A low carb miatt nem halsz korábban

A low carb miatt nem halsz korábban

2018-09-17 | 
 / 4.9
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

...legalábbis semmi nem támasztja ezt alá.

Biztos találkoztál a hírrel nyár végén: mégsem olyan egészséges az alacsony szénhidrát. Volt olyan hazai hírportál, amely ezt a címet használta: Kenyér és tészta nélkül előbb halunk meg.

Erre azért már néztem nagyot. Mivel egy ideje nem csak a szalagcímekből tájékozódom, utánanéztem, mi is ez a nagy felfedezés, és hamar egyértelművé vált, hogy az eleve problémás kutatás végkövetkeztetését a sajtó hozzá nem értő, szenzációhajhász módon jelentette meg. A kutatást és annak sajtóbeli értelmezését számos komplex bírálat érte, ezeket is elolvastam.

A publikáció címe: Dietary carbohydrate intake and mortality – a prospective cohort study and metaanalisys, vagyis Szénhidrátbevitel és halálozás: hosszú távú kohorszvizsgálat és metaanalízis. Több országból összesen 15428 embert kérdeztek és utánkövettek egy háromrészes kutatásban 1987-től. A vizsgálat kezdetén az alanyok 45–64 évesek voltak.

A táplálkozási szokásaik és a bármilyen okból bekövetkezett halálozásuk összefüggését vizsgálták: 25 évvel a kutatás kezdete után megszámolták, hányan haltak meg közülük.

A szénhidrátfogyasztást a napi bevitt kalóriák százalékában számolták.

A szénhidrátfogyasztást a napi bevitt kalóriák százalékában számolták.

Kérdőíves módszert alkalmaztak, vagyis nem mértek és nem is kísérleteztek: az alanyok maguk számoltak be arról, mit és mennyit ettek az előző években, pontozva az egyes táplálékfajtás fogyasztásának gyakoriságát. Az önbevallásos kutatásokban általában az emberek igen kedvezően nyilatkoznak magukról (ilyenkor például senkinek nincsenek erőszakos fantáziái és mindenki rettentő sokat sportol), emiatt a résztvevők átlagos kalóriafogyasztása 1660 körül alakult, ami nem tűnik reálisnak, hiszen ez elég nagy kalóriadeficit.

A táplálkozási szokásaikról csak 1987-ben és 1989-ben kérdezték ki a résztvevőket, és aztán úgy kezelték őket, mint akik további évtizedekig ugyanezt ették, ami igen valószínűtlen. Aki öregszik, mindenféle okból kezd másképp táplálkozni, de ezeket a változásokat még az önbevallásból sem ismerjük. Mégis a korai (és önbevallott) mennyiséget hozták összefüggésbe a sokkal későbbi halálozás arányával.

Ami a legmegdöbbentőbb, hogy még arra sem figyeltek, hogy ki hány éves volt a kutatás kezdetén: könnyen belátható, hogy az akkor 64 éves ember valószínűbben hal meg a kutatás végére, mint a 45 éves.

Nem vették figyelembe az alanyok egyéb betegségeit, ezek hatását az étrendjükre, sem azt, hogy milyen fajta szénhidrátot fogyasztottak, sem azokat az egyéb életmódbeli faktorokat (gyógyszerfogyasztás, stressz, testmozgás), amelyek közrejátszhattak a halálozásban, de még a halálozás okait sem.

A tizenötezer eset közül mindössze 315 fő fogyasztott 30 százalék alatti szénhidrátot, a legalacsonyabb arányú résztvevőé 27 százalék volt. A 315 fő közül 163-an haltak meg 25 évvel az első kérdőív felvétele után, és ez számít relatíve magas aránynak.

Itt látható a kutatás lényege. Ebből kiderül, hogy a többség 40–65 százaléknyi szénhidrátot fogyasztott. Az egészségesnek tekintett 50–55 százalékos szénhidrátfogyasztókhoz viszonyítva a halálozási kockázat a két végen volt valamivel, de egyáltalán nem sokkal magasabb: a 30 százalék alattiaké (akik csak 315-en voltak) 1,37-szoros, a 65 százaléknál többet fogyasztóké pedig 1,16 százalék. Ha ezt grafikonon ábrázolnánk, U alakú görbét kapnánk, amit nagyon szeretnek a statisztikusok.

Szénhidrátarány < 30 % 30–40 % 40–50 % 50–55 % 55–65 % > 65 %
315 2242 6097 3026 3034 714
Halálozás a 25 év alatt 163 986 2533 1162 1150 289
Relatív halálozási kockázat 1,37 1,21 1,11 Ref.: 1,0 1,01 1,16

Az alacsony szénhidrát kritériumait egyes források a glükoneogenezis megjelenéséhez kötik: eszerint az számít alacsony bevitelnek (low carb), amikor a szervezet rászorul arra, hogy maga állítsa elő a glükózt (fehérjéből, ritkán zsírból), mivel nem elégséges a táplálkozással bevitt szénhidrátmennyiség. Ez a hozzávetőleg 100 gramm alatti mennyiséget fogyasztóknál történik, ami átlagos alkat és anyagcsere esetén kb. 20 százalékos bevitelt jelent. A paleós irodalom a 26 alatti szénhidrátfogyasztást (még mindig: az összkalória arányában) tekinti alacsonynak, ilyen résztvevő azonban a saját bevallás szerint nem volt a 15 ezer között. Az biztos, hogy a 27–30 százalékos fogyasztás semmilyen értelemben nem low carb, tehát a kutatás csak a valamivel alacsonyabb bevitelt érintette, az igazi low carbot, amely minőségi ugrás, nem.

Ami a legszembetűnőbb, és a bírálatok is ezt emelték ki egybehangzóan: a korreláció (két tény, jelenség együttes előfordulása) nem jelenti azt, hogy oksági közöttük az összefüggés, vagyis hogy a “túl kevés” szénhidrát okozta volna az alanyok halálát.

A kutatást mértékadó források tekintik "bad science”-nek3.

A kutatást mértékadó források tekintik

A The Lancet rangos folyóirat, és mégis megjelentetett egy ennyire problémás és félreértelmezhető kutatást1. Nem gondolom, hogy összeesküvés volna, de igenis van olyan érdek, amely szívesen annyiban hagyná a hagyományos, hatvanas évektől uralkodó, amerikaias alacsony zsír-magas szénhidrát alapú, koleszterinparás diétát (a hivatalos ajánlás ma is a 55 százaléknyi szénhidrátfogyasztás). Mert már megszoktuk, mert szeretjük a müzlit, az “egészséges” süteményeket.

Az újságírók kritikátlanul, figyelemvadász módon tálalták a dolgot. Az egészségügyi szemléletformálás nagy pofont kapott e “hírrel”, és sajnos, sokan használják önigazolásra pizza-, tészta- és fehérkenyér-hegyek fölött, vagy macerálják ezzel a tudatosan táplálkozó ismerőseiket.

Sem Amerikában, sem itt nálunk nincs olyan veszély, hogy túl kevés szénhidrátot fogyasztanánk. Amikor az olcsó, adalékanyagos péksüteményes standok előtt kígyózik az aluljáróban a sor, amikor a középkorúak többsége emésztési zavarokkal, puffadással és túlsúllyal küzd, amikor diagnosztizálatlan glutén-intoleránsak tízezrei kínlódnak a panaszaikkal, és a vércukor leesése rángat falásrohamokba, akkor nagy felelősség a szénhidrátok védelmében állást foglalni, főleg ha a hivatkozott kutatás ilyen gyenge lábakon áll, és ennyi a módszertani probléma vele. Való igaz, a lisztalapú étkezés után nagy sokk az a fajta táplálkozás, amelyben a szénhidrátok szinte kizárólag zöldségből származnak, és amelyben a zsír nem a fő ellenség, mégis sok bizonyíték van arra is, hogy a hosszú, minőségi élet és a fittség útja ez, például ebben a szintén a The Lancetben publikált kutatásban2.

Az átlagos újságolvasó már csak legyint: “hol ezt mondják, hol azt”, és igaza van. Ideje volna egy olyan nagyszabású kutatásnak, amelyben klinikai körülmények között, kontrollcsoporttal együtt vizsgálják az alanyok táplálkozását és számításba veszik a további tényezőket (sport, életkor, betegségek, szénhidrát fajtája) is – az eredményeinek pedig hasonló hírverés.

1: Dietary carbohydrate intake and mortality: a prospective cohort study and meta-analysis

2: Associations of fats and carbohydrate intake with cardiovascular disease and mortality in 18 countries from five continents (PURE): a prospective cohort study

3: Szendi Gábor: Csökkentett szénhidrát-rövidebb élet? Ahogy azt Móricka elképzeli.



Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Waxy maize
A waxy keményítők olyan szénhidrátok, melyeket rizsből, árpából és kukoricából vonnak ki. A „waxy” szó arra utal, hogy m...
Testépítés VS szabad testsúlyos edzés (calisthenics) 3. Rész
_EMLÉKEZTETŐÜL:_ Első rész Második rész NE VÁRJ 40-IG! Elvetemült testépítőként tizennyolc évesen szentségtör...
Megiszod, megeszed – de be is építed?
A világ legegyszerűbb dolga legurítani egy fehérjeturmixot, és így hozzátenni az étrendedhez extra fehérje mennyiséget. ...
Legfrissebb cikkek
Molnár Peti: mit egyél? - és mit ne!
Molnár Peti ezúttal a kajáról oktat, érdemes megfogadni a tanácsait akkor is, ha diétázol! ...
Csajok a teremben 7: Válledzés
Az esztétikus női fizikumnak ugyanúgy része a kerek vállizom, mint a formás fenék és a comb. Itt van néhány gyakorlat, a...
Testépítő vs. erőemelő, CrossFit-es, súlyemelő: ki az erősebb?
Zseniális anyagra bukkantunk a bodybuilding.Com-on, ahol összemérték különböző sportolók erejét. Nézzük meg, ki az erőse...
Te is hízol karácsonykor?
Erre a kérdésre nem is válaszolunk. Mindnyájan tudjuk, milyen az év vége, és mivel jár a munkahelyi stressz, aztán a cég...
BB.Tv Episode #158
Senki nem drukkolt nálunk jobban Király Lacinak, már csak azért sem, mert már év elején elkezdtük forgatni ezt a BBTv-t,...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
314 ms