Égess több kalóriát szuperszettek segítségével!

Égess több kalóriát szuperszettek segítségével!

2010-08-26
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Az elmélet szerint a szuperszettezés közben - amikor is két antagonista izomcsoportot edzünk meg egy-egy gyakorlattal, pihenő nélkül - több kalóriát égetünk el, mint a hagyományos sorozatokkal, így ez jó módja a zsírvesztésnek.

Egy kutatás során, melyet a New York-beli Syracuse Egyetemen végeztek, a férfi alanyok szuperszettekkel és hagyományos sorozatokkal végeztek súlyzós edzéseket. A hagyományos sorozatokkal edző csoport fekvenyomásokat, majd ezt követően döntött törzsű evezést végeztek, ezután álló karhajlítás, és fekvő tricepsznyújtás következett, ugyancsak hagyományos sorozatokat alkalmazva. Végül lábnyújtást és lábhajlítást végeztek. Minden gyakorlatból négy sorozatot végeztek, egy perces pihenőkkel a sorozatok és gyakorlatok között.

A szuperszettező csoport a fekvenyomást a döntött evezéssel, a karhajlítást a ticepsznyújtással, valamint a lábnyújtást a lábhajlítással párosítva szuperszettezett, 4-4 sorozatot végezve mindegyik gyakorlatból. A szuperszettek között 1 perces pihenők voltak.

A kutatók azt találták, hogy a szuperszettezés hatására 35%-al több kalóriát égettek az alanyok percenként az edzés ideje alatt, mint a hagyományos sorozatokat végző csoport, valamint az edzés befejeztét követő egy órán belül ugyancsak 35%-al több kalóriát égettek el.

Ebből következik tehát, hogy a szuperszettezés remek módja a kalóriafelhasználás megnövelésének. Az edzés ideje alatt és az után is megnöveli a kalóriaszükségletet, ami hozzásegíthet minket a testzsír csökkentéséhez (természetesen mit sem ér mindez egy jól megtervezett diéta nélkül - a szerk.).

Álljunk meg egy percre...

A fenti programban egy perces pihenők vannak előírva. 2-3 perces pihenők beiktatásával növelni tudjuk a használt súlyok nagyságát, és az ismétlésszámot, ami nagyobb növekedést eredményez (vagy diétában segít megőrizni az izomtömeget - a szerk.). Mindazonáltal a rövidebb, pl. egy perces pihenők beiktatása, magasabb IGF-1 szintet eredményez (inzulinszerű növekedési faktor), ami ugyancsak elősegíti az izomnövekedést.

Súlyzós edzéseket végző férfiak 4 sorozat fekvenyomást és 4 sorozat guggolást végeztek 85% RM-et alkalmazva, 60, 90, 120 másodperces pihenőkkel a sorozatok között. Az IGF-1 szint csak az egy perces pihenők alkalmazásakor mutatott növekedést. Alkalmanként tehát iktass be egy perces pihenőket a sorozatok között, miközben a súlyt nem csökkented, maximum az ismétlésszámot 6-8 körülre viszed le, így az IGF-1 szintedet is növelheted és a növekedésnek is kedvezni fogsz.

Forrás: Flex, 2010 sept



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Creasyn - Több mint kreatin
Többféle kreatin rengeteg plusszal, amelyek segítenek a hosszú időtartamú, kitartó edzésben és még a zsíranyagcserét is ...
Nyújtani edzés előtt? Nooormális? Igen!
A nyújtásnak két fajtája is van, és ezek közül az egyiket tényleg kerülni kell a súlyzós edzések előtt, de a másikat vis...
A funkcionális edzés eszközei: BOSU
A funkcionális edzés eszközei: BOSU. Egy kerek alapon elhelyezett félgömb alakú, levegővel feltöltött gumifelületű eszkö...
Legfrissebb cikkek
Forró, hideg
Annyit írtunk már edzésről, diétáról, de még a pihenésről is – látványosan formálják át a testünket, és kétségtelenül ez...
Mindenkit lenyomtunk szkanderben
Egy rövid hírrel szakítjuk meg adásunkat a Shop.Builderen, erről ugyanis hallanotok kell. Többször foglalkoztunk már szk...
Hogyan lehet gyorsan változni?
Benis Vivien bikini fitness bajnok és Protein Buzz team tag mesélte el nekünk, hogy hogyan tud akár hetek alatt tökélete...
Idegeskedjünk!
Kormos Zoltánnal nem idegeskedtünk, viszont körbejártuk, milyen hatások érik edzés alatt az idegrendszerünket. ...
Borban az igazság - Kollagénes rozé
Egy csipet egészség, egy kicsi lazulás: összekötöttük a kellemest a hasznossal! Urbán Ági rozés koktélját láthatjátok....
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
215 ms