Az izoláció mítosza

2016-07-18 | 
 / 4.4

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Fura lehet ez a cím egy főként testépítéssel foglalkozó webmagazinban, de közelmúltban a teremben látott dolgok megihlettek.

Folyamatosan azt látni, hogy null kilométeres, tökéletesen edzetlen emberek, első-második gyakorlatként olyasmiket csinálnak, mint keresztcsigás tárogatás, egy kezes letolás, kalapács bicepsz stb. Mind-mind olyan gyakorlat ami az izoláció illúzióját kelti, de pont azt nem adja meg a kezdők testének amire annak a legnagyobb szüksége lenne.


Kezdjük azonban az elejéről.

Mi is is az az izoláció?

Az izoláció, különösen egy kezdő terembe járónak, egy olyan mitikus mozgás forma ami közben az adott meg dolgoztatni kívánt izmot minél inkább "leválasztjuk" a test többi izmáról.

Persze minden, edzéssel és anatómiával ici-picit is komolyabban foglalkozó ember tudja, hogy teljesen izolálni egy izmot utópisztikus elképzelés. Főleg az elég gyakori rossz technikával.

Teljesen rendben van, hogy egy adott izmot célirányosan próbálunk megdolgoztatni, de semmi értelme annak, hogy erre a célra könnyű gépes gyakorlatokat válasszunk, mert ezek felelnek megy a megfelelően-könnyű-de-azért-látványos (olyan mintha komolyan edzenénk, mert ezt láttuk az edzővideóban) kritériumoknak.

Mert sajnos valójában ez a helyzet: nem az izoláció a cél, sokan tisztában sincsenek vele, hanem ha nem megy elég súllyal a fekvenyomás, ha kellemetlen a guggolás (márpedig az, csak van, akinek van akaratereje is, nem csak welneszezni jár) akkor keresünk valami könnyebbet.

Mire van akkor szükség?

A válasz mindig sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. Normális, hagyományos alapgyakorlatokra. Ez nem zárja ki a gépeket, de nem kell fejen állva csigás verziókban gondolkodni, se átépíteni az edzőtermet a 60 kilós testsúlyhoz minden bizonnyal nagyon szükséges különleges, egyedi gyakorlathoz.

Nyugodtan lehet használni a hagyományos, nehéz, összetett gyakorlatokat és egyáltalán nem baj, ha nem nagy a súly. Sőt, az a jó, ha nem a súlyra, hanem a mozgásra koncentrálunk.

Nyugodtan lehet reális súllyal (koncentráltan) fekvenyomni, de akár guggolni és felhúzni is, sőt, a kitörés sem ördögtől való, mégse csinálja szinte senki az újoncok közül. Kis súllyal (uram bocsá’ rúddal is) meg lehet tanulni a mozdulatot, a technikát, majd szépen fokozatosan növelni a súlyt és rájönni, hogy ez az erő és izom építésének az igazi módja, nem pedig azon csigás okosságok keresése, amelyet valójában fogalmunk sincs, miért csinálunk.

Aki frissen letéved a terembe, vagy nem rég óta edz, annak arra kell figyelni, hogy minél inkább olyan mozgásokat végezzen ami az idegrendszert és a hormonális rendszert maximálisan beindítja, ezzel minél jobban előre mozdítja azt a fejlődést. Még akkor is így van, ha ezzel esetleg nincsen tisztában. Hiszen valójában ezért megy a terembe, hogy radikálisan megváltoztassa magát, de nem ezt fogja kap a töménytelen csigás bicepszezéstől és tárogatástól csak azért, mert a profiktól ezt látta.

Ha egy igazán profit megkérdezünk mivel épített fizikumot, vagy csak megnézzük, hogy Ronnie Coleman nyolcszoros Mr. Olympia miért lett hatalmas, döbbenetes módon kiderül, hogy erőemelő versenyeken indult és nagy súlyos összetett gyakorlatokkal teremtette meg a bajnoki fizikuma alapjait, nem csigahúzogatással meg combhajlító géppel.

Szóval hagyd el a sallangot és csapj inkább igazán bele!


Shop.Builder Testépítő Webáruház havi legolvasottabb cikkei
Az állandó dilemma sok naturál sportoló fejében. Kezdő vagy, és minél hamarabb szeretnél izmos lenni? De mit is okoz a koxolás? Mi lesz ha a...
Negyven körül már összetéveszthetetlenül látszik, hogy a Fő Ellenség kinek nyírta ki a testét. Ránézésre is látszik, de az érintett érzi a l...
A hát egyik alapgyakorlata - a felhúzáson túl persze - a húzódzkodás. Jól csinálni persze baromi nehéz, mivel a nagy dög testünk fel kell hú...
Nem gondoltam volna, hogy különösebb magyarázatot igényel az, hogy az alkoholfogyasztás káros, de mégis érdemes vele foglalkozni. Például az...
Vannak napok, amikor nem vágysz másra, csak arra, hogy rommá durrantsd az aktuálisan napirendre kerülő izomcsoportodat. Ilyenkor sutba dobsz...
A gyakorlat végrehajtása, edzés közben sokan úgy erőlködnek, hogy benntartják a levegőt. Elmondjuk, hogy szabad-e ezt csinálni, vagy sem....
Örök vita tárgyát képezi MMA-ban az, hogy egy mérkőzést mikor kell leállítani és meddig szabad engedni, hogy az egyik püfölje a másikat a fö...
Az időszakos böjt (angolul: Intermittent Fasting) rendkívül népszerű módszer külföldön, de itthon még kevés diétázó ismeri. Pedig ez az egyi...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!