Energiaital, energizáló vagy bemelegítő krém?

Energiaital, energizáló vagy bemelegítő krém?

2016-12-11
 / 4.8
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Az edzés előtti formulák hallatlanul népszerűek, de nem biztos, hogy egyáltalán szükség van rájuk. Egyáltalán energizáljunk vagy csak melegítsünk?

Háromféle kiegészítőről beszélünk, amelyek két csoportot alkotnak beviteli mód szerint: az egyik típus szájon át használható (divatos szóval orális, mint anno Bill Clinton irodája), a másik pedig bőrön át való felszívódással működik. (Perkután, ha az idegen szavakra izgulsz.)

A három félét azonban rögtön redukálhatjuk kettőre, mert épeszű ember nemhogy nem veszi ide az energiaital nevű élelmiszer vagy üdítőital-ipari szemetet, hanem nem is fogyasztja. További lelki segítségként azt is megjegyezném, hogy az üdítőital-ipar úgy ahogy van, (nagyon kevés kivétellel) kuka: mindaz, amit a boltban üdítőital néven találsz, ipari hulladék és eléggé ártalmas. Kéretik ennek tudatában iszogatni a lájt kóládat.

Nyilván mi mindig a sportolóknak szánt termékekről beszélünk, amit szaküzletben kapsz, nem a közértben. Az autódhoz fékbetétet azért már nem a teszkóban próbálsz meg venni, így az edzés előtti formuládat vagy bemelegítő eszközödet sem kevered a gagyi energiaitallal.

Szerencsére az energiaital-gyártók vannak olyan rendesek, hogy meg se próbálják sportolók felé kommunikálni, de persze ez nem puszta jófejség, hanem annak mezei pénzéhség okán való felismerése, hogy az emberek többsége marhára nem akar sportoló lenni. Energiaital-szopogató rajcsávó már annál inkább, így ez a csodálatos ipari szegmens épp ennyit ér.

Az tápkieg gyártók által kifejlesztett edzés előtti formulák (bedurrantók/energizálók/mentális fókusz fokozók) hallatlanul népszerűek.

Szívesen mondanánk azt, hogy valójában nincs rájuk szükség és sokkal fontosabb kiegészítők is vannak, de ezt az elméletet gyakran homlokon vágja a valóság.

A legtöbben ugyanis nem profi sportoló életmódot élnek, így nem egész napi pihengetés után mennek le edzeni, hanem általában mentális, esetleg fizikai kimerültség állapotában. Ha agyilag zokni vagy, nem fogsz tudni odafigyelni, koncentrálni, márpedig a jó edzés komoly idegrendszeri terhelést jelent.

Ebben pedig nagyon sokat segítenek az edzés előtti formulák. Persze ebből is a minőségit kéne választani és figyelembe kell venni, hogy problémás-e neked a koffein, hiszen van, amelyik magas koffein tartalmú.

Manapság már nagyon okos kis formulák vannak, amelyek okos tápanyagok szinergizmusával fokozni tudják az edzés intenzitását meg ilyesmit.

Na de ez még nem minden, az energizálás - nevezzük az egyszerűség kedvéért annak - nem elég. Be is kéne melegíteni. Amikor ugyanis jól beenergizálva nekiesel a hideg izomnak, nem a kívánt mikrosérüléseket fogod okozni, hanem a nem-kívánt nem-mikro sérüléseket, ízületi sérüléseket, vagy jó esetben csak nyűglődni fogsz és nem megy. Hideg izommal edzeni olyan kellemes a testnek, mint hideg motornak a pörgetés.

Erre jó a bemelegító krém.

Az edzés előtti bemelegítés fontosságát nem nagyon lehet túlragozni, mégis mindenki hanyagolja. A jó bemelegítőkrém az ízületet melegíti be, belül nem csak a bőrt. És gyógynövény hatóanyagainak számos jótékony hatása van mind az izomszövetre, mind az ízületekre és a szalagokra. Hatalmas biztonságérzetet ad, amikor üzemmeleg ízületekkel állsz neki a munkának!

Ez a két dolog, amit edzés előtt érdemes használni. Sokaknál menő még az edzés előtti kávézás, de erre mi csak kuncogva legyintünk. Jóhogynem szívnak el rögtön egy cigit!

250 ml 
 / 4.8
 
6 990 Ft


Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

steelpenguin (2016-12-12 11:49:36)  
like_button dislike_button
 
Nem tartozik igazán a témához, csak a cigiről jutott eszembe, hogy egyszer volt balszerencsém lakóhelyem megye 2-ben vitézkedő aranylábúinak egyik meccsén az öltöző környékén lenni. (Engem találtak meg a megtisztelő feladattal, hogy neten segítsek jegyzőkönyvet feltölteni.) Na ott a többség egy energiaitallal indított, aztán magukra kentek egy karton jégbalzsamot. Mikor lejöttek szünetre, a fél csapat megállt az öltöző előtt elszívni egy cigit. A meccs utáni hidratálást persze egy doboz Borsodival teljesítették. Persze az edzőterem előtt is gyakran ácsorog pár edzőtárs/edző cigivel. Hülye egy szokás.
janos_012d03 (2016-12-12 11:01:14)  
like_button dislike_button
 
Azért a kávé és a cigi nagyon nem egy kategória. Én érzem, hogy nálam működik a kávé, szeretem a "jó kávét" ami egy tisztes eszpresszóból főzött kapucsínó formájában realizálódik. Ha placebó, akkor az, de működik. Ez a lényeg és nem árt az egészségednek napi 2 ilyen ital, hanem használ. (persze mindenféle édesítőszer nélkül) Mindemellett nem vitatom, hogy egy céleszköz, mint egy tápkieg hatásosabb tud lenni. Viszont nálam ez arra elég (és ennyire is kell nem többre), hogy a punnyadást ami meló után és az onnan haza vezető 1-1.5 órás autóvezetés (kb fele dugóban) közben elfog, elillan. Nyilván nem úgy hat mint Popeye-re a spenót.
Polgie (2016-12-12 10:38:50)  
like_button dislike_button
 
Cigi persze nem, de 1-1,5 kávé néha lemegy, főleg 2 állás, meg 2 gyerek mellett, mielőtt este beesek az edzésre. Ttudom, kicsit oldschool, de a cikk nekünk (is) szól, 35 felettieknek -a bemelegítés és a krém miatt gondolom. Ne vessetek rám követ, de: jó lehet még az (eredeti német) lóbalzsam is. S egy gyógyszerész-tanácsot közzé téve: érdemes a hűsítős krémet használni, mert az (kisebb) gyulladás mellett is lehet alkalmazni. Mert ugye edzés egy kis derékfájdalom miatt nem maradhat ki...


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Az otthoni edzés mestere
Kerülnéd lehetőleg a termek nagy részére jellemző tömeget, vagy mondjuk nem szeretnéd a fél várost átutazni egy edzés ke...
A tizennyolcadik hónap
Ebben a hónapban lényegében az előzőben bevezetett koncepciót folytatjuk, azaz a szuperszetteket és a váltakozó ismétlés...
Vetkőzősorozatok - mennyi súlyt dobjunk le?
Nyilván sokan próbáltuk már a vetkőzősorozatokat, hogy megnöveljük edzéseink intenzitását. Azonban mennyire foglalkoztun...
Legfrissebb cikkek
Amit nem tudtál a BCAA-ról
Dudás Ádám bemutatja a leganabolikusabb aminosavat, ami nem egyenlő a BCAA-val, hanem annak része, és megmondja, miért é...
Agyvérzést kapott a fogyasztástól a Titan FC MMA-bajnoka
A 26 éves Rudson Caliocane (profi MMA mérleg: 7-2) túlzásba vitte a fogyasztást, ezért óriási árat kellett fizetnie: egy...
Mennyit költesz valójában evésre?
A low carb és a ketogén diéta trendje megállíthatatlan. Itt már írtunk a ketogén étrendről. Már nem csak kósza hóbort ...
Kivágta Shawn Rhoden-t az Olimp
Az év első negyedében írtuk meg a hírt, hogy Shawn Rhoden-t, a 2018-as Mr. Olympiát leigazolta a Shop.Builder-en is elér...
Szabadsúly vs. gépek Kiss Jenővel
Sokan tartják hatásosabbnak a szabadsúlyokkal végzett edzéseket a gépekkel végzetteknél. Igazuk van vagy valóban lehet h...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
316 ms