Edzőtermi görbe tükör - magadra ismersz?

Edzőtermi görbe tükör - magadra ismersz?

 / 4.7
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Ahogyan minden sportágnak, a testépítésnek is megvannak a kontárjai, és az egyes edzőtermek is sajátos atmoszférával rendelkeznek. Mint egyébként az élet bármilyen más területén, legyen szó például munkahelyről, vagy iskoláról, egy terem közössége is igen sokszínű tud lenni. Bizony minden edzőteremben megfordul sokféle állatfaj, és nem, nem a tulajdonos kutyájára gondolunk. Olyan embertípusokról ejtünk most szót, akiket szinte minden teremben megtalálni... és nem félünk kíméletlenül, kissé rendhagyó stílusban fogalmazni. Esetleg magadra ismersz? Ne félj, változni sosem késő! ;)

Az ember alapvetően társas lény... vagy mégsem?

Számos, a teremben megforduló állatfaj egészen más értelemben tekinthető társas lénynek, mint egy normális ember. Társas lény az exhibcionista a maga módján, mert szeret páváskodni a létező, vagy nem létező izmaival, az általa divatosnak hitt megjelenésével. Társas lény az agresszív paraszt, hiszen ahhoz, hogy férfiúi dominanciáját demonstrálhassa és önmagának folyamatosan bizonyíthassa, közönségre és persze alanyokra van szükség. Szintén társas lény a szociálgyúrós, aki csak dumálgatni jár le, de azon kívül, hogy másokat hátráltat az edzésben, legfeljebb magát szórakoztatja. Sebaj, legalább huszonötször átdumálta, hogy a hétvégén mekkorá piáltak Lacáékkal.

Edzőtermi görbe tükör

Egy dolog tehát közös ezekben az embertípusokban: szükségük van közösségre ahhoz, hogy a gyökérségüket kifejezésre juttathassák. Az edzés itt nem feltétlenül tényező, az csak egy másodlagos dolog, kvázi egy ürügy, ami a terembe vonzza EZEKET. Tanulmányozzunk hát néhány példát, persze csak elméletben, hogy azért tudjuk, milyenek ne legyünk. Legalább mások érdekében.

1) Minden terem rezidens állatja: az okosparaszt

Ő az, aki mindenkinél mindent jobban tud. Ő az, aki mindenkit ismer, őt viszont szinte senki. Ő az, aki meg fogja Neked mondani, hogyan nyomj szabályosan fekve, még akkor is, a különbség a fizikumotokban és az edzésetek minőségében nyilvánvaló a Te javadra. Ő az, aki elpofázza az okoskodásával azt az időt, amit Te egy komplett edzéssel képes vagy eltölteni. Az okosparaszt. Elméleti tudása határtalan, még azt is elmagyarázza, amiről tulajdonképpen gőze sincs, de addig csűri-csavarja a szavakat, amíg valami értelmesnek tűnő okosságot nem varázsol belőle. Eszed ágában se jusson személyi edzőt fogadni, mert az okosparaszt előbb vagy utóbb megtalál -bizony, keresned sem kell-, és hidd el, ő mindig melletted fog állni, és a segítségedre lesz... kéretlenül is. Ő a terem "kábelbarátja". Az irritáció benne testet ölt. Egyetlen dolog hozható fel mentségére: nem akar ő rosszat. Bár igazából jót sem, leginkább saját magának keres nap mint nap igazolást, ha már az általa kitűzött célokat képtelen megvalósítani. A teremben végez lelki onanizációt; a maga nemében ez gusztustalan. Fujj, hess, takarodó!

2) Az agresszív gyökér

Ne nézzél! Mit nézel? Mi van? Sokszor ki sem mondja, de elég, ha csak véletlenül akad össze a tekintetetek. Lendületesen mászkál a teremben, tökéletesen nem érdekli, hogy mást esetleg zavar edzés közben, vagy kis híján fellöki a másikat, ha az nem tér ki előle. Ő csak megy, mint egy rohadt tank. Megy, mert küldetése van. Most gyurmázás van, az izmok pedig kellenek, mert a gyökér jellemhez kell az izom: "az elrettentő fizikum" szerves része a jelenségnek. Hiszen hogyan is érvényesíthetné az akaratát másokkal szemben a termen kívül, pusztán azért, mert ő a Tibi? Jaj annak, aki véletlenül megkérdezi, hogy szabad-e a gép, vagy beszállhat-e. Nem, nem szabad a gép, Te takarodj szépen, "ne brenkózzál", húzzál szépen elfelé, mert most övé a gép, a pad, a minden, teljesen mindegy, hogy akár 10 percig sem nyúl valamelyikhez.

Az agresszív

A törölközője (már ha van neki) a fekpadra van terítve, a kulacsa az evezőpadon van, a telefonja (mert bármikor hívhatják a spanok) a Scott-padnál felejtődött. Éppen csak annyira, hogy ne tudd hsználni az adott eszközt... de hozzá ne merj nyúlni, hogy 15 centit arrébb rakd, hát mégis ki vagy Te?! Hogy mered?! Várjál a sorodra, mert most testépítés van. Természetesen minden eszköz, amit Te használsz, alanyi jogon jár neki abban a pillanatban is, amikor dolgozol vele, tehát ha a padot beállítodat egy szögbe, elég csak fél percre elkalandoznod, és barátunk máris átállította magának, oszt' adja neki ezerrel.

3) A kétlábon járó szemétkonténer

Minden terem szériatartozéka: a büdös ember. Jó, egy kicsit mindenki büdös, hiszen izzadunk, meg minden, de ő nem csak egyszerűen büdös. Ő kriminálisan büdös. Rohadtul büdös, olyan szaga van, mint egy állatnak, sőt, annál is rosszabb, mint két állatnak, akik egy emésztőgödörben dagonyáztak éppen, és most a teremben bűzölögnek, hogy teljes legyen számodra az élmény. Nem tudni, milyen kémiai mechanizmusok révén képes a teste ilyen szagot produkálni, de köszönnie sem kell: háttal állsz neki, még a hangját sem hallottad, de már tudod, hogy megjött. Megfordulsz... ugye nem? Nem, egyelőre megúsztad, még csak az öltözőben van. A rohadt életbe! És még edzeni is fog, mi lesz akkor? Ideje sietned, mielőtt Büdi megjelenik. A legjobb, ha arra törekszel, hogy semmilyen kapcsolatba ne kerülj vele, inkább a választott súlyról is mondj le, csak hogy ne kelljen vele egyezkedni, mert egy idő után haverok lesztek, és mindig kezet akar majd fogni. A tenyere már edzés előtt tocsog a büdös verítéktől, a legjobb persze edzés után, amikor már letusoltál, tisztán és illatosan állnál tovább, de ő utadat állja, hogy elköszönjön: nyújta a kezét. És Te megsemmisülsz. Jobban jársz, ha diszkréten kezet mosol a jattolás után, mert az utcán azt fogják gondolni, Te árasztasz olyan szagot, mint egy szemétkonténer. Kisebb közösségekben a Büdit ki szokták golyózni, mindig cinkelik, hogy vízihullaszagot áraszt, de az aduász a részéről leggyakrabban csak ennyi: "jóvammá', törődj a magad dolgával..." De hogyan? Nem teheted meg, ha ráderőszakolja a szagát. Az ilyen embert gyakran éri fenyegetés, hogy vegytisztításban fog részesülni, ha nem hagy fel a bűzölgéssel, de meddő a dolog. Büdösnek született, ilyen is marad. Veri őt a sors rendesen. És ő is magát és ebertársait azzal, hogy a mai edzés után sem tusolt le.

4) A fingós

Ő az az ember, aki a terem összes fingját magáénak tudhatja még akkor is, ha kivételesen nem ő fingott. Persze kár ezen ugrálni, alapvetően az ő belében erjed valami mindig, és ő az, aki sunyi módon eregeti a metánt. A terem öreg rókái már azonnal ránéznek, amikor valamelyik szegletből elhangzik a kérdés: "öcsém, ki fingott ilyen rohadt büdöset?!" Ő viszont nem néz senkire, hiszen a záróizmai már arra rendezkezdek be, hogy folyamatosan gázosítsa a termet. Olyannyira tudatában van saját bűnösségének, hogy már szinte elhiszi, hogy nem is ő volt. Időszakosan azért változtat a receptúrán, hogy ne legyen annyira feltűnő: néha beválaszt egy új fehérjét, vagy tömegnövelőt, de ha igazán peched van, éppen valami szójás cuccot nyomat. Ahogy magadba szippantod a gázfelhőt, szinte látod magad előtt a teljes emésztési ciklust attól a ponttól kiindulva, hogy elkészíti a turmixot, és a szájába kerül a matéria. Szinte látod azt is, ahogyan egy ponton megreked a dolog valamelyik béltraktusában, és beindul a rothadás. Aki még nem észlelte a jelenséget, joggal feltételezi, hogy pár hete meghalt valaki a teremben, csak nem vette észre senki. Emberünk ellen nincs orvosság. Egyetlen lehetőséged van a túlélésre: ha más időpontban edzel, mint ő. De ez úgysem fog összejönni, mert véletlenül ő is más időpontban fog edzeni, és véletlenül pont akkor, amikor Te. Szagold a fingot, ez az igazán hárdkór! Nem kell ammónia a felhúzáshoz, csak meghúzod az ujját, és adja a naftát a megőrülésedhez. Ordít, megfeszül, felhúz! Inkább ájulásig csinálod, csak ne kelljen kitisztulnod, mert ez az aroma előbb vagy utóbb, de ki fog készíteni.

5) A szép szar

Ő díszelegni jár le a terembe. Néha vannak izmai, attól függ, hogy éppen cuccol-e, de általában nem sok mindent tud felmutatni, csak a méregdrága Air Max-et, amiben edz, a szép kis haját, ami edzés közben is formára van nyalva, a feminin nyakvarrású kis pólóját, amiből sejtelmesen kivillan a kis leszolizott dekoltázsa... mint egy rossz lotyó. Mindent látni fogsz, ami fontos az életében: az új telefonját, mert minimum kamuból elkezd vele telefonálgatni, néha láthatod a haverjait, akik csutkára ugyanúgy néznek ki, mint ő. És nagyjából ennyi, itt ki is merült az életének minden értelme. Amikor terembe megy, nem edzeni, hanem megjelenni megy. Ő maga a divat a teremben is. Egy látványosság, egy celeb, egy dísz. Egy idol. Guggolni viszont nem guggol, mert elszakad az új nadrágja, ami éppen passzos, hogy "kiadja a formát", szabadsúlyokat sem nagyon használ, mert az olyan koszos, meg nehéz, meg minden.

Csak gépeket használ, hiszen az ugyanaz, nem? A súlyokkal csínján bánik, mert ha nagyon megizzad, összekócolódik a haj. Vele soha nem fogsz összeveszni a súlyokom. Éppen annyira erőlteti csak meg magát, hogy a parfüm elkezdjen párologni, hadd érezze mindenki, hogy ő nem csak szép, igényes, de tiszta és illatos is. Egyszecsak azon kapod magad, hogy már nem nyomja el a parfümje a fingós metánját; hát hová tűnt? Az imént mintha csak hátraszaladt volna az öltözőbe, de már sporttáskával látod kimenni. Átöltözött, eddig stimmel, köszönni elfelejtett, ez nem meglepő, de az illatfelhő mindent elsöprő erővel tér vissza: a dezodor, a parfüm jól korrigál, ha már nem tusolunk "edzés" után. Pedig igényesek és tiszták vagyunk, nem igaz?

6) Az edzéstechnikus

Ő csak berobban a terembe. Talán köszön, de általában nem. Minden létező gyakorlatot elvégez, egy izomcsoportra minimum 6 gyakorlatot csinál ugyanennyi sorozattal, változó ismétlésszámmal. Néha csak hármat-négyet lök bele egy súlyba üvöltve, de különös ismertetőjele, hogy minden gyakorlatot csak fél, vagy inkább harmad mozgástartományban végez. Mindene fejletlen, de lelkesen csuklyázik 100 kilóval: felemeli a súlyt két kézzel, és bólogat. Headbang-el. Mintha ütemre csinálna. Hörög egy nagyot, és ledobja a súlyt. Hiszen a könnyű nap tegnap volt. Ő az egyetlen, aki végtelen számú húzódzkodást képes elvégezni: ficereg a levegőben, mint a giliszta, a fejével nagyokat biccent. Éppen húzódzkodik, nem látod? Bicepszezés közben általában a saját testsúlyával megegyező súlyt választ, és úgy hintázik, mint a keljfeljancsi. Ő a magányos farkas, neki nincs edzőtársa, ő csak lemegy, elvégzi a dolgát, és kész. Te csak szenvedj: ő intenzív, legfeljebb egy óra alatt végez, és már a színét sem látod.

7) A nepper

A legkülönösebb ismertetőjele, hogy az nem igazán van neki. Ő általában egy jelentéketelennek tűnő figura, de sok robbanásszerű metamorfózis, millió gennyes pattanás hátterében ő áll: a nepper. Sokszor nem is edz, csak lepacsizik az ismerős arcokkal. Az öltözőben többet látod, mint a teremben: a szekrényénél megy a susmus, "valamivel" mindig csencsel. A fél termet ő látja el a szarjaival, sok embernek ő a veszte: elég csak egy gyengébb időszakban szóbaállni vele, és elkezd rádumálni valami motyóra.

A nepper

Ha addig a nevedet sem tudta, akkor is "segít". A nevedet később sem fogja tudni, ez ne zavarjon, a lényeg, hogy vegyél tőle valamit. Legyél ügyfél. Aki nem ügyfél, az nem ember. BCAA, kreatin, Te teljesen hülye vagy? Ember, más dimenziókban kellene gondolkodnod. Mindig van nála egy kis minőségi szemes takarmány, de ha valami "komolyabbat" akar valaki, azt is "megoldja okosba' ". Ő a klasszikus ülzetkötő-karakter, rendkívül empatikusnak és segítőkésznek tűnik, egészen addig, amíg beleéli magát, hogy előbb-utóbb veszel tőle valamit. Aztán nem veszel, és utána senki vagy. Fontos tudni, hogy a legnagyobb hátrány az, ha vele nem vagy jóban. Mert megfosztod magad a jótól. Sebaj, szopogasd csak az edzés közbeni italodat, addig ő megoldja mindenkinek a fejlődését.

8) A gengszter

Az agresszív gyökér társaságban működő változata. Hallod nyikorogni a 15 éves Audit, amikor megérzik a haverjaival. Már tudod, hogy ő az, ők azok. Ha elegen vannak, biztos lehetsz benne, hogy pont azokhoz az eszközökhöz nem fogsz hozzáférni, amiket használnál, mert ott csoportosulnak, és ha véletlenül pont arra lenne szükséged, valamelyikük azonnal le fogja stoppolni, amint meglátja, hogy használnád. Használni viszont jó eséllyel már nem fogja. Értelmesen nem lehet velük kommunikálni semmilyen formában, ha véletlenül bármelyiket megszólítod, elnémulnak, kapsz egy nézést, de a szóbeli reakciót már jó eséllyel nem, vagy csak 1-1 szót. Végigpofáznak két órát, az egyik telefonnal a kezében sétálgat fel-alá úgy, hogy a könyöke a plafon felé néz, hatalmas röhögések vannak, mint egy kocsmában. Van minden, ha teljes a brigád, csak edzés nincs. A Joci lehet, hogy ma csúcsot nyom, most úgyis "tele van": emberünk maga 120 kiló a 170 centijéhez, persze zsírizomban, felpakolja 150-re rudat, körbeállják a spanok, és hype-olják: adjad neki! Tegyél rá! Üvölt mint az állat, két spanci segítségével leemeli a súlyt, elvégez 3 ismétlést úgy, hogy ő nyom, a segítője pedig, aki felette áll, evez. Két legyet ütnek egy csapásra. Ma is egy jót edzettek, mindenki örömére lassan elkezdenek hazaszivárogni. Az öltözőbe tényleg csak a szekrénybe zárt dolgaikért mennek be, átöltözni smafu, a telepi kamuflázs pedig az teremben is megállja a helyét, tusolni meg minek, úgyis hamarosan piálás lesz a törzshelyükön.

9) A haver

Ő mindenkivel jóban van. Nem edzeni jár a terembe, hanem társasági életet élni. Mindenkivel végigpacsizik, még veled is, nem baj, hogy nem ismer. Ő mindenki barátja. Bárkivel leáll dumálni bármiről, teljesen mindegy, hogy mennyire ismeri az illetőt. Ha hagyod, a fél életét elmeséli Neked az edzésed alatt, ha nem, továbbáll, és csatlakozik az igazi haverokhoz. Ők a jó hallgatóság, netán partnerek is a dologban. Súlyt addig látsz a kezében, ameddig valamelyik haver-haver segítséget kér tőle egy gyakorlatban. Ő megveszi a bérletet ezekért a pillanatokért, és még csak edzenie sem kell, hogy érezze a testépítés szellemiségét. Ő mások eredményeiből táplálkozik. Megjegyzi, ha látja, hogy fejlődtél, de nem rest szóvá tenni azt sem, ha úgy látja, hogy össze vagy szakadva.

Ha úgy látja, hogy fejlődtél, ekkor általában az az első kérdése, hogy mit használsz. Mindenről és mindenkiről tud mindent, de nem nagyon okoskodik, ő tényleg csak dumálgatni akar. És pont. Amikor a seggedet csutakolod a zuhany alatt, neki akkor is van egy mondata hozzád. A dezodorod pedig az övé is: úgy kalkulálj, hogy mindig "kér egy fújást" a sziszegős szappanból, mert megint "otthonfelejtette" a sajátját.

10) Az öreg gyúrós

Valaha nagy testépítő volt. Mindig van egy sztorija, mindig képes überelni a másikat, hogy ő ennyi idősen ennyivel és ennyivel nyomott fekve, meg guggolt. Bár ebből már semmi nem látszik, de tartsd tiszteletben a lógó melleit, amin pelyhedzik az ősz szőrzet. Légy tekintettel a korára, és tiszteld. Tiszteld a semmit, azt, hogy valahogyan túlélte az elmúlt 60 évet. Az edzés általában nem az erőssége, ritkán látod, hogy komolyabban odateszi magát egy gyakrolatban, de mindig mond valami bölcset, és legalább tusol edzés után. Tusolás után legalább fél óráig biztos lehetsz benne, hogy nem fog felöltözni, csak a törölközőt lobogtatja, magyaráz, sztorizik, okítja a fiatalságot... csak szépen, lassan, öregesen készülődik. Ezidő alatt kereken 500 embernek kell szembesülnie A TEST látványával. De ő legalább következetes: még a dinoszauruszokat is látta mozogni, akkor is köze volt már a testépítéshez (valamilyen mértékben), és a lelkesdése azóta is töretlen. Őt a fiatal társaság tartja fiatalon, nem az edzés. Az már régen nem az igazi.

Fiatal vs idős társaság az öltözőben

Ejthetnénk még szót a különböző hibridekről, mert nem csak ennyire fekete vagy fehér ám a dolog! Bizony léteznek különböző hibrid fajták, a fenti típusok csak olyan alapvetések voltak, tudod, mint a testalkati jellemzők, hogy valaki endomorf, vagy mezomorf, ektomorf... ahogyan vannak endo-mezomorfok is, úgy léteznek fingós gengszterek, két lábon járó szemétkonténer öreg gyúrósok, szép szar haverok is. A variációk száma tényleg végtelen.

Csak nem magadra ismertél? Ejnye... ne félj, változni sosem késő! :)

Jerk



Kapcsolódó cikkek
Három apró infó-morzsa
HÚZÓDZKODÁS ERŐKERETEN A húzódzkodás az egyik legjobb gyakorlat a széles, látványos hátizom fejlesztéséhez, azonban ha nem tudsz elég ismétlést végrehajtani be...
Tanulj meg húzódzkodni
Tanulj meg húzódzkodni, ez az egyik alapvető gyakorlat a hátizom erősítésére. Hányan tudnak húzódzkodni körülötted? Siralmas a helyzet. Ám nem reménytelen! ...
Hypertrophy-Specific Training [HST]
A hipertrófia-orientált edzésmódszer [HST] megszületése az izomsejt növekedési mechanizmusával és a növekedés kiváltásával foglalkozó kutatásoknak köszönhető. A...
30 perces edzésprogram - ha idő szűkében vagy
Ha éppen egy olyan rövidebb időszak jön az életedben, amikor nem igazán jutna idő az edzésre, ezzel a heti 3 alkalmas villámprogrammal minimum szinten tudod tar...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2019-08-17
Okozott ez az iromány néhány nevetéssel töltött percet. Köszi. Még a full szabálytalanul edzők beférhettek volna a sorba. :D
 
Válasz
2019-08-22
na ja :D

?
Kérdés
2019-06-26
Hát ezen nagyon jól elnevetgéltem, köszi :) . Kár, hogy maga a helyzet nem vicces, hisz senki sem lopja a bérletét, és szeretné ugyanazt a szolgáltatást élvezni, mint a többiek, de én is mentem már úgy el teremből, hogy nem bírtam kivárni a mobiltechnológus leányzókat, akik csak egy adott zenére tudtak megmozdulni. És szociológiai tanulmányokat lehetne írni az öltözőkben zajló beszélgetésekből. Fontos megemlítenem még a "padhoz ragadt embereket", az "akkor se kelek fel, ha már átöltöztem" mentalitásukkal :D
 
Válasz
2019-06-28
Én többek között ezért is járok edzeni ESTE

?
Kérdés
2019-05-23
nálunk semmi ilyesmi, vannak persze mindenféle figurák, de szinte mindenki egyedi; ami nekem feltűnő, az a mobilozós, unatkozós lány, ül a gépen, szerencsétlenül néz, vagy mobilozik. A többség normális, de legalább normálisan viselkedik, de alig használ valaki törülközőt. Helyette papírtölők vannak rendszeresítve. Egyetlen, ami kiakaszt, hogy elkezdek vetkőzni, elmegyek a padtól a szekrényig, és mire visszaérek, van hogy odafészkeltek a helyemre a padon. Magamban dühöngök kicsit, majd odébbtelepszem.
 
Válasz
2019-05-23
Szia!

Hát igen, ez a gépelfoglalós dolog sajnos elég idegesítő tud lenni - még akkor is, ha nem tehet róla az illető, aki elfoglalta, mert nem tudta, hogy ott volt-e valaki. Ezeket - ahogy írod - sajnos le kell nyelni. A törülköző hiánya sajnos tényleg majdnem mindenkinél előfordul :

?
Kérdés
2017-12-31
Végigolvastam és bizony hatalmas igazság van benne. Jómagam nem foglalkozok testépítéssel ugyan, hanem harcművészeteket űzök lassan 22 éve. Sajnos nálunk is megvannak ezek a "szociál divatharcosok". A küzdősportokban/harcművészetekben is nagyon hasonlóak a problémák, pont úgy mint a testépítésben. A mai 15-20 év körüli ratyirambó gizda pávagyerekek nem tudják, hogy mi a tisztelet nincsen normalitás, fegyelem, komoly célkitűzés se semmi. Nálunk is vannak is különleges típusok:

1. A helyi "bajnok":
Ő a teremben/dojo-ban az a valaki aki anno régen megnyerte a megyei ZS-ligás semi-contact vagy formagyakorlat bajnokságot és ő ettől hatalmas nagy sensei. Sztorizik az öltözőben állandóan, hogy tyű mekkora véres-brutális-hentelős bunyói voltak, orbitálisan kemény ellenfelekkel. Hatalmasakat üt (vagy rúg) a boxzsákba mindig, és persze hangosan nyög vagy ordít mellé. A nála gyengébb, tapasztalatlanabb és/vagy kisebb súlycsoportú kezdőket (pl: fehér öveseket) sparringon püföli keményen, ezzel is bizonyítva, hogy ő tényleg "ex-bajnok".

2. Az álmodozó:
Ő az aki mindig jövő időben beszél, nyíltan hirdeti a céljait. Hatalmas nagy harcos akar lenni, profi MMA-s, ki akar menni Thaiföldre tanulni, fekete öv és persze minimum 5 dan. :) Minden gyakorlatot lelkesen végez, de általában szarul csinálja és elkapkodja. Állandóan kérdezősködik, hogy mikor lesz megint övvizsga. Mindig tudja az aktuális profi küzdősport meccsek eredményeit, hogy ki kivel bunyózott, kigyőzött melyik menetben. Ő az aki fél év alatt akar nagymester lenni.

3. Az ezotéria harcos:
Ő az aki tökéletesen tudja a dojo-etikettet (ami amúgy nem baj), tökéletesen, már-már szertartásosan köti meg az övet a dereka köré. Minden harcművészeti stílusnak tudja a történelmét, minden legendás harcművésznek (Pl: Bruce Lee, Oyama, Yip Man, Morihei Ueshiba...stb.) tudja kívülről az életrajzát. Minden technikának tudja a nevét kínaiul és/vagy japánul. A formagyakorlatokat nagy odafigyeléssel végzi. Ő maga a két lábon járó harcosremete, az élő bushido/tao/buddha/sárkányharcos. Rezzenéstelen és komoly arckifejezéssel hajtja végre a kata-kat. Meggyőződése, hogy tudja használni a chi-energiát. A telefonján ying-yang vagy lótuszvirág háttérkép. Azonban amikor full kontakt van, őt verik össze először, és ő fárad ki az erőnléti edzéseken is. :D

4. Az agresszív barom:
Ilyen is "kell" egy terembe, naná. Ő az aki páros gyakorlatokon izomból püföl mindenkit. Állandóan sztorizik, hogy hétvégén a kocsmában/diszkóban/utcán ennyi és annyi embert elpi**ázott. Alapvetően tényleg tudnak bunyózni, de ők "a többet erővel, mint ésszel" elvet követik. Nem tisztelik a stílust amit gyakorolnak, a nyújtásokat és bemelegítéseket hanyagul végzik, lecsalják sokszor. Alig várják a kesztyűzést, és hiába kérik meg szépen, hogy ne legyen agresszív, és ne legyen szabálytalan. Tesz rá magasról, maximum annyit odanyög, hogy "Bocsi! Há' mér nem védted ki?" Bezzeg ha vele szabálytalankodnak, akkor káromkodik, ordít és csapkod. Az ilyenek annyiból jók, hogy a nyálgép szépfiúkat rendesen helyre rakják. :)

5. Az ál-szerények:
Ők azok akik ilyen magányos farkasok, mindig csöndben vannak, elsőre kis csöndes szürke kisegereknek tűnnek, az edzésen lévő teljesítményük pedig átlagos. Magukról semmit sem mondanak/mesélnek. Viszont, mikor sparring van, akkor alaposan kimutatják a foguk fehérjét. Abszolút stílusidegen technikákat vetnek be, ugyanis ők azok akik többféle küzdősportot űznek. Mikor hátrányba kerülnek bizony előveszik a fegyvertárukból a másik stílusból származó technikákat is, ilyenkor g*ciznek rendesen. Sunyi kis rohadékok.

6. A kondis/gyúrós harcos:
Kopasz kigyúrt, tetkós, kox-ol is sokszor és bunyózni is lejár. Ő az aki izmos is akar lenni és jó bunyós is. A nyújtásokat mindig szarul csinálja, és nagyon kötött. Tetű lassan üt és rúg, a boxzsák vagy a ütő/rúgó pajzs ugyan nagyot csattan, de valójában nincs akkora nagy erő benne. Divatkondis+divatbunyós egy személyben, ők azok akik a testépítést és a küzdősportokat IS szarul csinálják.

7. A Szépfiú a Páva Stílus mestere:
Zselézett haj, buzis kinézet, telefújja magát dezodorral/parfümmel. Órákig zuhanyzik, mosakszik és öltözködik. A tükör előtt igazítja be a frizuráját. Az öltözőben a telefonját taperolja. Menő márkás cuccokban edz. Ő a divatember a dojo-ban. Az ilyen agyonra hypeolt Mc'Dojo-kban kötelező darab az ilyen egyének. Ő az aki a pinatárogatós, balettos, látványos magas rúgásokat szereti, mikor felveszi a fél lábon álló szaró flamingó állást. Szinte mindig a csajokkal szeret párba állni mikor páros gyakorlatok vannak, mikor lányokkal gyakorol igazi gentleman. Pipiskedve, cukin nevetgélve, elkesztyűzik a csajokkal. Igazi KÖCSÖG.

7. A haverok:
Ők az ilyen 2-3 tagú haveri banda, bratyiznak edzéseken, röhögnek, csak egymással hajlandóak gyakorolni. Sztorizás állandóan, hogy mi volt a buliban, mekkora pontyot fogtak a horgásztúrákon...stb. Mindig együtt jönnek és mennek, igazi hobbysták (xDDD), azért járnak edzésekre mert unatkoznak. Így legalább együtt csinálnak valamit, egy helyen. Abszolút nem tudnak semmit sem, ők tényleg csak megmozgatják magukat.

8. Az öreg bunyós/"harcművész":
Dettó ugyanaz mint az öreg gyúrós. Mesélik, hogy anno 40 évvel ezelőtt ők mekkora bikák voltak, agyon verték az amatőr bajnokságokon a ruszkikat, franciákat, egész Európát...stb. Találkoztak anno a szemináriumokon XY japán/kínai nagymesterrel. A 60'-as években a Nagykanizsai Fémöntöde Kft nehézatlétikai csapat birkózó osztályát képviselve eljutottak az országos bajnokságokig. Tyűha. Most már megvénülve petyhüdt izmokkal rúgják a mae geriket bokamagasságban hangosan nyögve, a negyediknél pedig félre állnak pihenni. Osztják ám a bölcsességet, az öltözőben pedig megy a nyugdíjas dumaparti.

9. A csinibaba műkörmös amazonok:
Vannak azok a csajok, akik szeretnek felvágni a barátnőjük előtt azzal, hogy kemény férfias küzdősportot űznek. Nagyon lazán edzenek, fekvőtámaszt nem nyomnak mert ők lányok. Utána jön a kifogás, hogy most éppen megjött a havi bajuk. Ha már egy laza páros gyakorlatot nyomnak egy vézna fiúcskával (aki kb. 5 centivel magasabb náluk), akkor már elmesélik, világgá kürtölik, hogy elvertek egy nagydarab csávót. Sminkben és parfüm felhőben, pink bokszkesztyűben mozognak csámpásan. (Kedvencem mikor sorakozáskor késve jönnek be, sietve kezükben a fésű :D). Amikor fehér övről feljebb lépnek egy övfokozatot (pl: fehér öv sárga csíkkal. Húha), akkor aztán megnő az önbizalmuk, gyilkos kungfu-farkas-asszonyállatnak képzelik magukat, ők aztán megvédenék magukat az utcán egy erőszakoskodó férfitól, az 50 kilójukkal. :D

Itt is van ám rendetlenség. A pontkesztyűket, ütő-rúgó pajzsokat csesznek visszavinni a helyére, a tatamin ott van az okostelefon. Törülközők szétdobálva. A zuhanyzókról ne is beszéljünk, hogy azok hogyan néznek ki. Megy a hülyeség itt is, SAJNOS.
 
Válasz
2018-01-02
:D Ez nagyon jó. Köszi! :)

imre_896971 (2017-01-28 12:03:12)  
like_button dislike_button
 
Nagyon jóóó! :D
szetcsuszottfiu (2017-01-26 10:54:32)  
like_button dislike_button
 
De jó a sok porbafingó kommentelőnek a suli ingyentermében, én meg itt a fizetősben lassan azt próbálom elkerülni, hogy a 10.-é váljak :O :D :D
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Sosem késő! :D

Eva_0fa957 (2016-05-24 15:19:58)  
like_button dislike_button
 
Jaj, ez olyan volt, mint egy Tarantino film :D
lajos_668663 (2016-02-23 14:24:29)  
like_button dislike_button
 
Telitalálat cikk!Hatalmas előnye a "maszek" edzőtermeknek,hogy viszonylag zártkörűen működnek ismeretségi alapon,ennek van egy olyan hozadéka,hogy mindenki normálisan viselkedik,nincsenek meg ezek a tipikus renitens alakok,ezt a kis termet sosem cserélném vissza valamelyik csilli-villi nagy kondikomplexumra.
ward_7099bd (2015-12-22 21:42:51)  
like_button dislike_button
 
A fingós volt a legjobb. Halálra röhögtem magam. Ezért nem szabad hüvelyeseket enni edzés előtt. :)
bollagabor (2015-12-22 13:33:20)  
like_button dislike_button
 
Szerencsére egyik csoportba sem tartozom bele. Az "okosparasztba" majdnem belefutottam évekkel ezelőtt, de hamar rájöttem, hogy akinek kell segítség, annak ott a saját agya és mielőtt bármit elkezd, utánaolvas. Ha ez nem megy magától, akkor ott a személyi edző. Mert az időmet nem fecsérlem el, ha egy mód van rá. Ha a haverral lemegyek edzeni, akkor neki segítek - ha látom, hogy van rá igénye és fogékony rá ! Egyébként viszont nem. Jelenleg is küzdünk egy "szemétládával", akinek a munkahelyen semmilyen szaga nincsen, de amikor belekezd az ugrálós műsorába, akkor viszi magával a szagot egyik sarokból a másikba... Gáz, hogy már szóltak neki, de nem érdekli. ( mintha egész héten lejárnál edzeni, naponta megszáradna a pólód ééééés vasárnap a 6* beleizzadt, 6*megszáradt, még ki nem mosott pólóban edzene valaki, 6 nap összegyűjtött szagát árasztva ) A minap hárman hagytuk abba az edzést, mert mintha falnak ütköztünk volna. Remek cikkeket írtok, tetszik, hogy kézzel fogható a szöveg és a környezet is. Nincs semmi mellébeszélés :D
30zSamu (2015-12-22 12:17:15)  
like_button dislike_button
 
Az elsőnél kicsit magamra ismertem. :) Pedig próbálom magam visszafogni... :)
Adam_da8f78 (2015-03-10 21:14:10)  
like_button dislike_button
 
4es igen magamra ismertem és ezzel mit lehet kezdeni? :D
bodycheck (2015-02-10 21:16:31)  
like_button dislike_button
 
Ő az igazi edzéstechnikus sőt mérnök... Ezt '13 őszén vettem fel, legalább év végéig volt min röhögni :-D http://youtu.be/bX8qHQ9GrbM
aeron_1e9465 (2014-08-25 11:59:09)  
like_button dislike_button
 
Hát.. inkább járok le kollégiumbol a suli termébe tök ingyen ,mint havi 4 ezerért ezek között válogatni egész tanévben :D -.-
lajos_668663 (2014-08-25 11:43:36)  
like_button dislike_button
 
Van még a pipaszár lábú mozgó felsőtest,illetve a picsa aki annyi mozgást nem végez,hogy kicsit megemelkedjen a pulzusa,de sasol körbe a teremben,hogy ki nézi az új didkóit :D :D
zsolt1225 (2014-08-25 11:18:31)  
like_button dislike_button
 
Nekem ez jutott erről eszembe. http://youtu.be/nU4EJfX2aXE
Moderátor megjegyzése:

:D

david_324f2c (2014-08-07 22:28:00)  
like_button dislike_button
 
A legjobb mikor, beül a nénike, vagy hölgyike belső combot erősíteni, nuku súllyal, és várok fél órát mire magához tér 140 ismétlés után.
peter_ea269c (2014-08-03 12:47:15)  
like_button dislike_button
 
A szép szar a legjobb,teljesen igaz sok ilyet látok a teremben
andras_2576bc (2014-08-02 23:26:19)  
like_button dislike_button
 
6-s, felvállalom, azzal a különbséggel, hogy igyekszem ésszel csinálni, nem "minden létezőt megcsinálni minden izomcsoportra", meg 100 kg-mal csuklyázni szabálytalanul, hörögve:) "Ő a magányos farkas, neki nincs edzőtársa, ő csak lemegy, elvégzi a dolgát, és kész. " - abszte, de szerintem a terembe edzeni kell lejárni és nem pofázni, mint a másik 9 típus. Ofkorsz, ha kell segítség, akkor kérek, meg elveszem a kulacsot a padról, ha más használná, de azért ez még mindig a gyúrásról szól és nem a jófejségről meg a szociális életről.
hcsaba (2013-10-08 15:20:35)  
like_button dislike_button
 
Most kezdtunk lejarni egy uj edzoterembe, mert az elozo kozeli hely bezart. egyből szembeötlő volt az óreggyúrOs-okosparaszt "instruktor" , aki a terem másik végéből tanította padavanját. szerintem mé otthon anyám is gallotta, hogyan is kell ezt cainalni...
krisztina_9b65fc (2013-10-04 14:12:48)  
like_button dislike_button
 
A csajok is megérdemelnének egy pár sort. A teljes sminkben megjelenő, agyon illatosított, a tükörnek vonagló stb. :)))
robert_743163 (2013-10-03 12:29:27)  
like_button dislike_button
 
denes_d57bb0, lemész az edzőterembe, átöltözöl, a telefont az öltözőszekrénybe teszed, bemelegítesz, megcsinálod az aznapra tervezett edzést duma nélkül, lenyújtasz, lezuhanyzol, felöltözöl és hazamész... nem egy nagy varázslat szerintem :)
vadember (2013-10-03 11:13:07)  
like_button dislike_button
 
Jó cikk, lefedi a valóságot. Sokféle helyen edzettem már, a pincétől a garázson át a konditermekig és valóban sok az idióta. Számomra a legirritálóbb a beleokoskodó és a magának az összes létező gépet és padot lefoglaló egyének (mert majd fél óra múlva használja). A legjobb megoldás szerintem, ha megveszed a cuccokat (elsőre drágának hangzik, de annyira nem az) és valakivel edzel.
ibeleznai (2013-10-03 10:59:33)  
like_button dislike_button
 
Olvasva a gengszter a kedvenc :)...a valóságban rühellem őket...
as007 (2013-10-03 10:55:07)  
like_button dislike_button
 
Szórakoztató cikk lett, még sok ilyet! Két kondiban voltam eddig és majdnem az összes fajtával találkoztam, de a legrosszabb a két lábon járó szemétkonténer típus, amikor pl mellezés volt és láttam hogy előttem tárogat gépen akkor inkább átmentem szabadsúlyra csak hogy ne kelljen hozzáérni a géphez :( azóta is abba a kondiba jár ugyanabban az időben mint én szoktam de szerencsére már eltűnt a szaga :D nemtudom mi okoz olyat de az a kb 3hónap szörnyű volt ha megláttam :D:D
jozsef_a24562 (2013-10-03 10:11:03)  
like_button dislike_button
 
"két spanci segítségével leemeli a súlyt, elvégez 3 ismétlést úgy, hogy ő nyom, a segítője pedig, aki felette áll, evez.Két legyet ütnek egy csapásra." ezen mekkorát nevettem :) Meg lehetne még említeni még egy edzéstechnikus fajtát is, a Szoba Buildert, aki pont a felsorolt arcok miatt nem megy terembe, és inkább otthon, ledobált egykezesekkel küldi szét a nagyi százéves hajópadlóját, meg guggolásból felállva az akváriumot :)
denes_d57bb0 (2013-10-03 09:56:42)  
like_button dislike_button
 
ezek utan azt is meghallgatnam, hogy milyennek kene lennie egy embernek az edzoteremben..:D
goorsz (2013-10-02 13:33:17)  
like_button dislike_button
 
Rupert az okosparaszt és a segítőkész azért nem ugyanaz :)
viktor_27c970 (2013-10-02 10:00:47)  
like_button dislike_button
 
Egy olyan kategóriát talán még be lehetne szúrni, hogy a "Most épp nem megy" ebbe sokszor belefutottam. Éppen nyom fekve és minden széria után az alábbi verziók jöhetnek: "- A múlthéten 50kg-mal többel nyomtam... nem tudom most miért nem megy" "- Az XY teremben más a fogása a súlynak... jobban ment..." "- Ez a súly biztosan nem 20kg-mos, a munkahelyen lévő konditeremben ott annyi, és ott simán megy 80-nnal" Senki nem kérdi, senkit nem érdekel, senki sem kérné számon ha tényleg nem is sikerül olyan mennyiséggel edzeni, DE mondja és mondja.
robert_c55d4a (2013-10-02 07:17:13)  
like_button dislike_button
 
Gratulálok! Igazi szociológiai tanulmány. Átfogó és szórakoztató, konkrétan szétröhögtem az agyamat. A hibrideket én keverék állatfajtáknak hívom, közöttük is emlékezzünk meg a Büdifingósról, vagy a gengszter-nepperről. Kérünk még sok hasonló cikket!
nonix88 (2013-10-01 21:29:03)  
like_button dislike_button
 
Nem tudom ti hova jartok edzeni, de eleg szomoru volt csak az alcimeket elolvasni.
Rupert1995 (2013-10-01 21:29:01)  
like_button dislike_button
 
Köszi a cikket.Ezentúl nem leszek okos paraszt.Mentségemre szóljon,hogy én a Sárga kapszula alapján próbálok segíteni a nem lábazóknak és azoknak akik 6 gyakorlatot csinálnak mellre.


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Édesítőszerek
Az édesítőszerek használata immár több évtizedre nyúlik vissza. A tudottan egészségkárosító cukor helyett újabb és újabb...
Veszélyes gyakorlatok - Mire figyelj?
Kiss Jenő újabb tanácsaival most arra figyelmeztet, hogyan előzzük meg a sérüléséket. Mai menüje: egy darab veszélyes g...
I'll be back, azaz visszatérés nyaralás, kihagyás után
Hogyan érdemes kihagyás után visszatérni a terembe? Belecsapjunk a lecsóba, mintha mi sem történt volna, vagy vigyünk a ...
Legfrissebb cikkek
Bicepsz edzés: építkezz bicepszgéppel!
Molnár Péter sokszoros amatőr világbajnok egyik legjobb testrésze a bicepsze. Hogy miként segített ennek felépítésében a...
Durrantás
A mai írásommal nem biztos, hogy népszerű leszek bizonyos felkészítő edzők körében, mert megkérdőjelezem néhány tanácsuk...
A Tribulus-on túl is van élet!
A Tribulus Terrestris egy rendkívül népszerű kiegészítő a férfiak körében, de egy ideje nem kapható a magyar piacon. Sze...
Forró, hideg
Annyit írtunk már edzésről, diétáról, de még a pihenésről is – látványosan formálják át a testünket, és kétségtelenül ez...
Mindenkit lenyomtunk szkanderben
Egy rövid hírrel szakítjuk meg adásunkat a Shop.Builderen, erről ugyanis hallanotok kell. Többször foglalkoztunk már szk...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
396 ms