A judós olimpikonok edzője elmondja, hogyan kerüld el a sérüléseket

A judós olimpikonok edzője elmondja, hogyan kerüld el a sérüléseket

2015-12-08
 / 4.3
Értékeléshez kérlek jelentkezz be!

A harcművészetek nem csak a testet, de a lelket és a szellemet is fejlesztik – ez a tény megkülönbözteti őket a küzdősportoktól, pedig sokan ugyanabban a jelentésben használják a két szót. Kétségkívül van bennük közös: ez a fizikai edzés, aminek következtében a test gyakran megsérülhet. Sajnos a rándulásokat, szakadásokat, töréseket még azok a harcművészek sem tudják elkerülni, akik nem mérik össze erejüket küzdősportos rendezvényeken. Pedig lehet tenni ellenük – egy világszínvonalú edző Mark Kislich leírta, szerinte mi az 5 legfontosabb megelőző lépés.

Az edző szerint minden idióta tud keményen edzeni, mert nem kell hozzá túl sok ész.

Ő viszont a ”többet ésszel, mint erővel” elve szerint (Train hard, train smart, ahogy ő fogalmaz) edzi kuncsaftjait.

Hiába edzünk kőkeményen, és tartjuk be az alapvető előírásokat, ha egy nem kívánt sérülés miatt kényszerpihenőt kell beiktatnunk az edzések közé. Nem elég tehát keményen edzeni és jól táplálkozni, és a regeneráció sem csak abból áll, hogy eleget kell aludni. Többről van itt szó:

1. Ne eddz túl sokat

Sokan nem tudják, de igenis létezik a gyakorlatban a ”túledzés” fogalma. Itt nem csupán a fizikai edzésre gondolunk, hanem bizonyos technikák, mint pl. a formagyakorlatok értelmezésére is. Minél többet agyalunk valamin, annál valószerűtlenebb, hogy elérjük a célunkat. Gondolj csak bele: ha az a bizonyos alma nem esik rá Newton fejére, akkor lehet, hogy a fizikus soha nem jön rá arra, hogy a földi tárgyakat és az égitesteket mozgató erő ugyanaz.

2. Ne hanyagold el a nyújtás fontosságát

Tom Platz is megmondta már, hogy szerinte a nyújtás fontossága a testépítők körében alá van becsülve. Tudjuk, hogy fájdalmas, unalmas és nem utolsó sorban időigényes, de a nyújtás nagyon fontos, főleg, ha egy adott küzdősportot/harcművészeti stílust űzöl. Nem csak azért, mert könnyebben mennek majd a fejrúgások, hanem azért is, mert megelőzhetők vele a sérülések (persze ugyanakkor nyújtás során is meg lehet sérülni, ezért itt is inkább ésszel dolgozzunk, mint erővel. – a szerk.)

3. Használd az SMR hengert

Az edzés előtt, illetve edzés után is ajánlott, hogy végighengerezd az izmaidat. Jobban tudsz tőle fejlődni, izmaid ellenállóbbak lesznek.

4. Erősítsd meg a gyenge láncokat

Mindenkinek van gyenge pontja – jobb, ha ellenfeleinknél előbb ismerjük fel azokat. A legfontosabb talán a core-izmok (a törzs izmai) erősítése (plank, TRX, stb.).

5. Regenerálódj minden szempontból

Aludj legalább 8 órát, és ne feledkezz meg tested kényeztetéséről sem. Szenvedtél eleget a teremben és a dojóban, ideje szaunázni és forró fürdőzni valahol. Az is fontos lenne, hogy ha lehet, egy héten egyszer menj el masszőrhöz – nem kell megvárni, amíg elkezd fájni valamid.

Táplálkozz megfelelően, és néha iktass be kisebb-nagyobb pihenőket az edzéseid közé – nem várd meg, hogy a sors elintézze helyetted.



Kapcsolódó cikkek
Döntsd a padot – de mennyire?
Azt mindenki tudja, hogy a mellizom felső részére a döntött pados gyakorlatok a legjobbak. De mekkora legyen a dőlésszög? Hiszen látunk olyanokat, akik alig-ali...
Kezdő szintű otthoni alapedzésterv nőknek
* fekvőtámasz 3 x ha nem megy, térdelve * bicepsz állva 3x10 * tricepsz állva egykezessel 3x10 * vállból nyomás egykezessel 3x10 * evezés egykezessel ...
MMA alapok 1.rész - BioTech USA
VIDEÓ SOROZATUNK EGYES RÉSZEIBŐL MEGISMERHETED AZ MMA MEGHATÁROZÓ MAGYAR SPORTOLÓIT ÉS AZ ÁLTALUK LEGKEDVELTEBB KÜZDELMI TECHNIKÁKAT! ...
Amikor túl sok lesz a tudományból
Érezted már azt, hogy hiába olvasol egyre többet az edzésről, kajáról, meg erről az egész fitnesz izéról, nemhogy egyre okosabb lennél, hanem egyre inkább elbiz...

Kérdésed van a cikkel kapcsolatban? Tedd fel!

Ebben a rovatban kérdéseket csak regisztrált felhasználóink tehetnek fel!
Kérlek, jelentkezz be!

Nincs hozzászólás


Kosarad cart
A kosarad jelenleg üres
Kapcsolat
Tel:+36 20 225-0425
HelpDesk - ÁSZF - Szállítás és fizetés
(990.- Ft | akár már 7000.- Ft-tól ingyenes)
Shop.Builder tartalom ajánló
BB.Tv Episode #146
Brutális szakmaiság a BBTv-ben: diétás megoldás vész esetén, fekvenyomás magasiskola és most úgy megtanulsz guggolni, ah...
29 kifogás, amivel meg lehet úszni az edzéseket
Bizonyára még a legkeményebben edző bajnokok életében is vannak néha pillanatok, amikor a hátuk közepére sem kívánják az...
Lazacfasírt
Szénhidrátmentes fasírt lazacból? Naná! Rekord kevés hozzávalóból hozhatod össze ezt az ízletes, diétás ételt, és nem is...
Legfrissebb cikkek
Egy trükk, hogy jól csináld a lehúzást
Kormos Zoltán edzőguru teljesen más szemszögből mutatja be a népszerű csigás lehúzó gyakorlatot, azzal a három kulcs-inf...
BB.Tv Episode 167
Ez egy be nem tervezett különszám a BB.Tv valaha volt legegzotikusabb helyszínéről: sosem látott hardcore edzőterem, kül...
Hogy lehet keskenyebb a derekad?
Figyelem! A gyakorlat még akkor is hasznos, ha nem vagy lediétázva, azaz van egy kis zsír a hasadon. Nem kell vele megvá...
Öten tíz nap alatt KÖRBEúszták a Balatont!
Nem hosszában és nem is keresztbe. Eggyel emelták a tétet, és part mentén körbeúszták a magyar tengert, a Balatont. Leng...
Farizomedzés csigás láblendítéssel
Egyik kedvenc ill. kötelező gyakorlat a farizmok kerekítésére. Spékeld meg ezzel a lábnapodat, az eredmény nem fog elmar...
Shop.Builder Testépítő és Fitness Webáruház - Táplálékkiegészítők, kondigépek online vásárlása, rendelése. Kedvező árak, gyors házhozszállítás.
Üzemeltető: Shopbuilder Kft. · 6722 Szeged, Mérey u. 17. · Telefon: 20/225-04-25 (9-17 óra között) · E-mail: shop@builder.hu
Adatnyilvántartási azonosító: 01098-0001 · Adatvédelmi Szabályzat · Hatósági nyilvántartási szám: C/002 215/2003 · NAIH-113554/2017 · Online vitarendezési fórum
327 ms