bele 5-10 gramm glutamint is.

ricsi_e03795 (2017-01-04 21:41:00)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok Sciteces bcaa+glutamin expresst reggeli es deluteni edzes kozben iszom +delutani edzes utan iszom muscle pharm combat feherjet ez igy jo vagy mashogy kellene szednem es ha igen hogyan? Vitaminok kaja rendben van
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Jó lesz így!

csaba_33df34 (2016-08-23 06:57:54)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok. A tested a Szentélyed ezért törekedj, hogy mind a kettő megadhasd neki. A startnál még nem tudhatod BCAA vagy Glutamin, melyik lesz a jobb, a hatásosabb, a célnál viszont már tudni fogod, ha valamelyiket elhagytad volna, akkor nem juthattál volna el oda ahová megérkeztél!!! Heti 3 napon 2x3 osztott súlyzós edzés melyből egy nyújtó edzés a programom. Reggel a fehérje turmixom előtt 10g 2:1:1 BCAA-val kezdem minden napom, edzés előtt 20g 8:1:1 BCAA, edzés után 20g 8:1:1 BCAA és 10g L-Glutamin majd jöhet a fehérje turmix, minden este a fehérje turmixom előtt szintén 10g 2:1:1 BCAA és 5g L-Glutamin.
tamas_51f93f (2016-08-19 16:40:27)  
like_button dislike_button
 
Erre az egész hajcihőre nem 100% megoldás a Scitec BCAA+Glutamine xpress?
Moderátor megjegyzése:

De!

tunde_9d857e (2016-06-20 18:27:09)  
like_button dislike_button
 
Mind a kettő jó, csak nem tudom eldönteni nekem melyik lenne sokkal hatékonyabb....
Moderátor megjegyzése:

Ha nem tudsz választani, akkor BCAA!

zsolo12 (2016-05-18 18:16:38)  
like_button dislike_button
 
Mind a kettő jó.
mihaly_f751d0 (2016-05-11 20:46:59)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok! Azt szeretném megkérdezni, hogy tömegnövelésnél 15 g-ot használok Bcaa-ból (Bcaa- xpress) és Glutaminból is (G-Bomb) naponta. Úgy osztottam el hogy |Bcaa: 5 g edzés előtt-közben-után|, |Glutamin: 5g edzés közben-után-lefekvés előtt|. Változtassak az elosztáson, máshogy előnyösebb lenne, vagy így rendben? (azért gondoltam hogy megkérdezem mert az edzés utáni turmixom : nettó 30 g fehérje és 35 g Vitrago, és azon gondolkoztam, hogy e-mellé kell e a bcaa és glutamin kiegészítés vagy előnyösebb mondjuk a glutamint is edzés elé rakni, vagy a bcaa-t más napszakra.. értitek.. :D változtassak e a beosztáson ? ) (természetesen étrend&edzés fullosan rendben) Előre is köszönöm! :)
Moderátor megjegyzése:

Szia. Szerintem ebben az esetben az edzés utáni turmixba nem kell extra BCAA és glutamin, ezek mehetnek edzés előtt és közben, ill. lefekvés előtt. De egyébként a te módszered is teljesen jó.

zsolo12 (2016-05-11 07:29:03)  
like_button dislike_button
 
Mindkettő ;)
gergo_e6ce83 (2016-03-27 19:01:52)  
like_button dislike_button
 
mindketoo!!
orsolya_589600 (2016-03-26 08:04:49)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok! Heti 3-4 crossfit es kettlebell edzés mellett mikor es milyen formában kellene a Bcaa-t és glutamint szednem? Szükséges-e mindkettő? Köszönöm
Moderátor megjegyzése:

Szia. Együtt szedd őket 5-5 grammos mennyiségben reggel, edzés előtt, után és lefekvés előtt. Ez a legideálisabb. Spórolósabb verzióban 5-5 gramm glutamin edzés után és lefekvés előtt, és 5-5 gramm BCAA edzés előtt és után.

Jashin (2016-03-09 13:52:46)  
like_button dislike_button
 
Mind a kettő jó.
Hunter999 (2016-03-05 17:34:53)  
like_button dislike_button
 
fontos mind a kettő!
ferenc_9b6aa0 (2016-02-25 09:13:24)  
like_button dislike_button
 
nem rossz
mark_e8bc61 (2016-02-22 13:22:47)  
like_button dislike_button
 
Mind kettő jó !
herman_19c155 (2016-02-22 10:14:01)  
like_button dislike_button
 
mindegyiket nyomni kell.
Azmodan88 (2016-02-09 23:25:33)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok Tömegenővelésnek vége.Diéta jön.Heti 5x súlyzós(H-P) és heti 4x kardió(H,K,Cs,SZ). Súlyzós edzés előtt 10g BCAA 10g Glutamin,súlyzós edzés vége felé 12,5ml Carni-X utána aerob. Aerob végén 100%Whey Pro prof, 10g BCAA, 10g Glutamin.Este utolsó étkezésnek 100%Casein complex, napközben menne a Thermo Drine Pack. Kérdésem a következő. Jó ez így vagy aerob után csak a 100%Whey Pro menjen és tegyem át estére a 100%Casein complex elé a 10g BCAA-t 10g Glutamin-t? Válaszotok előre is köszönöm.
Moderátor megjegyzése:

Szia. ez így teljesen rendben van. Én a edzés utáni 10-10g BCAA-t és glutamint betenném aerob elé, bár a karnitinnel együtt nem lesz világbajnok a felszívódásuk... De oda akkor is kellene valami antikatabolikus cucc.

csaki_gabor (2016-02-09 14:11:34)  
like_button dislike_button
 
ma is tanultam valami hasznosat :) köszönöm
laszlo_074cb9 (2016-02-09 11:53:10)  
like_button dislike_button
 
mind a kettő
MrBlackNorbert (2016-02-07 20:05:55)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok! Kérdésem: Elégséges-e illetve van e értelme napi 5-5 gramm bcaanak és glutaminnak az edzés utáni fehérjeturmixba. Olvasom, hogy mehet akár napi 2,3 szor is ez az adag, de nekem így jön ki a lépés anyagilag. Összegezve: érdemes szedni a napi 5-5 grammot hosszú távon, vagy nincs értelme?
Moderátor megjegyzése:

Szia. Van értelme, és edzés után kifejezetten jól jön mindkettő. De kipróbálhatod azt is, hogy a BCAA megy edzés előtt, a glutamin meg utána!

laci_22d027 (2016-02-05 09:11:33)  
like_button dislike_button
 
fontos min a kettő
attila_b221a1 (2016-01-26 10:33:56)  
like_button dislike_button
 
fontos mind a kettő!
zsoca25 (2015-12-05 08:32:07)  
like_button dislike_button
 
BCAA aminosavak
ptomi3 (2015-11-26 11:10:58)  
like_button dislike_button
 
BCCA
laszlo_8e53dc (2015-10-27 17:20:09)  
like_button dislike_button
 
Szia! Kérdésem: egyx ötvenes kezdőnek mit javasolsz? Köszönöm.
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Nem ezt. Először egy kis olvasnivalót: Sárga Kapszula

Tajpán (2015-07-11 13:27:56)  
like_button dislike_button
 
Hali, a cikkben ezt írtátok: "Mindenképp érdemes egy olyan terméket választani, melynek elérhetősége az izmok számára jobb, mint a sima L-glutaminé. " A kérdésem, hogy akkor mi és mennyi pótolná a sima L-glutamin-t, ha az izomvesztés megakadályozása, csökkentése a cél? Előre is köszönöm!
Moderátor megjegyzése:

G-Bomb, Glutanator - ezekben gondolkodj!

marcell_4bdb61 (2015-04-28 07:48:13)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok! Én egy olyan kombináción gondolkodtam, miszerint: Scitech Amino Magic, Beta-alanine ezeket edzés előtt, valamit BSN Amino x edzés közben. Mennyire lehet hatékony ez a fajta edagolás, kombó? Esetleg máshogy osszam el, vagy jó így? Tömegelés lenne a cél. ( Étrend pontosan számolva, rendben van!) Köszönöm ! :)
Moderátor megjegyzése:

A béta alanint naponta kell szedni, több adagra osztva, az edzéstől független időpontban és étkezésekkel. Ezt próbáld megoldani.

marton_781b02 (2015-04-12 12:59:15)  
like_button dislike_button
 
Szia! Ha viszont van BCAA és glutamin is, azt hogyan a leghatékonyabb szedni? Mondjuk 15 g glutamint és 5-10g BCAA-t hogyan osszak el (per súlyzós edzés)? Mivel most diétázom, így az edzés utáni turmixba megy 10g glutamin, hogy segítse a visszatöltődést. De emellett megy kb 0,3g/tskg CH is. Vagy a glutamin és kevés CH kombó már nem elég diétás? Ilyen együttes használatról nem találtam semmit. A maradék 5g glutamint és kb 10g BCAA-t edzés előtt szoktam egyszerre legurítani. Viszont mivel 1,5 de néha 2 órás egy edzésem, így lehet, hogy edzés közben is kellene valamit szednem? Osszam szét ezt a mennyiséget kétfelé, vagy egyik anyag előtte, másik közben? Ekkor viszont melyik mikor? Köszi!
sityu17 (2015-02-03 13:02:29)  
like_button dislike_button
 
Szia! Az lenne a kérdésem, hogy a BCAA rendelkezik-e a glutamin jótékony tulajdonságával (gondolok itt az immunrendszer/bélrendszerre gyakorolt jótékony hatására)? És ha glutamin, akkor G-bomb vagy L-glutamin (scitec)? Köszönöm!
Moderátor megjegyzése:

Klikk: BCAA vagy glutamin?

zsolt_ba68bb (2014-10-10 21:18:45)  
like_button dislike_button
 
Szia! Szeretnék szép szálkás izmokat. Erre a kreatint ajánlod vagy a Bcaat ? Sportoló vagyok boxolok, néha úszok. Szeretném a véleményed kérdezni, melyik előnyösebb számomra? Nem szeretnék merev lenni, szálkás izmokat szeretnék.
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Ilyen formán egyik sem, az egész dolog kulcsa a megfelelő étrend.

noisette (2014-08-11 13:45:34)  
like_button dislike_button
 
Még egy érv a BCAA-k mellett: esszenciális aminosavak, a szervezet nem tudja más forrásból előállítani őket, glutamin viszont nem az; ahogy a cikk írja, képes szintetizálni BCAA-ból. A glutamin inkabb extrának számít, legalább is nálam...
Moderátor megjegyzése:

...viszont a beleknek nagyon jót tesz a sima L-forma. Gyulladásos állapotokban szabályosan gyógyszer.

Kupsi11 (2013-09-14 21:52:24)  
like_button dislike_button
 
Szia! Lenne egy olyan kérdésem, hogy most tömegelésben vagyok( 75kg 178cm), elég nehezen szedek fel magaram "súlyt" és csakis szálkás izomtömeget szeretnék felszedni. Na most a lényeg az lenne, hogy most a fizikai vizsgámra készülve, az elkövetkezendő 1 évben nagyon rá kell hajtanom az állóképességre. 3200m futás, fekvő&felülés magas ismétlés szám. Viszont azt sem szeretném, hogy ez idő alatt leépüljenek az izmaim. Szerinted mi lenne a megoldás? Egy BCAA express vagy mit ajánlasz ? Étkezés rendben van, reggel multi pro plus,+ WPP , edzés után Volumass35Pro., ezek maradjanak és e-mellé iktassam be a BCAA-t? Előre is köszönöm.
Moderátor megjegyzése:

Nézd, neked most az álóképesség a fontos, ne parázz az izmaid miatt. A BCAA-val sokat tehetsz a leépülésük ellen egyébként. A tesztek, vizsgák előtt pedig tolj be egy adag Vitargo CRX-et, hihetetlen nagyot tud dpobni a teljesítményeden, ha rövid távú megerőltetésről van szó - márpedig egy vizsga az ilyen. Hosszú edzések előtt ne, csak utánuk használd.

lukacs_5b0b0f (2013-06-18 07:10:08)  
like_button dislike_button
 
Szia Olyan kérdésem lenne, hogy futok, úszok, kerékpározok minimum 1 órát mindegyikből persze más más napon az intenzitását folyamatosan növelem. Melyiket javasolod hozzá vagy mind a kettőt kellene? Amino 5600-at szedek.
Moderátor megjegyzése:

Elsősorban BCAA-t ahogy a cikkben is írtuk. De persz legjobb ha mindkettőp megy. Ha választani kell, akkor azonban BCAA!

CRD_701252 (2013-01-19 18:33:34)  
like_button dislike_button
 
Üdv! Szerény véleményem szerint mind kettő kiegészítő ugyanolyan fontos a fejlődéshez. DE két véglet az adaghányadra 1000g ami drágább és 315g ami olcsóbb,na ne,ez ti se gondoljátok komolyan...Van ugyanolyan jó minőségű glutamin olcsóbban BioTech 100% L-glutamin és jóval ktg.hatékonyabb mint egy k*tt drága mhp-s cucc,500g L-glutamin 3790Ft-ért szereztem be,igaz az is,hogy én tájékozott vagyok ezen a téren és lecsaptam rá jó időben jó helyen. A másik,hogy egy marketing szempontból gyengébb minőségű pharma first BCAA-t ami csak 315g,ilyet kirakni,hasonlítani egy mhp-s-hez. Ugyanazon gyártótól rakjatok ki ilyet,persze nekem itt szavam nincs,csak a fogyasztó társadalmat akik szeretnek egészségesen táplálkozni és azt kiegészítőkkel bővíteni a sok kőkemény alázatos fájdalmas edzések mellett,hogy elérjék azt amit kitűztek célül,és mindezek mellett kissé laikusak,őket segítsétek azzal,hogy fair alapú összehasonlítással példálóztok,köszönöm és tiszteletem a munkátokért,csak ez nem csak az én csőröm piszkálja! Mégegyszer Tiszteletem! Megyek tolok is egy kis glutamint az arcomba,úgy felbasztatok :D
Moderátor megjegyzése:

A Pharmás BCAA aránxyait nézted? És nem két gyártót hasonlítottunk össze, hanem két hatóanyagot. Akkor így mondom: ha Scitec L-glutamin és Scitec BCAA Xpress között kell választani akkor nem kérdés a BCAA. Debármelyik L-glutaminnal szemben jobb a BCAA. Amikor nem L-glutaminról van szó, akkor árnyaltabb a kép, de még ott is a költséghatékonyság a BCAA oldalára állítja a mércét, mert több jut az izmokhoz, egyszerűen hasznosabb a számunkra. Nem brandekről van itt szó, hanem hatóanyagokról...



Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Tom Platz Magyarországra jön!
MIÉRT LETT LEGENDA, HA SOSEM NYERT? Tom Plazt sosem nyerte meg a Mr. Olympiát, még akkor sem, ha ez volt az álma. (Ilye...
Mucuna Pruriens
A mucuna (Mucuna Pruriens), melyet Bengáli bársonybabként és atmagurtaként is emlegetnek, egy növény, melyet étkezési és...
A folyamatos aminosav utánpótlás mítosza
Ahhoz, hogy nagy legyél, egész nap enned kell, ami beléd fér... Végig a nap folyamán. A testépítőknek akár az alvás idej...
Legfrissebb cikkek
Egy trükk, hogy jól csináld a lehúzást
Kormos Zoltán edzőguru teljesen más szemszögből mutatja be a népszerű csigás lehúzó gyakorlatot, azzal a három kulcs-inf...
BB.Tv Episode #167
Ez egy be nem tervezett különszám a BB.Tv valaha volt legegzotikusabb helyszínéről: sosem látott hardcore edzőterem, kül...
Hogy lehet keskenyebb a derekad?
Figyelem! A gyakorlat még akkor is hasznos, ha nem vagy lediétázva, azaz van egy kis zsír a hasadon. Nem kell vele megvá...
Öten tíz nap alatt KÖRBEúszták a Balatont!
Nem hosszában és nem is keresztbe. Eggyel emelták a tétet, és part mentén körbeúszták a magyar tengert, a Balatont. Leng...
Farizomedzés csigás láblendítéssel
Egyik kedvenc ill. kötelező gyakorlat a farizmok kerekítésére. Spékeld meg ezzel a lábnapodat, az eredmény nem fog elmar...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
391 ms