Az igazi népbetegség

2016-06-13 | 
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Mióta csak élet sarjadt a Földön, minden egész összefüggésbe került.

Te, Én, Mindenki egy nagy Egész részei vagyunk.

Valamikor ebben éltünk, még a civilizáció kezdetén is. Az ember is úgy reagált a környezetére, ahogyan a többi élőlény; fejlődött, hogy túlélhessen. Azért még sem az állatok szintjén működünk ebben a rendszerben. Van egy képességünk. A testünk a lélekkel összeköttetett és jeleznek egymásnak. Ezt a harmóniát fontos lenne megőriznünk.


Minden egész eltörött

Pontosan akkor, amikor elkezdtük felépíteni a fogyasztói társadalmunkat. A rohanó világban nem figyelünk oda, nem hogy embertársainkra, gyermekeinkre, de saját magunkra sem! Pedig a jelek ott vannak. Amikor olyan élethelyzetekben, emberekkel vagyunk, akik nem a túlélésünket, fejlődésünket szolgálják, a test megbetegszik. A lélek az alapja.

Ha a lélek haldoklik, a test jelez.

Miért is írom most ezt le? Személyes dologról szeretnék írni. Egyre több nő szenved olyan nőgyógyászati problémáktól, amikről lassan kijelenthetjük, hogy népbetegségek. Többek közt a PCOS is ilyen. Tavalyról már írtam. Áprilisban endometriózist, PCOS-t és méhszájsebet is diagnosztizált nálam egy orvos. Nagyon magam alá kerültem. Azután a nyár folyamán egyre boldogtalanabbá váltam a környezetben, amibe kerültem. A fájdalmak csak nőttek, én pedig nem foglalkoztam velük. Pedig kaptam tucatjával a jeleket, hogy ez így nem jó. Feladtam a sportot pár hónapra, el kezdtem beletojni a kajálásba, más boldogságáért éltem, miközben én egyre jobban elvesztettem önmagam, egyre keserűbb és boldogtalanabb lettem. Ezek mind az én döntéseim voltak. Miután új életet kezdtem, az életem kezdett a megfelelő mederbe terelődni, de a lelkiállapotom ingadozóvá vált. Ugyanígy alakultak a fájdalmak is. Hol jobban, hol rosszabbul voltam. Ez odáig fajult, hogy pár hete amikor hazaértem a bevásárlásból, a fájdalom elviselhetetlenné vált. Én csak lekuporodtam az ágyra és sírtam. Vállalom: zokogtam! Fogalmam sem volt, hogyan feküdjek, mit tegyek. Nagy nehezen elértem a telefonom és Bettim a segítségemre sietett. Ugyanebben az időben hatalmas lelkifájdalom ért. Úgy éreztem, kicsit sétálnom kell. Összekapartam magam és elmentünk. Mire hazaértünk, jobban lettem. A beszélgetés és a mellettem lévő ember személyisége segített helyre tenni a lelkemet. Meg azért a vásárolt fájdalomcsillapító is sokat segített. :)

De akkor és ott megértettem; mindent csak akkor hozhatok rendbe, ha lelkileg is teljesen rendbe jövök. A jelenlegi környezetem teljes mértékben pozitív hatással van rám. Ahogyan annak idején is segített a sport, a kaja, az újrakezdés mellett, most is. Csinálom már jó ideje újra, október óta.

De a lelkiállapotom nem mindig volt kiegyensúlyozott. Végül elmentem egy nagy kivizsgálásra, ahol jó és rossz híreket is kaptam. Az egy éve diagnosztizált problémák nem állnak már fent, ellenben a jobb petevezetékem elzáródott, ahogy ez ürült ki és komoly gyulladásban van. Most kétféle erős antibiotikum kúrát kapok, ami mellett a versenydiéta nem kivitelezhető. Az első pár napban alig tudtam enni. Edzés után hazaértem,bevettem a gyógyszereket és aludtam. 2-3 órákat. Ráérek, nem hajt a tatár, jövőre majd feszítek a bícsen. Az egészségem az első jelenleg. Ha a gyógyszerek nem hatnak, még mást is megpróbálunk és legvégső esetben műtét ősszel vagy télen.

Na de mi a tanulság mindebből? Korábban is ilyen jellegű betegségekben szevedtem. Mindennek a forrása a szar kaja, túlsúly, mozgásszegény életmód volt. Pontosan az a „betegség”, amiben ma az emberek legnagyobb része szenved. Ez a függőség, ami a reklámokon át terelget a kihalás szélére. Ugyanis a meddőség is ebből adódik. Szóval értem én a propagandát, hogy a duci, az szexi, meg minden baromság, ugyanakkor baromira egészségtelen. Ugyanígy, az elhanyagolt testű, súlyban még sem túlsúlyos emberek sem a legjobb példa. Nem a külső a fontos, hanem a belső. És itt nem a lélekre célzok, hanem arra, hogyan táplálod a tested. Amit megteszel önmagadért nap mint nap, az olyan erőt ad, amit senki sem vehet el tőled, akárhogy próbálkoznak vele. Az ember esendő, nem kell aszkétának lenni, havonta 1-2 hummogás belefér. De a rombolás, amit én is végeztem magammal huszoniksz évig és tavaly pár hónapig, öngyilkosság. Ha csak egy évvel rövidíti meg az életed, akkor is megrövidíti.

Hiszek abban, hogy a lelkünk a betegségekkel jelez. De mára népbetegséggé vált a FIGYELMETLENSÉG. Ahogyan elmegyünk beteg emberek, állatok mellett, ugyanilyen közönnyel viseltetünk saját magunk iránt. Szorongásaink figyelmzetetnek, fájdalommá alakulnak, kivetül a testünkre. Nem baj, ha Te nem hiszel benne. Én tapasztaltam már ezt nem egyszer. És valakit azért ostorozni, mert eltévelyedett, de helyes útra talált, szintén lelkibetegség. Fontos, hogy segítsük egymást. Ezért vagyunk itt a földön. Nem azért, hogy elítéljük a másikat. Nekem reményt, erőt és kitartást ad ez a sport. És már másodszorra kaptam azt a jelzést, hogy ez az utam. E mellett az emberek visszajelzései, akiknek segítek, szintén megerősítenek ebben. Hiszem, hogy okkal éltem túl ennyi mindent.

Feladatom van. Első sorban segíteni, akinek tudok.


Kapcsolódó cikkek

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!