Az ember, aki legyőzhetné Khabib Nurmagomedov-ot

2019-11-13 | 
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Khabib még sosem kapott ki MMA-ban. 28-0 a mérlege a profik között, ami egy egyedülálló rekord nem csak a UFC-ben, hanem az összes MMA szervezetnél. Gyakorlatilag alig van ember, aki a súlycsoportjában nagy veszélyt jelentene rá.

Sambo-s és judo-s múltja miatt mindenkit le tud birkózni a földre, ahol már-már megalázó verésben részesíti őket. Ennek általában egy megsemmisítően sima pontozásos győzelem vagy egy idő előtti befejezés (feszítés, fojtás, vagy brutális TKO) a vége.

Legutóbbi két mérkőzésén Khabib elé inkább az állóharcot preferáló harcművészeket tett a szervezet. Annak ellenére, hogy MMA harcosok (vagyis a bunyó összes formájában jártasak), mind Conor McGregor, mind Dustin Poirier inkább technikai kiütésekkel operál, mintsem földharcos submission technikákkal.

Amint azt a történelem számos alkalommal bebizonyította, állóharccal nem igazán lehet Khabibot megverni, mert állóharcolni elég nehéz akkor, amikor az embert két vállra fektetik.

Egy fekete öves brazil jiu jitsu mester, Garry Tonon azt mondta, ő legyőzhetné az oroszt. Az amerikai amellett, hogy jitsuzik, profi MMA bunyós is, szintén veretlen mérlege van (5-0), bár kevés tapasztalata. A jitsus körökben "Oroszlángyilkos"-ként ismert harcművész szerint mindene megvan hozzá, hogy megcsinálja a lehetetlent, vagyis hogy feladásra kényszerítse a dagesztánit.

A jiu-jitsu világban őt tartják az egyik legjobb birkózótudású versenyzőnek, így nála rátermettebb ellenfelet szinte el sem lehetne képzelni Nurmagomedov-nak. Mint említettem, minden profi MMA harcos ismeri a jiu-jitsu-t, a kick-boxot vagy a muay thai klincs-et, azonban mindenkinek van egy választott stílusa, amelyből előnyt tud kovácsolni a mérkőzéseken.

Annyira senki sem specializálódott jiu jitsu-ra a UFC könnyűsúlyú divíziójában, amennyire Tonon. Ez pedig nagy fegyvertény, hiszen ahogy a legendás olimpiai aranyérmes birkózó, Markus Schultz (minden idők legkitűnőbb birkózója a UFC-nek) is mondta:

„Az egyetlen dolog, ami legyőzi a birkózást, az a jiu-jitsu.”

Vagyis jelen állapotban úgy tűnik, Khabibot csak egy nagyon jó jiu-jitsus tudná legyőzni, mégpedig földharcban, ami ugye inkább a jitsusok terepe, mintsem a birkózóké. Még Dustin Poirier is nehéz helyzetbe tudta hozni Khabibot a földön egy szűk guillotine fojtással, így könnyen elképzelhető, hogy egy nála jobb jitsus – például Garry – talán még sikerrel is járt volna.

Hogy mekkora tisztelet öleli körbe Khabib-ot a küzdősport-világban, azt jól mutatja Tonon viszonylag friss interjújából kiragadott rész:

“Hogy megvan-e a tudásom Khabib kopogtatásához? Persze, hogy megvan. De jelenleg 10-ből valószínűleg csak egyszer tudnám őt kopogtatni. Ez azt jelenti, hogy 10% esélyem lenne arra, hogy kopogtassam Khabib-ot.”

Ahogy Garry elmondta, 5 mérkőzéssel a háta mögött egész egyszerűen most még nem tart ott, hogy 100%-os biztonsággal megverhessen egy ilyen erős riválist, ezért nem is vállalná a bunyót 10%-os győzelmi eséllyel. A harcművész jelenleg a One Championship igazolt versenyzője, egy esetleges superfight-ra tehát még sajnos éveket kellene várnunk.

Legutóbbi meccsét itt nézhetitek meg Tonon-nak:

Szerinted ki győzhetné le Khabibot, és hogyan?


Shop.Builder havi legolvasottabb cikkei
Unod az edzéstervedet? Sokkolnád az izmaidat? Itt a 12 hetes izomépítő program, amely akkorát tol rajtad, mint egy tehervonat! Olvasd, aztán...
Az erőgyakorlatok három királya a fekvenyomás, a guggolás és a felhúzás. Mindhárom komplex és iszonyatosan megterhelő, ezt mindenki jól tudj...
Évtizedes vita, hogy az edzések intenzitása, vagy az edzések volumene, azaz az edzésmennyiség fontosabb-e, ha nőni szeretnél. Mielőtt ebbe j...
Rengeteg tévhit kering az esti, lefekvés előtti étkezéssel kapcsolatban. Milyen legyen az esti étkezés? Hibák és megoldások, kattints és kid...
Főszerepben a húsevő étrend, avagy a Carnivore diéta, a vegetáriánusok legrosszabb rémálma és a vegán étrend szöges ellentéte. De kell ez ne...
Íme a Shop.Builder-en kapható akciós termékek összegyűjtve, egy helyen! Nem kell keresgélned az oldalon, itt megtalálsz mindent, ami érdekel...
Curry elmondja a különleges véleményét a Mr. Olympia jelenlegi helyzetéről, Shawn Rhoden-ről, továbbá kiderül, milyen ember valójában, és ho...
A legtöbb első helyet bezsebelő testépítő, Dexter Jackson egy friss interjúban beszélt arról, miért nincs 50 évesen sérülése 22 év élsport u...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!