A mellizomzat felső részének fejlesztése

2010-03-12 | 
 / 5.0

Értékeléshez kérlek jelentkezz be! Belépés/Regisztráció

Greg Zulak, testépítő szakíró ezúttal azt mutatja be, miként lehet igazán kihívó mellizomzatot építeni olyan technikák alkalmazásával, melyek biztosítják a mellkas felső részének fejlődését.

Bár a törvény szemében mind egyenlők vagyunk, amint belevágunk a testépítésbe, hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az edzésekre adott válaszreakciók és az izomtömeg növelő potenciál szempontjából nézve ez egyáltalán nem igaz. George Orwell szavaival, amint azt híres, kommunizmusról írt szatírájában, az Animal Farm-ban kifejtette, mind egyenlők vagyunk, ám vannak, akik még a többieknél is egyenlőbbek.
A testépítő genetikára vonatkoztatva, van, akinek aranybánya jutott, és van, akinek csupán egy üres tárna. Így aztán vannak olyanok, akik nagyobb tömeget tudnak felpakolni magukra fél év alatt, mint más esetleg két év alatt. Hogy még inkább összezavarjuk a dolgokat, vannak izomcsoportjaink, melyeket gyorsan és könnyen növekedésre bírhatunk, míg más izmaink esetében kevés eredményt tudunk felmutatni (már ha van egyáltalán bármiféle eredmény). Még a bajnokoknak is megvannak azok a gyenge izomcsoportjaik, melyek rosszabbul reagálnak az edzésre a többinél.
Arnold Schwarzenegger például soha nem tudta felhozni lábait masszív felsőteste szintjére. Sergio Olivának bár hatalmas bicepszei voltak, soha nem voltak kellően csúcsosak. Lee Haney-nek ugyancsak a bicepsze volt problémás, Robby Robinson pedig a vádlival állt hadilábon. Johnny Fullernek magasan indult a háta, Vince Taylornak pedig a mellkas felső része nem volt kellően fejlett. És így tovább. Nagyon kevés olyan testépítő van, akinek annyira arányos a fizikuma, hogy semmilyen gyenge pontja nincsen.



 

A cikk további része Shop.Builder Regisztrációval olvasható
Kérlek, jelentkezz be!

Shop.Builder havi legolvasottabb cikkei
Már megint fröcsögni fog itt a Builder, tuti megint kipécéztek valakiket akiket lehet szapulni. A helyzet ennél kicsit árnyaltabb. Lássuk, m...
Unod az edzéstervedet? Sokkolnád az izmaidat? Itt a 12 hetes izomépítő program, amely akkorát tol rajtad, mint egy tehervonat! Olvasd, aztán...
A legtöbb első helyet bezsebelő testépítő, Dexter Jackson egy friss interjúban beszélt arról, miért nincs 50 évesen sérülése 22 év élsport u...
Főszerepben a húsevő étrend, avagy a Carnivore diéta, a vegetáriánusok legrosszabb rémálma és a vegán étrend szöges ellentéte. De kell ez ne...
Akadhat olyan, amikor egészen ritkán jutsz el edzeni. Még rosszabb, amikor előre nem tudhatod, mikor jutsz el legközelebb. Mi a teendő, ha n...
Évtizedes vita, hogy az edzések intenzitása, vagy az edzések volumene, azaz az edzésmennyiség fontosabb-e, ha nőni szeretnél. Mielőtt ebbe j...
…Vagy esetleg fát vágni az erdőbe'! Nos, nem azért nem tesszük, mert „úgysem bírjuk”. Sokkal-sokkal egyszerűbb az ok. Íme egy írás mindenkin...
Íme a Shop.Builder-en kapható akciós termékek összegyűjtve, egy helyen! Nem kell keresgélned az oldalon, itt megtalálsz mindent, ami érdekel...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!