A sebek begyógyulnak

A sebek begyógyulnak

2016-07-08 | 
 / 5.0
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Azt mondják, az életben nem az úticél a lényeg, hanem maga az utazás. Hogy milyen kihívásokkal nézel szembe, a váratlan útelágazások, a leküzdött csalódások. És ami ettől is fontosabb; hallgatsz-e a szívedre egy-egy elágazásnál. Az ember arra teremtődött, hogy alkosson. Nyomot hagyjon a világban. De legalábbis mások szívében. Mindannyian gyűjtünk emlékeket mások által, és mindannyian emlékekké válunk valakik számára egy napon. Az utolsó napon pedig feltesszük a kérdést: vajon valóban éltem? És ez alatt az idő alatt milyen emlékeket kaptam és adtam másoknak?

Szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg embert ismertem meg eddigi életem során, folyamatosan gyűjtöm a kincseket az emléktáramba.

Hello Nyíregyháza!

Szóval az úton, amit életnek hívunk, rengeteg minden történik. És mi azt a pontot keressük, ahol nyugalomra lelhetünk. Mióta Debrecenben élek, sokat tanultam az emberekről. De legfőképpen magamról. A sok csalódás és fájdalom után elkezdtem érezni, hogy miközben a régi önmagamat akarom felépíteni, azt csak akkor tudom megtenni, ha még sem a régi önmagam leszek. Ez így most kuszának tűnhet, de kifejtem.


A sebek begyógyulnak, de a hegek megmaradnak.

Ahogyan a lelki sérülések sebei is. Ezeket mi magunk tápláljuk. És hiába jön a sok lélekturkász vagy guru azzal, hogy döntsd el magadban, meg engedd el...az mindig a részed marad. Akkor nyomd el! - legorsszabb tanács. Csak fogadd el és tanulj belőle. Emlék. Ehhez pedig a választott környezet fontos táptalaj. Ilyenkor kell csak igazán a szívedre hallgatni. Mert ami jót tesz neked, az segíti a gyógyulási folyamatot.

A térdműtétem hege. :)

Tehát a régi önmagam leszek, aki a begyűjtött sebeit lezárja, beheggeszti és keresi a pontot, ahol nyugalomra lelhet. Immár a régi önmagam, akin ott a többi, láthatatlan seb, amik annyi mindenre megtanítottak. Legfőképp arra, hogy most ebben a kényelmes helyzetben – mert bevallom, nagyon is abban vagyok -, sosem leszek az a kalandvágyó, erős ember, aki egykor voltam. Így most hatalmas változás következik, melynek első fázisát teljesen leszerveztem már. Még nem írhatok róla, de fogok, amint lehet. És onnantól már egy nagy lavina indul meg, ami alatt a célok megvalósulása közelebb is kerül számomra, én pedig megkönnyebbülten teremthetek, alkothatok továbbra is.

Szeretném megköszönni minden egyes embernek, aki ehhez hozzájárult. Sokan nem tudják, mekkora hatással volt, van és lesz is egy-egy mondatuk rám. :)



Kapcsolódó cikkek
Nyúltál már bemelegítőkrémes kézzel.... Rossz helyre? ;)
* Rozsdásnak érzed magad az edzés elején? * Szeretnéd, ha az izmaid a lehető leghamarabb "üzemi hőmérsékletre" hevülnének? * Nem szereted amikor egy bemel...
Az edzés hatékony segítség az ízületi gyulladás leküzdésében
Egy 2009-es tanulmányban azt állapították meg, hogy a reumatikus ízületi gyulladásban szenvedők közül azok, akik szakértő edző mellett folytattak edzéseket, szá...
Vállfájós vagy? Így nyomj fekve!
A vállfájdalom, a vállízületek sérülései gyakran hátráltató tényezőt jelentenek a nyomógyakorlatoknál, fekvenyomáskor. Ha fáj a vállad, így nyomj fekve!...
Hátedzés – ha a derék a gyenge láncszem
Mi van akkor, ha derékproblémákkal küszködünk, és ezáltal minden olyan gyakorlat, ami döntött törzzsel végzendő, csak álom marad számunkra? Meg lehet egyáltalán...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Narzenegger (2016-07-14 19:00:22)  
like_button dislike_button
 
@zsolt_66d329 agyon köszönöm, aranyos vagy! :)
zsolt_66d329 (2016-07-09 20:55:21)  
like_button dislike_button
 
SOK SIKERT ÉS KITARTÁST EGÉSZSÉGBEN!!!


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 9000-864
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 10000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Fekvenyomás alapok Molnár Petivel 1. rész
Molnár Peti a melledzés alapgyakorlatát, a fekvenyomást mutatja be. Első rész: ...
Használható (fél)készkaja
Nagyon ritka a használható készkaja, de tudunk ilyet mutatni és egészen megdöbbentően jó dolgot hozunk ki belőle pillana...
Nincs energiád betartani az étrendet?
A gyors, és egyszerű válasz az is lehetne erre, hogy akkor keress másik sportot. Mert tetszik, vagy sem, de azért a súly...
Legfrissebb cikkek
Fekvőtámasz, mint melledzés?
Persze, tudjuk, egy fekvátámasz edzés soha nem fog felérni egy olyan igazi, odavágós melledzéssel. Talán még egy lájtoss...
Az immunrendszered barátja és ellensége: az edzés
Tudtad, hogy a súlyzós edzéssel nem csak az izmaidat, hanem az immunrendszered is erősítheted? És azt, hogy gyengítheted...
Kényszer-szülte otthoni teljes test edzésterv
Az alábbi példa nem egy tökéletes otthoni edzés, csak egy példa arra, hogy mindig van megoldás, még ha nem is fullextrás...
A nagy Zab(pehely) kérdés, avagy fogyasszuk vagy ne?
A zabról rengeteg cikket lehet olvasni az interneten, de valóban érdemes rendszeresen zabot fogyasztanunk, tényleg egész...
Feszíts, hogy ellazulj!
Prof. Dr. Bagdy Emőkével beszélgettünk: belső filmről, virtuális tréningről, különleges sportolókon végzett kísérletekrő...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Biotech USA Kft. · 1033 Budapest, Huszti út 60. · Tel:+36 20 9000-864 · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
380 ms