Az önbizalom

2015-03-19 | 
 / 4.9

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Az önbizalom- és önbecsüléshiány bárkit sújthat – mentális és fizikai adottságainktól függetlenül. Ma már klisének számít, hogy e hiányok megélésében – durván sarkítva – kétféle embertípust különböztetünk meg: 1. aki küzd ellene, 2. aki mások ellen küzd.


Úgy gondolom, hogy az első kategóriába tartoznak – többek között – a potenciális sportolók – függetlenül a „szinttől” (értsd: profi, amatőr vagy hobbi). Olyanok ők, mint te vagy én. Megragadjuk a vasat, nap mint nap, küzdünk (magunk ellen), vérzünk, érzünk, lebombázzuk magunkat. Harc ez (háború!) a javából, és ugyan a testünk, a teherbírásunk és akaraterőnk felett aratott győzelmeink szép számmal szaporodnak, mi csak egy megfoghatatlan győzelem felé igyekszünk, amit soha nem akarunk és nem is tudunk elérni. Ismerős az érzés, azt hiszem.

Te tudod, miről beszélek: amikor lángolnak az izmaid, moccanni sem bírsz többet, mégis kipréseled magadból azt a „még kettő”-t, amivel úgy érzed, hogy ma sem jöttél hiába a terembe. Ugyanazt érzed, amit én: meg kell tenned, véghez kell vinned, nem vallhatsz kudarcot. Nem azért leszel sportoló, mert a leggyorsabban tudsz futni vagy 180 kilóval nyomsz fekve. A mentális stabilitás, az akaraterőd az, ami megkülönböztet téged az energiaitalos, dohányzó látszatsportolóktól. Egyszer olvastam egy legendát egy bulldogról, aminek levágták mind a négy lábfejét, és úgy küldték be az arénába a bika ellen – az utolsó csepp véréig küzdött. Döntsd el te is, mi vagy: szívós bulldog vagy magamutogató, puccos pudli?

És, hogy mi a helyzet a második csoporttal? Ők azok, akik ellened, a te akaraterőd, a te céljaid ellen küzdenek. Gátoltak, gátlásosak, ezért téged is gátolni akarnak. Túl sokat edzel, egészségtelen életet élsz, túlhajtod a szervezeted, felesleges dolog a gyúrás (bezzeg a szekrénypakolás!), biztos tele vagy tömve koksszal – mondják. Észrevetted már, hogy ha egy passzosabb pólóban vagy, akkor a nem-sportolók egyből önigazolást keresnek, hogy miért is vagy te hasznavehetetlenebb, mint mások? Ilyenkor mindig előkerül egy-egy történet magatehetetlen, erőtlen kondisokról – és persze, csodás erejű, egyszerű halandókról, akik soha nem edzettek, mégis erősebbek bárkitől. A szalonna miatt, persze. A bicepszüktől már csak a koleszterinszintjük nagyobb.

És tudod, mit? Abban a pillanatban, amikor elkezded őket győzködni, nekik lesz igazuk. Miért tennéd hát ezt? Más önbizalmát nem építheted (legfeljebb csak áltathatod), legalább a sajátodat ne rombold! Képes vagy rá, hogy minden edzésen több legyél magadtól, attól a maximumtól, amit az előző alkalommal elértél. Miért kellene akkor meggyőznöd bárkit is, hogy neked van a legnagyobb karod, vagy te vagy a legkockásabb hasú ember az egész Facebookon? Álljon távol tőled a gyengeségnek és a másoktól várt önigazolásnak minden formája.

Legyenek céljaid, vágyaid, álmaid. A sport kevés embernek végcél (profik), az olyanoknak, mint mi, „csak” egy lehetőség, hogy többek legyünk általa, segítsen elérni, hogy az ember ebben az életében maximálisan kiteljesülhessen. Nos, ha ezután úgy gondolod, hogy a testépítés rabjai vagyunk, akkor elárulom, hogy ez nem prométheuszi rabság, inkább herkulesi küldetés.

Te sportoló vagy. Tudod, mi a dolgod; tudod, mit kell tenned. Még kettőt!


Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
A saját testsúlyos edzést mindenki ismeri. Már csak azért is, mert már az iskolában megtanították mindenkinek, hogyan kell felülést, fekvőtá...
Kevesebb tudomány és több ösztönösség, az Arnold-korszak diétája. Miképpen táplálkoztak akkoriban a testépítők, és milyen módszereket követt...
A hát egyik alapgyakorlata - a felhúzáson túl persze - a húzódzkodás. Jól csinálni persze baromi nehéz, mivel a nagy dög testünk fel kell hú...
Nincs még egy izomcsoport, mely annyira mellőzött lenne, mint az alkar. A vádli persze versenyben van, de vádlizni még mindig több embert lá...
Ez volt az első olyan hétvége a COVID-19 világjárvány utáni karantén óta, hogy élőben zajló, igazi testépítő versenyt láthattunk. A Tampa Pr...
A tricepsz egy méltatlanul kezelt izomcsoport. Bár a kar tömegének nagyobb részét a tricepsz adja, mégis, az esetek többségében a bicepsz ed...
Íme a Shop.Builder-en kapható akciós termékek összegyűjtve, egy helyen! Nem kell keresgélned az oldalon, itt megtalálsz mindent, ami érdekel...
A dihidrogén monoxid egy igen rég elfelejtett, alul értékelt, de valójában esszenciális kiegészítő. Ez a közismertebb nevén a H2O, vagyis ví...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Kérdés
2020-07-19
És igen! Amikor rám szólnak, hogy elég lesz, mert nem nőies, csak visszakérdezek: a hasig lógó mell és a kétölelésnyi fenék az nőies?
Köszönöm....

válasz
2020-07-20
Ennyi!!!
Kérdés
2019-06-20
Örök klasszikus ez a cikk. És egyre inkább aktuális megint :)

válasz
2019-06-20
Egyetértünk! :)
Kérdés
2017-08-04
Imádlak Titeket, jó olvasni ezeket a "régi" cikkeket, nincs olyan nap hogy ne legyen valami új! Egyszer jó lenne találkozni veletek! :)

válasz
2017-08-04
Mi pedig miattatok szeretjük ezt csinálni :)
Kérdés
2017-08-03
Fú nagyon jó ez a cikk, a "még kettőt" résznél kirázott a hideg (35 °C fokban :D)

válasz
2017-08-04
;)
Kérdés
2017-07-21
Szuper cikk, köszönöm! Ismét kaptam egy kis megerősítést! ;)

válasz
2017-07-24
Ennek örülünk. :)