Azonnali erőnövekedés, már az első edzésen?

Azonnali erőnövekedés, már az első edzésen?

 / 4.8
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Az erősödés egy folyamat. Nem megy egyik napról a másikra. Edzésről edzésre, gyakorlatról gyakorlatra növeled a súlyokat, hogy elérd az áhított célt. Semmi sietség, szépen fokozatosan, progresszívan növelve a terhelést, haladsz a cél felé.

De azért jó lenne, ha a következő edzéseden rögtön pár kilót rá tudnál pakolni a rúdra pluszban, azonnali fejlődést felmutatva ezzel az erőszintedben, nem igaz?

Erre van pár tippünk. Nem fogsz tőle eszement súlyokkal dolgozni holnaptól, és nem lesz belőled egycsapásra Hulk, de egész biztos meglepődsz majd, hogy egyik-másik technika alkalmazásával micsoda változást lehet elérni az erőszintedben! Olvasd el a cikket, utána irány a terem, és még a mai edzéseden tuti, hogy rá tudsz dobni egy-két kg extra súlyt arra a fránya rúdra!

Nyújtás – csak ésszel!

A statikus, "megnyújt és kitart" jellegű nyújtásokat felejtsd el edzés elején. Megvan a maguk haszna – ha edzés végén végzed őket. Edzés elején azonban jelentősen csökkenthetik az erőszintedet, ráadásul ilyenkor mág gyakran be sincs melegedve az izom annyira, hogy biztonságosan lehessen nyújtani. Más a helyzet a dinamikus nyújtással – tehát a rugózó mozgásokkal – melyek érzékelhető mértékben javíthatják erőszintedet az egyes gyakorlatokban.

Koffeinre fel!

Aki edzés előtti energizáló-függő, az ugorja át ezt a bekezdést, de aki nem él ilyenekkel, annak edzés előtt egy órával 200-400mg koffein fogyasztása jelentősen javíthatja az erőszintjüket. A használt súlyok nagyságára, és az ismétlésszámra egyaránt kedvező hatással lesz!

100 kap. 
 / 4.7
 
1 990 Ft

Igyál!

Triviális dolog, nem igaz? Az emberek nagy része állandóan egy gyengén dehidratált állapotban van. Ez pedig negatívan hat az erőszintre, és akár 20%-os csökkenést is eredményezhet a használt súlyokban. Ezt több kutatás is alátámasztotta már. Edzés előtt minimum 4-6 deci vizet igyál meg – legyen ez valamilyen turmix, vagy sima víz, mindegy, lényeg, hogy ne maradjon ki! Edzés közben pedig minden 15 percre jusson újabb 2-3 deci víz.

Az üres terem kényelmes... De hatékony is?

Egy edzőtárs aranyat ér. Ezt mindenki tudja. De azt nem, hogy annak a puszta ténye, hogy a segítőn kívül mások is azt figyelik a teremben, hogy mit csinálsz, hatalmasat lendíthet az erőszinteden! A „nézőközönség” a jelek szerint motiváló tényezőként hat az edzésre, és ezáltal az erőszinted is jobb lehet, ha nem egy üres teremben egedül ugrasz neki a saját csúcsod megdöntésének, hanem egy zsúfolt teremben ahol gyakorlatilag nem akarsz beégni mások előtt. Ezt egy kutatás is alátámasztotta – igen, akadtak olyan megszállott tudósok (nem britek, az Arizona Állami Egyetemen zajlott a kutatás :)) – a szerk.) akik összevetették az egyedüli edzést azzal, ha 15 ember csak simán néz, miközben edzel, mindenfajta egyéb buzdítás nélkül. A különbség: 15kg plusz fekvenyomásban a „zsúfoltság” javára!

Gurtnizz!

Persze, tudjuk, gyenge lesz az alkarod, gurtnit a pudingok használnak, és vannak még hasonló „tökös” beszólások. Az azonban tény, hogy egy hátedzésen kőkemény ismétléseket és plusz kilókat nyersz azzal, ha beveted ezt az egyszerű eszközt. Szóval, ne foglalkozz a keményfiúkkal, akik mindent gurtni nélkül végeznek – ha hátazni mész a terembe, akkor arra figyelj, hogy a hátgyakorlatokat tudd maximális intenzitással végezni, ne az alkaroddal meg a szorításoddal legyél elfoglalva. Majd edzel alkarra hátazás után.

Koncentrálj!

Van ez az agy-izom kapcsolat, amit mindig szajkózunk... Ez bizony fejleszthető. És fejlesztendő is, hiszen mérhetően több izomrostot tudsz munkára fogni, ha odafigyelsz az adott izom munkájára a gyakorlat végzése közben. A dolog egyszerű(nek hangzik): annyit kell elérned, hogy mindig arra az izomra koncentrálj, amire épp edzel. Semmi mást nem kell tenned, csak figyelni, mi történik az adott izommal, izomban. Pl. egy Scott-pados bicepszgyakorlatnál a bicepsz összehúzódására koncentrálsz.

Nem a rudat nézed, nem máson jár az eszed, csakis a dolgozó izomra koncentrálsz. Ezzel a technikával nagyon hamar elsajátíthatod a megfelelő agy-izom kapcsolatot.

Relaxálj!

Persze, ez nem cseng össze az edzés közben hallgatott Panterával, meg a motivációs videókkal, de azért tegyél egy próbát: egyszer edzés előtt, még otthon, feküdj le, és lazítsd el a tested a lábadtól a fejed búbja felé haladva. Előbb feszítsd meg az adott izmot, mielőtt lelazítanád. Lélegezz mélyeket, az orrodon be, a szádon ki. Hallgass közben nyugodt zenét, ha gondolod. Meg fogsz lepődni, mennyit számít, ha mentálisan pihent állapotban jutsz le a terembe. Majd edzés közben füledre kerülhet a fülhallgató, és düböröghet a metál, de edzés előtt ne pörgesd magad ilyennel.

Próbáld ki a fenti tippek némelyikét, vagy ha eddig nem tetted akkor akár az összeset – meg fogsz lepődni, hogy eddig áttörhetetlennek tűnt platók is ledőlnek, ha úgy készülsz neki az edzésnek, ahogyan azt kell!

Team Builder



Kapcsolódó cikkek
Kinek mi az edzőterem?
Amikor elkezdtem edzeni a nyolcvanas években, az edzőterem valami egészen misztikus dolog volt, és semmiképpen sem olyan, amilyennek ma az átlagember gondolja. ...
Az egyperces pihenő varázsa
Nem-nem, semmi esetre sem a szakszerűség, vagy a tudomány vezérli a kezemet, mikor ezen sorokat írom. Egyszerűen csak volt egy élményem, egy edzés élményem, mel...
BB.Tv Episode #98
Kökény Béla, Kares manuálterápia, Bunny okosságok, Kiss Jenő visszatér. ...
Hogyan lehet kockás a hasunk?
Bár már többször kiveséztük a témát diétával és edzéssel együtt, még mindig van, akik számára nem világos, hogy nem a napi kétszáz felüléstől lesz kockás a has....

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

tamas_8ac96e (2017-02-20 18:08:42)  
like_button dislike_button
 
A relaxációval kapcsolatban:D Nekem jobban bejön ha amikor elindulok a terembe a laza 15-20perces ut alatt már hanglom rá magam és otthoni készülödés közben is mikozben pakolom el eddzo cuccokat stb ha ilyen HU-Undead ,Dead Bite,Theroy of Deadmen misery of mankind, meg ilyeneket hallgatok ugy rádobb a hangulatomra, illetve ha fejemben elképzelem ahogyan pl mint ma is (felhuzásnál) h 100kiloból meglesz a 8 db elképzeltem ahogyan minden egyes ismétlést tökéletesen végrehajtok és neki is álltam és lám sikerult:D De amm nagyszerű cikk;)
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Ez is egy módszer, például én is szeretek valami "kecskebelezős-kannibál metált" bömböltetni edzés előtt, nekem ez felér egy jó adag Superhero-val! :D

A vizualizáció is működőképes, kár hogy csak kevesen használják.

Eva_0fa957 (2017-02-20 09:48:45)  
like_button dislike_button
 
Kitűnő írás, bár a zsúfolt terem dolog nálam nem működik. Minél üresebb, annál hatékonyabb vagyok, annál több új gyakorlatot merek kipróbálni. Egy terem ne legyen az exhibicionisták fellegvára, ne bámészkodni járjanak oda :D
Moderátor megjegyzése:

Szia!

Nem vagyunk egformák, na... :D A cikk íróját ez motiválja, de engem pl. teljesen hidegen hagy az, hogy mennyien nyüzsögnek körülöttem, úgyhogy azért át tudom érezni a helyzeted.

CRD_702189 (2016-01-04 05:04:26)  
like_button dislike_button
 
Kipróbált - együtt és külön-külön is működik. :)
Jhon19 (2012-02-05 22:02:28)  
like_button dislike_button
 
Messze az egyik legjobb cikk t?letek kezd?knek/haladónak egyaránt. Csak igy tovább Team Builder.


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
CrossFit: kezdő edzésterv
Az első rész után visszatérünk az alapokhoz és egy kezdőknek szánt funkcionális edzéstervet veszünk végig, ami 3 gyakorl...
BB.Tv Episode #122
Ideje beszélni az edzőtermi filozófiáról, amiből aztán belecsöppenhetsz egy majdnem real-time edzésbe Hunival és Kathi B...
Extra glutamin és BCAA a fehérjédben - miért szükséges?
Vannak aminosavak, melyek – ha szabad így fogalmazni – fontosabbak, mint a többi. De melyek ezek és miért jó ha a fehérj...
Legfrissebb cikkek
Durrantás
A mai írásommal nem biztos, hogy népszerű leszek bizonyos felkészítő edzők körében, mert megkérdőjelezem néhány tanácsuk...
A Tribulus-on túl is van élet!
A Tribulus Terrestris egy rendkívül népszerű kiegészítő a férfiak körében, de egy ideje nem kapható a magyar piacon. Sze...
Forró, hideg
Annyit írtunk már edzésről, diétáról, de még a pihenésről is – látványosan formálják át a testünket, és kétségtelenül ez...
Mindenkit lenyomtunk szkanderben
Egy rövid hírrel szakítjuk meg adásunkat a Shop.Builderen, erről ugyanis hallanotok kell. Többször foglalkoztunk már szk...
Hogyan lehet gyorsan változni?
Benis Vivien bikini fitness bajnok és Protein Buzz team tag mesélte el nekünk, hogy hogyan tud akár hetek alatt tökélete...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
374 ms