Fókuszban az L-karnitin

Fókuszban az L-karnitin

2009-10-24 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

A karnitinról mostanában keveset írnak a lapok, pedig zajlanak körülötte az viták: a tudósok évek óta két élesen elhatárolódó táborra, a karnitin hatástalanságát és hatásosságát bizonygató, forrongó csoporotra szakadtak. Azt hihetnénk, hogy az idő múlásával dűlőre jutnak, de továbbra is hallhatunk pro- és kontra érveket. A karnitin pedig, mivel régóta jelen van a kiegészítők piacán, nem újdonság, már nem eléggé érdekes. Valószínűleg sokan úgy vélik ez a téma lerágott csont, nem sok újdonságot lehet elmondani a mindenki által ismert pár soron túl, miszerint a karnitin a zsírsavak mitokondrium membránján való áthaladásában játszik fontos szerepet, és, hogy jó zsírégető. Remélem mindenkit meggyőzök arról, hogy ez nem így van.

 

Az L-karnitin nitrogén tartalmú vegyület (hidroxi-aminosav, fehérjékben nem fordul elő), ami az acil-CoA-hoz (acil-koenzim A-hoz) kötött aktivált zsírsavak mitokondriumba szállítását végzi, ezáltal segítve a zsírégetést. A szív energiafelhasználásának 60%-át zsírok fedezik, de a szervezet más részeiben, a vázizomzatban, májban is jelentős a zsírbontás, zsírsavoxidáció, különösen nyugalmi állapotban, de edzett emberekben a fizikai terhelés jelentős részében is. A hosszú szénláncú zsírsavak szállításában a karnitin nélkülözhetetlen. A külső mitokondrium-membránban az acil-CoA-val (a zsírsavval komplexet képező koenzim A-val) a karnitint a karnitin aciltranszferáz I enzim összekapcsolja. A karnitin szállító rendszer segítségével a hosszú láncú zsírsav bejut a sejt energiatermelő szervecskéjébe, és itt a karnitin aciltranszferáz II enzim a belső mitokondrium-membránban az acil-CoA-t leválasztja a szállító vegyületről, ami így újabb zsírsavak szállításában vehet részt. A zsírsavlebontás a mitokondriumban a béta oxidációba torkollik bele.

A karnitin kiegészítőként a tárolt zsír nagyobb arányú felhasználását, emelt lipid- és glükózoxidációt és a plazma csökkent tejsav szintjét, tehát több energiát, később bekövetkező fáradtságot és növelt testzsírvesztést ígér. A karnitin egy három metil csoportot tartalmazó aminosav, melynek hasonló szerkezete van mint a kolinnak. Szintézise a lizin metilálásával indul. A megfelelő képzéshez sok vitamin és ásványi anyag szükséges, például vas, C-vitamin, B12, betain (kolin származék), niacin, magnézium, és még számos anyag, például metionin. Az L-karnitin az emlősök májában, veséjében és agyában szintetizálódik. Az egészséges emberi test teljes karnitinkészlete körülbelül 20g. A karnitin húsokban található meg nagyobb menyiségben, ez néhány tíz miligrammot (30-90mg) jelent 100 gramm húsban. Ebből következik, hogy a vegetáriánusoknak alacsonyabb a szérum karnitin szintje, de hiányállapot általában nem következik be az endogén karnitin szintézis eredményeként, vese-, májproblémák és komolyabb megbetegedések, nagy terhelések során azonban ez könnyen kialakulhat. A karnitin bélből más aminosavakkal versengve szívódik föl, tehát minden valószínűség szerint üres gyomorból szívódik fel jobban, ez amúgy sem magas arányú, csak 55-85%-a szívódik fel az emésztőrendszerből. A máj és vese előállította karnitin a vázizomzatban raktározódik, és a vizeletel ürül. Egy tanulmány szerint napi 2 grammnál több nem szívódik fel a bélből, mindenesetre célszerű több részletben bevenni a nap folyamán, hogy ne telítsük a felszívódásért felelős rendszereket. A vese karnitin bevitel esetén növeli a karnitin kiválasztását a vizeletbe (illetve csökkenti a visszaszívást), tehát kiegyensúllyozó hatást fejt ki, ez más kiegészítők esetén is előfordul.

20×25 ml 
 / 5.0
 
7 980 Ft

Több egészségügyi problémában jótékony hatású:

Érbetegségekben, szívelégtelenségben és krónikus kimerültség felléptekor, magas triglicerid és koleszterin szint esetén, tehát hiányállapotokban kifejezett jótékony hatása van a karnitin szupplementációnak. A pajzsmirigy túlműködése esetén hatásosan megelőzi a tünetek kialakulását, és mivel nincs vagy kevés a mellékhatása és nem ismertek kölcsönhatások más gyógyszerekkel, jól alkalmazhazható a kezelésben (ez a pajzsmirigyre gyakorolt hatás egy zsírégető anyagnál meglepő tulajdonság). Az L-karnitin véd a magas proteintartalmú diéta eredményezte magasabb ammónium szint neurotoxikus, idegrendszert károsító hatásától, pontosan nem ismert módon -talán az ALC antioxidáns hatásán keresztül. Néhány grammos dózisokig (az L-karnitin) a vizsgálatok szerint nem rendelkezik tényleges mellékhatásokkal. Az acetil-L-karnitin egy a karnitin észterek közül. A karnitin és észterei megakadályozzák a toxikus zsírsav és acetil-CoA felhalmozódást, és szabad Coenzim A-t nyújtanak amikor a sejt folyamataihoz ez szükséges. A kolin kiegészítés csökkent vizelet karnitin kiválasztáshoz vezet, és növeli az izom karnitin raktárait. Az ALC kiegészítés egészséges emberekben a kortizolszintet emelheti, viszont magas kortizolszint esetén csökkenti, bonyolultabb vegyület mint azt általában feltételezik. Az L-karnitin sportolókra gyakorolt hatását sokat vizsgálták, és az eredmények ellentmondóak. A sportteljesítmény növekedését, vagy a lassult szívritmust, az oxigénfogyasztás változását nem minden kutató tapasztalta napi 1-2grammos L-karnitin bevitelnél. Azt feltételezi néhány kutató, hogy a karnitin szupplementáció csak a szintézis viszonylagos elégtelenségénél, tehát hiány esetén használ. Az izom karnitinkoncentrációja csökken edzés hatására, de az, hogy ezt a kiegészítés mennyiben befolyásolja nem teljesen ismert. A rövidtávú kiegészítés, pár hetes alkalmazás azonban nem valószínű hogy jelentős izomkarnitin koncentráció változást vagy erőteljes hatást idéz elő. A nitrogén egyensúlyt is javíthatja, noha ez a hatás nem túl nagy, tehát kismértékben anabolikus, fokozza a fehérjebeépülést.

Őszintén szólva a testépítésben a karnitin teljesítmény növelő hatása és ennek mértéke nem tartozik a legfontosabb kérdések közé. Számunkra a speciális körülmények között elérhető speciális eredmények számítanak, tehát a magában, de még inkább más zsírégetőkkel kombinálva elérhető eredmények, melyeknek a testzsír radikális csökkenésében kell megnyilvánulnia.

Három hónapig tartó 1000mg-os napi karnitinkiegészítés jelentősen nagyobb testsúlycsökkenést idézett elő túlsúlyos egyéneknél, mint amit az L-karnitint nem fogyasztók elértek. Aszpartát, aszparagin és karnitin együttes alkalmazása (az aszpartát és aszparaginsav oxálacetát prekurzor volta miatt) lassította az izom glikogén felhasználását és jelentősen növelte zsírsav felhasználását az izomzatban, és így a teljesítményre is egyértelműen pozitív hatása volt. Azt figyelembe kell venni, hogy ez állatkísérlet eredménye, és ezek eredményükben eltérhetnek az emberen tapasztalható hatásoktól. A kolin kiegészítés patkányokban, tengerimalacokban a testzsír nagyarányú vesztését és az izomtömeg, proteinszintézis növekedését eredményezte, úgy, hogy a testtömeg lényegesen nem változott, tehát erősen anabolikus volt, a zsír mintegy izomszövetté alakult. Sajnos ez csak nagyobb kolinadagoknál következett be, de nyilvánvaló volt mindegyik kísérletből a karnitin és kolin együttesen kifejtett hatásossága. A koffein más tanulmányok szerint fokozza az L-karnitin hatását a teljesítményre és a zsírmobilizálásra. Ez adta az ötletet a kutatóknak, hogy mint egy további hatásos zsírmobilizátort, a koffeint is bevonják a kutatásokba. Az eredmény lenyűgöző: a koffeinnek, karnitinnek, kolinnak együtt óriási testzsír csökkentő hatása van, mely a mozgástól függetlenül is bekövetkezett a vizsgált patkányokon a szokványos emberi alkalmazással megegyező koffein (360-600mg/nap átlagos emberi tömegre átszámítva, tehát 60-100kg-os emberek esetén) és a szokásosnál párszor magasabb karnitin és kolin bevitelénél. Az egyes hatóanyagok külön-külön nem vagy csak kis befolyást gyakoroltak a vizsgált paraméterekre, hasonlóan a termogenikus keverékek anyagaihoz, viszont a mozgás hatására az eredmény jelentősen növekedett. Az ugyanolyan intenzitással edző kiegészítőt nem kapó és kapó patkányok teljes zsírraktárainak a csökkenése 25% és 44% volt! A legnagyobb tömege a nem edző és kiegészítést sem kapó csoportnak volt. Az eltérő anyagcsere miatt az embereknek szerencsére feltehetőleg nincs szükségük extrém nagy kolinbevitelre, mint ebben a patkánykísérletben.

60 kap. 
 / 4.6
5%   5 630 Ft  
5 350 Ft

Az eredmények tehát meggyőzőek: Az L-karnitin több kutatás szerint önmagában is alkalmas (emberekben is) a teljesítmény növelésére, de ami számunkra sokkal fontosabb számottevően befolyásolja a sejtek zsíranyagcseréjét, így kombinációban más módon de ugyanazon területre ható kiegészítőkkel, nevezetesen zsírégetőkkel és zsírmobilizátorokkal szinergista módon fejti ki hatását. Gondoljunk csak arra a hatóanyag szinergizmusra, melynek hatására a zöld tea hatásos anyagcsere gyorsító, és csak csekély mennyiségű, egy erős feketényi koffeint tartalmazó adagja többször annyi koffein hatásának felel meg. Itt is ugyanerről van szó.

Összegezzük az eddig megismert információkat: Nagyobb, 500-1000mg-os, esetleg ezt meghaladó L-karnitin adagokra van szükség, az emelt bevitel sem jár kockázattal a vizsgálatok szerint, mint a fenti emberkísérletek is mutatják (egy grammot meghaladó fogyasztás halszagot okozhat, a bélbaktériumok karnitin bontása miatt, ekkor csökkenthető a bevitel). Éhgyomorra, mozgás előtt érdemes bevenni, hosszabb ideig (több hónap) érdemes alkalmazni, használatát pedig kolin tartalmú zsírégetőkkel érdemes kombinálni, valamint amennyiben nem áll fenn szívérrendszeri betegség (a túlzott koffeinbevitel akár szívrohamhoz is vezethet), koffeintartalmú kiegészítőket is érdemes a nap folyamán fogyasztani. Önmagában alkalmazva nem javasolom, hiszen a felszívódás, a nem megfelelő nagyságú és/vagy idejű adagolás, a túl kevés testmozgás, túlzott tápanyagbevitel mind mind meggátolhatják hatásának kifejtésében, amelyet viszont jóval megnövel a kombinált alkalmazás. Ilyen kombinációk lehetnek az Scitec Mega Carni-X, vagy más cégek karnitinjei, napi 500-1000 mg-os adagokban, ami mellé például a Prolab Cuts II terméke, vagy mondjuk az BioTech USA Super Fat Burner-e szedhető (és hasonló összetételű társaik), minimálisan napi 2 adaggal. E mellé a Reform, esetleg plusz egy kávéval vagy egy darab a Scitec Koffeintablettával kombinálható, a nap folyamán egyenletesen elosztva a koffeint, vagy zöld tea (például Universal Green Tea), hasonlóan kiegészítve, bár feltehetőleg, mivel a kísérletekben mást nem alkalmaztak, a szinergizmus miatt nincs szükség nagy koffeinbevitelre. Az illegális, de beszerezhető E/C/A is kiegészíthető a karnitin-kolin kombinációval (természetesen az E/C/A alkalmazását én nem javasolhatom, esetleges veszélyei miatt). A fenti kombinációk eredményességét vizsgáló kutatás (vagy akár csak együttes alkalmazásuk) nem ismert előttem, de jó esélyünk van rá hogy áttörést érjünk el a zsírégetésben. Mindezek megfelelő, mérsékelt diétával összekötve szinte garantálják a sikert. Remélem minden fogynivágyó eredményesen tudja majd alkalmazni az itt leírtakat, ehhez mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok.

 

[Nem látom itt értelmét HCA és más zsírégetők, esetleg Chitosan alkalmazásának, de a többi zsírégető és fogyasztószer egy későbbi cikk témája lesz. A koffeinnel és koffein tartalmú zsírégetőkkel kapcsolatban azt tartom fontosnak kiemelni, hogy 18 éves kor alatt, mivel a szervezet még alakulóban van, ne fogyasszunk ilyen készítményeket, mert a hormonális rendszer egyensúllyának kialakulását, a lehetséges testmagasság, a maximális kalciumtartamú csontrendszer elérését negatívan befolyásolhatja az erőteljes fogyókúra, a testzsír csökkenés, és a szorongásra -amit a koffein okozhat- is hajlamosabb lehet egy serdülő. Ekkor inkább a mérsékelt testmozgás és étrendváltoztatás segíthet. Egészségügyi problémák esetén orvos tanácsát érdemes kikérni. Érdemes elolvasni az E/C/A cikket is, hogy tájékozódjunk. A koffeintartalmú kiegészítők menyiségét fokozatosan, több nap alatt javasolt a tervezet mennyiségre emelni, a minden forrásból összesen bevihető koffein maximális mennyisége 3*200mg, azaz napi 600mg. Az L-karnitin és kolin önmagában is segíthet ha megfelelően összeállított és komplex az életmódváltoztatás, és néhány egészségügyi problémában is jótékony hatásuk lehet.]

Tihanyi András

Irodalom:

  • Carnitine and physical exercise.
    Heinonen OJ. Sports Med 1996;22:109-132.
  • Acetyl-L-Carnitine Supplementation Differently Influences Nutrient Partitioning, Serum Leptin Concentration and Skeletal Muscle Mitochondrial Respiration in Young and Old Rats1
    Susanna Iossa, Maria Pina Mollica, Lillà Lionetti, Raffaella Crescenzo, Monica Botta, Antonio Barletta and Giovanna Liverini2
    J. Nutr. 132:636-642, 2002
  • Effects of L-carnitine supplementation on physical performance and energy metabolism of endurance-trained athletes: a double-blind crossover field study author Colombani, P.; Wenk, C.; Kunz, I.; Krahenbuhl, S.; Kuhnt, M.; Arnold, M.; Frey-Rindova, P.; Frey, W.; Langhans
  • Fat metabolism during exercise: a review. Part I: fatty acid mobilization and muscle metabolism author Jeukendru, A.E.; Saris, W.H.; Wagenmakers, A.J.
  • Influence of carnitine supplementation on muscle substrate and carnitine metabolism during exercise
    M. Soop, O. Bjorkman, G. Cederblad, L. Hagenfeldt and J. Wahren
    Journal of Applied Physiology, Vol 64, Issue 6 2394-2399
  • L-Carnitine L-tartrate supplementation favorably affects markers of recovery from exercise stress
    Jeff S. Volek1, William J. Kraemer1, Martyn R. Rubin1, Ana L. Gómez1, Nicholas A. Ratamess1, and Paula Gaynor2
    Am J Physiol Endocrinol Metab Vol. 282, Issue 2, E474-E482, February 2002
  • Carnitine metabolism during exercise in patients with peripheral vascular disease
    W. R. Hiatt, D. Nawaz and E. P. Brass
    Journal of Applied Physiology, Vol 62, Issue 6 2383-2387
  • Acetylcarnitine formation during intense muscular contraction in humans
    R. C. Harris, C. V. Foster and E. Hultman
    Journal of Applied Physiology, Vol 63, Issue 1 440-442
  • Carbohydrate ingestion reduces skeletal muscle acetylcarnitine availability but has no effect on substrate phosphorylation at the onset of exercise in man
    Matthew J. Watt, G. J. F. Heigenhauser, Trent Stellingwerff, Mark Hargreaves and Lawrence L. Spriet
    Journal of Physiology (2002), 544.3, pp. 949-956
  • L-Carnitine supplementation combined with aerobic training does not promote weight loss in moderately obese women.
    Villani RG, Gannon J, Self M, Rich PA.
    Int J Sport Nutr Exerc Metab. 2000 Jun;10(2):199-207.
  • Effects of carnitine coingested caffeine on carnitine metabolism and endurance capacity in athletes.
    Cha YS, Choi SK, Suh H, Lee SN, Cho D, Li K.
    J Nutr Sci Vitaminol (Tokyo). 2001 Dec;47(6):378-84.
  • Strategies to enhance fat utilisation during exercise.
    Hawley JA, Brouns F, Jeukendrup A.
    Sports Med. 1998 Apr;25(4):241-57.
  • Effects of L-carnitine supplementation on physical performance and energy metabolism of endurance-trained athletes: a double-blind crossover field study.
    Colombani P, Wenk C, Kunz I, Krahenbuhl S, Kuhnt M, Arnold M, Frey-Rindova P, Frey W, Langhans W.
    Eur J Appl Physiol Occup Physiol. 1996;73(5):434-9.
  • Carnitine: vitamin or doping?
    Krahenbuhl S.
    Ther Umsch. 1995 Oct;52(10):687-92.
  • Effect of aspartate, asparagine, and carnitine supplementation in the diet on metabolism of skeletal muscle during a moderate exercise.
    Lancha AH Jr, Recco MB, Abdalla DS, Curi R.
    Physiol Behav. 1995 Feb;57(2):367-71
  • Carnitine and Choline Supplementation with Exercise Alter Carnitine Profiles, Biochemical Markers of Fat Metabolism and Serum Leptin Concentration in Healthy Women1
    Nobuko Hongu and Dileep S. Sachan2
    J. Nutr. 133:84-89, January 2003
  • Absorbing competition for carnitine
    Peter M. Taylor
    Journal of Physiology (2001), 532.2, p. 283
  • Carnitine as an essential nutrient
    P. R. Borum and S. G. Bennett
    Journal of the American College of Nutrition, Vol 5, Issue 2 177-182
  • Influence of carnitine supplementation on muscle substrate and carnitine metabolism during exercise
    M. Soop, O. Bjorkman, G. Cederblad, L. Hagenfeldt and J. Wahren
    Journal of Applied Physiology, Vol 64, Issue 6 2394-2399
  • Renal adaptation to dietary carnitine in humans
    CJ Rebouche, KA Lombard and CA Chenard
    American Journal of Clinical Nutrition, Vol 58, 660-665
  • Dietary carnitine effects on carnitine concentrations in urine and milk in lactating women
    ME Mitchell and EA Snyder
  • Usefulness of L-Carnitine, A Naturally Occurring Peripheral Antagonist of Thyroid Hormone Action, in Iatrogenic Hyperthyroidism: A Randomized, Double-Blind, Placebo-Controlled Clinical Trial
    Salvatore Benvenga, Rosaria M. Ruggeri, Antonia Russo, Daniela Lapa, Alfredo Campenni and Francesco Trimarchi
  • Mechanism of carnitine acylcarnitine translocase-catalyzed import of acylcarnitines into mitochondria
    MS Murthy and SV Pande
    J. Biol. Chem., Vol. 259, Issue 14, 9082-9089, 07, 1984
  • Supplemental carnitine and exercise
    Eric P Brass
    American Journal of Clinical Nutrition, Vol. 72, No. 2, 618S-623s, August 2000
  • Carnitine-Related Alterations in Patients With Intermittent Claudication
    Indication for a Focused Carnitine Therapy
    Gregorio Brevetti, MD; Fabio di Lisa, MD; Sergio Perna, MD; Roberta Menabó, BS; Roberta Barbato, BS; Vincenzo Domenico Martone, MD; Noris Siliprandi, MD
    Circulation. 1996;93:1685-1689.
  • Propionyl L-Carnitine Improvement of Hypertrophied Heart Function Is Accompanied by an Increase in Carbohydrate Oxidation
    Brett O. Schönekess, Michael F. Allard, Gary D. Lopaschuk
    Circulation Research. 1995;77:726-734.)
  • Carnitine stimulation of glucose oxidation in the fatty acid perfused isolated working rat heart
    TL Broderick, HA Quinney and GD Lopaschuk
    J. Biol. Chem., Vol. 267, Issue 6, 3758-3763, 02, 1992
  • The Role of Carnitine and Carnitine Supplementation During Exercise in Man and in Individuals with Special Needs
    Eric P. Brass, MD, PhD and William R. Hiatt, MD
    Journal of the American College of Nutrition, Vol. 17, No. 3, 207-215 (1998)
  • CARNITINE MAY BENEFIT ATHLETES
    Robert Crayhon, MS
    Boulder, CO
    Journal of the American College of Nutrition, Vol. 17, No. 6, 649-650 (1998)
  • Carnitine "May" Benefit Athletes
    Eric P. Brass, MD, PhD William R. Hiatt, MD
    Journal of the American College of Nutrition, Vol. 17, No. 6, 649-650 (1998)
  • Carnitine Increases Glucose Disposal in Humans
    Andrea De Gaetano, MD, PhD (Math), Geltrude Mingrone, MD, PhD, FACN, Marco Castagneto, MD, FACS and Menotti Calvani, MD, PhD,
    Journal of the American College of Nutrition, Vol. 18, No. 4, 289-295 (1999)
  • Carnitine as an Ergogenic Aid in Health and Disease
    Gilbert G. Gleim, PhD, FACN and Beth Glace, MS
    Journal of the American College of Nutrition, Vol. 17, No. 3, 203-204 (1998)
  • Caffeine, carnitine and cholin supplementation of rats decreases body fat and serum leptin concentration as does exercise
    Nobuko Hongu and Dileep S. Sachan
    J. Nutr. 130: 152-157, 2000.


Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-06-23
Sziasztok! Karnitin mellé Arginint is használni mennyire lenne hasznos vagy javasolt-e egyáltalán?
 
Válasz
2018-06-25
Szia!

Erősen javasolt, nagyon jól kiegészítik egymás hatásait.

?
Kérdés
2017-09-22
szia nem oldódik sem hideg sem meleg vízben a l carnitine porom mit tegyek?
 
Válasz
2017-09-22
Idd meg oldatlanul, keverd meg, hogy ne üljön a víz alján és lehúzod.

?
Kérdés
2017-05-24
Sziasztok!
Én por formájában venném meg az Acetyl L Carnitine-t, az egyik kérdésem az lenne hogy melyik termékkel lehetne kombinálni, illetve milyen mennyiségben vegyek be az Acetyl L Carnitine-ből és az álltalok javasolt termékből aerob edzés előtt?
Szálkásításon vagyok, még van 3 hónapom belőle, 185 cm magas, 93 kg 27 éves fiú vagyok de 90 Kg alá lenne jó becsúszni.....
Valamint ha egy nap van egy aerob és egy súlyzós edzésem is akkor ez a mennyiség mehet a súlyzós edzés előtt is?

Elnézést ha nagyon kezdő a kérdés, nem ma kezdtem a sportot de a tápkiegek ezen része sosem érdekelt de gondoltam kipróbálom és megnézem hogy hat vagy nem és ha már így akkor olyanoktól kérek infót akik tudnak is a szakmában :)
 
Válasz
2017-05-26
Szia!

Mehet üresen is, de ha az íze miatt kevernéd mással, akkor használj BCAA-t erre a célra. Ha súlyzós edzés után van az aerob, akkor súlyzós előtt nyomd be az egészet és meg is van oldva a dolog.

ViiBoo (2013-04-09 10:48:27)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok! www.hir24.hu/tudomany/2013/04/08/megvan-a-sziv-igazi-ellensege/ http://online.wsj.com/article/SB10001424127887324050304578408702646200088.html Erről kinek mi a véleménye? Szóval a karnitin a szív ellensége?? Remek, én meg 3 hónapja szedem...
Moderátor megjegyzése:

Imádom az ilyen híreket. A karnitinnel van mindenki elfoglalva, amikor globálisan megy tönkre az emberek egészsége. Ha megnézed figyelmesen, a koleszterin azért még mindig fő bűnös. azaz, ha figyelsz a koleszterin bevitelre, akkor nem lesz ilyen problémád.

Aki meg nem figyel a koleszterinbevitelre, az minek szed karnitint, amikor az csakis diéta mellett  lehet hatásos? Magyarán szólva, a kutatás igen életszerűtlen körülmények között zajlott. Emlékszem egyszer a béta-karotinról kitalálták hogy tüdőrákot okoz.  Mert egy kutatásban dohányzók esetében növelte a tüdőrák kockázatát.

Tehát dohányzó embereken végeztek egy kutatást, és kihozták, hogy aki rákos lesz közülük, azért a béta-karotin felelős. Milyen világban élünk???

Elcarim (2012-06-05 19:21:46)  
like_button dislike_button
 
Helló! Ebben a formában ez egy megkönyebbülést hozó cikk, de mitörténik ha az alkalmazó "leáll a szerekről"?
Moderátor megjegyzése:

Mármint a karnitinről? Semmi, nem tudom, mire gondolsz?



Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
BB.Tv Episode #86
Kökény Kar Béla, a Kathi családban nem csak Béci szép, hanem a barátnő Oláh Vivien is odavág, Bunny meg egy Toyota MR-2e...
Félkezes ton-halom
Megalkottuk a “salátát”, ami tartalmaz kellő mennyiségű fehérjét, szénhidrátot és még jó zsírokat is. Idáig a salátát bi...
5 tudományosan bizonyított táplálkozási tanács szálkásításhoz
Felugrottak rád a kilók? Már rég diétáztál, és szeretnél a legmodernebb szabályok szerint szálkásítani? Olyan tanácsokat...
Legfrissebb cikkek
Hogyan eddzünk teniszkönyökkel a teniszkönyök ellen?
Ha teniszkönyök mellett szeretnél edzeni és kigyógyulni belőle, akkor hasznodra válhat ez a cikk. Másnak már segített....
Edzés a B-oldalon túl
"_A b oldal (angolul b-side vagy flipside) az 1950-es évektől kezdődően kiadott 7"-es kislemez azon oldalát jelölte, ame...
Molnár Peti: mit egyél? - és mit ne!
Molnár Peti ezúttal a kajáról oktat, érdemes megfogadni a tanácsait akkor is, ha diétázol! ...
Csajok a teremben 7: Válledzés
Az esztétikus női fizikumnak ugyanúgy része a kerek vállizom, mint a formás fenék és a comb. Itt van néhány gyakorlat, a...
Testépítő vs. erőemelő, CrossFit-es, súlyemelő: ki az erősebb?
Zseniális anyagra bukkantunk a bodybuilding.Com-on, ahol összemérték különböző sportolók erejét. Nézzük meg, ki az erőse...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
329 ms