A kreatin fajtái - melyik a legjobb?

A kreatin fajtái - melyik a legjobb?

2010-04-15
 / 4.7
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

Nem kérdés, hogy a kreatin a sport táplálékkiegészítés terén forradalmat jelentett. Se addig, sem azóta nem fedeztek fel olyan legális étrendkiegészítőt, ami akár csak hasonló eredményeket produkálna. 


Bár jóformán havonta kapja meg egy-egy új "csoda" termék" az "új kreatin" elnevezést, vagy valami hasonlót, az igazság az, hogy a gyakorlatban ezek közel sem bizonyulnak olyan hatásosnak, mint a jó öreg kreatin. Ráadásul eléggé jól kutatott kiegészítőről beszélünk, amiről mára bebizonyosodott, hogy káros mellékhatásaitól sem kell tartani, még hosszabb távú használat mellett sem.

Azonban a kreatinból is egyre újabb és újabb változatok, kémiai formációk kerülnek a piacra. ezek a biológiai hasznosulást, az emészthetőséget és az erősséget hivatottak javítani. Természetesen mindegyiket, mint új áttörést igyekeznek eladni nekünk. De mi az igazság, melyik jobb, vagy rosszabb mint a többi, melyiket érdemes választanunk?

Kreatin-monohidrát

 

A kreatin-monohidrát elnevezése abból adódik, hogy egy kreatin molekulához egy vízmolekula kapcsolódik. ez volt az első olyan kreatinforma, melynek kapcsán elkezdődtek a találgatások a kreatin izom-és erőnövelő hatásáról, és ennek eredményeképpen ez is a leginkább kutatott és alátámasztott működéssel bíró forma manapság. A legtöbb használónak remek eredményeket hoz, és főként mikronizált formában, általában jól tolerálható. A nem mikronizált formák egyes esetekben gyomorpanaszokat, hasmenést okoznak.
Ráadásul a kreatin-monohidrát a legolcsóbb formája a kreatinnak a jelenlegi piacon. Azonban igyekezzünk mindig megbízható gyártótól vásárolni, hogy biztosak lehessünk benne, nem tartalmaz a termék semmilyen kémiai szennyeződést. A Creapure címke pl. ezt hivatott jelezni nekünk.

Creatine Anhydrous

Ez a molekula hasonló a kreatin-monohidráthoz, csak dehidrálták. Így egy picit több kreatint kapsz grammonként (ez kb 5-6%-ra tehető). Hatása megegyezik a kreatin-monohidrátéval.

Di-és trikreatin-malát

Ezt az anyagot kettő (di) vagy három (tri) kreatinmolekula almasavhoz kapcsolásával hozzák létre. az almasav egy szerves anyag, mely fontos köztes termék a Krebs- ciklusban. ezt a formát azért fejlesztették ki, mert az elmélet szerint jobban képes elősegíteni az ATP szintézist, mint a kreatin-monohidrát, és jobb vízoldékonysága miatt jobban is tolerálja a szervezet. Sajnos elég szegényes kutatási anyag támasztja csupán alá, hogy jobb lenne, mint a kreatin-monohidrát, azonban a beszámolók alapján azoknál, akiknek a sima kreatin-monohidrát emésztése gondot jelentett, a tri-és dikreatin malát jól tolerálható volt.

Kreatin-orotát

Elméletileg ez az anyag is reménykeltő, de még szükség lenne rá, hogy széleskörű kutatásokat végezzenek rajta. A kreatin és az orotsav kötésével jön létre, és CreaTate néven van szabadalmaztatva. az elméletek szerint a kreatin-monohidráthoz képest jobban megnöveli az izomzat foszfokreatin és szabad kreatin szintjét, valamint az izmok karnozinszintjét. Elméletileg természetesen az izomerőt és állóképességet is javítja. Több kutatás is alátámasztotta az orotsav karnoszinszint növelő hatásának köszönhető állóképesség javulást.

Kre-alkalin

Ez ugyancsak egy szabadalommal védett formula. Állítólag ez "pufferelt kreatin", magasabb pH-n állították elő, így nem alakul át kreatininné, ezzel pedig több kreatin tud felszívódni (mivel a kreatinin az hatástalan). Ráadásul nem is alakul át kreatinná, amíg el nem éri az izmokat - bár klinikai kísérletben még nem bizonyították ennek a valóságtartalmát. Így a gyártók azzal reklámozzák, hogy sokkal kisebb dózisban lehet vele hasonló eredményeket elérni, mint a kreatin-monohidráttal, és a kisebb dózisoknak köszönhetően kapszulázott formában is lehet fogyasztani. Bár valódi kutatásokat még nem végeztek ezzel a kiegészítővel, számos beszámoló támasztja alá a gyártók állításait.

Kreatin-citrát

A kreatin-maláthoz hasonlóan a kreatin citrát is egy, a Krebs-ciklusban is köztes szerepet betöltő anyaghoz, a citromsavhoz kapcsolták. Mivel a citromsav fontos szerepet tölt be az ATP szintézisekor, a kreatin-citrát létrehozása mögött az az elgondolás állt, hogy talán ezzel nagyobb mértékben lehetne növelni az izomzat energiaszintjét, mint önmagában a kreatinnal. Emellett jól oldódik vízben is, így emésztése egyszerűbb.

120 kap. 
 
 
6 965 Ft

Eddig azonban nem készült olyan kutatás, mely alátámasztotta volna, hogy a kreatin-citrát jobb lenne a kreatin-monohidrátnál. Ráadásul azt is számításba kell vennünk, hogy mivel egyetlen kreatinmolekula kapcsolódik egy citromsav molekulához, grammonként 40-50%-al kevesebb kreatinhoz jutunk általa, mint a sima monohidrátból vagy anhydrous-ból.

Kreatin-foszfát

Ahogy a név is mutatja, ez esetben a kreatin molekulát egy foszfáthoz kapcsolták, mely az emberi szervezetben is megtörténik, hogy a kreatin aktív lehessen. Ezt a formát röviddel a monohidrát után hozták létre, és hamar nagy népszerűségre tett szert, azonban miután kimutatták, hogy kevésbé hatékony, mint a kreatin-monohidrát, már elavultnak tekinthető.

Kreatin szérum

Ahogyan a neve is mutatja, ez egy folyékony kreatin. Az volt mögötte az elmélet, hogy ha a folyékony formával növelik az emészthetőséget, és hamarabb átjut a gyomron, ahol a savas környezet egyébként kikezdené. Az a gond ezzel, hogy a kreatin eléggé instabil folyékony formában, és így tanácsos a feloldás után rögtön meginni (bár olvashattunk már olyan kutatásról is ahol azt állították, egy napon belül elfogyasztva még nem bomlik le feloldva sem). Emiatt aztán az összes olyan termék ahol folyékony formában fordult elő, teljesen hatástalannak bizonyult. Vannak ugyanakkor gyártók, akik - saját állításuk szerint - kifejlesztettek folyékony formában is évekig stabil kreatint. Azonban ezidáig nincsenek ezeket a kijelentéseket alátámasztó tényleges adatok.

Kreatin-tartrát

Ez az anyag a kreatin és a borkősav "házasításával" jön létre. Egyedüli kiegészítőként nemigen lehet vele találkozni, azonban mivel szilád formában is stabil, gyakori összetevő a különféle energiaszeletekben, kapszulákban, tablettákban vagy rágótablettákban. Érdekesség, hogy a borkősav egyébként nagy mennyiségben egy, az izmokra toxikus anyag.

Kreatin-titrát

Ez a kreatin egy módosított kémhatású változata, mely növeli a vízoldékonyságot. Az elmélet szerint a jobb oldhatóság jobb emésztést és felszívódást eredményez. A használók remek eredményekről számoltak be a gyomorpanaszokat illetően, de kutatásokat még nem végeztek vele.

Magnézium kreatin-kelát

Eltaláltad: a kreatin és a magnézium kelátkötésben. Azért hozták létre, mert a magnézium elengedhetetlen a kreatin-foszfát ATP-vé alakítása érdekében. Emellett a kelátkötés miatt stabilabb is az anyag. Kutatások bizonyítják, hogy ennek a anyagnak a használata eredményesebb, mint a kreatin és a magnézium szedése külön-külön. A kutatók a comb erejének növekedéséről és nagyobb sejtvolumenizációról számoltak be azoknál, akik magnézium-kreatin-kelátot szedtek, mint azoknál, akik magnéziumot és kreatint szedtek.

 

 

Kreatin-glutamin-taurin

Ez a kreatinforma a taurin és a glutamin aminosavak kreatinhoz kötésével jött létre. Létrehozásának oka a sejtvolumenizáció maximalizálása volt. Ebben van is logika, hiszen mindhárom anyag külön-külön is sejtvolumenizáló hatású. Emellett az aminosavak a regenerálódást is elősegíthetik - ám sajnos még nemigen publikáltak értékelhető kutatást erről az anyagról.

Kreatin-HMB

Ezt az anyagot kapod, ha a HMB és a kreatin között kötést alakítasz ki. Jól dokumentált, hogy a HMB felgyorsítja a regenerálódást, antikatabolikus, és elősegíti a zsírvesztést. Ha kreatinnal párosítjuk, sokkal jobban oldhatóvá válik, és a jelek szerint kevésbé lesz hajlamos lebomlani a gyomorban. Ennek eredményeképpen a kreatin-HMB elméletileg jobban is szívódik fel, és rendelkezik a két anyag minden előnyével. Egyelőre nem igazán végeztek kutatásokat vele, de a használók általában jó eredményekről számoltak be.

Kreatin-etil-észter (CEE)

Egyike a slágeres, új kreatinformáknak. Létrehozását az motiválta, hogy a kreatin egy jobban hasznosuló formájáét hozzák létre. Az észter csoport hozzáadásával elméletileg nő az anyag zsíroldékonysága, így az könnyen átjut a sejtmembránon, így több kreatin jut az izomsejtek belsejébe. Sajnos a legújabb kutatások szerint az észter csoport hozzáadásával csökken a kreatin savtűrő képessége, így a gyomorban nagyobb mennyiségben alakul át haszontalan kreatininné, mint a sima monohidrát.

Pezsgő kreatin

Ez egy régebbi változata a kreatinnak, melyet kreatin-monohidrát vagy citrát, valamint citromsav és bikarbonát kombinálásával hoztak létre. Amikor feloldódik a por, a citromsav reakcióba lép a bikarbonáttal, ami egy jobban oldható kreatint eredményez, egy kedvező pH-jú környezetben ráadásul. A kutatók szerint ezt a formát ezért jóval könnyebb emészteni és tolerálni, és órákig stabil marad. Sajnos kutatások nem erősítik meg ezeket az állításokat, de a használók ez esetben is kedvező véleménnyel voltak az anyagról.

Time-release (késleltetett felszívódású) kreatin

Ez a forma egy viszonylag új próbálkozás a felszívódás javítására. Az elmélet szerint jobban hasznosul a kreatin, ha kisebb, folyamatos dózisban kapja a szervezet. Több cégnek is van erre kiegészítője, mindegyik kreatin "transzport rendszer" szabadalommal védett, vagy titkos. Emellett nincs is olyan valódi kutatás, mely kimondaná, hogy ez jobb formája a kreatinbevitelnek, mint bármelyik másik.

Kreatin-hidroklorid

Az új hullám, mondhatni. Ez egy igen felkapott formája a kreatinnak manapság, köszönhetően annak, hogy gyakorlatilag melékhatásoktól mentesen, feltöltés és nem kívánt vízfelhalmozódás nélkül képes remek eredményeket produkálni. Legalábbis ez az ígéret - remélhetőleg hamarosan hozzánk is eljut a változás szele - ha igaz az ígéret, és tényleg olyan jó, akkor ez mindenképp örvendetes lenne! 

17 féle kreatin. Talán ez után jobban képben vagy azzal, hogy melyiket érdemes vásárolni, egy azonban egész biztos: a mikronizált kreatin-monohidrátnál bizonyítottan, a többletköltségekkel arányban álló kreatint eddig még nem találtak, mondjanak bármit is a reklámok - kíváncsian várjuk, hogy a kreatin-hidroklorid beváltja-e a hozzá fűzött reményeket. Eddig a legjobban kutatott, és hatásosságát tekintve leginkább tudományosan alátámasztott kreatin a monohidrát. Emellett ez az egyik legolcsóbb módja is a kreatin pótlásának - egyelőre.



Kapcsolódó cikkek
A tudomány világa
Egy edzésmódszer, étrendkiegészítő, vagy akár étrend hatásosságát egyfelől tudományos kísérletekkel, másfelől tapasztalás útján lehet bebizonyítani. Mielőtt azo...
Az USA DV%-ok (Daily Values) táblázata és magyarázata
DV = DAILY VALUES A tudósok az elmúlt másfél évszázadban sokat vitatkoztak azon, hogy milyen makro- és mikronutriensnek mekkora az ajánlott, elfogadott, javaso...
Scitec MyoMeth Teszt
MYOMETH™ TESZT - IZOMNÖVELÉS FELSŐFOKON A Scitec NutritionŽ MyoMeth Tesztjének célja volt életszerű körülmények között bemutatni, hogy az adott táplálékkiegé...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

?
Kérdés
2018-11-11
Kedves szakértő!

Az első kreatin kúrám vége felé több kérdés is felmerült bennem.A kúra 1 hét feltöltés és 15 hét szintentartásból állt.A klasszikus monohidráttal próbálkoztam, több gyártó termékeiből. (Scitec, GymBeam, FullForce) Igazából hozta amit kell.Erőben mindneképpen, tömegben talán kicsit többre számítottam.Most az alábbi kérdésekkel fordulok Önhöz:
1) A következő kúráig mennyi időt célszerű kihagyni?
2) Amennyiben egy másfajta kreatint szeretnék kipróbálni, Ön melyiket ajánlja egészen pontosan?
3) Ha ez a kúra a diéta idejére esne, úgy a feltöltés után, a szintentartásnál a testtömeg csökkenése mellett is azonos mennyiséget kell szednem naponta, vagy mindig a testtömeghez igazítva? Tehát ebben az esetben a szintentartásnál a napi adagokat csökkenteni a testömeg/gramm arányainak megfelelően? (Itt arra gondolok,hogy pl 20 ttkg/5 g kreatin)

Remélem érthetően fogalmaztam. Előre is köszönöm a válaszát.
Üdv: Márk
 
Válasz
2018-11-13
Szia Márk!

1- 1 hónapig elég szüneteltetni a kreatint.
2- mindenképp a monohidrátot továbbra is, hiszen már bevált. tömegben nem fog hozni többet egyik fajtája sem, DE! ha gondolod, nyugodtan kísérletezz, hiszen erről szól ez a sport. lehet, hogy fogsz találni egy olyat, ami még jobban működik nálad.
3. Szerintem próbáld ki azt, hogy nem alkalmazol feltöltési szakaszt, és minden nap 5 grammot szedsz, 3 hónapig folyamatosan. Úgy gondolom, hasonló eredményeket fogsz elérni, mint feltöltési időszakkal.

Igen, nagyon érthető és összeszedett voltál, köszönöm, hogy megtiszteltél ennyivel :) Hajrá!

?
Kérdés
2018-06-27
sziasztok a creapure-ról mi a véleményetek? van annyival jobb mint a sima monohidrát hogy érdemes lenyen költeni rá?
 
Válasz
2018-06-28
Szia!

Én úgy gondolom, amire a gyártó ráírja, hogy 5 grammban 5000 mg kreatin monohidrát van, akkor abban tényleg 5000 mg kreatin monohidrát van, ezt nem lehet kijátszani szerintem. Láttam már olyan terméket is, amelyre az volt írva, hogy 5000 mg kreatinban valamiért csak 4300 mg (vagy 4600, már nem emlékszem) kreatin monohidrát van. Na, azt már nem biztos, hogy megéri megvenni. Itt egy megbízható gyártó megbízható kreatinja: 100% Creatine Monohydrate. Nézd meg mindig a vevővéleményeket, mit írnak az emberek: ennél a terméknél nagyon sokan írták, hogy hozza az eredményeket, tehát nincs szükség creapure-ra :) Persze ha megnyugtat ez a címke, akkor ilyen termékünk is van: Micronized Creatine Powder.

roobertoo (2016-10-20 21:35:02)  
like_button dislike_button
 
Sziasztok. Én a monohidráttal leálltam, és kipróbáltam a kreatin hcl-t. A leállás oka, éreztem a veséimet. Jobban, mint kellene. Természetesen benne játszik az is, hogy kúrán túl szedtem.Igazából a keratin nagy terhelés a vesének, nem véletlenül ezzel tesztelik az orvosok a vesét! Nos a hcl nem okozott terhelést, mivel jóval kisebb dózisban kell szedni. Nem kell kúrát tartani. A HCL hátránya: Iszonyú rossz íze van. Ezt csak akkor tudtam meg mikor FA terméket vettem ami nem kapszulázott, így ki kell mérni. Annyira rossz íze van, hogy eladtam bontottan egy barátnak. amikor a kezemen egy sebhez ért szabályosan marta, mint egy sav. (Nos aki megvette ő is szidja, mert fogyasztani embert és gyomrot próbáló. ) Lehetőleg ne vegyél por állagút, amit neked kell kimérni. Viszont ha Tested Creatine HCL veszel, az kapszulázott. Bár drágább, nincs ize, Fogyasztható. Tökéletes. HCL elönye: Messze felülkerekedik a monohidráton. Ne tévesszen meg, hogy kevés kell belőle, mert hozza amit kell. SŐT!! Nagyon hozza az erőt, meglepően gyorsan erősödtem tőle. Alapvetően a saját tömegemmel húzódzkodtam előtte, szedés után a saját súlyom annyira nevetséges volt, hogy plusz 10kg-ot még magamra akasztottam. Miután itthon alig kapaható, ezért én külföldről rendelem. Bár sokan mondják, a fehérje, meg a szénhidrát a fontos. és a vitamin és ásványi anyag. Nos..lehet, hogy fontos.. ám próbáld ki a HCL-t és vizsgáld meg újra, mi is az ami esszenciálisan kell neked ezentúl? :-) Elég szkeptikus voltam vele, ám pozitívan csalódtam benne. Fehérjét, bcaa-t, vitamin-ásványianyagot, glutamint, Tesztoszteron növelőt szedtem mellé.
jozsef_6a600f (2016-01-07 08:59:01)  
like_button dislike_button
 
Szia! Nálam bevált a kreatin monohidrát a tájékoztatóban leírtak szerint alkalmazva.Köszönöm a sokrétű tájékoztató leírásokat.Nagyrészt ezekre támaszkodva tudok haladni, hobbi testformálással. Köszi.
laszlo_89c948 (2013-05-09 23:03:46)  
like_button dislike_button
 
Szia! Ha nem hat a kreatin monohidrát, akkor melyik kreatin terméket lenne érdemes kipróbálnom? Több gyártó monohidrátját kipróbáltam, de nem hozott erőben egyik sem! Napi 6g ch/tskg-onként és 3g/tskg-onként fehérje bevitel megvolt, megfelelő mennyiségű vízzel, feltöltési szakaszt is megcsináltam utána 10g fogyasztatottam naponta 2 adagban(5g/adag). Tudnál ajánlani valami kretain terméket ami hatásos lehet és erőnövekedést érhetek el? Köszönöm!
pimpaxxx (2013-04-29 17:33:45)  
like_button dislike_button
 
Nem éreztem hatását, bár az ígért 5-15%-os növekedés lehet, hogy nem is nagyon észrevehető (főleg az 5%-os). Foszfátot is használtam, meg kombináltam is. Most szünet van. Esetleg akkor a trikreatin-malát lenne jó? Mondjuk kombinálnám beta alanine-el is. Ezekhez is kell sok szőlőcukor és fehérje?
Moderátor megjegyzése:

Fehérje mindig kell, szőlőcukor csak edzáés után. A trikreatin malát okés, nem is kell mellé másfajta kreatin.

pimpaxxx (2013-04-27 09:13:33)  
like_button dislike_button
 
Már van vagy 50 fajta kreatin. Vajon melyiket érdemes használni? : Creatine monohidrát, Creatin phosphate, Dicreatine malate, Tri-Creatine Malate, Creatine Ethyl Ester, Creatine-Ethyl-Ester-Malate, Creatine-Ethyl-Ester-Hydrochloride, Creatine-Ethyl-Ester-Carbonate, Creatine-Ethyl-Ester-Sodium-Phosphate, Creatine orotate, MicronTec creatine, Creatine pH-X, Creatine Citrát, kreatin HCI, kreatin glukonát, kreatin AKG, Creatine Pyruvate, Creatine-Nitrate, Creatine-Taurinate, Creatine-Magnesium-Chelate, Alkalinized Creatine, Tri-Creatine-Hydroxymethylbutyrate, Tri-Creatine-Citrate, Creatine-L-Pyroglutamate, Kreatin-tartrát, Kreatin-titrát, Magnézium kreatin-kelát, Kreatin-glutamin-taurin, Kreatin-HMB... (elnézést ha valamelyik többször is szerepelt, de ez "kicsit" sok) Esetleg egy kombinált szert érdemes venni, amiben legalább 10-20 fajtája megtalálható? Vagy külön-külön váltogatni ezeket?
Moderátor megjegyzése:

Sokkal egyszerűbb a képlet. Választ a sima monohidrátot, ha az már egyszer bevált. Minden más kreatinforma akkor javasolt csupán, ha a monohidrát nem vált be vagy nem bírta a gyomrod. Ebbenm az eserben a pH korrigált formák és a trikreatin-malát talán a legjobb választás (így hogy kreatin-HCL már nem kapható sajnos), de az igazat megvallva nagy különbség nicsen közöttük. Máig a monohidrrát a leginkább  bizonyított kiegészítő.

janos_6ea683 (2013-01-31 01:42:51)  
like_button dislike_button
 
http://www.webbeteg.hu/cikkek/sport_egeszseg/5701/taplalekkiegeszitok-es-testepites erről mi a vélemény? Valóban így van?
Moderátor megjegyzése:

No comment.

skorpio82 (2012-04-11 17:03:36)  
like_button dislike_button
 
Rendkívül vártam,hogy a cikk-ami tök jó!-,végén ott lesz-e a kreatin nitrát,nagy csalódás,hogy pont ezt nem elemeztétek,pedig 100%,hogy sokunkat érdekelne!!! Ha lehet légyszi írjatok róla !!! KÖSZI ;)
Moderátor megjegyzése:

Megtesszük amit tudunk, ez egy régebbi cikk :) De most az első a kreatin-hidroklorid lesz szerintem, kint az most az új hullám :)

reich (2011-10-14 16:15:05)  
like_button dislike_button
 
És azt lehet tudni,hogy melyik a legjobbnak számító kreatin termék? azaz melyik gyártóé a legjobb?
Moderátor megjegyzése:

Nem. Általánosságban elmondható hogy pl monohidrát és monohidrát között nicsenek hatalmas különbségek. És az is hogy a monohidrát akinél beválik annak nincs sok értelme váltani másra.



Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(Egységesen 990.- | 25000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
Fehérjekészítmények
Fehérje nélkül szervezetünk számára lehetetlenné válik új izomszövet létrehozása, a meglévő edzések utáni regenerálása, ...
Szívd fel magad - az erőlégzés fontossága!
LÉGZÉS? MÉG ILYEN SZARSÁGOKRA IS FIGYELJÜNK ODA? Gondolhatnád most és természetesen a válasz itt is kétélű: semmi sem k...
Regenerálódás-tuning
Nem kell versenyzőnek lenni ahhoz, hogy szembesülj azzal az ólmos fáradtsággal, ami szinte betonfalként fogja meg a fejl...
Legfrissebb cikkek
Idegeskedjünk!
Kormos Zoltánnal nem idegeskedtünk, viszont körbejártuk, milyen hatások érik edzés alatt az idegrendszerünket. ...
Borban az igazság - Kollagénes rozé
Egy csipet egészség, egy kicsi lazulás: összekötöttük a kellemest a hasznossal! Urbán Ági rozés koktélját láthatjátok....
Fitparade 2019
A Shop.Builder részletes beszámolója a 2019-es Fitparade-ról: Fitparade Classic - IFBB Pro kártyák. Az első magyarország...
Mi legyen az első tápkieged?
Miért olyan fontos a vitamin? Minek az alapja?Mikor, milyet és milyen gyakran érdemes bevenni? Mindezekre a válaszokat K...
BB.Tv Episode #169
Mészáros László 24-szeres fekvenyomó világrekorder Mr. Olympia beszámolóján kívül mesél a hőskor magyar versenyeiről a m...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
328 ms